A Biblia szerinti itéletek...3.

A harmadik ítélet, amelyről szólni szeretnénk:

-         az elragadtatás, mint a búzának és a konkolynak ítélet általi szétválasztása.

Valamennyien tudjuk, hogy egy komoly, pusztító, iszonyatos ítéletsor vár a közeljövőben erre a bűnös és parázna emberiségre. Teremtő Istenünk haragjának kifejezése lesz ez az utolsó időkben. Aki ismeri a Bibliát, az tudja, hogy sok szó esik benne az „utolsó időről”, „az utolsó napokról”, a „végső napról”, vagy egyenesen a „világvégéről”.

„Mond meg nékünk… micsoda jele lesz… a világ végének?” – kérdezték Jézustól a tanítványok, Jeruzsálemben, az Olajfák hegyén. (Mt 24, 3)

A világ végét itt nem úgy kell értelmezni, hogy vége a kozmosznak, vége a látható világnak, elpusztul a Föld is… Anélkül, hogy e helyen különösebb magyarázatba kezdenénk, fogadjuk el, hogy a tanítványok arról érdeklődtek Jézustól, hogy meddig maradhat még fenn ez a bűnös időszak, ez a bűnös, Sátán befolyása alatti világrendszer, ez a sátáni világkorszak. Arról tűnődnek, hogy Isten mikor avatkozik be az emberiség történetébe tettlegesen, látható formában. Miután ők maguk is tudták, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, gyakorlatilag azt kérdezték Jézustól, hogy mi lesz ennek az előjele?

Az újjászületett hívők jól látják, hogy az emberiség nem a globális felmelegedés vagy az éghajlatváltozás miatt, esetleg pénzügyi, gazdasági összeomlások miatt, hanem alapvetően a megsokasodott bűn miatt került nehéz helyzetbe. Minden más már csak ennek következménye. Mára az emberiség olyan globális méretű kaotikus állapotba jutott, amelyet már képtelen orvosolni, fékezni, kézben tartani. Az emberi természet annyira megromlott, degenerálódott, hogy Isten számára az ember, mint teremtmény, sajnos egyértelműen értéktelenné, utálatossá, kacattá, szemétté vált, a szellemvilág előtt pedig rossz példává. Az Isten rendje elleni lázadást, a Teremtő Isten, egy idő után már nem nézi tétlenül, előbb-utóbb megleckézteti engedetlen teremtményeit. Ennek bekövetkezését a Biblia szerint – figyelmeztetésül – különböző események, és történések jelzik majd előre. Ilyenek a természeti katasztrófák tömeges előfordulása, a világméretű járványok, a népek közti acsarkodások, háborúk, a tömeges társadalmi feszültségek, az erkölcs totális züllése, az emberi értékek elvesztése, a fiatalság nagymértékű flusztrációja, az ember, mint az Isten képmására teremtett lény torzulása, mind-mind jele az utolsó napoknak. Mindezek azonos időben, egyszerre és halmozottan jelennek meg.

És íme, a korszak végének a meghatározó jele! Egyszercsak történik egy olyan dolog, amely bár előre kijelentést nyert, mégis váratlanul tör rá az emberiségre. Ez lesz a Teremtő Isten, világkorszakot lezáró ítéletének bevezető akkordja. Már az ítélet első eseménye is, villámként csap le az emberiségre!

„Mert mintegy tőr, úgy lep meg mindeneket, a kik az egész föld színén lakoznak.” – mondja Jézus tanítványainak. (Luk 21, 35) 

„Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban. Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe, és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.” (1 Thessz 4, 16-17)

Ezt az eseményt, amikor a már meghalt igazak a történelem során először támadnak fel tömegesen, és az élő igazak átváltoznak (majd együtt valamennyien felvétetnek a földről), a Biblia első feltámadásnak, másként elragadtatásnak nevezi. Az eseménybe terjedelmi okokból sem kívánunk most részletesebben elmélyedni, másrészt pedig úgy gondoljuk, hogy az esemény közismert, tehát különösebb kifejtést nem is igényel.

Az elragadtatás, mint esemény, mint az Úr Jézus Krisztus határozott beavatkozása az emberiség életébe, kettős ítéletet hordoz magában. Ítélet lesz ez a világ népei számára, hiszen ezzel az ítélettel lezárul egy olyan korszak, amikor Isten kegyelmi eleve elrendelése alapján hit által üdvösségre lehetett jutni. Mégpedig Jézus Krisztusnak a kereszten, helyettünk elszenvedett halála folytán. Aki nem részese ennek az elragadtatásnak, az bizony komoly vesztes, mivel ezt követően egy addig soha nem tapasztalt nyomorúságos időszak lesz a földön. De ítélet lesz ez mindazok fölött is, akik addig Uruknak mondták Jézus Krisztust.

Az elragadtatás során – a hitben elhunytakon túlmenően – az önmagukat kereszténynek valló életben lévő hívők közül csak azok ragadtatnak el, akik újjászületett hívők, azaz a kereszténységet csak megjátszó és csupán külsőségeiben utánzó úgynevezett álkeresztények itt maradnak. Ők nem kellenek az Úr Jézus Krisztusnak. Ha az újjászületetteket Jézus Krisztus az egyik mennyek országáról mondott példázatában búzának nevezi, akkor a hamis keresztényeket mondja konkolynak (Mt 13 24-30). A konkolyt, mint a búza között felnövekedett haszontalanságot előbb-utóbb tűzre vetik, míg a búzát a példázat szerinti aratás ura örömmel takarítja be a saját kamrájába. Így válik ítéletté az elragadtatás a búza és a konkoly között, az igaz hívők és a hamis hívők között.

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin