2018. augusztus 31., péntek

Napi remény...241.

Istennek akarj tetszeni, ne az embereknek...


„Az a célunk, hogy Istennek tetszünk, ne az embereknek. Egyedül Ő az, aki a szívünk szándékait vizsgálja.” (1Thesszalonika 2:4b NLT fordítás - második kiadás)

„…akképpen szólunk; nem úgy, hogy embereknek tessünk hanem az Istennek, aki megvizsgálja a mi szívünket.” 1 Thessz. 2:4b Károli.


Isten nem azért teremtett, hogy azzá válj, amivé valaki más akar tenni téged. Isten nem azért teremtett, hogy az legyél, amit a szüleid akarnak, amit a barátaid akarnak, amit a házastársad vagy a főnököd akar, hogy legyél.

Isten azért teremtett téged, hogy te legyél. Ha mindazzá akarsz válni, aki lehetnél, akkor vissza kell utasítanod, hogy mások határozzanak meg téged.

Zsidó levél 11:24 azt mondja: „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják. (NIV fordítás)

„Hit által tiltakozott Mózes, midőn felnövekedett, hogy a Faraó leánya fiának mondják,” Zsid. 11:24 Károli.

Mózes identitása válságba került. Zsidó rabszolgaként született, akit a fáraó unokájaként, egyiptomi fenségben neveltek. Amikor felnőtt, két választása volt: egész hátralévő életére megjátssza, hogy ő a fáraó unokája és luxus életet él, hírnévvel és hatalommal.

Vagy, ha beismeri, hogy valójában kicsoda: egy zsidó. Ha ezt teszi, a családja kitagadja és a hátralévő életét rabszolgák között töltheti. Megszégyenítve, megalázva egy fájdalmas életben, ahol robotolni kell.

Te melyiket választottad volna?

Manapság a legtöbb ember hazugságban él. Próbálnak valakivé lenni, de valójában nem azok. Mózes azonban visszautasította azt, hogy egy hazugságban éljen, mert ő egyenes ember volt. Ragaszkodott ahhoz, akivé Isten tette őt, mindenfajta emberi nyomás ellenére.

Azt kérdezem: Te kinek hagyod, hogy meghatározza az azonosságodat?

A barátaidnak és a családodnak? Közületek néhánynak már évekkel ezelőtt meghaltak a szülei, mégis, még mindig próbáltok megfelelni az életetekre vonatkozó elképzeléseiknek. Néhányan még ragaszkodtok ahhoz, amit a volt férjetek, vagy feleségetek mondott nektek, és próbáljátok megcáfolni őket. Néhányan pedig próbáltok megfelelni annak, amit a média, a kultúra és a versenytársak sulykolnak, hogy mivé is kellene válni.

A Biblia viszont ezt mondja: „Az a célunk, hogy Istennek tetszünk, ne az embereknek. Egyedül Ő az, aki a szívünk szándékait vizsgálja.” (1Thesszalonika 2:4b NLT fordítás)

„…akképpen szólunk; nem úgy, hogy embereknek tessünk hanem az Istennek, aki megvizsgálja a mi szívünket.” 1 Thessz. 2:4b Károli.

Először meg kell fogadnod egy dolgot: “Eldöntöm, hogy többé nem engedem meg másoknak, hogy rám erőltessék a saját elképzeléseiket. Azzá fogok válni, akivé Isten akar engem tenni. Azt fogom tenni, amit Isten akar, hogy tegyek, és Isten tervét fogom betölteni az életemre, nem másokét.”

Barátaim, ez a valódi siker. Az életben a valódi siker nem más, mint pontosan annak lenni, akivé Isten teremtett téged.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN



2018. augusztus 30., csütörtök

Napi remény...240.

Az elkötelezettségeid formálják az életedet…


„Minden körülöttünk el fog pusztulni; szánjátok oda magatokat Istennek, szent és istenfélő életre!” (2 Péter 3:11 GNT )

„Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben,” 2 Pt. 3:11 Károli.

Nem kell értened a döntéseid összes jelentőségét, amikor úgy döntesz, hogy Jézust fogod követni. Egyszerűen csak válaszolnod kell a hívására és elköteleződni arra, hogy követed Őt.

Az elkötelezettségeid jobban formálják az életedet, mint bármi más. Az elkötelezettségeid vagy fejlesztenek, vagy rombolnak téged, de bármelyik is történik, meghatároznak téged.

Mondd meg, hogy mire kötelezed el magad, és én megmondom, hogy húsz év múlva mi leszel, mivé válsz; hisz azzá válunk, aminek elkötelezzük magunkat.

Az elköteleződés ezen pontja az, ahol a legtöbb ember, elvéti Isten célját az életére nézve. Számos ember fél elköteleződni bármi mellett, és csupán sodródnak az életben. Mások félszívvel kötelezik el magukat és felveszik a versenyt olyan értékekkel melyek középszerűséghez és csalódottsághoz vezetnek. Megint mások világi célokra köteleződnek el, és olyan dolgok fontosak a számukra, mint hogy gazdaggá és híressé váljanak, ám csalódottan és keserűen végzik.

Minden választásnak és döntésnek véget nem érő következményei vannak, ezért bölcsen kell választani: ”Minden körülöttünk el fog pusztulni; szánjátok oda magatokat Istennek, szent és istenfélő életre!” (2 Péter 3:11 GNT fordítás)

„Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben,” 2 Pt. 3:11 Károli.

Úgy válunk Krisztushoz hasonlóvá, ha a kötelezettségeink is Krisztusiak.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN




2018. augusztus 29., szerda

Napi remény ...239.

A tanítványsághoz vezető első lépésed…


"Isten szeretné ha felnőnénk, megismernénk az igazságot és szeretetben elmondanánk azt másoknak is – ugyanúgy ahogy Krisztus tette." (Efezusi levél 4:15, MSG fordítás)

„Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban;” Ef. 4:15 Károli.

Isten szeretné, ha felnőnél: „Nem szabadna gyerekeknek maradnunk." (Efezusi levél 4:14a, Phillips fordítás).

„Hogy többé ne legyünk gyermekek,” Ef. 4:14a Károli.

Mennyei Atyád célja az életedre nézve egyrészt az, hogy éretté válj és kifejlődjenek benned Jézus Krisztus jellemvonásai, másrészt hogy szeretetben és alázatos szolgálatban élj. Sajnos keresztények milliói csak öregszenek, de soha nem nőnek fel.

Leragadtak az állandósult szellemi csecsemőkor szintjén és még mindig pelenkát és kiscipőt hordanak. Ennek az az oka, hogy soha nem döntöttek a növekedés mellett. A szellemi növekedés nem automatikus - szándékos elköteleződésre van hozzá szükség. Akarnod kell a növekedést és el kell döntened, hogy növekedni fogsz. Erőfeszítéseket kell tenned ennek érdekében és kitartanod a növekedésben.

A tanítványság egy folyamat, amely során egyre hasonlóbbak leszünk Jézushoz. Ez mindig egy döntéssel kezdődik: "Jézus így szólt hozzá: Kövess engem és légy a tanítványom! Ezért Máté felkelt és követte Őt.” (Máté 9:9b NLT fordítás, második kiadás)

„...akinek Máté volt a neve, és monda néki: Kövess engem! És az felkelvén, követé őt.” Mt. 9:9b Károli.

Amikor az első tanítványok úgy döntöttek, hogy követik Jézust, nem értették, mi mindent foglal magába a döntésük. Ők csupán válaszoltak Jézus hívására.

Neked is csak erre van szükséged, ahhoz hogy elindulj: Döntsd el, hogy tanítvány leszel!

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN



2018. augusztus 28., kedd

Napi remény...238.

Isten sohasem siet…


„Ne kíséreljetek meg semmiféle megpróbáltatás elől idő előtt kitérni. Hagyjátok, hogy az betöltse rendeltetését, így lesztek majd érettek és jellemesek” (Jakab 1:4 MSG fordítás).

„A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül.” Jak. 1:4 Károli.


Légy türelmes Istennel és önmagaddal szemben. Az élet okozta csalódások egyike, hogy Isten időbeosztása ritkán esik egybe a miénkkel. Nekünk gyakran sietős, amikor Istennek nem. Talán frusztrál, hogy látszólag lassú ütemben haladsz előre az életben.

Emlékezz rá, hogy Isten sohasem siet, de mindig odaér időben. Ő életed teljes hosszát felhasználja arra, hogy felkészítsen az örökkévalóságban betöltendő szerepedre.

A Biblia példák során át illusztrálja, hogyan használ fel Isten egy hosszú életszakaszt a jellem formálására, leginkább a vezetők esetében. 80 esztendőt fordított rá, hogy felkészítse Mózest, amiből 40 év volt a pusztában töltött próbaidő. Mózes 14600 napon át várakozott és kérdezősködött: „Itt van már az idő?” Ám Isten egyre csak azt mondogatta: „Még nincs.”

A népszerű könyvcímekkel ellentétben nem léteznek „Egyszerű lépések az érettséghez” vagy „Titkos praktikák a gyors megszentelődéshez”. Amikor Isten egy óriás tölgyet akar megalkotni, akkor évszázadokat vesz igénybe ehhez, ám ha csak egy gombát, akkor egy éjszaka is elegendő neki.

A nagyszerű jellemek erőfeszítések, viharok és szenvedés teli időszakok árán formálódnak ki. Légy türelmes, amíg a próba tart. Jakab azt javasolta, „Ne kíséreljetek meg semmiféle megpróbáltatás elől idő előtt kitérni. Hagyjátok, hogy az betöltse rendeltetését, így lesztek majd érettek és jellemesek” (Jakab 1:4 MSG-fordítás).

„A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül.” Jak. 1:4 Károli.

Ne csüggedj el! Amikor Habakuk búskomorságba esett, mivel szerinte Isten nem cselekedett elég gyorsan, Isten e szavakat intézte hozzá: „A dolgok, amiket tervezek, nem történnek meg azonnal. Lassan, töretlenül, biztosan közeledik az idő, amikor a látomás beteljesedik. Ha lassúnak tűnik, ne ess kétségbe, mert ezek a dolgok bizonyosan be fognak következni. Csak légy türelemmel! Nem fognak késve érni egy nap!” (Habakuk 2:3 TLB fordítás)

„Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jőni, nem marad el!” Hab. 2:3 Károli.

Ne felejtsd el, milyen messziről jöttél, ne csak azt nézd, milyen messzire kell még eljutnod. Nem vagy ott, ahol lenni szeretnél, de már ott sem vagy, ahol valaha voltál. Évekkel ezelőtt volt divat, hogy az emberek egy PBPGINFWMY betűsorral ellátott gombot viseltek. A rövidítés eredete: “Please be patient. God is not finished with me yet.”, azaz „Kérlek, légy türelmes. Isten még nem fejezte be munkáját rajtam.” Isten még rajtad is dolgozik, tehát csak haladj szépen tovább előre. Kitartásával még a csiga is elérte a bárkát!

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN



2018. augusztus 27., hétfő

Napi remény...237.

Vezess naplót a szellemi növekedésedről…


"Fontos, hogy erősen ragaszkodjunk ahhoz, amit hallottunk, hogy ne sodródjunk el." (Zsid 2.1, MSG fordítás)

„Annakokáért annál is inkább szükséges nékünk a hallottakra figyelmeznünk, hogy valaha el ne sodortassunk.” Zsid. 2:1 Károli.

A szellemi érettségben való növekedésed során együtt kell működnöd Istennel.

Az egyik módja ennek az, hogy elhiszed, Isten munkálkodik az életedben - még akkor is, ha ezt nem érzed. A szellemi növekedés gyakran lassú és fárasztó folyamat, csak kis lépéssekkel lehet előre haladni. Fokozatos fejlődést várj. A Biblia azt mondja, "a földön mindennek megvan a saját ideje és évszaka." (Préd. 3.1, CEV ford.)

„Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.” Préd. 3:1 Károli.

A te szellemi életedben is vannak különböző “évszakok". Néha egy rövid, intenzív és áttörésszerű növekedésen mész át (tavasz), amit egy stabilizáló és próbákkal teli időszak követ (ősz és tél).

Mi a helyzet azokkal a problémákkal, szokásokkal és fájdalmakkal, amelyeket szeretnél, ha egy csoda azonnal eltüntetne az életedből? Az rendben van, ha csodáért imádkozol, de ne légy meglepődve, ha a problémáidra a válasz egy fokozatos változáson keresztül jön. Idővel egy lassú, nyugodt patak is lekoptatja a kemény sziklát és a hatalmas szikladarabot apró kavicsokká formálja. Idővel egy kis facsemete is 100 méteres cédrusfenyővé növekszik.

Vezess egy naplót arról, amit tanultál. Ez ne egy eseménynapló legyen, hanem egy feljegyzés arról, amit tanulsz. Írd le a meglátásaidat és a gondolataidat azzal kapcsolatban, amire Isten tanít Önmagáról, magadról, az életről, az emberi kapcsolatokról vagy bármi másról. Jegyezd fel, hogy újra átnézhesd és emlékezhess ezekre, és hogy tovább adhasd a következő nemzedéknek. (Zsolt 102:18, 2 Timóteus 3:14)

„Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.” Zsolt. 102:18.

„De te maradj meg azokban, amiket tanultál és amik reád bízattak, tudván kitől tanultad,” 2 Tim 3:14 Károli.

Azért kell újra tanulnunk a dolgokat, mert elfelejtjük őket. Ha rendszeresen átnézed a szellemi naplódat, nagyon sok fölösleges bánattól és fájdalomtól kímélheted meg magad. A Biblia azt mondja,"fontos, hogy erősen ragaszkodjunk ahhoz, amit hallottunk, hogy ne sodródjunk el." (Zsid 2.1, MSG ford.)

„Annakokáért annál is inkább szükséges nékünk a hallottakra figyelmeznünk, hogy valaha el ne sodortassunk.” Zsid. 2:1 Károli.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN



2018. augusztus 26., vasárnap

Napi remény...236.

Hogyan hagyhatod el és változtathatod meg régi szokásaid…


"Gyakorold ezeket, szenteld az életed ezeknek, hogy mindenki láthassa előrehaladásod." (1Tim 4:15, GW fordítás)

„Ezekről gondoskodjál, ezeken légy, hogy előhaladásod nyilvánvaló legyen mindenek előtt.” 1 Tim. 4:15 károli.

Igaz, hogy egy teljesen új természetet kaptál abban a pillanatban, amikor megtértél, de még mindig vannak régi szokások, beidegződések és rutinok az életedben, amiket el kell hagynod és új szokásokra kell cserélned.

Szabadulj meg a fejlődésedet akadályozó félelmektől.
Az igazság szabaddá tesz, viszont előtte gyakran nagyon rosszul érezzük magunkat. Félünk attól, hogy mit találunk majd, amikor őszintén szembenézünk a jellembeli hiányosságainkkal, ezért inkább a tagadás börtönében éljük az életünket. Csak akkor tudunk változtatni, ha Istennek megengedjük, hogy rávilágítson az ő igazságával a hiányosságainkra, hibáinkra és szorongásainkra. Éppen ezért, nem tudsz növekedni, ha nincs benned alázat és nem vagy tanítható.

Ne azonosítsd magad a hibáiddal.
Biztosan szoktál ehhez hasonlót mondani: “én már csak ilyen vagyok…”, “én már nem leszek más...” stb. A tudatod mélyén valószínűleg aggódsz amiatt, hogy ha feladod a szokásaidat, a sérelmeidet és a szorongásaidat, akkor ki maradsz te? Ez a félelem mindenképp lassítja a szellemi-lelki növekedésed.

Tegnap arról írtam, hogy a jó szokások kialakításához idő kell. Ne felejtsd el, a jellemed a szokásaid összessége. Nem állíthatod, hogy tisztességes ember vagy, ha nem szokásod az, hogy mindig becsületes és tisztességes vagy. Az a férj, aki általában vagy többnyire hűséges csak a feleségéhez, az egyáltalán nem hűséges! A szokásaidból épül fel a jellemed.

Ne felejtsd el, hogy gyakorolnod kell minden nap azokat a szokásokat, amik még jobban Krisztushoz hasonlóvá tesznek.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN




2018. augusztus 25., szombat

Napi remény...235.

Isten az életünkben csak fokozatosan adja a növekedést…


„Ezért tehát hagyjátok el a korábbi éneteket, a régi életmódotok alapját; hagyjátok el a régi éneteket, amit leromboltak a régi énetek megtévesztő vágyai. A szívetek és az elmétek teljesen meg kell, hogy újuljon, és fel kell vennetek magatokra az új ént, akit Isten úgy teremtett, hogy őhozzá hasonlítson, és amely egy olyan igaz életben válik láthatóvá, amely tiszta, becsületes és szent.” (Efezus 4:22-24, TEV fordítás)

„Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt; Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint, És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.” Ef. 4:22-24- Károli.

Ugyan Isten azonnal is meg tudna bennünket változtatni, mégis úgy döntött, hogy lassan fog átformálni minket. Jézus is szándékosan csak fokozatosan formálta a tanítványait, és Isten is csak lépésről lépésre engedte meg a zsidóknak, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét, nehogy túl nehéz legyen számukra (5 Mózes 7:22). Isten szeret lépésről lépésre munkálkodni az életünkben.

„És lassan-lassan kiűzi az Úr, a te Istened e népeket te előled. Nem lehet őket hirtelen kipusztítanod, hogy a mezei vadak meg ne sokasodjanak ellened!” 5 Móz. 7:22 Károli.

Miért tart ilyen sokáig megváltozni és felnőni? Több oka is van ennek:

Lassan tanulunk.
Sokszor csak akkor tanulunk valamiből, ha az már 40-50 alkalommal megtörtént velünk az életben. A problémák állandóan ismétlődnek, és azt gondoljuk, már tudjuk, mit kell tenni. De Isten jobban ismer minket. Izrael népének története jól szemlélteti, hogy milyen gyorsan elfelejtjük azokat a dolgokat, amiket Isten tanít nekünk, és milyen gyorsan visszatérünk a régi szokásainkhoz. Ahhoz, hogy megtanuljunk valamit, ismétlésre van szükségünk.

Sok mindent el kell felejtenünk.
Mivel a legtöbb problémánk – és az összes rossz szokásunk – nem egy vagy két nap alatt alakult ki, nem igazán reális azt várni, hogy mindezek egy szempillantás alatt eltűnnek. Nincs olyan gyógyszer, ima, vagy alapelv, ami azonnal el tudja törölni sok év sérüléseit. Az eltávolítás és kicserélés nehéz munkájára van ilyenkor szükség. A Biblia ezt úgy fogalmazza, hogy „levetni a régi természetet” és „felvenni az újat” (Róma 13:12, Efezus 4:22-24, Kolossé 3:7-10, 14).

A növekedés gyakran fájdalmas és ijesztő.
Nincsen növekedés, változás nélkül, de nincsen változás félelem vagy veszteség nélkül. És nincsen veszteség fájdalom nélkül. Minden változás egyfajta veszteséget is magában hordoz. Mi pedig félünk ezektől a veszteségektől, mert még ha a régi énünk önromboló is volt, de mint egy elnyűtt cipő, legalább kényelmes és megszokott is.

A jó szokásoknak időre van szükségük, hogy kifejlődjenek.
Emlékezz arra, hogy a jellemed nem más, mint a szokásaid összessége. Nem mondhatod magadról, hogy kedves vagy, ha nem vagy általában az. A szokásaid határozzák meg a jellemedet.

Csak egyetlen módja van annak, hogy egy Krisztushoz hasonló jellemet érj el: gyakorolnod kell ezeket a dolgokat – ehhez pedig időre van szükség! Nincsenek azonnal kialakuló szokások. Pál ezt mondta Timóteusnak: „gyakorold ezeket a dolgokat. Szenteld ezeknek az életed, hogy mindenki láthassa a fejlődésedet!” (1 Timóteus 4:15, GW ford.).

„Ezekről gondoskodjál, ezeken légy, hogy előhaladásod nyilvánvaló legyen mindenek előtt.” 1 Tim. 4:15 Károli.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN



2018. augusztus 24., péntek

Napi remény...234.

A szellemi érettséghez vezető úton nincsenek vadcsapások…


"És biztos vagyok benne, hogy Isten, aki elkezdte a jó munkát bennetek, folytatni fogja azt addig, amíg az be nem fejeződik azon a napon, amelyen Jézus Krisztus visszatér." (Filippi 1:6., NLT fordítás)

„Meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig:” Fil. 1:6 Károli.

Évekbe telik, amíg felnőtté válunk, a gyümölcsöknek pedig egy egész idényre van szükségük, hogy megérjenek. Ugyanez igaz a Szentlélek gyümölcseire is. Nem lehet sürgetni azt a folyamatot, hogy Jézushoz hasonlóvá váljunk. A szellemi növekedés, csakúgy, mint a fizikai, időbe telik.

Mielőtt Krisztus belép az életünkbe és elfogadjuk Őt Urunknak, néha kicsit “fel kell puhítania” minket azáltal, hogy engedi, hogy olyan problémáink legyenek, amiket mi már nem tudunk kezelni. Vannak, akik megnyitják életüket már akkor, amikor Krisztus először kopogtat a szívük ajtaján, de a legtöbb ember ilyenkor még ellenáll és védekezik. Sokan a megtérés előtt talán úgy érezték, mintha Jézus inkább azt mondta volna nekik, hogy "Nézd, itt állok az ajtó előtt, és bombázom az életed!"

Abban a pillanatban, amikor megnyitod az életed Krisztusnak, Isten egy "talpalatnyi helyet" szerez meg az életedben. Azt gondolod talán, hogy átadtad az egész életed neki, viszont az igazság az, hogy rengeteg dolog van az életedben, amiről még csak nem is tudsz. Csak azt tudod Istennek átadni, amit abban a pillanatban ismersz vagy tudsz önmagaddal kapcsolatban. És ez rendben is van így.

Amint Krisztus kap egy kis helyet az életünkben, elkezd munkálkodni, hogy minél nagyobb és nagyobb területet szerezzen, egészen addig, amíg az övé nem lesz az egész életed. Lesznek harcok és csaták, azonban a végkimenetelük sosem lesz kétséges. Isten megígérte, hogy "aki elkezdte a jó munkát bennetek, folytatni fogja azt addig, amíg az be nem fejeződik azon a napon, amelyen Jézus Krisztus visszatér." (Filippi 1:6)

„Meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig:” Fil. 1:6 Károli.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN




2018. augusztus 23., csütörtök

Napi remény...233

A választásaid irányítják a naptáradat…


„Mindannyian felelősek vagyunk azért, amit teszünk.” (Galata 6:5 NLT fordítás, 2.kiadás)

„Mert kiki a maga terhét hordozza.” Gal. 6:5 Károli.

A választásaid sokkal, nagyobb erővel bírnak, mint a körülményeid. Lehet, hogy nem tetszik, hogy milyen bonyolult vagy nehéz most az életed. De néhány kivételtől eltekintve, senki nem kényszerít arra, hogy fenntartsd ezt az életformát.

Van rá lehetőséged, hogy egyszerűsítsd az életedet. Sőt, Isten el is várja tőlünk, hogy felelősséget vállaljunk az életünkért, és hogy jól gondoljuk meg, mivel töltjük az időnket.

Pontosan annyi idő áll rendelkezésedre, amennyi arra elég, hogy megtedd Isten akaratát itt a Földön. Annyi időt kaptál, ami arra elég, hogy betöltsd a célodat. Amikor többet akarsz megtenni, mint amit Isten eltervezett számodra, akkor teljesen természetes, hogy időhiányban fogsz szenvedni vagy idegeskedni fogsz a zsúfolt időbeosztásod miatt.

Azért imádkozom, hogy te is megtaláld a kiutat a stresszből, és hogy a megelégedettségnek egy újszerű érzésével töltsön el az, amikor csak azt teszed, amire Isten elhívott.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN


2018. augusztus 22., szerda

Napi remény...232.

Hogyan segíthetsz valakinek reményt és gyógyulást találni – második rész


„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk." (Gal 6,9)

„A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk.” Gal. 6:9 Károli.

Érezted-e valaha, hogy valaki reménytelen eset? Hogy ő soha nem fog megérkezni Krisztushoz? Lehet, hogy egy alkoholista rokon volt ilyen, egy drogfüggő szülő vagy egy társfüggő szomszéd – valaki, akit a fájdalmai, szokásai vagy csalódásai távol tartottak attól, hogy megismerje Istent.

Az igazság az, hogy senki sincs Jézus hatáskörén kívül!

Tegnap arról volt szó, hogy mennyire fontos egy kis csoport a „reménytelen" emberek gyógyulásában. A Lukács 5-ben leírt történetből, amelyben 5 ember elhozza béna barátját Jézushoz, hogy meggyógyuljon, megtanultunk három jellemzőjét annak a kis csoportnak, akiket Isten felhasznált, hogy gyógyulást hozzon olyan embereknek, akiket más reménytelennek gondol. Ma megnézünk még négy jellemzőt:

Kitartás:
Mindannyian elbátortalanodunk, amikor megpróbáljuk elérni a családunkat, barátainkat és ismerőseinket az örömhírrel. De nem adhatjuk fel! A Lukács 5-ben leírt barátok nem engedték, hogy a nehézségek elbátortalanítsák őket! Nem számított, hogy mekkora tömeg volt köztük és Jézus között. A Galáta 6,9 ezt írja: „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk." (Gal 6,9).

„A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk.” Gal. 6:9 Károli.

Újítás:
Ezek a barátok mertek valami mást tenni. Elég nagy és újszerű dolog felmászni egy tetőre és lebontani azt, hogy egy beteg eljusson Jézushoz. Gondolj bele, mekkora rendetlenséget csináltak! A szolgálat rendetlenséget okoz, mert emberekkel foglalkozik. Azok a kis csoportok, amelyek nem lépnek ki a megszokott kerékvágásból, nem fognak elég rendetlenséget okozni ahhoz, hogy a gyógyulás eszközei legyenek.

Együttműködés:
Nyilvánvalóan, ezek az emberek együtt dolgoztak azon, hogy Jézushoz vigyék a barátjukat. Túl nagy munka lett volna egy embernek. Ugyanez a helyzet a kis csoporttal is. Az emberek gyorsabban megérkeznek Krisztushoz, ha egy támogató kis csoport környezetében vannak. Egy támogató közösségnek nagy ereje van.

Áldozat:
Belegondoltál valaha, hogy ki fizette ki a tetőt a történetben? Azt hiszem, a barátok. Nem bonthatták le, majd hagyták másra, hogy kifizesse a helyreállítást. Legyen szó időről, pénzről, erőfeszítésről vagy bármiről, mindig ára van valakit Krisztushoz vezetni. A Lukács 16,9 ezt mondja: „Használd a földi javaidat mások hasznára, és hogy barátokat szerezz. Amikor a tulajdonaid elvesznek, ők egy örökkévaló otthonban fognak fogadni." (NLT fordítás, második kiadás).

„Én is mondom néktek, szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy mikor meghaltok, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba.” Lk. 16:9 Károli.

A kis csoportok készen kell állniuk arra, hogy áldozatot hozzanak, ha a gyógyulás eszközei akarnak, lenne a világban.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN



2018. augusztus 21., kedd

Napi remény...231.

Hogyan segíthetsz valakinek reményt és gyógyulást találni - első rész


„Ezért [Jézus] tökéletesen meg tudja menteni azokat, akik általa jönnek Istenhez, mert Ő mindig él, hogy közbenjárjon értük.” (Zsidók 7:2, NIV fordítás)

Meg vagyok győződve, hogy a kis csoportok életfontosságú szerepet játszanak abban, hogy az ún. reménytelen emberek segítséget kapjanak és gyógyulást találjanak. Az egyik dolog, amiért leginkább szeretek kisebb csoportba járni az, hogy imádkozhatunk mások „reménytelen” ismerőseiért. Mások hitére támaszkodhatunk, amikor mi magunk kételkedni kezdünk.

A Lukács 5-ben van egy nagyszerű történet egy néhány férfiból álló kis csoportról, akik Jézus lábához vitték béna barátjukat, mert annak gyógyulásra volt szüksége. A történet szerint a kis csoportnak, akiket Isten használt a barátjuk gyógyulásában, hét jellemzője van. Ma hármat fogunk megnézni ezek közül, holnap pedig a többit.

Együttérzés, törődés:
Ez az ember azért gyógyult meg, mert barátai törődtek vele. Minden azzal kezdődik, hogy együtt érzünk és törődünk azokkal, akiknek valami problémájuk van. A Róma 15:2 ezt mondja: „Segítenünk kell másokat, hogy azt tegyék, ami helyes, és építenünk kell őket az Úrban.” (NLT ford., 2. kiadás)

Isten azért használta ezeket a férfiakat, mert érzékenyek voltak barátjuk szükségére. És minket is használni fog, ha nem csak önmagunk körül forgunk, és ha jobban figyelünk mások szükségeire, mint a magunkéra.

Hit:
Ezek a férfiak hitték, hogy Isten meg akarja gyógyítani a barátjukat. Vess egy pillantást a Lukács 5:20-ra: „Mikor Jézus látta a hitüket, ezt mondta, „Barátom, a bűneid meg vannak bocsátva” (NIV ford.)

Nem a saját hite miatt gyógyult meg a béna ember, hanem a barátai hite miatt. Hány olyan embert ismersz, akik annyira le vannak bénulva, hogy képtelenek hinni Istenben? Ezek azok a helyzetek, amikor nekünk kell hinnünk helyettük és értük!

Cselekvés, beavatkozás:
Ennek a béna férfinak a barátai nem csak imádkoztak a barátjukért, hanem „akcióba is léptek”. Nem elég csupán imádkozni valakiért, akit fogva tart a bűn és problémákkal küzd. Cselekednünk kell. A Lukács 14:23-ban azt mondja Jézus: „Menj ki az utakra és az országutakra, és kényszerítsd őket, hogy jöjjenek be, hogy megteljen a házam.” (MBT ford.)

A Bibliában nagyon sok példát találunk arra, hogy emberek másokat visznek Jézushoz.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN



2018. augusztus 20., hétfő

Napi remény...230.

Semmi sem jön könnyen, ami ér valamit…


"Ne fáradjunk bele a jó cselekvésébe. A megfelelő időben learatjuk az áldást, ha nem adjuk fel." (Galata 6,9 NLT fordítás, második kiadás)

„A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk.” Gal. 6:9 Károli.


Nagyon sok dolog van, ami akadályozza azt, hogy beteljesítsük az életünk küldetését. Az évek során sokat vitáztam arról, hogy a legrosszabb ellenség a halogatás-e, vagy az elcsüggedés. Ha a Sátán nem tudja halogatni életünk küldetésének megvalósulását, akkor azzal próbálkozik, hogy végleg feladjuk.

Pál apostol arra tanít minket, hogy ellen kell állnunk az elcsüggedésnek. „Ne fáradjunk bele a jó cselekvésébe. A megfelelő időben learatjuk az áldást, ha nem adjuk fel." (Galata 6,9 NLT fordítás, második kiadás).

„A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk.” Gal. 6:9 Károli.

Belefáradtál valaha abba, hogy mindig csak a jót teszed? Szerintem mindannyian voltunk már így. Néha könnyebbnek tűnik a rosszat tenni, mint a jót.

Amikor elcsüggedünk, akkor nem vagyunk hatékonyak. Amikor elcsüggedünk, akkor a hitünk ellen cselekszünk.

Amikor elcsüggedünk, akkor ezt mondjuk: „Ezt nem lehet megcsinálni." Ez pont az ellentéte annak, hogy „Tudom, hogy Isten meg tudja tenni, mert azt mondta ..."

Tedd fel magadnak az alábbi kérdéseket:

Hogyan kezelem a bukást?

Mérges leszek, amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy én akarom?

Frusztrált leszek, amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy én akarom?

Panaszkodni kezdek, amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy én akarom?

Befejezem, amit elkezdek?

Mekkora a kitartásom?

Ha elcsüggedsz, ne add fel harc nélkül. Ami valamit is ér, soha nem történik meg kitartás és energia befektetés nélkül.

Amikor egy szobrász megalkot egy szobrot, sokáig kell vésnie. Nem csak megüti egyszer a kalapáccsal a vésőt, és hirtelen a felesleges kő leomlik, megjelenítve a csodálatos mesterművet. Folyamatosan üti és üti, rétegenként eltávolítva a felesleget.

És ez így van a való élettel is. Ami igazán ér valamit, az sosem jön könnyen az életben. Folyamatosan „ütöd", mész utána, és lassacskán az életed Isten kegyelmének mesterművévé válik.

Az az igazság, hogy a kiemelkedő emberek igazából átlagos emberek, rendkívüli mértékű elszántsággal. A kiemelkedő emberek nem tudják, hogyan kell feladni.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN







2018. augusztus 19., vasárnap

Napi remény...229.

Félsz, hogy rossz döntést hozol?


"Ő felüdíti lelkemet, igaz ösvényen vezet az Ő nevéért.” (Zsoltárok 23:3, NIV fordítás)

„Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért.” Zsolt. 23:3 Károli.


Gyakran félünk rossz döntést hozni, ami stresszt eredményez.

Talán egy kényes kérdéssel kell szembenézned: „Tartsak ki, vagy hagyjam elmenni?” „Szálljak be, vagy inkább szálljak ki?” „Hozzámenjek? Elvegyem feleségül?” „Keresnem kellene egy új állást?” „El kellene költöznöm?”

Ha nem tudod megváltoztatni a gondolkodásod, úgy az életen csak végigbotorkálsz. Sőt, a Biblia azt mondja, ha kétfelé sántikálunk, mindenben, amit cselekszünk, bizonytalanokká válunk (Jakab első fejezete). A görög „bizonytalan” szó azt jelenti szó szerint, hogy „támolyog, mint egy részeg ember”.

Isten viszont azt mondja, hogy van ellenszer a bizonytalanságra. A Zsoltárok 23:3-ban azt olvassuk, "Ő felüdíti lelkemet, igaz ösvényen vezet az Ő nevéért.” (NIV fordítás)

„Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért.” Zsolt. 23:3 Károli.

A döntéshozatallal járó stresszt úgy tudjuk kezelni, ha engedünk Isten vezetésének.

Azt gondolhatod, „De már próbáltam!” Kérted Isten vezetését, de azután csak még jobban összezavarodtál, mint előtte és még mindig nem jöttél rá a megoldásra. Most pedig azon tűnődsz, „Miért is olyan nehéz felfogni Isten akaratát?”

Isten valamiféle játékot űz velünk? Hát persze, hogy nem! Isten vezetni szeretne minket, azt akarja, hogy az akarata legyen világos előttünk, jobban, mint ahogyan el tudjuk képzelni. A problémánk sokszor az, hogy rossz dologra tekintünk, amikor az Ő akaratát keressük.

Például, sokan érzelmen keresztül fogható választ várunk. Azt akarjuk, hogy egy erős érzés egyszerűen döntsön le minket a lábunkról és így biztosan mondhassuk, „Igen, így már tudom, hogy ez Isten akarata!” Néhányan valamilyen módszeren keresztül szeretnék megközelíteni Isten akaratát. Azt akarjuk, hogy valaki adjon nekünk egy receptet vagy egy képletet, amit alkalmazhatunk. Mások pedig mágikus köntösbe öntöztetik Isten akaratát. Arra várunk, hogy Isten valamilyen fantasztikus jelt adjon – írja az üzenetét az égre, hívjon fel telefonon, küldjön egy e-mailt.

Mindezek frusztrációhoz vezetnek és ahhoz, hogy elveszítjük szem elől Isten akaratát. Isten akarata nem egy érzés vagy képlet, vagy valami olyasféle, amitől azt szeretné, hogy feszült lennél vagy félnél.

Isten nem akar téged összezavarni és nem akarja, hogy túl stresszeld magad, mikor döntéseket hozol. Ő ott van, vezeti minden lépésed az úton.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN