2021. március 31., szerda

Napi remény...31

Isten szeretete örök...


„Meggyőződésem, hogy semmi sem választhat el soha az ő szeretetétől. A halál nem tud, az élet sem. Az angyalok nem fognak, és maga a pokol minden ereje sem tudja távol tartani Isten szeretetét. A mára vonatkozó félelmeink, a holnap felőli aggodalmaink vagy az, hogy hol vagyunk – magasan az ég felett vagy a legmélyebb óceánban – soha semmi nem lesz képes elválasztani minket Isten szeretetétől, amelyet Urunk, Jézus Krisztus mutatott ki, amikor meghalt értünk” Róm 8:38–39 TLB.

Nem számít, milyen rosszat hoz az élet, megnyugodhatsz egy fontos igazságban: Isten soha nem fogja feladni az irántad való szeretetét.

Lesznek dolgok, amelyek jól fognak alakulni, lesznek, amelyek rosszul. Isten szeretete viszont soha nem ér véget – erre számíthatsz.

Ez az igazság legyen az életed egyik legfontosabb örömforrása!

A Bibliában így írja ezt Pál levele a rómaiakhoz 8. fejezetének 38–39. verseiben: „Meggyőződésem, hogy semmi sem választhat el soha az ő szeretetétől. A halál nem tud, az élet sem. Az angyalok nem fognak, és maga a pokol minden ereje sem tudja távol tartani Isten szeretetét. A mára vonatkozó félelmeink, a holnap felőli aggodalmaink vagy az, hogy hol vagyunk – magasan az ég felett vagy a legmélyebb óceánban – soha semmi nem lesz képes elválasztani minket Isten szeretetétől, amelyet Urunk, Jézus Krisztus mutatott ki, amikor meghalt értünk” (TLB).

Ez jó hír!

Amikor kezedet Isten kezébe rakod, ő megragadja, és nem engedi el. Isten teljes lényével ragaszkodik hozzád.

Amikor a gyermekeim kicsik voltak, elmentünk a Grand Canyonhoz. Amikor felmentünk a szélére, megragadtam a két legkisebb gyermekem, Josh és Matthew kezét. Természetesen közelebb akartak kerülni a széléhez, mint amennyire én szerettem volna. Próbáltak csapkodni és lerázni, hogy szabaduljanak, de nem engedtem el őket. Én voltam az apjuk, és szerettem őket.

Lesznek olyan időszakaid az életedben, amikor majd el szeretnéd engedni Isten kezét. Fel akarod majd adni Krisztus iránti elkötelezettségedet, amikor nehéz idők jönnek.

De Isten nem fogja hagyni, hogy elmenj – soha. Ha egyszer a kezedet az övébe tetted, az ott is marad.

Ha kiérdemelhetnéd az üdvösségét azzal, hogy megdolgozol érte, akkor már abban a pillanatban elveszíthetnéd azt, amikor abbahagynád az érte való munkálkodást. De az Istennel való kapcsolatodat nem kiérdemelted. Ez egy ingyenes ajándék volt. Ha valamikor megadta, már nem vehető vissza.

Ez egy elképzelhetetlen örömforrás minden hívő számára.


Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Isten szeretete soha nem fog véget érni. Hogyan adhat ez az igazság örömöt neked?
Mikor volt kísértésed arra, hogy elengedd Isten kezét? Hogyan mutatta meg neked a hűségét ez idő alatt?
Milyen aggodalmat vagy félelmet kell Istenre bíznod, tekintettel az irántad érzett hatalmas szeretetére?

Isten kezébe helyezted a sajátodat?

Pál levele a rómaiakhoz 8. fejezetének 39. verse azt ígéri: „soha semmi nem lesz képes elválasztani minket Isten szeretetétől, amelyet Urunk, Jézus Krisztus mutatott ki, amikor meghalt értünk” (TLB). Isten kezébe helyezted már a sajátodat bízva Jézusban mint Megváltódban? Ha készen állsz arra, hogy elkötelezd életedet Jézus mellett, akkor mondd el ezt az imát:

„Drága Jézus, megígérted, hogy ha hiszek benned, minden, amit valaha rosszul tettem megbocsátásra kerül, megtadom az életem célját, és egy napon befogadsz a te mennyei örökkévaló otthonodba.

Megvallom bűneimet, és hiszem, hogy te vagy Isten, az én Megváltóm. Uramként fogadlak az életembe. Életem minden részét átadom neked. Követni akarlak téged, és azt tenni, amit mondasz nekem.

Jézus, hálás vagyok a szeretetedért és az áldozatodért, amelyek lehetővé teszik számomra, hogy csatlakozzak hozzád a mennyben. Tudom, hogy nem érdemlem meg. És köszönöm, hogy nem kell kiérdemelnem vagy megdolgoznom az üdvösségemért, mert tudom, hogy az lehetetlen. Hiszem, hogy miután elfogadom szeretetedet és üdvösségedet, soha semmi nem választhat el attól.

Életem hátralévő részét arra szeretném használni, hogy önmagam szolgálata helyett téged szolgáljalak. Alázattal elkötelezem az életemet neked, és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba! Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Rick Warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!

woman and man holding hands


2021. március 30., kedd

Napi remény...30.

Isten a szükségleteidet elégíti ki, nem a vágyaidat...


„Az én Istenem be fogja tölteni minden szükségeteket az ő dicsőségének gazdagsága szerint Krisztus Jézusban” Fil 4:19 NIV.

Egyik legnagyobb aggodalmunk, hogy képesek vagyunk-e szükségeinket kielégíteni.

Nem kellene ennek így lennie.

A Biblia azt mondja: „Az én Istenem be fogja tölteni minden szükségeteket az ő dicsőségének gazdagsága szerint Krisztus Jézusban” Fil 4:19 NIV.

Micsoda örömteli ígéret ez azoknak, akik Krisztusban vannak!

Isten nem ígéri, hogy betölti minden „vágyadat”. Nem ígér különleges autót vagy kastélyt. Isten nem a lámpás dzsinnje. Viszont meg fog adni mindent, amire szükséged van.

Legtöbben ezt nem igazán értjük, ezért nem imádkozunk érte. Az egyik kedvenc versem a Bibliában A zsoltárok könyve 84. fejezetének 12. verse: „Az ÚR nem tart vissza semmi jó dolgot azoktól, akik azt teszik, ami igaz” (NLT).

Jegyezd fel ezeket a szavakat: semmi jó dolgot!

Amikor gyerekeim otthon voltak még, jó dolgokat akartam nekik adni. Lehet, hogy valami rosszat visszatartottam tőlük – olyasmit, ami árthat nekik vagy gátolná őket a lelki, a fizikai vagy az érzelmi növekedésben. De semmi jót nem tartottam vissza tőlük.

Ha én apaként jó dolgokat akarok adni a gyermekeimnek, akkor a tökéletes mennyei Atya mennyivel inkább akar hasonlóan tenni?

Isten megoldotta a legnagyobb problémádat – a bűn dolgát –, amikor a földre jött, és meghalt érted. Ha erre hajlandó volt, nem gondolod, hogy törődik a többi problémával is, amivel foglalkozol?

Teljes mértékben. Törődik a pénzügyeiddel. Törődik az egészségeddel. Törődik a karriereddel. Törődik veled.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Hogyan láttad, hogy Isten gondoskodik rólad, amikor rászorultál?
Miért nehéz néha megbízni Istenben, amikor nehéz helyzetben vagy?
Miért gondolod, hogy Isten szeretné, ha segítséget kérnél tőle, amikor szükséged van rá?

Rick Warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!


people-3120717_1920.jpg













2021. március 29., hétfő

Napi remény...29.

Ne félj! - Isten érted van...


„Mit mondjunk az ilyen csodálatos dolgokról, mint ezek? Ha Isten értünk van, ki lehet valaha ellenünk?” Róm 8:31 NLT.

Pszichológusok több száz különféle ismert félelmet fedeztek fel, amely emberek sajátja lehet. A félelem egy egyetemes probléma – és elveszi az örömünket.

De íme, itt a jó hír: Neked nem kell félned. Isten a te oldaladon áll.

„Mit mondjunk az ilyen csodálatos dolgokról, mint ezek? Ha Isten értünk van, ki lehet valaha ellenünk?” Róm 8:31 NLT.

Istennel az oldaladon neked semmi másra nincs szükséged. Isten plusz egy: egyenlő a többséggel.

Mi a legnagyobb félelmed? A szégyen? A bukás? A visszautasítás? Az, hogy másoknak csalódást okozol? Vagy az, hogy nem tudsz beilleszkedni?

A Sátán mindezeket a félelmeket arra használja, hogy megfosszon az örömtől. Ő tudja, hogy mi tesz minket örömtelivé, ezért félelmeket kelt ezekkel a dolgokkal szemben.

Például, a Sátán tudja, hogy a helyes cselekedetek mindig örömet okoznak. Ezért félelmet ébreszt benned azzal kapcsolatban, hogy más emberek hogyan fognak vélekedni a jó cselekedeteidről. Nagyobb aggodalmat kezd kelteni benned a mások szerinti népszerűséged, mint az, hogy ez a cselekedet Istennek tetsző lenne-e.

A Sátán azt is tudja, hogy az élet egyik legnagyobb örömforrása az, amikor megosztod Krisztus szeretetét egy hitetlen emberrel. Ezért ő arra késztet, hogy félj másoknak beszélni Krisztusról.

Az igazság az, hogy az öröm megtalálásához csak egy dologra van szükséged. Egyszemélyes közönségnek kell élned: Istennek. Ez Jézus útja a tökéletes és teljes öröm felé.

Így fogalmaz: „Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen” Jn 15:11 NIV.

Neked is lehet örömöd az életben tudva azt, hogy Isten érted van. Ne félj!


Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Hogy láttad, milyen hatással van a félelem azoknak az embereknek az életére, akiket szeretsz?
Milyen félelem van a legrombolóbb hatással az életedben?
Hogyan fogja befolyásolni a félelmeidet az, hogy felismered: Isten érted van?

Rick Warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!


bravery-700x460.jpeg










2021. március 28., vasárnap

Napi remény...28.

Isten a hibáidat jóra használja...


„Azt pedig tudjuk, hogy Isten mindenben jót cselekszik azokkal, akik őt szeretik, akiket céljainak megfelelően elhívott” Róm 8:28 GNT.

Legyünk őszinték: te és én időnként ostobaságokat csinálunk, hibázunk.

De semmi, amit valaha is tettél, nem haladja meg Isten képességét, hogy használjon téged. Lehet, hogy te hibázol, de Isten nem.

A Biblia ezt mondja Pál levele a rómaiakhoz 8. fejezetének 28. versében: „Azt pedig tudjuk, hogy Isten mindenben jót cselekszik azokkal, akik őt szeretik, akiket céljainak megfelelően elhívott” (GNT).

Amikor hibázol, Isten azt mondja: „Ezt is be tudom illeszteni a tervembe. Az egészet jóra tudom fordítani.”

Őszintén szólva, ez az ígéret nem mindenkié. A Biblia nem mondja, hogy Isten mindent jóra fordít azok számára, akik lázadnak ellene, vagy azok számára, akik nem az ő céljainak élnek.

Ez az ígéret azoknak szól, akik Istenhez fordulnak, és azt mondják: „A te céljaidnak akarok élni. Annak ellenére, hogy hibázok, helyesen akarok cselekedni. Követni akarlak, és bízni benned.” Tedd ezt, és Isten mindent elfogad, és a javadra használ!

Ez ok az örömre.

Amikor az életedet Isten kezébe teszed, az nem jelenti azt, hogy soha többé nem fogsz hibázni. Még akkor is fogsz hozni rossz döntéseket, és el fogod rontani. De Isten mindezt be tudja illeszteni az ő terveibe.

Nincs életedre vonatkozó B terv. Mielőtt megszülettél, Isten már ismerte az összes hibát, amelyet elkövetsz. Tudta azt is, hogy ezeket a hibákat hogyan illeszti be az ő tervébe.

Ez azt jelenti, hogy lazíthatsz, felhagyhatsz a szorongással. Hozd ki a legjobbat abból, amit Isten adott neked!

Magabiztosan és örömmel élhetsz, tudva azt, hogy Isten az életed során mindent be fog illeszteni az ő tervébe.


Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Hogyan láttad, hogy Isten a hibáidat jóra fordítja? Hogyan láttad, hogy így cselekedett mások életében?
Ha tudod, hogy Isten jóra tudja használni a hibáidat, ez hogyan változtatja meg a jövőképedet?
Milyen hitbeli lépést fogsz megtenni azzal a bizalommal, hogy Isten a javadért munkálkodik az életedben?

Rick Warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!

wpid-gods-hands.jpg

2021. március 27., szombat

Napi remény...27.

Isten szeretete mindent megváltoztat...


Örökké tartó szeretettel szeretlek téged” Jer 31:3 GW.

Semmi, amit valaha tettél vagy tenni fogsz, nem akadályozhatja meg Istent abban, hogy szeressen téged. Isten azt mondta Jeremiás próféta könyve 31. fejezetének 3. versében: „Örökké tartó szeretettel szeretlek téged” GW.

Tudod, hogy meddig tart az „örökké tartó”?

Örökké. Nem tudod megállítani Istent abban, hogy szeressen téged; örökké szeretni fog. Az ő szeretete nem azon alapszik, amit teszel. Azon alapszik, hogy ő kicsoda. Az egyetlen oka annak, hogy életben vagy az, hogy Isten arra teremtett, hogy szerethessen téged.

Ezért küldte Isten a Fiát: „Mert úgy szerette Isten a világot: egyetlen Fiát adta, hogy mindenki, aki hisz benne, el ne pusztuljon, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16 NLT).

Isten azt akarja, hogy ismerd meg az ő szeretetét. Még inkább azt akarja, hogy érezd a szeretetét.

Isten szeretete át fog formálni, ha érzed azt. Megváltoztatja azt, aki gyűlölködő, bigott vagy rasszista egy kedves, szelíd és szeretetteljes emberré. Amikor Isten szeretete megtalálja a szívedet, az megváltoztat.

Ha az életed még nem változott meg, akkor nem ismered Istent. Az nem lehet, hogy olyasvalaki, mint Isten az életedbe jöjjön, és ne változtasson rajta.

Amikor Isten szeretete belép az életedbe, megváltozik az, hogy miképpen reagálsz másokra. Amikor valóban megérted és megtapasztalod Isten szeretetét, nem tudsz mást tenni, mint ezt továbbadni másoknak.

Valójában Jézus így írta ezt le: „Új parancsolatot adok nektek: Szeressétek egymást! Ahogy én szerettelek titeket, nektek is szeretnetek kell egymást. Ezáltal minden ember tudni fogja, hogy ti az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” Jn 13:34–35 HCSB.

De ez azzal kezdődik, hogy Isten szeret bennünket.

A Biblia legcsodálatosabb megtérése egy Saul nevű férfire vezethető vissza, aki vallási fanatikus volt, keresztyéneket ölt. Egy napon Damaszkuszba tartva találkozott a feltámadott Jézussal.

Jézus azt kérdezte Saultól: „Miért üldözöl engem?”

Saul térdre esve azt mondta: „Én Uram és én Istenem!”

Az a férfi, aki valaha vallási fanatikus volt, a szeretet apostola lett. Saul, akit ma Pál néven ismernek, írta az Újszövetség nagy részét, beleértve a szeretetről valaha írt legszebb szavakat is Pál első levele a korinthusiakhoz 13. fejezetében.

Isten örökké tartó, teljesen ingyenes szeretete teszi ezt. Életeket változtat meg.

Megváltoztatta már a tiédet?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Ha belegondolsz abba, hogy Isten irántad való szeretete örökké tart, hogyan befolyásolja azt, ahogy éled az életedet?
Isten nem akarja, hogy csak ismerjük a szeretetét; azt akarja, hogy érezzük az ő szeretetét. Mit gondolsz, miért olyan fontos, hogy megtapasztaljuk Isten szeretetét?
Melyek azok a legnagyobb változások, amelyeket megláttál magadban vagy másokban Isten szeretetének megtapasztalása után?

Rick Warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!


daisy-722281_1280.jpg




2021. március 26., péntek

Napi remény...26.

Élj a megbocsátás örömében!


„A szívem örvendezik a te szabadításodban” Zsolt 13:5 NIV.

Ha Jézus követője vagy, az öröm része kell, hogy legyen az életednek. Miért? Mert teljes bűnbocsánatot nyertél, és többé nincs semmi okod a bűntudatra és a szégyenre.

Szerintem ez nagyon jó ok arra, hogy örülj!

A Biblia ezt írja: „Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak” Róm 8:1 NIV.

Pál levele a rómaiakhoz eredetileg görög nyelven íródott. Az a szó, amit mi a nincsen szóval fejezünk ki, a görög nyelvben a legerősebb tagadást jelentő szó. Olyan, mintha Isten azt mondaná, hogy „nincs, nincs, nincs – se ezer évig, se egymillió évig, se egész életedben nincs erre lehetőség.”

Mindannyian követünk el hibákat. De Isten nem akarja, hogy állandóan elítéld magad, vagy hogy folyton azt hajtogasd magadnak, hogy „jobbnak kellene lennem.”

De akkor hogyan kell Isten akarata szerint kezelnünk a bűntudatot? Úgy, hogy bevallasz mindent Istennek, és elmondod neki a rosszat, amit elkövettél. Menj Isten elé, és mondd neki! „Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg nekem!” És aztán ő eltörli a bűnödet.

Ezért halt meg Jézus Krisztus a kereszten. És ő nem csak azokért a bűnökért halt meg, amelyeket már elkövettél. Ő azokért is meghalt, amelyeket még nem követtél el. Ő minden bűnödet eltörölte a kereszten.

Jézus magára vette a neked járó büntető ítéletet. Ezért halt meg. Ő fizette ki az árat a bűneidért. Neked nem kell újra megfizetni azokért.

Ez a megváltás, és ez a legfőbb okunk az örömre. Ez a tiszta lelkiismeret öröme.


Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Ha megvallod bűneidet Istennek, megtapasztalhatod a tiszta lelkiismeretből fakadó örömöt. Hogyan tudnád napi gyakorlattá tenni az életedben azt, hogy megvallod Istennek a bűneidet?
Megragadtad és elfogadtad már azt az igazságot, hogy Isten mindent és teljes mértékben megbocsátott neked? Ha igen, milyen érzés számodra megélni ezt az igazságot? Ha még nem, mi nem engedi, hogy elfogadd ezt az igazságot?
Kinek fogod ezen a héten elmondani Isten teljes és mindenre kiterjedő megbocsátását?

Fogadd el a megváltás örömét még ma!

A Biblia azt mondja, hogy aki hisz Jézusban, semmi oka nincs a bűntudatra és a szégyenre: „Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak” Róm 8:1 NIV.

Ha készen állsz elfogadni ezt az ígéretet és a megbocsátás örömében élni, akkor mondd el ezt az imát:

„Drága Jézus, megígérted, hogy ha hiszek tebenned, minden bűnt és rosszat, amit valaha is tettem, megbocsátasz, és többé nem lesz kárhoztató ítélet ellenem. Te nem ítélsz el, hanem egy nap befogadsz majd engem a te mennyei örökkévaló otthonodba.

Megvallom neked a bűneimet, és a bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy te Isten vagy, az én Szabadítóm. Befogadlak az életembe mint Uramat. Köszönöm, hogy nem nekem kell megszereznem vagy kiérdemelnem a te megbocsátásodat, és nem kell megdolgozzak azért. Ez a te kegyelmi ajándékod.

Ma életem minden területét átadom neked. Többé nem szégyenkezve, hanem a te szabadításod örömében akarok élni. Életem előttem álló részét a te szolgálatodra akarom használni, és nem arra, hogy magamat szolgáljam. Alázatosan rád bízom az életem, és arra kérlek, hogy ments meg, és fogadj be engem a te családodba! Jézus nevében imádkozom. Ámen.” 

Rick Warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!







2021. március 25., csütörtök

Napi remény...25.

Négy lépés a megbocsájtás felé...


„Szabaduljatok meg minden keserűségtől, haragtól, dühtől, civakodástól és rágalmazástól, valamint a rosszindulat minden formájától! Legyetek egymással kedvesek és könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten megbocsátott nektek Krisztusban!” Ef 4:31–32.

Ha te is a többséghez tartozol, akkor valószínűleg félreérted, mit jelent a megbocsátás. És mivel nem érted mi a megbocsátás, nehezedre esik, hogy megbocsáss.

Jézus követőjeként szükséges, hogy értsd, mi a megbocsátás. A Biblia egyértelműen arra hív minket, hogy bocsássunk meg egymásnak. Pál levele a galatákhoz 6. fejezetének 1. versében ezt olvassuk: „Testvéreim, ha közületek valaki bűnbe esik, ti, akik a Szentlélek által éltek, kedvesen igazítsátok helyre az ilyen embert!”

Ha tehát Isten azt várja tőlünk, hogy megbocsássunk, hogy is néz ki az egészséges, biblikus megbocsátás? A következő négy dolgot kell tenned, amikor meg kell valakinek bocsátanod:

1. Ismerd el, hogy senki sem tökéletes! Ha valakit utálunk, hajlamosak vagyunk őt rossz szemszögből nézni. Ha teli vagyunk haraggal, keserűséggel és fájdalommal, képesek vagyunk nem emberként kezelni a másikat, aki megbántott, és úgy bánunk vele, mint egy állattal. De mindannyian egy csónakban evezünk. A Biblia azt mondja: „Nincs ember, aki mindig csak jót cselekedne, és sohase vétkezne” Préd 7:20 NLT. Mindannyian tökéletlenek vagyunk.

2. Mondj le az elégtételről! Ez a megbocsátás lényege. A Biblia azt mondja: „Soha ne álljatok bosszút magatokért! Hagyjátok ügyeteket Istenre, ő megfizet azoknak, akik azt megérdemlik” Róm 12:19 TLB. Ne végy elégtételt! Még ha úgy is érzed, hogy jogod lenne rá, akkor se tedd! Ha nagyon mélyen van benned egy sérelem, akkor lehet, hogy újra és újra el kell kötelezned magad, hogy lemondasz az elégtételről. Bármi legyen is a helyzet, bízd a dolgot Istenre!

3. Válaszolj jóval a rosszra! Emberileg szinte lehetetlen a rosszra jóval válaszolni. Ehhez szükséged van Isten segítségére. Arra, hogy Jézus szeretete teljesen betöltsön. Miért? Mert „[a szeretet] nem rója fel a rosszat” (1Kor 13,5). Amikor a rosszra jóval tudsz válaszolni, akkor tudni fogod, hogy már teljesen elengedted a rosszat, amit elkövettek ellened.

