Mire szól a mi elhívásunk?...1.

Bizonyára ismered a Jelenések könyvéből azt az Igét, ami arról szól, hogy az Úr Jézus Krisztus kopogtat (zörget) az ajtón, és aki beengedi Őt, ahhoz bemegy, és azzal együtt vacsorázik. Hogyan is van ez pontosan megírva?

„Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.” (Jel 3, 20)

Sokféle értelmezését, magyarázatát hallhattuk már ennek az Igének. Nekünk most ez nem áll szándékunkban, mindössze egy olyan apró dologra szeretnénk ráirányítani a figyelmedet, ami tulajdonképpen nincs is benne az Igében, mégis hasznos ha szólunk róla.

Mondj gyorsan egy híres embert! Találomra válasszuk ki mondjuk a Magyar Köztársaság elnökét, Sólyom Lászlót! Képzeld el, hogy egyszer alkalom nyílik arra, hogy egy fogadáson vagy egy rendezvényen olyan helyzet alakul ki, hogy a vacsora alkalmával egy asztalnál foglalhattok helyet, azaz együtt vacsorázol az elnökkel. Ez nem hétköznapi eset, ezért inkább úgy fogalmazunk, hogy együtt vacsorázhatsz az elnökkel. Talán nem tévedünk sokat, ha azt állítjuk, hogy már másnap elújságolod ezt a rokonaidnak, barátaidnak, ismerőseidnek. Képzeljétek, együtt vacsoráztam tegnap az elnökkel, Sólyom Lászlóval, a köztársasági elnökkel! Egy idő után amikor már az emlékeid megkopnak, arra mindig emlékezni fogsz, hogy te egyszer együtt vacsoráztál a Magyar Köztársaság elnökével. Ha ennyi, vagy fele ennyi idő múlva az elnököt kérdeznénk erről a nevezetes eseményről, bizony az emlékei között kutatva keresve sem emlékezne rád, hiszen ez nem számára volt nagy dolog, hanem számodra. Tény, hogy ő is veled vacsorázott, de te „vele” vacsorázhattál. Megadatott neked, hogy „vele” vacsorázz.

Visszatérve az Igére, azt mondta benne az Úr Jézus Krisztus, hogy ha valaki megnyitja Őelőtte az ajtót, akkor: „… bemegyek ahhoz és vele vacsorálok…”. És hogyan folytatta? „… és ő én velem.” Jézus Krisztus nagyon bölcsen ráérzett itt arra, hogy az együtt vacsorázás lehetősége egy életre szóló áldást jelenthet annak a számára, aki beengedi őt. Az ilyen személynek nagyon jó és nagyon emlékezetes lesz az, ha Ővele lehet, ha Ővele lesz. Ne hidd, hogy csak ebben az egy Igében olvashatsz erről, és hogy ez a kifejezés csupán egy egyszerű szófordulat Jézus szájából! Meg fogsz lepődni! Jézus Krisztus (többek között) még a tizenkét tanítványát is ezért választotta ki.

„És választa tizenkettőt, hogy vele legyenek…” (Márk 3, 14) 

Nem őrző-védőket akart maga köré gyűjteni, nem is olyan rajongókat, akik előtt tetszeleghet, hanem bizonyos célból, szolgálatra, Isten országa munkásainak választotta ki őket. Egyben közösségre is hívta kiválasztott tanítványait, akikkel sok mindent megoszthat majd a továbbiakban, belső bizalmasai is lehetnek, és nem utolsó sorban őket ajándékozta meg azzal, hogy „vele legyenek”, Isten Fiával. Elhívásuk erről is szólt.

Írásunknak azt a címet adtuk, hogy „Mire szól a mi elhívásunk?” Tényleg, mire szól a mi elhívásunk? A tanítványok elhívását értjük, és szolgálatuk jól nyomon követhető a Bibliában, de mi, „a kik az ő beszédökre” (Jn 17, 20) hiszünk az Úr Jézus Krisztusban, milyen célból, vagy célokra hívattunk el?

Mielőtt rátérnénk a kérdés megválaszolására, röviden elevenítsük fel Isten eleve elrendeléseivel, azon belül is a személyek kiválasztásával kapcsolatos ismereteinket!

Tudjuk, hogy Teremtő Istenünknek elvitathatatlan joga, hogy teremtményei közül eleve elrendeléssel akár megszületésük előtt is bárkit kiválasszon saját céljai megvalósításához, saját szolgálatára. Így került kiválasztásra az idők során többek között Ábrahám, Mózes, Dávid, Dániel, Jeremiás, vagy Keresztelő János, de még Jézus Krisztus mennybéli kiválasztására is így került sor a Biblia szerint. Hasonlóan történt az apostolok kiválasztása is, immáron Isten Fia, Jézus Krisztus által. Az így kiválasztott személyeknek, szolgálatuk kifogástalan elvégzése után Isten bőséges jutalmat ígért és adott, például Jézus Krisztust Úrrá tette és mint tudjuk, hosszú időre Neki adott minden hatalmat mennyen és földön.

Teremtő Istenünk kivételes hatalmi pozícióján alapuló eleve elrendelésének egy másik változata, amikor kegyelméből választ ki kegyelemre embereket. Ez azt jelenti, hogy annak kegyelmez, akinek akar, azaz jogot formál arra (már az egyén megszületése előtt), hogy eldöntse kit ment meg a kárhozatba jutástól és kit nem. Ki üdvözülhet a bűnösök közül és ki nem. Mielőtt a szellemi birodalom egyik „atyja”, e világ önjelölt gonosz fejedelme és istene megvádolhatná Őt azzal, hogy így könnyű uralkodni és táborra szert tenni, Isten, hogy továbbra is fenntartsa eleve elrendelési jogát és szándékát, ezúttal is egy Őhozzá méltó, igazán bölcs döntéssel és gyakorlattal juttatja érvényre megfellebbezhetetlen akaratát. Kijelölt – még a világ teremtése előtt – egy olyan emberi értékrendet, amelyet ha önként bárki bármikor felvállal, az örök életet kap Tőle, beléphet az Ő mennyei birodalmába, és örökre ott lakhat, tehát üdvözül. Miután ez az Isten által meghatározott értékrend alapjaiban sem egyezik e világ fölöttébb gonosz szellemi és gyakorlati értékrendjével, így döntésre kényszeríti az egyént, hogy melyiket válassza élete során. Ahhoz a világhoz akar-e végérvényesen tartozni, amibe természetes módon beleszületett, vagy azután, hogy tudomást szerzett egy hatalmában és erkölcsiségében magasabb rendű, Teremtő Istene vezette másik világról, azt válassza-e. Isten vágya, sőt akarata az, hogy minden ember üdvözüljön. Sok helyen írja ezt a Biblia. Sajnos az emberek nem akarnak engedelmeskedni, részben azért, mert e világ ura fogságban és mérhetetlen szellemi vakságban tartja őket, másrészt mert a gőgös ember elutasítja a hívogatást és a megkeresést, hiszen ő önmagát tartja a legokosabbnak, elutasít mindenfajta vezetést. Isten a bűnösökhöz emberek által szól, de esetenként közvetlenül, személyesen keresi fel a Tőle elszakadtakat. Hogy igazoljuk az Isten részéről való megkeresést, olvassunk bele Jób könyvébe!

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin