2020. november 30., hétfő

Napi remény...30.

Csak Isten tudja betölteni minden szükségedet...


„Nincs meg, amit akartok, mert nem kéritek Istentől” (Jak 4,2 NLT fordítás).

A családodban, barátaiddal vagy a munkahelyeden a veszekedések egyik legfőbb oka, hogy elvárod az emberektől az életed szükségleteinek betöltését, melyeket csak Isten tud betölteni. Ez gyakran a házasságban a legnyilvánvalóbb, de igaz minden kapcsolatra. Keresed az embereket, akikben megbízhatsz, akik jól ismernek téged. Aztán kezded elvárni tőlük, hogy elégítsék ki érzelmi és lelki szükségeidet.

Általában az emberek, amikor házasság előtt állnak, úgy gondolnak a jegyesükre, amint akinek be kellene tölteni, és be is akarja tölteni minden szükségüket. Végül is kiegészítitek egymást, igaz? Nem gondolod, hogy ez éppenséggel irreális, igazságtalan és csak súlyos frusztrációba fog vinni? A párod nem Isten. A legjobb barátod nem Isten. A munkatársad nem Isten. Egyikük sem ismer téged úgy, mint Isten. Egyikük sem tud gondoskodni rólad úgy, mint Isten. Ők is megtört emberek, éppúgy, mint te.

Itt az ideje, hogy megváltoztasd az elvárásaidat, hogy a csalódottságod ne vezessen további konfliktusokhoz és vitákhoz a kapcsolataidban.

Mit kellene tehát tenned ahelyett, hogy valaki mástól várnád minden érzelmi, lelki és fizikai szükséged betöltését? Imádkoznod kellene értük!

„Nincs meg, amit akartok, mert nem kéritek Istentől” (Jak 4,2 NLT fordítás).

Amikor Isten helyett más emberektől várod, hogy betöltsék a szükségeidet, az kielégítetlenséghez, csalódottsághoz vezet. Ez pedig veszekedésekhez. Ha nem imádkozol, és nem kéred Istent, hogy lásson el mindazzal, amire szükséged van, akkor több időt fogsz vitákban tölteni. Ha nem imádkozol érte, akkor küzdeni fogsz érte. Nincs meg, mert nem kérted Istentől.

Ha szükséged van valamire, először ne a házastársadra nézz, se a barátodra, hogy adja meg. Menj Istenhez először. Ő már tudja, mire van szükséged, és kész megadni neked. Csak kérned kell.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Melyek azok a szükségeid, amiket a párodtól vártál, hogy betöltse, és ez nézeteltéréshez vezetett? És hogy állsz a legjobb barátoddal? A munkatársaiddal?
Milyen szükségeidet várod Istentől, hogy megadja? Hogyan tükrözik az imáid a belé vetett bizalmadat, hogy ő ellát azzal, amire szükséged van?
Mit gondolsz, miért várja Isten, hogy imádkozz a szükségeidért, amikor ő már tudja, mire van szükséged?

Rick Warren 

Folytatás holnap 

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!


religion-3452582_1920.jpg

2020. november 29., vasárnap

Napi remény...29.

Ki irányítja a jövőd?


„És tudjuk, hogy Isten mindent úgy alakít, hogy javukra váljon azoknak, akik szeretik őt, és akiket elhívott az ő velük való céljának megfelelően” (Róm 8,28 NLT fordítás).

Az egyik legnagyobb félelem, amivel szembenézel ebben az életben, a jövőtől való félelem. Félted a családod, a barátaid, a munkád, a közösséged és köztük minden más jövőjét.

Ez egyértelmű, mivel nem mi irányítjuk a dolgok alakulását. Viszont ez a felismerés arra kellene, hogy késztessen bennünket, hogy még jobban bízzunk Istenben.

Lehet, hogy nem te irányítod a jövődet, de Isten igen. Ő teremtette az egész világmindenséget. Ha ahhoz lenne kedve, egy pillanat alatt véget vethetne az egésznek. Mégis azon tevékenykedik, hogy amit a történelemre vonatkozóan elgondolt, az megtörténjen, és így az eseményeket egy csúcspontra vezeti. Egy napon Jézus Krisztus vissza fog jönni a földre. Ezt semmi sem tudja megakadályozni.

Épp úgy, ahogy Isten a történelemben azon igyekszik, hogy az eseményeket egy adott pillanat felé vezesse, a te életedben is egy célt igyekszik megvalósítani – ha hagyod, hogy ezt megtegye.

A Biblia azt mondja: „És tudjuk, hogy Isten mindent úgy alakít, hogy javukra váljon azoknak, akik szeretik őt, és akiket elhívott az ő velük való céljának megfelelően” (Róm 8,28 NLT fordítás).

Isten Igéje nem állítja, hogy minden jó. Azt sem mondja, hogy mindennek Isten az oka. Nem ő gerjeszti a háborúkat. Nem okoz rákot. Nem ő az oka a nemi erőszaknak, a bántalmazásoknak, sem a molesztálásoknak. Nem tesz gonosz dolgokat. Az emberek teszik ezeket. Isten a választás szabadságát adja mindenkinek. A gonoszság az ára ennek a szabadságnak.

A Biblia viszont azt mondja, hogy Isten mindent úgy tesz, hogy a végeredmény jó legyen. Ha bízunk benne, akkor az életünk ostoba, gonosz és rossz döntéseit valami jóra használja fel. Pál levele a rómaiakhoz 8. fejezetének 28. versében található ígéret nem mindenkinek szól. Azoknak szól csak, akik „szeretik Istent”. Azoknak szól, akik bíznak Istenben, és ezt mondják: „Itt van, Uram. Vedd el az életem összes törött darabjait, és rakd őket össze!”

Ezért nem aggódom, amikor naponta elolvasom az újságok főcímeit. Nyilvánvaló, hogy sok probléma van ma a világban, mégis Isten az, aki irányít. Isten továbbra is egy csúcspont felé mozgatja a történelmet. És Isten még mindig afelé mozgatja emberei életét, ami a legjobb nekik. Eljön az a nap amikor Isten mindent az ő céljának megfelelően megold majd.

Mivel Isten irányít, mindennel kapcsolatban bízhatsz benne – beleértve az életünkben előforduló jó, rossz és csúnya dolgokat is.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Hogyan segít neked jobban bízni Istenben az a tudat, hogy ő irányítja a dolgokat?
Miként láttad Istent, hogy felhasznált egy rossz döntést arra, hogy valami jót hozzon ki belőle?
Melyik az a jövővel kapcsolatos félelmed, amit át tudsz adni ma Istennek?


