2021. május 31., hétfő

Napi remény...31.

AZ ELSŐ 30 PERC, AMELY MEGHATÁROZZA A NAPOD HÁTRALÉVŐ RÉSZÉT...


Talán rájöhettél, hogy nem igazán vagyok egy reggeli pacsirta.

Vagyis, egyáltalán nem.

Ha tehetném, akkor addig az ágyban maradnék míg a nap sugarai be nem töltenék a hálószobát, meg nem hallanám a madarak csicsergését és nem érezném a lefőtt kávé illatát.

És aztán talán még 30 percet az ágyban maradnék … vagy többet.

Szundikálva, álmodozva.

Nem, soha nem tudnék magamra Korán Kelő Lányként tekinteni.

De, tanultam valamit, amely teljesen megváltoztatta a szívemet az otthonomat és ami motivál arra, hogy felkeljek. Korán. Még az ébresztőmet is beállítva.

Ha azt mondanád, hogy csak keljek fel hamarabb és olvassam a Bibliámat, lehet sikítanék.

Rendben, várj.

De nem csak erről van szó.

Valahol az Istennel járás és a családalapítás utam során megtanultam valamit. Valami nagyon fontosat.

Talán azt is mondhatnád hogy ez az én titkom.

Ahogyan a reggelemet kezdem, az, meghatározza a napom további részét.

Talán azt hiszed, hogy túlzok. Esetleg kitaláltam.

Kivéve, hogy nem.

Nem tudnék ennél komolyabb lenni.

Ahogyan a napomat kezdem nemcsak rám és a hozzáállásomra van hatással. . . . hatással van otthonunk többi részére és közös életünkre.

Az a bizonyos 30 perc az, ami beállít minket az egész napra.

Úgy értem mindannyiunkat.

Mert az a lelkület, amelyet magammal hozok, amikor kilépek a hálószobám ajtaján, az a lelkület hatja át az otthonomat. Ha békés lélekkel köszöntöm a családomat - szívemben Istenre és az Ő jóságára és kegyelmére összpontosítok, nem pedig a tennivalók listájára vagy más kívülről jövő nyomásokra és gondokra -, akkor ugyanezzel a lelkülettel árasztom el otthonunkat.

Ha csókkal és szerető szemekkel köszöntöm reggel a férjem az hatalmas dolog. Öleléssel és vidám “jó reggelt!”-el köszöntve a gyermekeimet, megalapozza az otthonunk légkörét. De azt tapasztalom, hogy nem tudom tettetni ezeket az érzéseket - a teljes szívem túlcsordulásából kell származniuk.
Másképp fogalmazva, ahogyan én a napomat kezdem, ők is úgy fogják a napjukat kezdeni.

A szívünket Isten felé fordítva

Tehát azt mondod, hogy a kötelességtudó Biblia-olvasás dönti el, hogy jó napod lesz-e vagy sem?

Nem, nem azt mondom.

Kötelesség nem teszi jobbá a napodat.

De dicsőítve? Imádva? Tudatosan átadva Neki a napomat?

Igen. Így.

Tehát úgy kezdem a napot, hogy a szívemet Isten felé fordítom, mert mindenben szükségem van rá.

Telve vagyunk minden olyan dologgal, amit egy nap tartogathat. A kiömlött tejtől a fájdalmas érzéseken át a súlyos betegségig. Minden olyan dolog, amellyel az otthonunkban meglehetősen rendszeresen találkozom.

És, hogy őszinte legyek, ez lehet, hogy kicsit túlterhelő.

Néha nagyon is túlterhelő.

És az a 30 perc? Egy apró kezdés, ami jelentős és biztos kezdete a napomnak.

Az első harminc percben meghatározom a szívem és az otthonunk alaphangját, és így sokféleképp meghatározom az életünk irányát.

És ez, kedves barátnőm, elegendő ahhoz, hogy Korán Kelő Lánnyá váljak.

A napod első harminc percében
Dicsőíts

Miért korlátozzuk le a dicsőítést azokra a percekre, amikor gyülekezetben vagyunk? Istenünk és Megváltónk ennél sokkal többre méltó! Tehát kezd azzal, hogy elismered, kicsoda Krisztus, mit tett, és mindazt, amit a lelkedben és az életedben tett.

De eljön az óra, és az most van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres. János 4:23

Imádkozz

Tölts néhány percet azzal, hogy megköszönöd Istennek az új napot és kérd tőle, hogy töltsön fel az Ő erejével és tárja fel előtted az Ő céljait. Ha terhelt szívvel ébredsz, add át neki félelmeidet, bízva abban, hogy Aki meghallgat, gondoskodni is fog rólad.

Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt . Filippi 4:6

Meditálj

Míg mélyrehatóbb bibliatanulmányomat késő délutánra hagyom, szeretek egy vagy két verssel kezdeni a napomat, hogy elmémet az Ő Igéjére összpontosítsam, és ragaszkodjak az ott talált igazságokhoz.

Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben Istennek. Kolossé 3:16

Adj hálát

Nem vagyok biztos abban, hogy kellene, hogy legyenek „kedvenceid”, de amikor a nap kezdéséről beszélünk, akkor ennek kellene, annak lennie . Miközben a reggeli feladatokat végzed, egy himnusz mormolása vagy egy dicsőítő ének hallgatása, egész napra fel tud készíteni és fel tud tölteni.

Jöjjetek, örvendezzünk az Úr előtt, ujjongjunk szabadító kősziklánk előtt!Menjünk eléje hálaadással, ujjongjunk előtte énekszóval! Zsoltárok 95:1-2

Igen, reggel, amikor felkelek, add nekem Jézust.





Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!


forrás: Lisa Jacobson: Those First 30 Minutes That Determine the Rest of Your Day
https://club31women.com/those-first-30-minutes-that-determine-the-rest-of-your-day/?fbclid=IwAR31z7dR_ibVRtKD-B_MynX8yKHYB5PfCP1IKb5Qd__607BbBsHq5xvxNo8
kép: pinterest

2021. május 30., vasárnap

Napi remény...30.

TÉRJ VISSZA AZOKHOZ, AMIKET KEZDETBEN TETTÉL...


Nemrégiben megnéztem egy filmet, mely az utolsó idők eseményeit dolgozta fel. A film után több kérdés is felmerült bennem, válaszra vágytam, így hát elővettem a Bibliámat, és fellapoztam Jelenések könyvét. Ebben az apokaliptikus műben, a Biblia utolsó könyvében, János leírja Krisztustól kapott látomásait amiket rabként kapott, miközben Páthmos szigetén volt. A látomásban Jézus fellendíti a fátylat oly eseményekről is, melyeknek még ezután kell bekövetkezniük, miközben a sorok az Ő örökkévaló szeretetét, erejét és igazságszolgáltatását mutatják be.

A második fejezet szavai a lapokról a szívemhez értek. Ezekben a versekben Jézus az Efézusi gyülekezethez szól. Szavai egyszerre voltak súlyosak, komolyak és bensőségesek, együtt érzőek és szeretettel átitattak is. Az üzenet pedig nem csak a történelem egy adott időszakának van címezve, hanem örök érvényű minden keresztény számára. Ezek a szavak aktuálisak számomra, - és számodra is.

Jézus így szólt a gyülekezethez: Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról, és arról, hogy nem viselheted el a gonoszokat, és próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok, és hazugnak találtad őket. Tudom, hogy van benned állhatatosság, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, (Jelenések könyve 2:2-3).

Ahogy a fenti verseket olvastam, éreztem, hogy az Úr megszólít, személyesen hozzám akar szólni...

"Tudok a fáradozásaidról Gwen. Látom azt a számtalan órát is, melyeket e világi, sokszor hálás visszajelzés nélküli feladataiddal töltesz. Látom amikor a mosnivaló rendezésével, a gyerekeid fuvarozgatásával, porszívózással, takarítással, ebéd készítéssel, emberi kapcsolataid ápolásával foglalatoskodsz. Tudom, el vagy fáradva, és arra vágysz, bárcsak még hatékonyabb lehetnél. Tudom, mennyire fontos számodra a gyülekezetedben végzett szolgálatod. Azt is tudom, mennyire szeretnél minőségi időt velem eltölteni, annak ellenére, hogy a gyakran rosszul értelmezett prioritásaid és feladataid túl sokszor meggátolják, hogy bensőséges időt tölthessünk el együtt."

Ő tovább beszélt hozzám, miközben szívem egyre inkább megrendült...

"Tudom,.....tudom..... tudom..... tudom.... hiszen ismerlek téged.

És figyellek is.

Figyelem a mindennapjaidat. Figyelem a nyomást mely leterhel. Teljesen tisztában vagyok fájdalmaddal amellyel küzdöttél, vagy amellyel a mai napig még mindig küzdesz. Látom a kísértéseidet és harcaidat. Minden rejtett gondolatodat is jól ismerem.

Mert EL ROI vagyok. /Isten lát/

Látlak téged.

Most arra kérlek, hogy

te is LÁSS MEG ENGEM.

és egyre inkább ismerj meg engem.

Mert a pillantásaid időnként elkalandoznak. Felszínesen és rendszertelenül tekintesz rám.

A dicsőítésed gyakran átérzés nélkül, kényszerből szól. Időnként a szolgálatod is örömtelen és ürességtől kongó, "legyünk már túl rajta" típusú. Pedig hálaadásodnak egy élettel teli lüktető felajánlásnak kellene lennie.

Mert én nem egy kötelezettség vagyok.

Hanem Én Isten vagyok.

A Megváltód, Megmentőd, Gyógyítód, Erőd, Mentőköteled, Támaszod, Örökséged, Tanácsolód, és Reményed vagyok.

ÉN VAGYOK."

Megrendülve szavaitól és a Jelenléte tudatától, tovább olvastam a sorokat: de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet, Jelenések könyve 2:4-5.

Térj meg.

Térj vissza hozzám.... és első szeretetedhez.

Térj vissza korábbi cselekedeteidhez.

Emlékek után kutattam, melyek visszavisznek arra a helyre. Visszagondolok azokra az időkre amikor lelkesebb voltam. Amikor még jobban égett a szeretet bennem Jézus iránt.

Mikor voltam buzgóbb Isten iránti szeretetemben? Milyen dolgokat tettem akkor? Gyötrődve gondolkodtam... megvallottam bűneimet... és meghajtottam szívemet Isten előtt.

TE mikor voltál buzgóbb Isten iránti szeretetedben? Milyen dolgokat tettél akkor? Isten üzenete ugyanaz mindannyiunk számára: TÉRJ VISSZA AZOKHOZ A DOLGOKHOZ, MELYEKET KEZDETBEN TETTÉL.

Térj vissza első szeretetedhez. Térj vissza az Ő tökéletes szeretetéhez. A tiszta, a szent, az erőtől duzzadó, a megszentelt, az együtt érző, az örökké tartó, a megmentő, a kegyelemtől teljes, a megbízható és hűséges szeretethez.

"Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek..." (Jelenések könyve 2:7)

Drága Uram,
Kicsoda vagyok, hogy megemlékezel rólam? Hogy ismersz engem? Hogy figyelsz rám? Hogy szeretsz engem? Kérlek bocsáss meg nekem, eltévelygő gyermekednek, bocsásd meg vétkeimet. Kegyelmed tudatában megvallom bűneimet. Kérlek vonj újra közel magadhoz vértől átitatott kegyelmeddel, és lobbantsd lángra bennem az irántad égő, el nem oltható szeretet tüzét a szívemben, lelkemben és elmémben. Jézus nevében, Ámen.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!




(Forrás: Girlfriends in God, Daily Devotionals, Gwen Smith, Do the Things You Did, November 21st, 2014,http://www.girlfriendsingod.com/2014/do-the-things-you-did/, Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2014 Used with permission)

2021. május 29., szombat

Napi remény...29.

MIT TEHET AZ, AKI NEM ADJA FEL...


„Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek.” Kol 3:23.

Évekig álmodoztam arról, hogy írok egy könyvet. Nem azért, hogy lássam a nevemet a borítón, vagy hogy pénzt keressek vele. Inkább, mert szeretném, ha másoknak is megmutathatnám Isten hűségét. Általában érezni szoktam a késztetést, hogy folytassam, de van úgy, hogy igencsak nehezemre esik tartani a lendületet.

Visszavet egy újabb elutasító válasz. Nem tudok szabadulni egy bántó megjegyzéstől a blogomon. A kudarc visszavonulásra késztet.
Pedig hiszem, hogy ez Isten hívása. Szavakat bízott rám, hogy könyvet írjak másoknak az Ő jóságáról. Ezért hát félretolom a visszatartó erőket. A Kol 3:23 biztatására hűségesen nekifeszülök a folytatásnak. „Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek.”

Ismered ezt az állapotot? Amikor a hivatásodért megtett minden lépéssel nekiütközöl valaminek, ami három lépésre visszavet. Engedd meg, hogy biztassalak, én, aki ugyanezt az utat jártam, járom: tarts ki!
Leírok neked öt szokást, ami tapasztalatom szerint jellemző arra, aki nem adja fel.

1. Reggel felkel, és hűségesen elvégzi napi feladatait, függetlenül attól, hogyan érzi magát
Szilárdan kitart a napi feladatokban. Bár jól esne kiszállni, nem akar megbízhatatlanná válni Isten és mások szemében. Szívében megértette, hogy hűnek kell maradnia a kis dolgokban, hogy nagyobbakat is rábízhassanak. „Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű.” Lk 16:10.

2. Nagyra tartja Isten Igéjét
Úgy nyitja ki Isten Igéjét, hogy hiszi, személyes üzenetet kap belőle a mai napra. Prédikációkat, tanításokat hallgat. Nem az az első gondolata, hogy ezt most melyik barátnőjének kellene hallania, hanem hogy mit tanulhat ő maga a hallottakból. „Minden Írást Isten sugalmazott, és jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen.” 2 Tim 3:16.

3. Jobban vágyik a megtisztító kegyelemre, mint a megszabadulás ajándékára.
Mikor nehézséggel szembesül, nem igyekszik mindenáron szabadulni. Inkább vágyik a megtisztító kegyelemre, mint a megszabadulásra, mert hiszi, hogy Isten ezt az időszakot a növekedésére szánja. Elfogadja az Isten útján járó emberek szemléletét, tanácsát a nehéz időszakokra. És azt a folyamatot is, amikor az elkövetett hibák által jobbá válhat. „Hallgass a jó tanácsra és fogadd el az intést, hogy a végén mégis bölcs lehessél!” Péld 19:20.

4. Örömöt fektet a világba
Ellene fordulhatnak a dolgok, ő mégsem akar visszavágni. Igyekszik jólelkű és derűs maradni, örömöt fektet be másokba. Ennek eredményeként, mikor a sötétség felhői gyülekeznek fölé, könnyen elkergetheti őket a visszakapott örömkamattal. „A vidám szív a legjobb orvosság.” Péld 17:22a.

5. Lelkében töretlen kitartás van
Előfordul néha (vagy sokszor), hogy meggörnyed a súly alatt, mégsem hagyja, hogy a nehézségek eltántorítsák az útról, melyet Isten kijelölt számára. A visszautasítások közben is igyekszik erősen állni a következő vers talapzatán: „Tiszta szívet teremts bennem, ó Isten, az erős lelket újítsd meg bennem.” Zsolt 51:12.

Nem mondhatom, hogy mindez nálam olajozottan működik, de dolgozom rajta. És minden nap észlelek egy kis fejlődést valamiben – kitartásban, reménységben, a kéziratomban.

Veled mi a helyzet? Mire hívott Isten? Milyen időszakot élsz meg? Próbálj ma alkalmazni egyet a fenti szokások közül, és add át az Úrnak igyekezetedet.

Uram, köszönöm, hogy célt, hitet és kitartást adtál. Segíts, hogy folytassam a munkát, amit rám bíztál. Ámen.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN


(Nicki Koziarz: Habits of a Woman Who Doesn’t Give Up, Encouragement for today, 2013.10.07., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2021. május 28., péntek

Napi remény...28.

ELÉG VOLT?


Péter ekkor így szólt hozzá: "Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vízen." Máté 14:28.

Amikor arról beszélek, hogy Péterhez hasonlóan lépj ki a csónakból, lehet, hogy elgondolkozol, vajon, mi lehet a te csónakod. A csónakod sok minden lehet. Mi a kényelem, biztonság és vigasz helye számodra? Lehet, hogy alapjában véve ez egy nyomorúságos hely, de már annyira kényelmesen befészkelődtél a saját nyomorodba, hogy már akkor sem tennél ellene semmit, ha módodban állna.

Lehet, hogy már teljesen hozzászoktál ahhoz, hogy rosszul működnek a dolgok.

Az a szomorú, hogy a legtöbb ember behódol a félelemnek, és megrekednek életük egy bizonyos szintjén. Lehet, hogy a csónakod azokat az embereket jelenti, akiknek a jó tetszését szeretnéd elnyerni, akik uralkodnak minden döntéseden, és akik magukhoz láncolják az életed. Ha valami tetszik nekik, megteszed, ha nem tetszik nekik, nem teszed meg.

Lehet, hogy annyira függsz az embereknek való tetszéstől, hogy megengeded, hogy mások irányítsák az életedet, és túlságosan félsz konfrontálódni valamint szembekerülni velük. A kis nyomorúságos csónakodban fogsz üldögélni, boldogtalanul életed hátralévő részében? Vagy kész vagy azt mondani: „Elég volt, inkább kiszállok innen és szerencsét próbálok, minthogy tovább maradjak!”

Uram, szükségem van rá, hogy lássalak, és halljam a hangod az életem viharaiban. Segíts mindattól megszabadulnom, ami visszatart attól, hogy a Te tökéletes akaratodban járjak. Ámen.

Joyce Meyer

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!



2021. május 27., csütörtök

Napi remény...27.

AZ IDŐUTAZÓ FELESÉGE...

„Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.”1 János 4:19. 

Nemrég láttam az „Időutazó felesége” című filmet. Ebben egy férfi olyan szokatlan tulajdonságra tesz szert, hogy ismétlődően, természetfeletti erővel pár nanoszekundum alatt, az időben egy másik helyre kerül. Rövid ott töltött idő után csodával határos módon visszatér a jelenbe. Valójában sosem tudja mikor és hova transzportál. Mint a regény, amire épül a film, ez egy szerelmi történet egy kis sci-fivel keveredve.

Ezen a reggelen, ahogy olvastam az Apostolok cselekedeteit, egy hasonló történetre bukkantam – egy szerelmi sztori természetfeletti csavarral.
Az Apostolok cselekedetei 8. részében egy Fülöp nevű férfi – nem a 12 tanítvány egyike, hanem egy másik hívő – prédikálta Krisztust a samáriabelieknek. Mindezek előtt és Krisztus mennybe menetele, valamint Pünkösd után, amikor a Szentlélek megjelent a földön, a tanítványok Jeruzsálemben voltak. Ahelyett, hogy a világ végére is elmentek volna hirdetni az evangéliumot, inkább maradtak az ismerős, megszokott helyükön. Üldöztetésnek kellett eljönnie ahhoz, hogy a zsidó hívők szétszórattassanak a környező régiókba, ahol hirdethették az örömhírt.

Fülöp elmenekült a városból, és vállalta ezt a feladatot. Beszélt a pogányoknak arról, hogy Isten mennyire szereti őket, és Krisztus pedig meghalt értük.

Az Apostolok Cselekedeteinek 8. részének a vége egy ilyen találkozást ír le. Isten angyala indította Fülöpöt, hogy egy bizonyos úton menjen, egy megadott irányba. Amikor így tett, látta, hogy egy afrikai férfi tart hazafelé, Etiópiába Jeruzsálemből. Ez az ember eunuch volt, és az etióp királyné udvari főembere. Fülöp hallotta a Szentlélek vezetését, hogy menjen oda a hintóhoz. Fülöp engedelmeskedett és Ézsaiás könyvét olvasva találta meg a főembert – Isten már megérintette ennek az embernek a szívét. Sőt, valójában már tervezte, hogy a megváltás üzenete Afrika kontinensére is eljusson. Hisz ezen terület számára még teljesen ismeretlen volt Krisztus, az Ő halála az emberiség bűnéért, és ez a találkozás megnyitotta Isten szeretetének az útját a megváltásuk érdekében. Mondtam, hogy ez egy szerelmi történet!

Fülöp segített megérteni az etiópnak, amit Ézsaiás könyvében olvasott - egy próféciát Jézusról – és elmagyarázta neki mit is jelent az üdvösség. A főember kifejezte hitét Krisztusban. Majd észrevett a közelben egy kis vizet és kérte Fülöpöt, hogy merítse be. Most válik természetfelettivé az egész történet – mind Isten szívétől vezérelve, -  megtörténik az a bizonyos sci-fi csavar. Olvasd csak el:
„Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többé az udvari főember, de örvendezve haladt tovább az útján. Fülöp pedig Azótoszba került, és végig járva valamennyi várost, hirdette az evangéliumot, míg Cézáreába nem ért.” Apostolok Cselekedetei 8:39-40.

Csak úgy, mint az időutazó a filmben, amit láttam, Fülöp is érdekes módon eltűnt az etióp mellől a vízben, és egy északibb városba találta magát, ahol folytathatta a pogányok megtérítését. Amíg nekünk bizarrnak és elképesztőnek tűnik ez az egész, addig ez Istennek természetes.

Isten számára nincs határ térben és időben. Egy pillanatra engedd, hogy ez a tény a lelkedbe ivódjon.
Ezek után biztosak lehetünk abban, hogy Istenre bízhatjuk a napjainkat. Ő meg tud birkózni minden problémával és érzelemmel, amivel küzdünk ezen a délutánon vagy estén.

Abban a filmben, amit láttam, az időutazó szerette a feleségét már gyerekkorától kezdve, egészen a felnőtt éveikig, és elköteleződött felé udvarolt neki az időn és téren keresztül is. Mint egy keresztény hívő, te az Időutazó felesége vagy – a mennyei Krisztus menyasszonya.


Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2010/07/21/the-time-travelers-wife
fotó: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/vakacio-utazas-ido-uzlet-5405596/

2021. május 26., szerda

Napi remény...26.

JÉZUS IS SÍRT...

„…és megkérdezte: "Hova helyeztétek őt?" Azt felelték: "Uram, jöjj és lásd meg!" Jézus könnyekre fakadt. A zsidók ezt mondták: "Íme, mennyire szerette!" János 11:34-36.

Sokszor nincsenek szavak. Amikor a helyzet annyira szívet tépő, hogy a szíved legmélyén is érzed azt.

Ez történt velünk is, amikor hallottuk a híreket. Egy kisebb repülőgép eltűnt, és az egyetlen személy a fedélzeten egy fiatal pilóta volt, aki évek óta járt a gyülekezetünkbe. Csodáért imádkoztunk, de hamar kiderült, a legrosszabb rémálmunk vált valóra. Nem élte túl a repülőgép szerencsétlenséget.

Még csak 17 éves volt.

A felmerülő kérdésekre az összes „jó” keresztény válasz megvolt a fejemben…de nehéz volt ezt a hatalmas veszteséget a józan eszemmel felfogni.

Mint Krisztus követői, van reménységünk. Tudjuk, hogy Isten mindent a javunkra tud fordítani az Ő dicsőségére. Tudjuk, hogy Ő mindenható.

De attól még gyászolunk. Ez nem a hit vagy a bizalom hiánya. Ez az emberi szív reakciója az elesett világra. Lázár története azt mutatja meg nekünk, hogy még maga Jézus is gyászolt.

Nagyon sok oldalról meg lehet vizsgálni Lázár történetét. Jézus ismerte őt – nemcsak egy ember volt a tömegből, aki hallott a csodáiról. Egy barát volt, akivel sok időt töltöttek együtt. Tudjuk, hogy Jézus mindenkit szeretett, de a Biblia kifejezetten állítja, hogy „Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt.” János 11:5.

Jézus együtt vacsorázott Lázárral. Jézus ott találta magát egy nővérek között lezajló dráma kellős közepén Mártával és Máriával. Ismerte a családot, és ők is ismerték Krisztust. Személyesen.

Mindannyian tudjuk, hogy végződik a történet - Lázár nem marad a sírban. Jézus kinyilatkoztatta magát a következő szavakkal: Én vagyok a feltámadás és az élet.

De mindennek a közepén, élet és halál között, valami más is történt. „Jézus könnyekre fakadt.” János 11:35.

Rögtön felmerül a kérdés…miért? Jézus tudta, hogy Lázár meg fog halni, de azt is tudta, hogy feltámad. Akkor miért sírt? Azonnal kezdhette volna azzal, hogy „ Lázár, jöjj elő”, de helyette nyilvánosan könnyekre fakadt.

A tudósok és a teológusok különböző elméleteket gyártottak erre. Viszont Jézus soha nem mondja el miért, szóval valójában nem is tudjuk az okát. De azt tudom, hogy örülök annak, amiért így tett. Arra emlékeztet, hogy vannak pillanatok, amikor nincs szükség szavakra. Nincs szükség magyarázatra vagy kinyilatkoztatásra. Ilyenkor egyszerűen csak teret engedünk a bánatnak.

Amikor nagyon nehéz és sötét időszakot éltem meg, egy barátom kitűnő tanácsot adott. Ami csupán annyiból állt, hogy merjem megélni az érzéseimet, bármik is azok. A gyógyulás jönni fog, csak később.

Mindennek megvan az ideje, még a gyásznak is. Amikor szomorú időket élünk meg, emlékezzünk arra, hogy a mi Megváltónk egy együtt érző és megértő Főpap. A mi Megváltónk reményt és örök életet ad nekünk.

A mi Megváltónk könnyekre fakadt.

Drága Mennyei Atyám, néha az élet nagyon nehéz, de hálás vagyok, amiért a jelenléteddel Te mellettem vagy. Köszönöm a szeretetedet, és hogy reménykedhetünk benned. Jézus nevében, Ámen.

Igazság a mai napra:

„Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt.” Zsidók 2:14.
„Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.” Zsoltárok 46:1.


Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!

Anitha Abraham
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/09/28/jesus-wept
fotó: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/bekes-gondol-gondolkodo-hajnal-247314/

2021. május 25., kedd

Napi remény...25.

A SZERETET, AMIRE MINDANNYIAN VÁGYUNK...


"Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk." 1 János 3:1.

Középső gyermeke vagyok szüleimnek az öt gyermek közül, akik nyolc év alatt születtek. A házunk tele volt tevékeny zsongással, testvér rivalizálással és zajjal. Stadionnyi hangzavar. Egy lány voltam egy csapat gyerek között, aki szerette volna, ha az elfoglalt, munkamániás apja észreveszi.

Bár tudtam, hogy szeret engem, még többet szerettem volna az édesapámtól.

Akartam hallani a szeretetét, érezni a szeretetét, menedéket lelni a szeretetében és rajongva lenni általa.

Az egyik gyerekkori kedvenc emlékem, az az, amikor az én nagy és erős apukám megfogta mind a két kezem és forgatni kezdett. Körbe rohantam körülötte, egyik pillanatban pedig már repültem. Körbe körbe mentünk. Tiszta élvezet. A szívem szárnyalt a vad, szédületes kaland alatt, ahogyan az én barna szemem összenevetett az ő kék szemével, örömtől növekedve.

Amikor véget ért a pillanat, még többet akartam belőle.

Kérleltem, hogy apa csináld megint. Kérlek. Csak még egyszer.

Többet akartam a szeretetéből. Többet a kalandból. Többet abból az örömből, amit amiatt éreztem, hogy édesapám rám figyel.

Többet akartam, mint amit egy ember, vagy kaland valaha adni tudna.

Még mindig így érzem.

Gyakran várom a férjemtől, gyermekeimtől, barátoktól, státusztól, karriertől, pénztárcámtól vagy akár a derékbőségemtől, hogy betöltse ezt az űrt, ami hajt. Mikor fogom már megtanulni, hogy az emberek az életemben, a pozícióm és a javaim nem az Istenem?

Hálás vagyok, hogy a Biblia áthatóan emlékeztet erre a személyes igazságra: Isten az én mennyei Atyám,-Abbá Atyám- aki úgy szeret engem, ahogyan mindig is vágytam rá. Tökéletesen. Teljesen betöltve.

János írt a szeretetről ami a Isten szívében és családjában van: "Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk."
(1 János 3:1).

Tudnunk kell ezt. Meg kell ragadnunk. El kell fogadnunk. Magunkhoz kell szorítanunk. A szeretet, ami családként kezel mindannyiunkat. Lát minket és meghív, hogy hozzá tartozzunk.

Szeretném az emberek szeretetét az éltemben. Ez teljesen jól van így. Viszont nem várhatom el a tökéletlen emberi természettől, kapcsolatoktól és ettől a világtól, hogy betöltse szívem legmélyebb vágyait.

Egyedül Isten képes betölteni a lelkünket.

Egyedül Isten.

Egyedül Ő, aki feláldozta Fiát, hogy áthidalja a halált az Ő szentsége és az emberiség között. Ő a szeretet, ami megtart, a szeretet, ami gyógyít, a szeretet,ami csiszol, a szeretet, ami kedvességével kihív az önfejűségből vissza a tisztaságba, a szeretet ami mindig velem van, megtart, boldogan és ujjongva örül nekem. (Zofóniás 3.17).

Ez a szeretet. Megszentelt, skarlát színű szeretete Jézusnak az egyetlen víz, amely oltja a kétségbeesett lelkem vágyainak szomját. Ő az egyetlen szeretet, amely betölt. Azért, hogy megragadhassam az Ő szeretetét irántam, gyenge kezeimnek az iránt kell nyúlnia, akit átszegeztek az én vétkeim miatt.

Nyújtsd ki a kezed te is velem együtt.

Drága Uram, Te vagy a tökéletes szeretet és minden amire a lelkem vágyik. Amikor megszédít az elégedetlenség, kérlek nyugtass meg a te szent szereteteddel, amely betölt. Jézus nevében, ámen.


Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!

(forrás: girlfriendsingod.com
Gwen Smith-The Love We All Want
https://girlfriendsingod.com/the-love-we-all-want/
fotó: pinterest.com)

2021. május 24., hétfő

Napi remény...24.

A TETSZENI VÁGYÁS SODRÁSÁBAN...


„Most tehát embereknek akarok kedvében járni vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.” Gal 1:10.

Lysa TerKeurst

Vesd fel a tetszeni vágyás témáját egy női csoportban, érdekes válaszokat fogsz kapni. Szinte mindenki azt mondja majd, hogy valamilyen szinten küzd vele. Azokról, akik eleinte azt mondják, számukra nem probléma, a beszélgetés végére kiderül, hogy legalább egy kapcsolatukban igenis jelen van.
A tetszeni vágyás meglétébe mintha beletörődnénk, és nem próbálunk küzdeni ellene.
Vajon miért?
Mert mind szeretnénk, ha szeretnének. Nincs is ezzel semmi baj. De míg haladunk a szeretet és elfogadás felé, nézzünk meg közelebbről két motivációt, ami a tetszeni vágyás mögött meghúzódhat.
Egyik motiváló erő a vágy, hogy továbbadjuk a szívünkből fakadó szeretetet. Mialatt szeretetet adunk, mi is szeretve érezzük magunkat. Ez jó dolog.
A másik motiváló tényező, ha azért adunk valamit, mert viszonzást remélünk: szeretetet. Ha szeretetet kapunk azért, amit teszünk, azon igyekszünk, hogy még többet tegyünk, hogy még többet kapjunk. Ez már veszélyes.
Ez a második motiváció okozza a gondot a tetszeni akarással. Jó dolog adni, hogy valaki szeretve érezze magát, boldog legyen, örüljön. De ha azért tesszük, mert viszonzást várunk, abból sok bajunk származik. Ha állandóan azon próbálkozunk, hogy szeretetet kapjunk, s ezért egyre többet vállalunk, biztos kimerülés lesz a vége.
Kimerül az, aki adja. Kimerül az, aki kapja. Kimerül maga a kapcsolat.
Ezt írja az Ef 5:8-10. „Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak…”
Tetszik a felsorolás, mi az, ami jelzi, hogy a világosság gyermekei vagyunk: jóság, igazság, egyenesség – miközben igyekszünk eldönteni, mi kedves az Úrnak.
Jó volna, ha ezen a szűrőn át végezném minden tennivalómat. Akkor vagyok a tetszeni vágyás csapdájában, amikor rettegek attól, hogy igent mondjak, de képtelen vagyok nemet mondani.
Ha Isten tetszését keresem, fel kell tennem magamnak néhány kérdést, mielőtt bármit megteszek egy másik ember kedvéért. Helyes a motivációm? Igazak a szándékaim? Tiszták a reményeim?
Vagy más motivál:
Félelem – nem fog szeretni, ha nemet mondok.
Ferde szándék – ha megteszem neki, majd ő is hajlandó lesz….
Valótlan elvárások – hiszem, hogy ha többet nyújtok, meg lesz velem elégedve, és nagyon vágyom az elismerésére.
Minél jobban igyekszem mások kedvére tenni, annál nagyobb hatalma lesz rajtam a tetszeni vágyásnak. Minél jobban igyekszem rájönni, mi kedves az Úrnak, annál nagyobb hatalma lesz Neki az életemben.
Eldönthetem.

Uram, segíts megszabadulnom az állandó tetszeni akarástól. Irányítsd napi döntéseimet, mikor félelem, ferde szándék vagy valótlan elvárások akarnak vezetni. Azt akarom, hogy a Te tetszésed legyen a motiváló erőm, Atyám, és egyre nagyobb hatalommal uralkodj az életemben. Jézus nevében, Ámen.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!





Lysa TerKeurst: The Rip Current of People-Pleasing
Encouragement for today, 2012.11.08.
www.proverbs31.org/devotions
Fordítás: eszmelkedesek.blogspot.com

2021. május 23., vasárnap

Napi remény...23.

AZ ISTENBEN VALÓ TELJESEBB BIZALOM GYAKORLÁSA...


Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. (Példabeszédek 3:5-6 RÚF).

Nem rólam beszélt. Sőt, a történetének semmi köze sem volt hozzám. Mégis magamra vettem.

Saját küzdelmeit mesélte el, amit egy szorongásos időszakában élt át. Újra elmondta, hogy hogyan imádkozott többet, hogyan támaszkodott jobban Istenre és hogyan szabadította őt meg az Úr a szorongató gondolataitól. A nőkből álló kis csoport, pedig egyetértően bólogatott miközben engem felemésztett a saját frusztrációm. Milyen jó neki.

Ismerős számomra a szorongás. A felnőtt életem nagy részében folyamatos társam volt. Volt, amikor a szorongásom kezelhető volt, és nem igazán billentett ki az egyensúlyomból. Máskor azonban, a szorongást elviselhetetlennek éreztem, a kétségbeesésben és könnyek között hagyott a padlón. Imádkoztam. Igyekeztem jobban Istenre támaszkodni. Ennek ellenére a szorongás tüskeként az oldalamban maradt, amit nem tudtam lerázni magamról.

Tisztában voltam azzal, hogy az Úr kegyelmének és hatalmának ígéretei gyengeségemben tökéletesednek ki. Olvastam Pál apostol saját tüskéjéről és azzal kapcsolatos biztatásáról "…Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem..." (2 Korinthus 12:9b RÚF). De a legtöbb napon a dicsekvés volt az utolsó dolog, amit tenni akartam, és nem tudtam nem csodálkozni azon, hogy a tövis miért maradt még mindig jelen az életemben. Miért én? Rosszul imádkozom? Büntetés alatt vagyok? Örökké a társam lesz a szorongás?

Folyamatosan küzdöttem Istennel gondolataim felett - kérdezősködtem, siránkoztam és folyamatosan megvallottam bűneimet -, egyszer csak kegyelemből eszembe jutott egy emlékezetes vers a múltamból:

Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. (Példabeszédek 3:5-6 RÚF).

Ez az a vers volt amit először tanultam meg a Vasárnapi iskolában, hogy gumimacit kapjak. Még most is, ha álmomból is felkeltenének, akkor is fel tudnám mondani! Ebben a pillanatban azonban úgy éreztem, hogy ez az ige valahogy máshogy szólította meg a szívemet. Ezúttal a meggyőződést erősítette meg a lelkem mélyén.

Nem bíztam az Úrban TELJES szívemből – mindig megkérdőjeleztem a döntéseit. Nem gondoltam Rá minden utamon – A panaszkodás mankójára támaszkodtam. És nem tartottam szem előtt Isten útját– irigykedve figyeltem mások útjait. A tüském kezdte beárnyékolni a hitemet, és rádöbbentem, hogy a szívemet kell rendbe hoznom.

Ebben az életben mindannyiunknak vannak tövisei. Ezek a tövisek lehetnek önmagunk által okozottak, okozhatják mások, vagy egyszerűen a megtört világunk igazságtalanul megélt következményei lehetnek. Néhány tövis csak egy ideig van velünk, míg mások egész életünkben maradnak. Tüskék amik lehetnek a depressziótól, a szorongástól, a haragtól és a függőségtől. Veszteség, válás, meddőség és megtört kapcsolatok tüskéi. Tüskék a krónikus betegségekben, és a fizikai fogyatékosságokban és mindenben, ami ezekhez kapcsolódik.

De az Igazság, amelyhez ragaszkodnunk kell, az, hogy ezek a tövisek csak tövisek. És egyetlen tüske sem árnyékolhatja el soha Urunk szuverenitását. Isten ismeri küzdelmeinket; Látja fájdalmunkat; és arra hív bennünket, hogy teljes mértékben bízzunk benne. Pálhoz hasonlóan teljesen alávetni magunkat az Úr akaratának és követni Őt. Miért? Mert ereje gyengeségeinkben tökéletesedik ki! Amikor szívünket odaadjuk mennyei Atyánknak, kegyelemből az Ő jelenlétébe léphetünk. Ekkor már nem egyedül viseljük a tövisünket.

A szorongás továbbra is küzdelem maradt számomra - nem "szabadultam meg tőle". De amikor teljesebben bízom az Úrban, jobban meg tudom látni, hogy az Ő jósága működik - a bánatomat dicsekvéssé alakítva -, mivel ereje minden nap támogat, és békessége elcsitít minden őrjöngő gondolatot. Istennel az oldalamon kitarthatok. És ugyanez megragadható számodra is.

Mennyei Atyám, köszönöm szuverén jelenlétedet és gondoskodásodat az életemben. Bocsáss meg azokért az alkalmakért amikor bizalmam megingott, és sokat panaszkodtam. Formáld át a szívemet, és segíts, hogy veled összhangban járhassak. Jézus nevében, Ámen.




Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!

forrás: Corrie Gerbatz: The Practice of Trusting God More Fully https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2021/05/18/the-practice-of-trusting-god-more-fully
kép: pinterest

2021. május 22., szombat

Napi remény...22.

LELKEMET ÖNTÖTTEM KI AZ ÚR ELŐTT


Bánatos lelkű asszony vagyok. ... a lelkemet öntöttem ki az Úr előtt. Sámuel 1 könyve 1:15.

Az Ószövetségben, Sámuel könyve bemutatja nekünk Hannát, egy istenfélő asszonyt, akinek komoly gondjai voltak. És ezek nem aprócska vagy egyszerű problémák voltak csupán, hanem hosszú éveken áthúzódó gondokkal küzdött, melyek űrt és kétségbeesést hagytak lelkében. Te is küzdesz hasonlókkal? Persze, hogy igen. Hiszen mindannyian próbákon megyünk át, és különböző fájdalmakat hordozunk.

Hanna meddő volt, és még egy vetélytárs feleség is bonyolította életét. Jól olvastad, vetélytárs feleségről van szó. Hanna csupán férjének egyik felesége volt..az adott kultúra elfogadott jelenségeként...de ez az állapot borzalmas helyzeteket szült. (Olvasd el Sámuel első könyvének 1.2. fejezetét, hogy betekintést nyerj Hanna életébe.) Az örömhír az, hogy Hanna nem próbálta palástolni fájdalmát, hanem nyíltan megvallotta: "Bánatos lelkű asszony vagyok..."

Nagyon sok tanulság rejlik Hanna életében, de ma azt szeretném, ha megfigyelnénk, hogy miként reagál az életében jelenlevő problémákra, melyek oly nagyon megnehezítették szívét. Hanna a gondjait az Úr elé tárta, az Úrhoz kiáltott: "Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az Úrhoz, és keservesen sírt." (1Sám. 1:10). Hanna a terheit Isten elé vitte.

Nem tudom, hogy te hogy vagy ezzel, de én sajnos sokszor gyorsabban nyúlok a telefonom után, minthogy a trónushoz járulnék. Te kinek szoktad elsírni lelked fájdalmát? A lelkedet kiöntöd-e az Úr előtt, vagy csupán gépies imakérést motyogsz el neki? A történet szerint Hanna nem egyszerűen térdet hajtott, hanem kiöntötte a lelkét Kiöntötte a fájdalmát, a csalódásait, a tehetetlenségét, a depresszióját, a zavarodottságát, a mérgét, a szégyenét, a gyötrelmét, és a bánatát.

A lelke ürességét öntötte ki.

És tudod, hogy ezután mi történt? Isten betöltötte őt az Ő békéjével. Hanna mielőtt elcsendesedett volna az Úr jelenlétében, már étvágya sem volt, és teljesen össze volt törve. Miután kiöntötte lelkét az Úr előtt, a Biblia szerint visszatért az étvágya, és még az arckifejezése is kivirult. "Azután elment az asszony a maga útjára, evett, és nem volt többé szomorú az arca." (1.Sám. 1:18). Hannának azért nem volt többé szomorú az arca, mert találkozott az egyetlen, életet megváltoztatni tudó Istennel, és az Ő jelenlétében lehetett.

Istenre mindig bizton számíthatunk. A megpróbáló élethelyzeteinkben szeretné lelkünket a békéjével megtölteni. Hanna megváltozott a Mindenható Úr Isten jelenlétében, de ne feledd, nem egy gyorsan elrebegett ima eredményeként történt mindez, hanem hosszasan időt töltött Isten jelenlétében, és őszintén Elé tárta a lelkét.

Volt-e mostanában ilyen őszinte beszélgetésed Istennel?

Milyen problémákkal kell éppen megküzdened?

Nehezen kezelhető ember van az életedben?

Látszólag megoldhatatlan élethelyzetben vagy?

"Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk." (68. Zsoltár 19.) Amikor őszintén Isten elé járulsz, és semmit sem visszatartva kiöntöd lelkedet az Úr előtt, akkor Ő hűségesen betölti a benned lévő űrt az Ő békéjével, attól függetlenül, hogy Ő megszabadít-e a fájdalmadtól, vagy tovább kell-e hordoznod azt.

Egy pillanatig se kételkedjél ebben kedves barátnőm.

Hiszen Jézus maga mondta, hogy : "Istennek minden lehetséges." (Márk 10:27). Bátorodjunk hát fel, és bizalommal járuljunk Isten elé, hiszen Ő szeret bennünket, és Ő a vágyainkat és kéréseinket túlszárnyalva hatalmasan tud cselekedni miérettünk. Ne késlekedj hát, tölts időt Vele, és öntsd ki Elé lelkedet!

Mennyei Atyám, Színed elé járulok a mai napon, és alázatos szívvel kérem a bocsánatodat azért, mert sokszor másokhoz szaladtam terheimmel, ahelyett, hogy egyenesen Eléd tártam volna azokat. Segíts, hogy először mindig Hozzád forduljak amikor gondok terhelnek. Kérlek fedd be lelkemet a békéddel, és adj erőt a mai naphoz. Jézus nevében, Ámen.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!



(Forrás: Gwen Smith: A Soul Poured Out, http://www.girlfriendsingod.com/2014/a-soul-poured-out-2/ Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2014 Used with permission)

2021. május 21., péntek

Napi remény...21.

GYÓGYSZER A FÁRADT LÉLEKNEK...


„Bámulom az eget, kezed művét, a holdat és a csillagokat, amelyeket te alkottál. Mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fia, hogy gondot viselsz reá?” Zsolt 8,4-5

Épp szedtük le az asztalt vacsora után a hátsó teraszon, mikor kisfiam tekintete a kezében lévő dinnyeszeletről átsiklott a lazacszínű csíkra az alkonyati ég alján.

„Nagyon szép lesz ma a naplemente” – közölte legkisebb gyermekem.
„Ühüm” – dünnyögtem, mialatt a koszos tányérokat, gyűrött szalvétákat, üres tejes poharakat és ragacsos evőeszközöket szedegettem össze az asztalról.
„Elkapjuk, anya?” – kérdezte könyörögve Joshua. – „Lehet?”

Az egész napom azzal telt, hogy elkaptam a gyerekeket az udvaron, az elkószált kutyát a szomszéd kertben, kerestem a hiányzó kulcsot, a széthajigált cipőt – és időben elkaptam már-már elvesztett türelmemet. Semmi mást nem szerettem volna már elkapni, csak egy kis békességet és nyugalmat. A testem fáradt volt, a lelkem, mint egy kifacsart citrom.

De egy pillanatra a kezemben lévő koszos edényről felpillantottam a ragyogó alkonyati égre, és eszembe jutott, mire tanított Isten nem is olyan rég: a bámulatra méltó Isten úgy teremtett minket, hogy tudjunk ámulva gyönyörködni. Mikor megnyugvásra vágyunk, talán csak az elámulás hiánya fáj.

Beraktam hát az edényeket a mosogatóba, s odafordultam várakozó kisfiamhoz: „Igyekezzünk. Hamar lemegy a nap.”

Bepattantunk az autóba, és elvezettem a sűrű fasor végéhez, ahol kitárul előttünk az ég. Egy rövidke pillanatra nem a fáradt édesanya vagyok, akit egy halom mosatlan edény vár haza, hanem csodaváró lelkülettel emelem fel tekintetemet a mindennapi tennivalókról az isteni felé.