4. Összpontosíts újra Isten életedre vonatkozó tervére! Amíg arra az emberre koncentrálsz, aki megbántott, ő irányít téged. Sőt a helyzet rosszabbodhat: ha nem bocsátasz meg a másiknak, a viselkedésed elkezd az övéhez hasonlítani. Tehát ne a sérelmedre koncentrálj, és ne a személyre, aki azt okozta. Ehelyett figyelj inkább arra, hogy mi Istennek a célja a te életeddel, mert ez hatalmasabb minden problémánál vagy fájdalomnál, amivel most épp szembenézel.

Ne adj még egy napot a haragnak! Ha beleragadtál egy másik ember okozta fájdalomba, menj végig ezen a négy lépésen, mozdulj ki belőle, és kezdd el élni azt az életet, amire Isten teremtett téged!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
A mai Napi Remény üzenetben Rick pásztor négy dolgot osztott meg, ami szükséges ahhoz, hogy másoknak megbocsássunk. Te melyik lépéssel birkózol meg legnehezebben? Melyikkel a legkönnyebben?
Mikor próbáltál te magad elégtételt szerezni ahelyett, hogy Istenre bíztad volna, hogy megfizessen? Mit tanultál ebből a helyzetből?
Fel tudsz idézni olyan esetet, amikor a rosszra jóval válaszoltál? Hogyan oldódott meg a helyzet? Mit tanultál belőle?

Rick Warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!


ezgif_com-resize_5.jpg





2021. március 24., szerda

Napi remény...24.

A szeretet elűzi a félelmet...


„Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáját lerombolja” 1 Jn 3:8 The Message.

Jézus legyőzte a halált, és ez egyben azt jelenti, hogy a Sátánt is legyőzte. Valójában ezért jött a földre. A Biblia ezt mondja: „Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáját lerombolja” 1 Jn 3:8 The Message).

Mi az ördög „munkája”? Összezavarja az elmédet. Aggodalommal, bűntudattal, haraggal, dühvel, félelemmel és zavartsággal tölti el azt. A füledbe súgja, hogy értéktelen, tehetetlen, reménytelen és céltalan vagy.

A Sátán ezeket a gondolatokat és érzelmeket használja arra, hogy leigázhasson téged.

A legfőbb eszköz a Sátán kezében, amit arra használ, hogy az életed megkeserítse, a félelem. A Biblia egyértelműen kimondja, hogy a félelem nem Istentől van: „A szeretetben nincs félelem. De a tökéletes szeretet elűzi a félelmet” (1Jn 4,18 NIV). A Biblia ezt is mondja: „Isten a szeretet” 1 Jn 4:16 NIV. Így amikor félsz, az nem Istentől származik, mert a szeretet nem ismer félelmet, és Isten maga a szeretet.

Lelkészként megtanultam, hogy a legtöbb ember a haláltól fél a leginkább. A Sátán pedig felhasználja ezt a félelmet, hogy manipuláljon téged.

Jézus azonban legyőzte a halált; megsemmisítette az ördög munkáját. 

Amikor keresztényként gyászolod valakinek a halálát, akkor reménységgel gyászolsz.

Gyászolsz, mert hiányoznak azok, akiket elveszítettél. Gyászolsz, de tudod, hogy ha hittek Jézusban, akkor újra látni fogod őket a mennyben. Ott várnak rád azon a helyen, ahová mi is mindannyian megyünk.

A zsidókhoz írt levél 2. fejezetének 14. és 15. versében a Biblia így szól: „Mivel pedig ezeknek a gyermekeknek testük és vérük van, Jézus test és vér lett, hogy olyan legyen, mint ők. Azért tette ezt, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon (vagyis az ördögöt). Ezáltal megszabadítja azokat, akik egész életükben rabok voltak, mert féltek a haláltól” (GW).

Tehát amikor úgy érzed, hogy félelem lopakodik be a szívedbe (halálfélelem vagy más félelem), jusson eszedbe, hogy a félelem nem Istentől van. Ezután kérd Istent, hogy tökéletes szeretetével űzze ki ezt a félelmet!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
János első levele 3. fejezetének 8. verse ezt mondja: „Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáját lerombolja” (The Message). Mit jelent számodra ez a vers?
Mik a leggyakoribb félelmeid? Amint megnevezed őket, kérlek ne feledd, hogy ezek a félelmek nem Istentől vannak.
Miként töltheted be életed még inkább Isten tökéletes szeretetével, hogy ne legyen hely a félelemnek?

Biztos vagy abban, hogy hova fogsz jutni miután meghaltál?

Sokan félnek a haláltól. Részben azért, mert nem tudják, hova jutnak miután meghaltak. De Jézus azért jött, hogy megmentsen a halálfélelemtől.

A Biblia azt mondja, hogy mindannyian vétkezünk, és hogy a bűn büntetése a halál. De Isten annyira szeret téged, hogy elküldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy ő fizesse ki az árat a bűneidért, hogy bevigyen Isten családjába, és megmentsen a halálfélelemtől.

Ha készen állsz arra, hogy belépj Isten családjába, először mondd el ezt az imát:

„Drága Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, közvetlenül neked adok számot az életemről. Bevallom, volt, hogy figyelmen kívül hagytalak. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját terveim szerint éltem, nem a tiéd szerint. Változtatni akarok ezen ettől a pillanattól kezdve. El akarok fordulni a bűneimtől, és feléd akarok fordulni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon minden rosszért, amit elkövettem, hogy ne nekem kelljen megfizetnem az árat azért. Tudom, hogy nem érdemlem meg a megbocsátásodat. Tudom, hogy csak a kegyelmed menthet meg, Uram.

Jézusom, köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy minden bűnömet magadra vállaltad. Elfogadhatóvá tettél a menny számára, és alázatosan arra kérlek, hogy ments meg! Kérlek, ments meg a bűneimtől és a halálfélelemtől! Hiszek benned, Jézus. És hiszem, hogy betartod azt az ígéreted, hogy azonnal, bizonyosan, teljesen és mindörökre megmentesz engem. Jézus nevében. Ámen.”

Rick Warren


Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!


2021. március 23., kedd

Napi remény...23.

Jézus a szenvedést választotta érted...


„Isten irántunk való szeretetét így mutatja meg: amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk” (Róm 5:8 NIV).

Kevesen hajlandók szenvedni valaki másért. De Jézus ezt tette. Valójában nem csak egy emberért szenvedett; ő úgy döntött, hogy a világon minden emberért szenved.

János evangéliuma 19. fejezete Jézus szenvedéséről így ír: „Jézus tudta, hogy már minden el lett végezve. Annak érdekében, hogy a Szentírás beteljesedjen, ezt mondta: »Szomjas vagyok.« Volt ott egy korsó tele ecettel, így a katonák belemártottak abba egy szivacsot, majd azt egy izsópágra téve Jézus szájához emelték” (Jn 19:28–29 NCV).

Jézus gyötrelmesen szenvedett a kereszten, és szomjúság gyötörte. Nemcsak a fájdalomtól, hanem a nagy szomjúságtól is szenvedett.

Jézus nem érdemelte meg, hogy mindenki bűnéért szenvedjen. Mi mindannyian azt érdemeljük, hogy a saját bűneinkért szenvedjünk. De Jézus hajlandó volt szenvedni és szomjazni érted, hogy te a mennybe mehess.

Jézus nem tett semmi rosszat. Nem követett el bűnt. Nem bántott senkit. Tökéletes életet élt. Akkor miért ölték meg?

Jézus mások megváltásáért halt meg. Temiattad gyötörte a szomjúság.

„Isten irántunk való szeretetét így mutatja meg: amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk” (Róm 5:8 NIV).

Jézus irántad érzett szeretete olyan nagy, olyan mély és olyan széles, hogy hajlandó volt a te bűnödet a sajátjának tekinteni, és az ő igaz létével befedni azt. A te bűnöd az ő életébe került. Ő téged erre érdemesnek tartott.

Nehéz az ilyenfajta szeretet elménkkel megérteni, de talán ez a következő történet segít ebben:

1987-ben a Northwest Airlines 255-ös járata felszállt a detroiti repülőtérről. Húsz másodperccel később a gép lezuhant, és 156 ember meghalt. Csak egy ember maradt életben, egy 4 éves Cecelia nevű kislány, az arizonai Tempe-ből.

Hogy sikerült neki életben maradni, amikor mindenki más meghalt? A mentőcsapat később a következővel magyarázta ezt: amikor az utasok rájöttek, hogy le fognak zuhanni, Cecelia édesanyja kikapcsolta a biztonsági övét, odafordult a gyermekéhez, és a saját testével és szeretetével takarta be, megvédve így a kislányát. Az anya az életét odaadta másért.

Ezt tette Jézus is érted. Szenvedett, hogy neked ne kelljen. Ő átélte a pokol kínját a kereszten, hogy a te számodra ne a pokol legyen az örökkévalóság. Ő betakart és megvédett téged a büntetéstől, a lángoktól és a fájdalomtól.

Jézus kész volt meghalni azért, hogy neked örök életed legyen. Ő a szenvedést választotta, hogy megszerezze számodra a megváltást. Soha nem kell azon gondolkoznod, hogy Isten vajon mennyire szeret téged. Ő ezt már megmutatta neked a kereszten.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Mit gondolsz, Isten miért akarja, hogy örökre vele legyél a mennyben?
A szereteten kívül, Isten milyen más jellemvonásait mutatja meg számodra Jézus szenvedése?
Az, hogy megérted, mennyire sok a bűnöd, hogyan segít megértened, hogy mennyire szeret Isten?

Jézus a te Megváltód.

A Biblia azt mondja, hogy mindannyian vétkezünk, és hogy a bűn büntetése a halál. De Isten annyira szeret téged, hogy elküldte Fiát, Jézust, hogy megfizesse a bűneid büntetését, bevigyen Isten családjába és megmentsen a haláltól.

Ha készen állsz arra, hogy belépj Isten családjába, mondd el a következő imát:

„Drága Istenem, Mennyei Édesatyám tudom, hogy amikor meghalok, közvetlenül neked adok majd számot az életemről. Bevallom, eddig figyelmen kívül hagytalak. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és hogy a saját tervem szerint éltem az életem, nem a tiéd szerint. Azt akarom, hogy ez megváltozzon mostantól kezdve. El akarok fordulni a bűneimtől, és feléd akarok fordulni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, aki meghalt minden rosszért, amit tettem, hogy nekem ne kelljen megfizetnem a bűneim büntetését. Tudom, hogy nem érdemlem meg a megbocsátásodat. Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg, Uram.

Jézusom, köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy magadra vetted minden bűnöm, és szenvedtél értem. Te tetted lehetővé, hogy a mennybe jussak, és alázatosan arra kérlek, hogy ments meg engem! Arra kérlek, hogy ments meg a bűneimtől és a haláltól való félelemtől! Hiszek benned, Jézus. És hiszem, hogy megtartod az ígéreted, hogy megmentesz engem azonnal, bizonyosan, teljesen és örökre. Jézus nevében. Ámen.”

Rick Warren 

Folytatás holnap 

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!






2021. március 22., hétfő

Napi remény...22.

Hogyan elégítsd ki lelki szomjúságodat?


„Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne” (Jn 4:13-14).

Elégedetlen vagy az életeddel? Készen állsz egy kiteljesedett, tartalmas életet élni? Itt az idő, hogy egyedül Jézusban kezdjük keresni az elégedettséget.

Ha olyan vagy, mint a legtöbb ember, folyton körülnézel, és próbálsz találni valamit, ami boldoggá és jelentőssé teszi az életedet. Azt gondolod: „Ha ilyen ruhát hordhatnék, akkor menő lennék. Ha plasztikai műtétet végeztethetnék és kijavíttathatnám ezt, akkor az élet nagyszerű lenne. Ha megkaphatnám ezt a munkát, elégedett lennék."

Ezeknek a dolgoknak a hajszolása kimerültté tesz, mert ezek a dolgok soha nem fognak igazán kielégíteni.

A Biblia azt mondja: „Mert kétszeres rosszat cselekedett népem: engem, a friss víznek forrását elhagytak, és víztárolókat vájnak, repedt falú víztárolókat, amelyek nem tartják a vizet” (Jeremiás 2:13).

Nem csak elutasítottad Istent, és nem tőle vártad, hogy minden szükségletedet betöltse és kielégítse az életedet - magad próbálod kielégíteni a szükségleteidet. A karriernek, szép megjelenésnek vagy tökéletes háznak nevezett kútjaid nem fogják megtartani a vizet.

János evangéliuma 4. részének 13. és 14. versében Jézus ezt mondja: „Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne”.

A bűn függőséget okoz. Csak szomjasabbá tesz! Ha nem hiszed, kérdezz meg bárkit, aki pornográfiát nézett - ebből egyszer nem elég. Ha gyógyszerektől függessz, soha nem elég egy tabletta. Ha problémád van a haraggal, akkor nem csak egyszer fogsz kirobbanni. A bűn nagyobb szomjúságot idéz elő az elégedettségre.

Így van ez minden Jézuson kívüli törekvéssel. Csak szomjasabb leszel, mint előtte voltál!

De Jézus olyan élő vizet kínál, amely végleg kielégíti a szomjúságodat.

Ha elégedetlen vagy az életeddel, akkor lelki szomjúságban szenvedsz. És ezt a szomjúságodat csak Jézus tudja csillapítani.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Ha Jézus követője vagy, mire szomjaztál, mielőtt megismerkedtél Jézussal? Hogyan elégítette ki Jézus a szomjúságodat?
Hogyan támaszkodtál önmagadra a lelki szomjúságod kielégítésében? Ennek milyen hatása volt rád testileg és lelkileg?
Az életedben kinek kell hallania a Jézus által kínált élő vízről?

Bízzál Jézusban, hogy csillapítsd lelki szomjúságodat.

"Drága Istenem, örökre a családod része akarok lenni. Szomjas vagyok Jézus élő vizére, és elegem van abból, hogy nélküled éljek. Tudom, hogy vétkeztem, és arra kérlek, hogy bocsáss meg. Szeretnék hazajönni a szeretetedhez és a megbocsátásodhoz.

Atyám, szükségem van a békédre. Szükségem van az erődre az életemben. Kérlek, adj nekem egy újfajta reményt és örömöt, azáltal, hogy bízom benned. Köszönöm, hogy elküldted Jézus Krisztust, hogy kapcsolatban lehessek veled.

Jézusom, ma megnyitom előtted az életemet. Elfogadom, hogy te vagy az én Uram és Megváltóm. Azt akarom, hogy csillapítsd a lelki szomjúságomat. Úgy akarok élni, ahogyan te szeretnéd, hogy éljek, ahogy teremtve lettem, teljesítve azt a célt, amelyre teremttettem. Életem végéig követni akarlak téged és az örökkévalóságot veled akarom tölteni a mennyben. Köszönöm neked, Jézus. Ámen."

Rick Warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!






2021. március 21., vasárnap

Napi remény...21.

Krisztus hatalma a tiéd...


"Kiszabadított minket a sötétség hatalmából, és biztonságba vitt szeretett Fia országába" (Kol 1,13 GNT).

Jézus a kereszten lerombolta a Sátán hatalmát, hogy irányítsa az elmédet, az életedet és a sorsodat. Amikor Jézus így szólt: „Elvégeztetett!” (Jn 19,30 NIV), a Sátánnak azt kellett volna mondania, hogy „Végeztem.” A napjai meg vannak számlálva.

Jézus győzelmet aratott a halál és a Sátán felett. De ha az életedben nincs jelen Krisztus hatalma, akkor védtelen vagy az ördöggel szemben. A Sátán képes manipulálni az érzelmeidet. Összezavarhatja az elmédet. Mindenféle dolgok rabjává tehet. Krisztus nélkül erőtlen vagy!

A Sátánnak két kedvenc eszköze van, amellyel ostorozhat: a kísértés és az elítélés.

A kísértést a bűn minimalizálásával használja: Nem nagy dolog! Mindenki ezt csinálja! Sokkal jobban tudod, hogy mi fog boldoggá tenni, mint Isten! A Sátánnak nem kell ezeket hangosan kimondania. Ezeket a gondolatokat csak az elmédbe helyezi. Amikor Isten ad egy gondolatot neked, azt inspirációnak hívják. Amikor a Sátán helyez egy gondolatot az elmédbe, azt kísértésnek nevezik.

Aztán abban a pillanatban, mikor elköveted azt a bizonyos bűnt, a Sátán stratégiát vált, és ahelyett, hogy minimalizálná a bűnt, maximalizálja azt: Megtetted! Viccelsz velem? Isten soha többé nem fog szeretni téged! Ennyi volt! Isten soha nem használhat téged! Ez akkora bűn, hogy soha nem lehet megbocsátani!

Először a Sátán megkísért. Aztán elítél. Látod a stratégiáját? Minimalizálja a bűnt még mielőtt elkövetnéd, utána pedig maximalizálja azt.

Amikor Jézus Krisztus a kereszten így szólt: „Elvégeztetett!”, akkor ő legyőzte a kísértést és az elítélést.

Jézus elpusztította a kísértés ellenállhatatlan erejét. Most erőt ad neked, hogy ellenállj a kísértésnek: „Kiszabadított minket a sötétség hatalmából, és biztonságba vitt szeretett Fia országába” (Kol 1,13 GNT).

Jézus halála és feltámadása végzetes csapást jelentett a Sátán számára.

Ha Jézus Krisztus az életedben van, akkor a Sátánnak nulla hatalma van feletted, kivéve azokat a területeket, amikben úgy döntesz, hogy engedsz neki. Amikor úgy döntesz, hogy a neheztelés, bűntudat, aggodalom vagy félelem révén engedsz a Sátán kísértésének, akkor megveti a lábát az életedben. Azonban, ha úgy döntesz, hogy nemet mondasz neki, akkor nem érinthet meg.

Isten hatalmával az életedben a Sátán nem árthat neked. Életed Krisztussal el van rejtve az Úrban. "Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben." (Kol 3,3), és védett vagy. Nem kell a Sátánra hallgatnod. Hatalmadban áll nemet mondani neki!

Nem kell félned!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
A Sátán milyen módon használja a tömegkultúrát a bűn minimalizálására?
Milyen gyakorlati módszerekkel ad erőt a Szentlélek a kísértés legyőzéséhez?
Isten Igéjének az ismerete hogyan segít a kísértésben? Mit tudsz ma tenni azért, hogy jobban megismerd az Igét?

Rick Warren 

Folytatás holnap 

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!






2021. március 20., szombat

Na pi remény...20.

Jézus megment a halálfélelemtől...


"Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak." Zsid 2:14-15.

A halálfélelem egyetemes dolog; senki sem mentesül alóla.

Azonban tudod, hogy Jézus ettől is megmentett téged? Bizony, nem csak a bűneidtől mentett meg, hanem a halál hatalmától és az attól való félelemtől is.

"Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak." Zsid 2:14-15.

János evangéliumának 19. részében a 30. versben azt olvassuk, hogy amikor Jézus meghalt a kereszten, azt kiáltotta: "Tetelestai!" Ez egy görög szó, azt jelenti, hogy "elvégeztetett", ez volt az ő csatakiáltása. "Tetelestai" annak a győztesnek a kiáltása, aki azt mondja: "Legyőztem a halált. Bebizonyítottam neked, hogy nem kell félned a haláltól - mert vissza fogok térni az életbe. Én vagyok a Megváltás, és te is megváltást nyerhetsz azzal, ha hiszel bennem. A halál nem a vég. Nem kell többé félned!"

Mivel Jézus helyettem halt meg a kereszten, én nem félek. A halálnak nincs hatalma felettem. Tudom, hogy a halál csak egy átszálló hely az utazás közben, és tudom, hogy hova megyek, amikor meghalok. Ez veled is épp így lehet - sőt veled is így kellene lennie, amikor elfogadod Jézust, mint Megmentődet.

A Rómaiakhoz írt levél 5. részének 17. verse azt mondja: "Ha pedig az egynek elbukása miatt uralkodhatott a halál egyetlen ember által, akkor még inkább igaz, hogy azok, akik bőségesen kapják a kegyelem és az igazság ajándékát, uralkodni fognak az életben az egy Jézus Krisztus által."

Amikor kereszténnyé válsz, a megkeresztelkedés jelképezi a meggyőződésedet afelől, hogy meghaltál a bűnnek és új életet nyertél. Az is, ahogyan az életedet éled, megmutatja az embereknek, hogy bizonyos vagy afelől, hogy egy napon feltámadsz, hogy örökké Jézussal legyél. 

Egy új életet nyertél, az örök élet bizonyosságával. Ez a legjobb dolog, ami valaha történhetett veled! Ezáltal pedig élheted úgy az életed, hogy segítesz másoknak is, hogy elnyerhessék ezt a bizonyosságot. Úgy beszélj a halálról és a Jézusban való életről, hogy mások is bízni akarjanak Jézusban, mint Megváltójukban!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:
Miért félsz a haláltól? A mai áhítat hogyan segíthet számodra ezzel kapcsolatban?
Nehézséget jelent számodra a halálról beszélni? Miért igen vagy miért nem?
Ahogy az életről és a halálról beszélsz, az hogyan vezet másokat Jézushoz?

Biztos vagy benne, hogy hová kerülsz, amikor meghalsz?

Nagyon sokan félnek a haláltól, egy részük azért, mert nem tudja, hogy hová kerül, amikor meghal. Jézus azonban eljött, hogy megmentsen a halálfélelemtől.

A Biblia azt mondja, hogy mindannyian bűnösök vagyunk, emiatt pedig a büntetésünk a halál. Isten viszont annyira szeret minket, hogy elküldte a Fiát, Jézust, hogy megfizessen a bűneink miatt, és így Isten családjába kerülhessünk. Ezáltal pedig megmentett minket a halálfélelemtől.

Ha készen állsz Isten családjához tartozni, akkor ezzel az imádsággal megteheted az első lépést:

"Drága Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, közvetlenül neked kell elszámolnom az életemmel. Megvallom, hogy figyelmen kívül hagytalak téged. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját terveim szerint éltem, nem a tieid szerint. Azt akarom, hogy ez megváltozzon, még pedig most rögtön. El akarok fordulni a bűneimtől és csak rád tekinteni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit én elrontottam, és így nekem nem kell értük megfizetni. Tudom, hogy nem érdemlem meg, hogy megbocsáss nekem. Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg engem, Uram.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz engem, hogy magadra vetted minden vétkem. Elfogadhatóvá tettél engem a Menny számára. Alázatosan kérlek, hogy ments meg engem! Kérlek ments meg a bűneimtől és a halálfélelemtől! Hiszek benned Jézus. Elhiszem, hogy megtartod az ígéreteidet, és megmentesz engem azonnal, biztosan, teljesen, örökké. Jézus nevében, Ámen."

Rick Warren 

Folytatás holnap 

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!

cross-3254876_1280.jpg