A félelmeidre Isten szeretete a válasz.

Ahogy felismered, hogy Isten irántad való szeretete, soha nem fog véget érni, elbúcsúzhatsz a félelmeidtől. Nála van a vezetés, és a te érdekeidet tarja szem előtt. Soha nem fog elhagyni téged.

Nem kell kiérdemelned Isten szeretetét, sem azt, hogy a mennybe juss. A Biblia azt mondja: „Kegyelem által van üdvösségetek, hit által – és ez nem tőletek van, ez Isten ajándéka –, nem cselekedetek által, hogy senki ne dicsekedhessen” (Ef 2,8–9 NIV fordítás).

A Biblia azt mondja, hogy csak akkor juthatunk a mennybe, ha bízunk Istenben az ő Fián, Jézus Krisztuson keresztül.

Ha még nem bíztál Jézusban, és nem kötelezted el magad, hogy követni fogod őt, miért várnál tovább? Ha készen állsz arra, hogy átlépd ezt a határt, és úgy dönts, hogy hiszel Jézus Krisztusban, és követed őt, mondd el az alábbi imát:

„Kedves Jézus, megígérted, hogy, ha hiszek benned, mindent, amit valaha is rosszul tettem, megbocsátod, és fel fogom ismerni az életem célját, és egy nap befogadsz engem a mennyei örökkévaló otthonodba.

Bevallom neked, hogy bűnös ember vagyok, és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Megígérted, hogy ha bevallom a bűneimet, és bízom benned, megmenekülök. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hitből fakad, és nem a cselekedetekből. Uramként fogadlak be az életembe. Ma életem minden részét átadom neked. Úgy akarom élni az életem, ahogy te szeretnéd.

Jézus, a te szeretetedben szeretnék megnyugodni. Köszönöm, hogy ezt nem kell kiérdemelnem, vagy tennem érte. Arra akarom használni az életem, hogy téged szolgáljalak ahelyett, hogy a magam érdekeit szolgálnám. Alázatosan elkötelezem magam melletted, és kérlek, ments meg, és fogadj be a családodba. Jézus nevében. Ámen.”

Rick Warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!

iranytu-vaszonkepek.jpg

2020. november 28., szombat

Napi remény...28.

Tervezz a holnapra, de éld meg a mai napot!


„Ne aggódjatok a holnapért, mert a holnap majd elhozza a maga aggodalmait. A mai nap gondjai elegek mára” (Mt 6,34 NLT fordítás).

Az a jó a jövő dolgaival kapcsolatban, hogy nem egyszerre fognak rád nehezedni. Hogyha az egész életed történéseit egyszerre kellett volna feldolgoznod, nem kérdés, hogy megsemmisítő lenne. Éppen ezért Isten ezeket kis adagokban, 24 órás osztásokban adja neked.

Amiképpen Isten egyszerre csak egy napot ad neked, amit meg kell élned, azt várja el tőled, hogy így teljesíts az életedben is. Egyszerre csak egy napnak élj, és azt tedd hasznossá!

Jézus azt tanította: „Ne aggódjatok a holnapért, mert a holnap majd elhozza a maga aggodalmait. A mai nap gondjai elegek mára” (Mt 6,34 NLT fordítás).

Jézus azt mondja, hogy ne aggódjunk feleslegesen. Ha a jövő héten történni fog valami, akkor miért zaklatod magadat azzal, hogy aggódj miatta?

Az aggódás nem változtatja meg a múltat. Nem tudja irányítani a jövőt. Az aggódás csak boldogtalanná tesz.

Isten mindent megad számodra, de csak annyit, amennyi a mai napra kell, és amennyi minden egyes napra szükséges. Nem ruház fel az összes erővel, ami elegendő lenne a következő hetekre és hónapokra. Azt mondja, hogy imádkozzunk: „Mindennapi kenyerünket ad meg nekünk ma!” Azt szeretné, ha egyszerre csak egy napot élnél meg.

Amikor nem tudod, mit tartogat a jövő, akkor minden egyes napodat meg tudod élni. Ez mind, amit tenned kell!

Amikor minden bizonytalan, és nem tudod, hogyan hozz bölcs döntéseket a jövőre nézve, akkor foglalkozz csak a ma dolgaival! Isten nem szeretné, ha aggódnál a holnapért, de azt sem szeretné, hogy folyton a jövőben gondolkozz. Fontos, hogy tervezz, imádkozz, és bízd a jövődet Istenre. Viszont Isten azt várja el tőled, hogy abba fektesd az energiádat, ami ma számít.

Egy jó mód arra, hogy így cselekedj (különösen a világjárvány alatt) az, ha csökkented a médiával töltött idődet. Fókuszálj inkább Isten szeretetére és gondviselésére, a lelki növekedésedre, és foglalkozz azokkal az emberekkel, akiknek most szüksége van a segítségedre. Ez az, ahogyan értelme lesz a mai napnak.

„Ne jelentsd be hetykén, mit fogsz holnap tenni; nem tudod az első dolgot a holnapról” (Péld 27,1 The Message fordítás). Amikor az életben minden más homályosnak tűnik, ez pont annyira világos, amennyire csak lehet.

Tervezz a holnapra, de éld meg a mai napot! Isten mindent meg fog adni ahhoz, hogy engedelmes lehess mindkettőben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Mi az az általad nem irányítható dolog, amin nagyon sokat stresszelsz? Az aggódás nagyon sok energiával jár. Hogyan tudnád ezt az energiát átirányítani, hogy megvalósíts, vagy tovább munkálkodj egy dolgon?
Hogyan szerezhetnéd meg Isten kegyelmét, hogy szembe nézz még ma ezzel?
Milyen módon tud egy jól átgondolt és tervezett nap segíteni abban, hogy a legtöbbet hozd ki a mai napból?

Rick Warren 

Folytatás holnap 

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN

2020. november 27., péntek

Napi remény...27.

Még  a világjárvány idején is készíthetsz terveket...


„Ha tudni akarod, mit vár tőled Isten, kérdezd meg, ő pedig örömmel el fogja mondani neked, hiszen ő mindig készen áll, hogy bőkezűen ellássa bölcsességgel mindazokat, akik kérik őt” (Jak 1,5 TLB fordítás).

Semmi gond nincs azzal, ha tervezünk, még világjárvány idején sem. Azonban ha azt szeretnéd, hogy Isten megáldjon, fontos, hogy őt is bevond a tervezésbe.

Jakab levelében egy ígéretet olvashatunk, melynek hasznát vehetjük a tervezésnél. Azt mondja: „Ha tudni akarod, mit vár tőled Isten, kérdezd meg, ő pedig örömmel el fogja mondani neked, hiszen ő mindig készen áll, hogy bőkezűen ellássa bölcsességgel mindazokat, akik kérik őt” (Jak 1,5 TLB fordítás).

Isten azt ígéri, hogy bölcsességet ad a tervezéshez. Csak kérned kell!

Ennek részeként meg kell alázkodnod Isten előtt. Nem szükséges azon morfondíroznod, hogy Isten szerint mit kellene tenned az életeddel. Csak imádkozz érte! Isten mindig készen áll megosztani veled a bölcsességét, amire a jó tervek készítéséhez szükséged van.

Jelenleg elég sajátos időket élünk, melynek következtében lehet, hogy úgy érzed, az életed fogságba került. Előfordulhat, hogy azt gondolod, nem szőhetsz terveket, vagy beleragadtál egy átmeneti helyzetbe. Az is lehet, hogy azért nem tervezel egyáltalán semmit, mert az egyetlen célod, hogy átvészeld ezt a járványt.

Azonban ahogy egyre jobban körbevesz minket a járvány, nem akarhatod elvesztegetni ezeket a heteket és hónapokat. Lehet, hogy úgy érzed, mintha megállt volna az idő, azonban Isten céljai folyamatosan haladnak előre. Nem akarom, hogy lemaradj arról, hogy részt vegyél bennük.

Mialatt rengeteg dologra nincs befolyásunk ebben a járványban, nagyon sok marad még mindig, amire van. Arra hívlak, hogy ezen a héten nevezz ki egy órát, amit imádkozással töltesz el, az idei év hátralevő részének megtervezésére. Ez lehet a lelki növekedésedre vonatkozó terv, vagy a családodra, a szolgálatodra, az anyagi helyzetedre vagy a karrieredre vonatkozó is. Bármiről is szeretnél beszélni Istennel, szánd rá az időt, hogy az ő bölcsességét kutasd, és állíts fel néhány célt!

Kezdheted így az imádságot: „Uram, mit vársz tőlem ennek az évnek a hátralévő részében? Mit vársz tőlem, mit tegyek az életemmel? Mi a te akaratod Istenem? Kérlek, add nekem a te bölcsességed, hogy megfelelően szolgálhassalak és betölthessem küldetésem!”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Ha tudod, hogy sikerülhetne, akkor mit tennél meg hitben?
Hogyan siklottak ki a terveid a járvány miatt? Milyen lépéseket tehetnél meg ma azért, hogy helyrehozd ezt?
Mit gondolsz, mik Isten tervei veled a járvány közepén?

Rick Warren 

Folytatás holnap 

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN

2020. november 26., csütörtök

Napi remény...26.

Hallgass szeretettel, mielőtt ítélkezel!


„A mi törvényünk szerint nem ítélhetünk el embereket, mielőtt meghallgatnánk őket, és megtudnánk, mit tettek” (Jn 7,51 GNT fordítás).

Nehéz úgy ítélkezőnek lenni, miközben könyörülettel, nyíltan, őszintén és pártatlanul próbálsz figyelni. Jakab levele 1. fejezetének 19. verse mondja: „Mindenkinek gyorsan kellene hallgatnia, lassan beszélnie és lassan mérgesnek lennie” (NIV fordítás). Figyelj, mielőtt ítélkezel!

Egyszer a farizeusok megpróbáltak ítélkezni Jézus felett anélkül, hogy ő beleszólhatott volna vagy magyarázatot adhatott volna. Nem akarták hallani a történetet az ő oldaláról. Viszont Nikodémus, a farizeusok egyike, felemelte a hangját, és ezt mondta: „A mi törvényünk szerint nem ítélhetünk el embereket, mielőtt meghallgatnánk őket, és megtudnánk, mit tettek” (Jn 7,51 GNT fordítás).

Hányszor ítéltél már meg mást – a gyermekedet, a házastársadat, a szomszédodat, az ellenségedet – anélkül, hogy először meghallgattad volna az ő történetét? Tapasztaltad már, hogy úgy bánsz valakivel, mint a farizeusok bántak Jézussal?

Amikor késztetést érzel arra, hogy máson ítélkezz, állj meg, és vegyél egy nagy levegőt! Tartsd bent, ha szükséges, ha ez kell ahhoz, hogy hallgass, mielőtt beszélsz! Ha először nem hallgatsz, akkor elköveted a mások feletti ítélkezés bűnét.

Úgy gondolod, hogy fényt kell deríteni valamire a másik életében? Ezt a dolgot valószínűleg nem neked kell leleplezned. Hagyd, hogy Isten gondoskodjon róla. A te feladatod elsőként az, hogy figyelj. Próbáld megérteni valakinek a küzdelmét, mielőtt ítélkezel.

Jézus azt mondta: „Ne ítéljetek, különben titeket is ítélnek! Mart amilyen módon ítéltek másokat, ugyanolyan módon ítélnek titeket, és azzal a mértékkel, amit használtok, fognak mérnek nektek” (Mt 7,1–2 NIV fordítás).

Cselekedj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy ők veled cselekedjenek! Hallgass szeretettel, és engedd, hogy Isten legyen a bíró!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Miért hiszi sok ember azt, hogy az emberek megítélésében jobb munkát tudnak végezni, mint Isten?
Hogyan segít a meghallgatás a szeretteid valódi megértésében, mielőtt ítélkeznél?
Milyen gyakorlat segít neked egy beszélgetés során abban, hogy jobb hallgatóvá válj?

Rick Warren 

Folytatás holnap 

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN






2020. november 25., szerda

Napi remény...25.

Hogyan vedd észre a vakfoltjaidat?


„Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, és miért hagyod figyelmen kívül a saját szemedben levő gerendát?” (Mt 7,3 NIV fordítás).

Mielőtt bárkit is megítélnél, ne felejtsd el, hogy neked is vannak az életedben vakfoltok. A vakfoltok olyan hozzáállások vagy gyengeségek az életedben, amiket nem látsz meg, vagy nem akarsz meglátni, bár konfliktust okoznak másokkal.

Például lehet, hogy veszekedős vagy, és észre sem veszed, hogyan fordítasz át egyszerű beszélgetéseket vitatkozásokba. Jézus azt mondja, hogy mikor késztetést érzel mások megítélésére a vakfoltjaik miatt, tekintsd ezt lehetőségnek arra, hogy felfedd, és foglalkozz a sajátjaiddal.

Jézus beszélt erről A hegyi beszédben: „Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, és miért hagyod figyelmen kívül a saját szemedben levő gerendát? Hogyan mondhatod a testvérednek: »Hadd vegyem ki a szálkát a szemedből!«, miközben gerenda van a sajátodéban? Képmutató! Vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd tisztán fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd a testvéred szeméből a szálkát” (Mt 7,3–5 NIV fordítás).

