2021. május 7., péntek

Napi remény...07.

Lelki béke egy bizonytalan világban.
Lelki békesség = Békesség Istennel



A változó idők és az egyre fejlettebb technika nem sokat számít a főbb dolgok folyásában. Miért? Mert emberi lényekként a fő problémánk, hogy eltávolodtunk Istentől. A legnagyobb gondjaink nem fizikai, hanem spirituális (lelki/szellemi) természetűek. Isten tudja ezt, ezért készített egy megoldást a tőle való eltávolodásunkra. Készített egy utat nekünk, amin keresztül visszatalálhatunk hozzá… Jézus Krisztuson keresztül.

A Biblia szerint, „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Jézus Krisztust keresztre feszítették (ami egy ókori kivégzési forma) a bűneinkért, helyettünk. Meghalt, eltemették, aztán feltámadt a halálból. E miatt az áldozat miatt lehet kapcsolatunk Istennel – „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében.”

Isten tökéletes kapcsolatot akar velünk. Ezért Jézuson keresztül lehetővé tette azt. Most már csak rajtunk áll, hogy keressük őt és behívjuk az életünkbe. A legtöbben imádságon keresztül teszik ezt. Az imádság azt jelenti, hogy őszintén beszélünk Istennel. Akár most is tehetsz egy lépést Isten felé és elmondhatsz neki valami ilyesmit, ha ez van a szíveden: „Istenem, meg akarlak ismerni. Eddig nem engedtelek az életembe, de most változtatni akarok ezen. Meg akarom ragadni azt a megoldást, amit a tőled való eltávolodásomra biztosítottál. Jézus értem való halálában bízva kérlek, hogy bocsáss meg és fogadj el igaznak. Szeretném, ha a mai naptól fogva részese lennél az életemnek.”

Behívtad most Istent az életedbe? Csak te és Ő tudhatjátok biztosan. Ha igen, akkor sok minden vár rád. Isten azt ígéri, hogy nagyobb megelégedést ad a mostani életedbe a vele való kapcsolatod miatt. Azt ígéri, hogy benned fog lakni. És hogy örök életet ad neked.

Melissa (New England) a következőt mondja el Istenről: „Nagyon fiatal voltam, amikor a szüleim elváltak, és nem értettem, mi zajlik körülöttem. Csak azt tudtam, hogy az édesapám nem jött többé haza. Egy nap a nagymamámnál voltam látogatóban és elmondtam neki, hogy nem értem, az apukám miért bántott így és ment el. Megölelt és azt mondta, van valaki, aki sosem hagyna el és ez a valaki Jézus. A Zsidók 13,5-öt és a Zsoltárok 68,5-öt idézte, amik azt mondják: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” és „Árváknak atyja… az Isten.” Nagyon örültem, amikor meghallottam, hogy Isten az édesapám akar lenni.

Nem számít, mi történik a világban körülötted, lehet lelki békességed, ha tudod, hogy Isten ott van veled. Bármit is tartogat a jövő, Isten ott lehet neked biztos pontként.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!