2018. április 30., hétfő

Napi remény...118.


Te hogyan bocsátasz meg?


 „Isten mindent elrendezett! Elküldte Krisztust, hogy kibékítsen minket önmagával, és azt a feladatot tűzte ki számunkra, hogy másokkal is kibékítsük őt. Ez annyit jelent, hogy Isten maga öltött testet Krisztusban, békét és megbocsátást ajánlva minden embernek a világon. Minket pedig azzal bízott meg, hogy hirdessük békeüzenetét. Krisztus követeiként küldettünk, és Isten könyörög hozzátok, hallgassátok meg jó hírünket. Krisztus nevében szólunk, és szívből kérjük, béküljetek meg Istennel” (2Korintus 5:18-20 CEV-fordítás).

„Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát; Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét. Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel. (2 Kor. 5:18-20) Károli.

Mintegy 60 esztendővel ezelőtt öt amerikai misszionárius az Ecuador területén lévő kelet-amazóniai esőerdőbe indult, hogy másodszori látogatást tegyen a Huaorani törzsnél, amely antropológusok elmondása szerint a legelvetemültebb, legerőszakosabb emberi közösség volt a föld színén. Kultúrának számított náluk a gyilkolás, és tanulmányok kimutatták, hogy a néptörzs 60 %-a emberölés áldozata lett.

Amint a misszionáriusok kiszálltak a repülőgépből, a törzs tagjai lándzsákkal halálra sebezték őket. A brutális gyilkosok hírül adták tettüket a világnak, és címlapon hozta a Lifemagazin, a Time és a Newsweek is. Számos újság beszámolt ezeknek az embereknek a haláláról, akik közt ott volt Nate Saint és Jim Elliot.

Pár évvel később Jim felesége és lánya, Elisabeth és Valerie Elliot, továbbá Nate húga, Rachel Saint szeretetük és megbocsátásuk jeléül elköltöztek a Huaorani kis faluba, hogy lelki szolgálatot nyújtsanak azoknak az embereknek, akik meggyilkolták a családjukat. Történetesen Mincaye, a törzs elöljárója valamint a misszionáriusok meggyilkolásában részt vett öt férfi valamennyien keresztényekké váltak.

A megbocsátásnak az a formája, amit Elisabeth Elliot és Rachel Saint példázott, mindaddig értelmetlen, amíg magad is bocsánatot nem nyertél Isten által. Ha egyszer ezt megtapasztaltad, hogyan bocsátasz meg? Megteszed azt a négy dolgot, amit ezek az asszonyok megtettek:

Leteszel a bosszúállás jogáról. A Rómaiak 12:19 azt mondja: „Ne próbáljatok bosszút állni. Hagyjátok Istenre, hogy elégtételt vegyen (CEV-fordítás).

„Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr.” (Róma 12:19) Károli.

Bízd rá Istenre. Ő majd gondot visel rá, és sokkal hatékonyabb megoldást talál, mint amilyet te valaha is képes lennél kitalálni.

A rosszra jóval válaszolsz. Hogyan juttathatod kifejezésre, ha teljesen megbocsátottál valakinek? Ténylegesen fohászkodhatsz Istenhez, hogy áldja meg azt az embert, aki bántott téged. A Biblia így ír erről: „Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket, áldjátok azokat, akik átkoznak, imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket” (Lukács 6:27b-28 NIV-fordítás).

„Szeressétek ellenségeiteket, jól tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak.” (Lk. 6:27b-28) Károli.

Ismétled ezeket a lépéseket mindaddig, amíg szükséges. Péter így kérdezte Jézust a Máté 18:21-22-ben: „Hányszor kell megbocsátanom annak, aki valami rosszat cselekszik ellenem? Hétszer elég? Jézus ezt válaszolta: „Nemcsak hétszer, de még hetvenhétszer is!” (CEV-fordítás)

„Ekkor hozzámenvén Péter, monda: Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? még hétszer is? Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is.” (Mt. 18:21-22) Károli.

A megbocsátásnak olykor folytonosnak kell lennie.

Megmentesz másokat az isteni megbocsátás Jó Hírével. A Biblia a 2Korintus 5:18-20-ban így fogalmaz: „Isten mindent elrendezett! Elküldte Krisztust, hogy kibékítsen minket önmagával, és azt a feladatot tűzte ki számunkra, hogy másokkal is kibékítsük őt. Ez annyit jelent, hogy Isten maga öltött testet Krisztusban, békét és megbocsátást ajánlva minden embernek a világon. Minket pedig azzal bízott meg, hogy hirdessük békeüzenetét. Krisztus követeiként küldettünk, és Isten könyörög hozzátok, hallgassátok meg jó hírünket. Krisztus nevében szólunk, és szívből kérjük, béküljetek meg Istennel”.

„Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát; Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét. Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.”(2 Kor. 5:18-20) Károli.


Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN




2018. április 29., vasárnap

Napi remény...117.


Bocsáss meg, mert Neked is megbocsáttatott...


"ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is" Kol 3:13

„Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is;(Kol. 3:13) Károli.

Három ok van a Biblia szerint, amiért a múltad el kell, engedd és azokat az embereket, akik megbántottak téged, attól függetlenül, hogy az illető megérdemli vagy sem.

1. Meg kell bocsáss azoknak, akik megbántottak, mert az Úr is megbocsátott neked. Kol 3:13 szerint "ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is". Amennyiben egy megbocsátó ember szeretnél lenni, először el kell fogadnod Isten megbocsátását Jézus Krisztus által. A Biblia szerint az Isten emberként jött le a földre Jézusban megtestesülve, hogy megbocsásson mindent, amit valaha is elkövettek. Ő megfizetett érte, nekünk nem kell. Ez a jó hír.

2. Meg kell bocsáss azoknak, akik megbántottak, mert a megbántódás irányít téged. A Bibliában, a Prédikátor könyvében (7:9) olvassuk "Ne bosszankodj föl lelkedben hirtelen, mert a bosszankodás az ostobák szívében tanyázik.".

„Ne légy hirtelen a lelkedben a haragra; mert a harag a bolondok kebelében nyugszik.” (Préd. 7:9) Károli.

A megbántódás nyomorulttá és múltban ragadottá tesz. Amikor a múltba ragadsz, a múlt irányít téged. Minden alkalommal, amikor megbántódsz, a megbántottság irányít téged. Néhányan hagyjátok, hogy olyan emberek, akik megbántottak 5, 10, 20 évvel ezelőtt, általuk a mai nap is megbántottak legyetek. Ez ostobaság. Ne hagyd, hogy így legyen. Ők nem bánthatnak meg többé. A múlt az elmúlt. Hagynod kell elmúlni.

3. Meg kell bocsáss azoknak, akik megbántottak, mert a jövőben neked is több megbocsájtásra lesz szükséged. Jézus mondja (Mt 6:14-15) "mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket".

„Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” (Mt. 6:14-15) Károli.

A megbocsátás kétirányú. Addig nem kaphatod meg, ameddig te nem adod.

Valaki John Wesleynek mondta: "Annak az embernek sohasem tudok megbocsátani" erre Wesley azt mondta: "Akkor remélem, te sosem vétkezel".


Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN