2017. december 7., csütörtök

Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Micsoda önfeláldozás! Minden, amit Jézus Krisztus tett, értünk tette - neki magának semmi haszna nem származott belőle. Értünk született meg. Értünk élt, értünk kísértetett meg, értünk prédikált, tanított és gyógyított, értünk szenvedett, értünk támadt fel, értünk ment fel a mennybe, és értünk fog visszajönni. Soha egyetlen pillanatra nem tett semmit magáért; minden pillanatát nekünk adta ajándékba. Ez a Jézus mondja nekünk ma: „JÖJJETEK ÉNHOZZÁM!” Megyünk? REINHARD BONNKE


Isten mindig okot ad rá, hogy előre menjünk. Mi azonban mindig találunk okot arra, hogy visszakozzunk, aztán úgy próbáljuk beállítani félelmeinket, mintha azok érdemek volnának. Azt mondjuk: „Én nem tolakszom előre”, vagy „Ha Isten azt akarja, hogy ezt vagy azt megtegyem, Ő majd odaállít.” Testvérem, az emberek a halálba tartanak. Ez nem elegendő ok? Vagy inkább a félelmeink tartanak vissza minket? Isten gondoskodik arról, hogy a Sátán minden egyes támadására, amivel meg akar félemlíteni minket, tudjunk reagálni. Ő új életre hív minket, amely kalandokkal és merészséggel teli. Ez adja a keresztény élet sava-borsát! Pál azt mondta: „Nem féltem az evangéliumot Rómában hirdetni”. Meglehet, tartott tőle, hisz korábban már Korinthusba is „félelem és nagy rettegés között” érkezett meg. De nem hagyta, hogy az érzései leuralják. Örömmel élte át, ahogy Isten megerősítette őt, miközben szinte egymagában nézett farkasszemet a pogány Európával. REINHARD BONNKE


Az angyalok jelen voltak, amikor Isten alapot vetett a Földnek, és örvendeztek; és jelen voltak akkor is, amikor Krisztus átlépte az emberi lét küszöbét, és egy jászolban talált nyugalmat. Az angyalok szemtanúi voltak mindennek, és ámulva nézték, ahogy az örök és mindenható Isten emberi testbe költözik. Látták, amikor az Atya odaadta a Fiát, ezzel mutatva meg atyai szíve teljességét: készségét a végső áldozatra is, hogy ezzel fejezze ki végső szeretetét. VÉGSŐ SZERETET - ez karácsony üzenete. Áldott készülődést az ünnepekre! REINHARD BONNKE



Istennek gondja van az ő dicsőségére, és nekünk nem kell azon görcsölnünk, hogy a kereszténység kudarcot vall, vagy hogy a hit valaha is eltűnik a földről. Isten a szándékait mérnöki pontossággal valósítja meg. Nincs semmi, amit mi, parányi lények tehetünk, ami meggátolhatná, hogy a végén az egész teremtett világ lássa és csodálja dicsőségét! Mi pedig benne leszünk, sőt, osztozunk az örömében és világosságában és életében és csodájában! Micsoda jövő vár ránk! Örüljetek! REINHARD BONNKE






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!