Mélyet lélegzem, és hagyom, hogy a menny csendje szétáradjon kiszikkadt szívemben. Kicsi fiam boldogan sóhajt, és apró kezével megfogja az enyémet. „De jó, anya, hogy elkaptuk a naplementét!” – suttogja. – „Mert ezt így kell.”

Lassan sötétbe borul az ég, de én végre biztosan tudom, hogy a bámulat a fáradtság ellenszere. Mint a víz a szomjazó testet, úgy éleszti fel a lankadt lelket az elámulás, a gyönyörködés.

Persze, nem én vagyok az első, aki rájött erre. Dávid király is tudta. Egy nemzet sorsa nyomta a vállát azon túl, hogy gondoskodott a családjáról, súlyos döntéseket hozott, érzékeny konfliktusokat kezelt, ám mégis újra-meg újra fel tudta emelni szemét a napi feladatokról, hogy ámuljon Isten dolgain.

Ujjongott, látva Isten keze munkáját saját életében (139. zsoltár), bámulta Isten alkotásait a környező világban (8. zsoltár), áldotta Isten útmutató szavait (119. zsoltár), magasztalta tetteit (145. zsoltár). Így írt Dávid a 8. zsoltár 4-5. versében: „Bámulom az eget, kezed művét, a holdat és a csillagokat, amelyeket te alkottál. Mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fia, hogy gondot viselsz reá?”

Nem tudjuk, miért volt a szabadban Dávid azon a réges-régi éjszakán, de tudjuk, mi történt a csillagok alatt: a bámulat nemcsak felüdítette, de át is alakította a lelkét. Mialatt alkotásait csodálta, Isten lelkének nagyságával találkozott. És ez történik velünk is.

A bámulat azért tartja fent lelkünket, mert térdre kényszerít. Eszünkbe juttatja, mily nagy Isten, és milyen kicsik vagyunk mi. Nem nekünk kell a világ súlyát vállunkon hordanunk, mert Ő már a tenyerén tartja a világot.

Keressük hát a csodát, testvérem. Nézzünk fel, nézzünk magunk köré. Figyeljük, hallgassuk, és köszönjük meg. És ha a kavicsszemek közt megcsillan Isten dicsőségének szikrája, álljunk meg, és csodáljuk. Mert a bámulatra méltó Isten gyermekeinek „ezt így kell.”

Drága Jézus, néha egyáltalán nem látom csodálatraméltónak az éltemet. Egyhangú inkább, fárasztó és nehéz. De lelkemet ámulatra alkottad. Segíts, hogy mindig meglássam dicsőséged jeleit a mindennapokban, és egyre jobban megismerjem szívedet, mialatt műveidben gyönyörködöm. Jézus nevében, Ámen.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!



Alicia Bruxvoort: The Antidote for A Weary Soul, Encouragement for today, 2018.06.11.,https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/06/11/the-antidote-for-a-weary-soul, kép:pinterest.com, forrás:eszmelkedesek.blogspot.hu

2021. május 20., csütörtök

Napi remény...20.

MEGBOCSÁTHATSZ MÁSOKNAK...


„Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban” Ef 4,32 NIV fordítás.

Isten arra szólít fel bennünket, hogy megbocsássunk másoknak, de hogyan is tegyük ezt? Elmondok négy módszert, amely segíthet elengedni a fájdalmadat, a sérelmedet és a keserűségedet.

Ismerd fel, hogy senki sem tökéletes! Amikor megbántottak minket, hajlamosak vagyunk elveszíteni a helyes szemléletünket azzal a személlyel kapcsolatban, aki megsértett. De emlékeznünk kell arra, hogy mind tökéletlen emberek vagyunk. Pál levele a kolosséiakhoz 3. fejezetének 13. versében ezt írja: „Vegyétek figyelembe egymás hibáit, és bocsássatok meg egymásnak, ha valami panaszotok lenne a másikra! Ne feledjétek, hogy az Úr megbocsátott nektek, ezért nektek is meg kell bocsátanotok egymásnak” (NLT fordítás).

Mondj le a kiegyenlítés jogáról! Bízz Istenben, hogy szembeszáll azzal a személlyel, aki megbántott, és bízz benne, hogy megoldja számodra a dolgokat! Válaszd az együttérzést a megtorlási vágy helyett! A Biblia azt mondja: „Ne álljatok bosszút magatokért! Inkább bízzátok ezt Isten haragjára, mert meg van írva: »A bosszúállás az én dolgom, én majd megfizetek« – ezt mondja az Úr” (Róm 12,19 The Message fordítás).

Válaszolj a gonoszra jóval! Pál levele a rómaiakhoz 12. fejezetének 21. versében ezt írja: „Ne küzdjön le téged a gonosz, hanem te küzdd le a gonoszt jóval!” (NIV fordítás). Ha kvittek lesztek, az csak a másik ember szintjére visz le téged. Válaszd a nemesebb utat! A Biblia azt mondja, hogy bánj kedvesen ellenségeiddel. Ezt viszont szinte lehetetlen egyedül megtenni. Ezért van szükséged arra, hogy Jézus szeretete betöltsön téged.

Koncentrálj ismét Istennek a te életedre vonatkozó tervére! Amikor azokra az emberekre koncentrálsz, akik bántanak, akkor hagyod, hogy ők irányítsák az életedet. Amikor viszont megbocsátasz nekik, megtalálod a szabadságot, hogy újra az életed céljaira koncentrálj. Ézsaiás próféta könyve 26. fejezetének 3. versében ezt írja: „Megőrzöd mindazokat teljes békességben, akik bíznak benned, akiknek gondolatai rád irányulnak” (NLT fordítás).

Ne tölts el még egy napot nehezteléssel, keserűséggel és engesztelhetetlenséggel a szívedben! Kezdd el gyakorolni a fenti négy lehetőséget, és éld azt az életet, amelyre Isten teremtett téged!


Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Lemondani a kiegyenlítéshez való jogodról hitbeli cselekedetet igényel. Miért?
Amikor valaki bánt téged, miért fontos emlékezni arra, hogy mind tökéletlen emberek vagyunk?
Ha bántasz valakit, mit akarnál, hogyan közeledjen hozzád? Miért várhatnád tőle, hogy megbocsásson neked?
Miért fontosabb koncentrálni Istennek a te életedre vonatkozó tervére, mint arra összpontosítani, hogy hogyan bántottak meg téged?



Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.09.08.)
https://napiremeny.blog.hu/2020/09/15/meg_tudsz_bocsatani_masoknak
fotó:https://www.pexels.com/hu-hu/foto/fa-divat-ferfi-szeretet-5875284/