Azt mondja: „Hogy képzeled? Miért törődsz annyira a bűnnel valaki más életében, miközben a saját életedben lévő nagyobb bűnnel nem foglalkozol? Foglalkozz a vakfoltjaiddal, hogy tisztán láthass ahhoz, hogy másoknak segíthess!”

Észrevetted már, hogy hajlamos vagy azt megítélni másokban, amit nem szeretsz magadban? Ha lusta vagy, tudsz róla – és ezt nem szereted magadban –, akkor hajlamos vagy könnyebben meglátni ezt másokban, és megítélni őket. Ha arrogáns vagy kapzsi vagy, hajlamos vagy ezt gyorsan észrevenni más emberekben. Bármi is az, amivel küzdesz, azt könnyebben észreveszed a többiekben.

A Biblia ezt mondja: „Ha mi jól ítélnénk meg magunkat, Isten nem ítélne el” (1 Kor 11,31 NCV fordítás).

Gondolkodj azon, amit ez a vers mond: Ha komolyan megvizsgálnánk az életünket, és kiértékelnénk a saját gyengeségeinket, hibáinkat és bukásainkat, akkor Istennek nem kellene ítélkeznie felettünk.

Isten érted van, nem ellened. Ő már ismeri a vakfoltjaidat, és segíteni akar neked abban, hogy elkezdj velük foglalkozni, és így érettebb lehess a hitedben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Milyen bűnt vagy hajlamos a leggyorsabban és legtisztábban meglátni másokban? Mit mond el neked ez a te életedben lévő bűnről?
Mit jelent kiértékelni önmagadat?
Amikor késztetést érzel más megítélésére, mire kellene ennek emlékeztetnie, hogy mit tegyél helyette?

Rick Warren 

Folytatás holnap 

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!













2020. november 24., kedd

Napi remény...24.

Mi tesz sebezhetővé a kísértésben?


„Mindenekelőtt vigyázz a szívedre, mert minden, amit teszel, abból árad” (Péld 4,23 NIV fordítás).

Ha harcolni akarsz az életedben az állandó kísértések ellen, tudnod kell, mi tesz téged sebezhetővé a Sátán erőfeszítéseivel szemben.

Pál levele az efezusiakhoz 4. fejezetének 27. versében ezt mondja: „Ne adj helyet az ördögnek!” (NIV fordítás). Ne adj helyet a Sátánnak az életedben, hogy kihasználja a gyengeségeidet, és összezavarjon!

Mi a leggyakoribb támpont, amelyet a Sátánnak adhatsz, ami lehetővé teszi számára, hogy mindezeket a kísértéseket kihasználja? Bármilyen negatív érzelem. Bármikor, ha negatív érzelmek töltenek el, már helyet is adtál a Sátánnak az életedben, és sebezhetőbbé válsz a kísértésben, mint bármikor máskor. Ezért mondja a Biblia A példabeszédek könyve 4. fejezetének 23. versében: „Mindenekelőtt vigyázz a szívedre, mert minden, amit teszel, abból árad” (NIV fordítás).

A szíved az érzelmeid középpontja. De a kísértés legyőzéséhez ne koncentrálj a viselkedésedre, se arra, hogy mit fogsz tenni! Ehelyett ismerd fel azokat a gondolatokat, amelyek benned vannak, és azokat az érzéseket, amelyek e gondolatokból fakadnak!

A Sátán így kap el: nem a viselkedéseddel, hanem a gondolataiddal. Életed minden napján játszik az érzelmeiddel. Elkapja az érzéseidet. Mesterien manipulálja a hangulatodat. A Sátán bizonyos érzelmeket gerjeszt úgy, hogy befolyásolja a gondolataidat, és kétséget kelt benned Isten Igéje iránt.

Mihelyt érzelmileg érintetté tesz téged, véged van. Amint az érzelmeid beindulnak, a viselkedésre is sor fog kerülni. A Sátán jól tudja, hogy a negatív érzelmeid bűnre vezetnek.

Sokkal jobban ki vagy téve a kísértésnek, amikor negatív érzelmeket élsz át. A Sátán tudja, hogy melyek ezek, és azon munkálkodik, hogy elpusztítson. Nem lenne jó tudnod neked is, melyek ezek?

Az egyetlen módja annak, hogy legyőzz bármilyen állandó kísértést az életedben, hogy azonosítod azokat az érzelmeket, amelyek sebezhetővé tesznek. Ezután koncentrálj újra Isten Igéjére, hogy ezeket a negatív érzelmeket Isten szeretetével helyettesíthesd!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Melyek azok a negatív érzelmek, amelyek gyakran sebezhetővé tesznek a Sátán támadásaival szemben?
Még ha nem is tartod magad érzelmes embernek, hogyan tapasztaltad, hogy az érzelmeid rossz irányba tereltek? Mivel késztettek tagadásra vagy kételkedésre?
Miért kell megtöltened elmédet Isten Igéjével, ha harcolni szeretnél a kísértés ellen?

Rick Warren 

Folytatás holnap 

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!








2020. november 23., hétfő

Napi remény...23.

Tanuld meg elengedni magad a korlátaidon belül!


„Ez a kincs Istentől származik, mi azonban olyanok vagyunk, mint az agyagedények, melyekben tárolják a kincset. Ebből látszik, hogy Istentől ered a nagy erő, nem tőlünk” (2 Kor 4,7 NCV fordítás).

Folyton elkedvetlenedsz majd, amikor szuperhős akarsz lenni, és olyat tenni, ami emberileg lehetetlen. Egy sokkal reálisabb képre van szükséged önmagadról: nem hozhatod rendbe mindenki problémáját, nem lehetsz egyszerre több helyen, nem tehetsz meg bármit, nem költheted el azt, amid nincs.

Meg kell tanulnod elengedni magad a korlátaidon belül. Bármikor, amikor az életedet ezen határokon túlra akarod terjeszteni, el fogsz csüggedni. Könnyebb megtölteni a napirendedet, mint végrehajtani azt. Mindig könnyebb belekeveredni valamibe, mint kikeveredni belőle. Könnyebb ígéretet tenni, mint betartani azt. Mindig könnyebb eladósodni, mint kijönni az adósságból.

Ha túlfeszíted a határaidat, annak első jelei gyakran a testeden jelentkeznek. Pál második levele a korinthusiakhoz 4. fejezetének 7. versében az apostol ezt mondja: „Ez a kincs Istentől származik, mi azonban olyanok vagyunk, mint az agyagedények, melyekben tárolják a kincset. Ebből látszik, hogy Istentől ered a nagy erő, nem tőlünk” (NCV fordítás). Vagyis ismerned kell a határaidat, és fel kell ismerned az intő jeleket, amikor ezeket átlépted! Rá kell jönnöd, hogy te csak az edény vagy, és Isten az erő forrása!

A testünk olyan, mint egy agyagedény; mindannyian sérültek vagyunk egy kicsit, mert ide-oda ejtenek minket. Isten azonban a legnagyszerűbb ajándékokat gyakran a leggyengébb emberekbe rejti. Ez ad számunkra lehetőséget, hogy visszamutassunk rá, és ezt mondjuk: „Ez biztosan Isten volt. Ez csakis az ő erején keresztül történhetett.”

A történelem során Isten ilyen sérült eszközök használatán keresztül mutatta meg az ő dicsőségét. Semmi sem történhetett volna meg ezek közül, ha Isten csakis tökéletes embereket használt volna, hiszen senki sem az!

Lehet, hogy azt gondolod, jobb elrejteni a gyengeségeidet, Isten azonban használni akarja őket az életedben. Először viszont fel kell ismerned a határaidat, és tiszteletben kell tartanod azokat! Utána bízz Isten erejében a sajátod helyett, hogy véghez viszi veled a célját!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Próbáltál már többet elérni az életedben, mint ami emberileg lehetséges lenne? Mi lett az eredménye fizikailag és lelkileg?
Milyen módon használja Isten a gyengeségeidet, hogy segítse a lelki növekedésedet és azt, hogy hozzá hasonlóvá válj?
Milyen területen feszítetted túl a határaidat? Hogyan ismerheted fel a korlátaidat és állíthatsz reálisabb elvárásokat magad felé?

Rick Warren 

Folytatás holnap 

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN




2020. november 22., vasárnap

Napi remény...22.

Ez nem rólad szól...


„Nem magunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat. Mi a szolgáitok vagyunk Jézusért” (2 Kor 4,5 GW fordítás).

Minél inkább énközpontú életet élsz, annál inkább hajlamos leszel a csüggedésre. Valahányszor elfelejted, hogy ez nem rólad szól, büszkévé, félénké vagy keserűvé válsz. Ezek az érzések mindig csüggedéshez vezetnek, mert téged tartanak a középpontban.

Pál második levele a korinthusiakhoz 4. fejezetének 5. versében ez áll: „Nem magunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat. Mi a szolgáitok vagyunk Jézusért” (GW fordítás).

Ez nem rólad szól! Isten teremtett téged erre a földre, és van egy üzenete, amelyet rajtad keresztül akar kijelenteni a világnak. Ám az életed üzenete nem rólad szól, hanem Jézus Krisztusról.

Ezt a négy szót választottam – „Ez nem rólad szól” –, amivel a Céltudatos élet című könyvet kezdtem, mert ez a leginkább ellen kulturális üzenet, amit a mai világban adni lehet. A társadalomban szinte minden – a dalok, a videojátékok, a tévéműsorok, a hírek és a hirdetések – azt sulykolja, hogy először magadra kell gondolnod.

Néha azt kívánom, bárcsak ne tettem volna bele ezt a mondatot a könyvbe, mert nem is sejtettem, hogy életem végéig folyamatosan tesztelve leszek emiatt a kifejezés miatt. Naponta 20 alkalommal el kell ismételnem magamnak! Amikor valaki megdicsér, kritizál, rosszul ítél meg, vagy nem ért egyet velem, emlékeztetnem kell magam: „Ez nem rólam szól.” Miért? Mert amikor magamra koncentrálok, el fogok csüggedni.

Ehelyett, ahogy Pál mondja a mai igeversben, szolgák vagyunk Jézusért. Ez azt jelenti, hogy motiváltak vagyunk arra, hogy másokat szolgáljunk azért, amit Jézus tett értünk.

Istent mindig jobban érdekli, hogy miért csinálod azt, amit éppen csinálsz, mint amit valójában csinálsz. Törődik a szíved motivációval. Az, hogy miért csinálsz valamit, mindig meghatározza, hogy meddig fogod csinálni. Ha önző törekvés motivál, az soha nem lesz elég jó. Végül elcsüggedsz, és abbahagyod.

De ha az ösztönöz téged, hogy azért tégy valamit, hogy az előmozdítsa az evangéliumot, és dicsőítse Jézust, akkor megkapod azt a bátorítást, amire szükséged van ahhoz, hogy nyomon kövesd a folyamatot.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Hogyan ösztönöznek a hozzád legközelebb álló emberek, hogy másokat szolgálj Krisztushoz hasonló alázattal?
Hogyan motiválja Jézus irántad érzett szeretete benned azt, hogy jobban gondolj másokra, mint önmagadra?
Hogyan bátorít Isten téged, amikor megfelelő motivációval rendelkezel?

Rick Warren 

Folytatás holnap 

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN

                                                                                                                                                                                                  

2020. november 21., szombat

Napi remény...21.

Légy az, akivé Isten teremtett téged!


„Nem próbálunk senkit becsapni, sem elferdíteni Isten szavát” (2 Kor 4,2 NLT fordítás).

Semmi sem csüggesztőbb annál, mint megpróbálni olyannak lenni, amilyen nem vagy.

Ha fenntartasz egy látszatot azért, mert attól félsz, hogy mások megtudhatják, hogy ki vagy; vagy attól, hogy Isten talán nem szeret téged, akkor kihagyod az Isten által készített legjobbat az életedben.

Isten nem adja áldását a hamisítványokra és az áldolgokra. Ha szeretnéd megtapasztalni Isten áldásait, akkor ne élj más emberek jóváhagyásáért, hanem kezdj el olyan lenni, amilyennek Isten teremtett téged! Isten nem azért teremtett, hogy valaki más legyél. Amikor a mennybe jutsz, nem fogja azt kérdezni tőled, hogy „Miért nem voltál inkább olyan, mint a testvéred, vagy mint az a népszerű gyerek, vagy olyan, mint az a sikeres barátod?” Hanem azért fog számon kérni téged, hogy hogyan teljesítetted a saját életedre vonatkozó célokat.

A világnak nincs szüksége kettőre belőled vagy bárki másból; hanem arra van szüksége, hogy megtedd mindazt, amit Isten szánt neked ezen a földön. Egyedinek teremtett, és különböző ajándékokkal ruházott fel téged, és mi mindannyian lemaradunk valamiről, ha úgy határoztál, hogy más leszel, nem önmagad.

Pál második levele a korinthusiakhoz 4. fejezetének 2. versében a következőket mondja: „Nem próbálunk senkit becsapni, sem elferdíteni Isten szavát” (NLT fordítás). Más szóval, nem álarcoskodunk, és nem viselünk hamis maszkot. Nem teszünk úgy, mintha olyanok lennénk, mint amilyenek nem is vagyunk. És nem forgatjuk ki Isten szavát; hanem világosan tanítjuk az igazságot megmutatva mindenkinek, hogy kik is vagyunk valójában.

Semmi sem csüggesztőbb annál, mint amikor megpróbálunk mindenkinek a kedvében járni. Kétszer szerepeltem a Newsweek magazin címlapján; egyszer úgy, mint egy hős, másszor úgy, mint egy nagy nulla. Az élet már csak ilyen. Még Isten sem tud mindenkinek a kedvében járni; mert valaki havazásért imádkozik, a másik ember tiszta kék égboltért.

Ha mindig olyan próbálsz lenni, amilyen valójában nem vagy, akkor mindig feszült leszel, és félni fogsz attól, hogy lelepleznek, és hajlamos leszel az elcsüggedésre.

A csüggedés legyőzéséhez legyél csak az, akivé Isten teremtett! Nem kell tökéletesnek lenned ahhoz, hogy Isten megáldjon – csak légy hiteles!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Isten vagy más emberek jóváhagyásáért élsz? A közvetlen környezetedben élő emberek egyetértenének a válaszoddal vagy sem?
Miképpen okoz számodra feszültséget az, hogy mások kedvében kell járnod?
Miért akarja Isten megáldani hitelességedet és feddhetetlenségedet?

Rick Warren 

Folytatás holnap 

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN 


2020. november 20., péntek

Napi remény...20.

Hogyan győzzük le az elbátortalanodást?


„Isten maga az, aki kegyelméből nekünk adta azt a csodálatos munkát, hogy elmondjuk másoknak az Ő jó hírét, és így soha nem adjuk fel." (2 Kr, 4,1 TLB fordítás)

Tudsz róla, hogy Isten szeret téged? Lehet, hogy az életed folyamán ezt az igazságot már sokszor hallottad.

De ha tudod, hogy Isten szeret, akkor érzed és felismered Isten szeretetét? Amikor elkezdesz kételkedni Isten szeretetében, akkor elbátortalanodhatsz. Miért? Mert, ha nem hiszed, hogy Isten szeret, akkor nem tudod megtapasztalni az Ő kegyelmét és irgalmát.

A legjobb módja annak, hogy legyőzd az elbátortalanodást és csüggedést az, hogy arra gondolsz, hogy Isten mennyire szeret téged, és hogy folyamatosan erre az igazságra összpontosítasz.

„Isten maga az, aki kegyelméből nekünk adta azt a csodálatos munkát, hogy elmondjuk másoknak az Ő jó hírét, és így soha nem adjuk fel." (2 Kr, 4,1 TLB fordítás).

Mi a kegyelem? A kegyelem az, amikor Isten nem azt adja neked, amit érdemelsz, hanem azt, amire szükséged van. A kegyelem az, amikor Isten tudja az összes hibát, amelyet vétettél vagy majd vétesz, és mégis megad neked minden jó dolgot az életben. Isten kegyelme az, ami képessé tesz, hogy tovább tudj menni, amikor reménytelenséget, csüggedést vagy elbátortalanodást érzel.

Sok ember, aki már régóta keresztény, nem érzi Isten szeretetét, mert úgy gondolják, hogy Isten kritikus és bíráló hangon szól hozzájuk. De ha mindig csak ezt a bíráló hangot hallod, akkor az nem Isten.

Isten azért alkotott, hogy szeressen! Életed első számú célja nem az, hogy jót cselekedj. És az sem, hogy viszontszeresd Istent.

Életed első és legfontosabb célja az, hogy engedd Istennek, hogy szeressen! Amikor ezt megteszed, és megtapasztalod kegyelmét és irgalmát, szabad leszel, hogy megvalósítsd mindazt, amit Ő eltervezett az életedre.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Leggyakrabban milyen körülmények határozzák meg, hogy milyennek gondolod, ahogy Isten tekint rád?
Azt érzed, hogy Isten legtöbbször bíráló, negatív hangon szól hozzád, vagy azt, hogy szeretettel? Miért?
Hogyan engeded Istennek, hogy szeressen? Mit szeretnél változtatni ezzel kapcsolatban?

Rick Warren 

Folytatás holnap 

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN

                                

 


2020. november 19., csütörtök

Napi remény...19.

Úgy élsz, ahogy a legjobb?


„Nagyon vigyázz, hogyan élsz! Ne élj úgy, mint azok, akik nem bölcsek! Élj bölcsen! Úgy értem, minden lehetőséget meg kell ragadnod, hogy a jót cselekedd, mert ezek gonosz idők. Így hát, ne éld ostobán az életed; inkább tudd meg, hogy mi az, amit Isten akar, hogy tegyél!” (Ef 5,15–17 ICB fordítás).

Ha hatással akarsz lenni az életeddel másokra, akkor egy dolgot kell tenned: irányítanod kell az idődet. Az időd az életed. Ha nem tanulod meg beosztani az idődet, akkor korlátozni fogod, hogy milyen örökséget hagysz magad után. 

Pál levele az efezusiakhoz 5. fejezetének 15–17. versei ezt mondják: „Nagyon vigyázz, hogyan élsz! Ne élj úgy, mint azok, akik nem bölcsek! Élj bölcsen! Úgy értem, minden lehetőséget meg kell ragadnod, hogy a jót cselekedd, mert ezek gonosz idők. Így hát, ne éld ostobán az életed; inkább tudd meg, hogy mi az, amit Isten akar, hogy tegyél!” (ICB fordítás).

Mindannyiunknak ugyanannyi ideje van egy héten: 168 óra. Az számít, hogy mit kezdesz vele. Egy bizonyos számú nap van kiosztva számodra ezen a világon, és ha elvesztegeted azokat, akkor hibát követsz el. Ha elpazarolod az idődet, akkor elpazarolod az életedet – mert az időd az életed. Meg kell állnod, és meg kell kérdezned magadtól: „Ez a legjobb módja az időm felhasználásának?”, „Ez a legjobb módja az életem felhasználásának?”

Nincs időd mindenre. De a jó hír az, hogy Isten nem is várja el tőled, hogy mindent megcsinálj. Szóval ne legyen bűntudatod emiatt! Különben is, csak kevés dolog van, amit igazán érdemes csinálni.

A hatékony emberek rájönnek, hogy mi lényeges az életben, és mi lényegtelen. Több időt töltenek a lényeges dolgokkal, és kevesebbet a lényegtelenekkel. Nem tudunk kiküszöbölni minden lényegtelen dolgot az életünkből, de tudjuk csökkenteni azokat.

Könnyűnek hangzik, de őszintén szólva sokszor nehéz választani az életben a legjobb és a legkönnyebb között – főleg, amikor fáradtak vagyunk. Amikor fáradt vagy, nem akarod a legjobb dolgot tenni, hanem azt, ami könnyű. Ezért ha valóban kezdeni szeretnél valamit az életeddel, meg kell tanulnod pihenni. Ha nem vagy kipihent, akkor nem lesz meg a mentális, érzelmi és fizikai erőd, hogy azt mondd: „Azt fogom tenni, ami helyes, és nem azt, ami a legkönnyebb.”

Ne vesztegesd el az életed! Ne alkudj meg! Ne élj úgy, hogy csak vegetálsz! Nem azért teremtett Isten, hogy csak úgy céltalanul tengődj! Isten egy bizonyos küldetésre és célra teremtett. Ez azzal kezdődik, hogy felteszed a kérdést: „Amit teszek, az a legjobb módja az életem felhasználásának?”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Milyen dolgok töltik ki az időd nagy részét?
Mennyire segítenek ezek abban, hogy beteljesítsd életed küldetését?
Hogyan tudnál változtatni az időbeosztásodon és a dolgok fontossági sorrendjén, hogy többet pihenhess?

Rick Warren 

Folytatás holnap 

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!




2020. november 18., szerda

Napi remény...18.

Mi történik akkor, amikor azt teszed, amiről tudod, hogy helytelen?


„Aki tisztességben jár, biztonságban jár, de ha valaki nem a tisztességes utat járja, az hamar kiderül” (Péld 10,9 NIV fordítás).

A Bibliában A példabeszédek könyve 10. fejezetének 9. verse szerint „Aki tisztességben jár, biztonságban jár, de ha valaki nem a tisztességes utat járja, az hamar kiderül” (NIV fordítás). Minden ki fog derülni rólad! Ezért amikor döntéseket hozol, ki kell állnod a becsületességpróbát.

A becsületesség próbája az, hogy amit a nyilvánosság előtt teszel, és amit a magánéletben teszel, egy és ugyanaz: vagyis ami a szívedben van, és ami az életedben megnyilvánul, az összhangban van. Kérdezd meg magadtól: „Mi lenne, ha mindenki tudná, hogy milyen döntést hoztam?” Az igazság az, hogy amikor becsületességről van szó, lehet, hogy mindenki mást be tudsz csapni, de önmagadat nem. És ha átlépsz a saját lelkiismereteden, akkor azért fizetned kell.

Van, amikor előre tudjuk, hogy valami olyat fogunk tenni, ami helytelen. Tudjuk, hogy nem szabadna megtennünk, de ez jut eszünkbe: „Tudom, hogy nem jó, amit teszek, de azért megteszem, mert tudom, hogy Isten egy megbocsátó Isten.”

Azt gondolod, hogy megtehetsz olyat, amiről Isten azt mondja, hogy helytelen, és az életedben nem lesz semmi következménye? A legfontosabb oka, hogy ő nem szeretné, ha ilyet tennél, az az, hogy ő szeret téged, nem pedig az, hogy visszatartson valami jó dologtól. Isten tudja, hogy minden döntésnek következménye van. Ő tudja, hogy minden rossz döntés után életünkön egy újabb sérülés keletkezik, és ő ennél jobbat akar neked.

Ez azt jelentené, hogy Isten nem bocsát meg nekünk a rossz dolgokért? Természetesen nem ezt jelenti. Ő megbocsát, mert ő egy megbocsátó és kegyelmes Isten. Viszont a megbocsátás nem szünteti meg a rossz döntéseink miatt érzett fájdalmat vagy azok következményeit. Elnyered Isten megbocsátását, de ettől még nagyon is bánni fogod, amit tettél. Elnyered az ő megbocsátását, mégis szembe kell nézned majd a fájdalommal. Isten megbocsát neked, de ott marad egy tönkrement kapcsolat. 

Isten teremtett téged, és ő tudja, hogy mire van szükséged ahhoz, hogy teljes és céltudatos életet élj. Higgyél Isten Igéjében, és figyeld meg, hogyan vezeti lépteidet!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Milyen hatással van a becsületességedre az, amikor bár tudod, mi a helyes, mégse teszed azt?
A becsületességgel kapcsolatban miért veszélyes dolog az összehasonlítás? Hogyan vonatkozik ide Pál levele a rómaiakhoz 14. fejezetének 14. verse?

Rick Warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!















2020. november 17., kedd

Napi remény...17.

A jó döntések mindig egyeznek Isten Igéjével...


„Lábam előtt mécses a te Igéd, ösvényem világossága” (Zsolt 119,105).

Amikor döntést kell hoznod, akkor az első és legjobb teszt ez a kérdés: „Összhangban van a döntésem Isten Igéjével?”

El kell döntened, hogy mi lesz a legfőbb tekintély az életedben. Ez pedig lényegében a következőt jelenti: vagy Isten Igéje vagy a világ. Te mire alapozod a döntéseidet? Arra, amit Isten mond, vagy arra, amit mások mondanak?

Ha az életed az emberek véleményére alapozod, akkor kicsit mindig le leszel maradva, hiszen ez nap mint nap változik. Ami tegnap menő volt, az ma már nem az, és ami ma menő, az holnap már nem lesz az. Ha népszerű trendekre vagy a közvéleményre alapozod az életed, akkor az küzdelmes lesz, mert ingatag alapokra építesz.

Viszont ha Isten Igéjére alapozol, az az igazság soha nem fog változni. Az igazság mindig igaz. Vagyis, ha Isten azt mondja, hogy valami nem volt jó 10 000 évvel ezelőtt, az 500 évvel ezelőtt is helytelen volt, ma is az, és 1000 év múlva is az lesz. Nem érdekel, hogy mit mond a közvélemény vagy éppen mi népszerű egy adott időben. Ha Isten azt mondja, hogy valami helytelen, akkor az bizony helytelen. Mindig az volt, és mindig az is marad. Ha pedig Isten azt mondja, hogy valami helyes, akkor az mindig helyes is lesz. Ez egy szilárd alap.

Isten különböző – fizikai, erkölcsi és szellemi – törvényekkel alkotta meg az univerzumot, és ezek a törvények mind a te javadat szolgálják. Amikor az univerzum alapelveivel együttműködve élsz, akkor sikerrel fogsz járni. Ellenben, ha elutasítod, nem engedelmeskedsz, figyelmen kívül hagyod vagy lázadsz Isten elvei ellen, akkor te fogsz ettől megsérülni.

Ha mindezeket figyelembe veszed, akkor biztos lehetsz a döntésedben. Ha Isten azt mondja, hogy valami rendben van, akkor tedd meg! Ha azonban Isten valamire nemet mond, akkor ne tedd!

„Lábam előtt mécses a te Igéd, ösvényem világossága” (Zsolt 119,105).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Hogyan próbál a társadalom meggyőzni arról, hogy az igazság szubjektív?
Hogy tudnád megismerni jobban a Bibliát, hogy a döntéseidet még jobban arra tudd alapozni?
Hogyan tapasztaltad meg a szabadságot akkor, amikor betartottad Isten törvényeit és iránymutatását az életedben?

Rick Warren 

Folytatás holnap 

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!

2020. november 16., hétfő

Napi remény...16.

Az imáidnak hatása van...


„[Isten] meghallgat minket, amikor csak hozzá fordulunk; és mivel tudjuk, hogy ez igaz, tudjuk azt is, hogy azt adja meg nekünk, amit kérünk tőle” (1 Jn 5,15 GNT fordítás).

Kíváncsi voltál valaha, hogy az ima valóban működik-e? Mondjuk imádkozol épp valamiért, és a Sátán azt súgja a füledbe: „Ez időpazarlás. Felejtsd el! Kinek képzeled magad? Mit gondolsz, mit csinálsz? Isten nem figyel. Ne pazarold az idődet!” 

Az ima azért működik, mert Isten áll a vezérlőpultnál. Minden csoda alapja Isten korlátlan hatalma. Miért csinál egyvalamit és nem valami mást? Azért, mert Isten irányít. Bíznunk kell bölcsességében és jóságában.

Pál apostol írja: „Isten. . . sokkal többet képes megtenni, mint amit valaha mernénk kérni, vagy akár álmodni róla – végtelen módon meghaladva legmagasabb imáinkat, vágyainkat, gondolatainkat vagy reményeinket” (Ef 3,20 TLB fordítás).

Az ima bármi olyat megtehet, amit Isten is megtehet. Az ő forrásai a te rendelkezésedre állnak. Az Újszövetség hússzor mondja: „Kérjetek!” Biztató annak a tudata, hogy az én irányításomon kívül eső dolgok nincsenek Isten irányításán kívül. Én talán nem vagyok képes megváltoztatni egy helyzetet, de imádkozni tudok, és Isten meg tudja azt változtatni.

Pontosan tudom, mire gondoltok most néhányan: „Ha imádkozhatok, és kérhetem Istent, hogy változtasson meg dolgokat, és ha valóban Isten irányít mindent, akkor miért nem kapok meg mindent, amiért imádkozom?” Jó kérdés. Három oka van:

Isten nem egy dzsinn. Nem csak imába foglalod a nevét, és megkapod, amit csak akarsz. Ha minden imánk meghallgatásra kerülne, szörnyen elkényeztetettek lennénk. Te mindent megadsz a gyerekeidnek, amit kérnek? Remélem, nem! Te tudod, mi a legjobb nekik. Te nézed a távlati célokat. Ha látod a távlati célokat a gyerekeid számára, mennyivel nagyobb távlatokat láthat Isten?

Néha a keresztények egymással szemben imádkoznak. Ha két keresztény két különböző csapatért imádkozik a foci VB döntőjében, akkor vajon kit hallgat meg Isten? Nyilvánvaló, hogy Isten nem tud minden imára ugyanabban az időben válaszolni.

De azt gondolom, hogy az igazi ok a következő:

Isten tudja, mi a legjobb, te viszont nem. Ha mégis úgy gondolod, hogy igen, akkor nagyon elbizakodott vagy. A Biblia azt mondja nekünk: „Biztosak vagyunk abban, hogy [Isten] meghallgat minket, ha bármi olyat kérünk tőle, ami az ő akarata szerint való” (1 Jn 5,14 GNT fordítás). Figyeld az „akarata szerint” kifejezést! Imádkoznod a következő hozzáállással kellene: „Uram, ez az imakérésem, de a te akaratod teljesüljön!” Ezt imádkozta Jézus Lukács evangéliuma 22. fejezetének 42. versében: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied” (NIV fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Miért fontos az, hogy Isten jó és korlátlan hatalmú?
„Az ima bármi olyat megtehet, amit Isten is megtehet.” Hogyan tükrözik imáid, amit Isten legfelsőbb hatalmáról hiszel?
Hogyan mutathatod meg Istennek, hogy az ő akaratára vágysz, és abban bízol, nem pedig a sajátodéban?

Miért várnál még tovább, hogy bízz Jézusban?

Nekünk nem kell kivívnunk Isten szeretetét, és nem kell a mennybe vezető utat sem keresnünk. A Biblia azt mondja: „Kegyelemből részesültetek a megváltásban a hit által – ez nem tőletek van, ez Isten ajándéka –, nem a tettek által, hogy senki se dicsekedhessen” (Ef 2,8–9 NIV fordítás) .

A Biblia szerint csak akkor juthatunk a mennybe, ha Istenben bízunk Fián, Jézus Krisztuson keresztül.

Ha eddig nem bíztál Jézusban, és nem kötelezted el magad a követése mellett, miért várnál tovább? Ha készen állsz arra, hogy átlépd ezt a vonalat, és elhatározd, hogy hiszel Jézus Krisztusban, és kövesd őt, imádkozz hozzá ezzel az imával:

„Kedves Jézus, megígérted, hogy ha hiszek benned, mindent megbocsátasz, amit valaha rosszul tettem, megtalálom életem célját, és egyszer majd befogadsz örök, mennyei otthonodba.

Megvallom bűneimet, és hiszem, hogy te vagy az én Megváltóm. Megígérted, hogy ha megvallom bűneimet, és bízom benned, akkor megmentesz. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből és hitből fakad, és nem bármi olyan által, amit én teszek. Uramként fogadlak az életembe. Ma életem minden részét átadom neked. Úgy akarom élni az életemet, ahogyan te szeretnéd, hogy éljem.

Jézusom, szeretnék megpihenni a szeretetedben. Köszönöm, hogy nem kell ezt kiérdemelnem, vagy megdolgoznom érte. Életem hátralévő részét a te szolgálatodra akarom fordítani, és nem a saját magam szolgálatára. Alázattal felajánlom neked az életemet, és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be családodba. A nevedben imádkozom. Ámen.”

Rick Warren 

Folytatás holnap 

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN