A Biblia szerinti ítéletek...1.

Aki már némi jártasságra tett szert a Bibliában az tudja, hogy abban számtalan ítéletről esik szó. Ezek között természetesen vannak ismertebbek, mint például az édeni ítélet, vagy az utolsó ítélet, és vannak olyanok is, amelyek nem ennyire nyilvánvalóak. Ez utóbbiakra esetenként csak következtetni tudunk, vagy alaposabb odafigyelést igényel annak észrevétele, hogy itt bizony most egy ítéletről olvasunk éppen. Úgy döntöttünk, hogy a sok ítélet közül ebben a tanításunkban mindössze néggyel foglalkozunk. Ezeket az ítéleteket találtuk olyanoknak, amelyek közvetlenül és szorosan kapcsolódnak a mindenkori keresztények, így napjaink keresztényei életéhez is. Az alábbiakban folyamatosan végighaladunk ezeken a Biblia szerinti ítéleteken, és igyekszünk valamennyihez egy – jobb megértést szolgáló – rövid kommentárt fűzni, magyarázatot, elemzést adni.

Az első ítélet, amelyről szólni szeretnénk:

-         a bűnös ember bűneinek Isten által történő egyszeri megítélése.

Ez az ítélet Jézus Krisztusra szabatott ki, aki a világ bűneit hordozta. Erre az ítélethozatalra mintegy kétezer évvel ezelőtt került sor Izráel fővárosában, Jeruzsálemben, amikor és ahol Isten kimondta az ítéletet saját Fiára. Az ítélet a halál volt, miután az adott helyen és az adott nap óráiban Jézus Krisztus volt az, aki magára véve az emberek bűneit, gyakorlatilag egy koncentrált bűnhalmazként volt jelen, és szolgáltatta ki Önmagát Isten ítéletének. Ez az Isten által Jézus Krisztusra kimondott ítélet Jézus Krisztus számára a halált, míg a bűnösök számára a megváltást jelentette, mégpedig olyan egyszeri megváltást, ami után újabb, bűnökért való isteni ítéletre már soha többé nem kerül sor.

Ő ott és akkor az Isten Báránya volt, aki hordozta a világ bűneit. A bűnös emberek valamennyi bűnét. Tudjuk, hogy Isten akarata szerint – a zsidó nép számára adott törvényekből értesülhetünk erről –, váltságul a bűnért egy ártatlan élettel, egy áldozat vérével kellett fizetni. Miután saját bűnei miatt az ember soha nem tudott volna olyan váltságot adni Istennek, ami egyszeri áldozatként örökre igazzá tudta volna tenni őt Istene előtt, bűneitől soha nem lett volna képes örökre megszabadulni. Soha nem juthatott volna üdvösségre, sorsa az örök halál, a kárhozat lett volna. Eljött tehát Jézus Krisztus a mennyei dicsőségéből, emberformát öltött, hogy Isten Őrajta töltse ki haragját, Őrajta torolja meg a bűnt, Ő fizessen az életével a bűnökért. Ő legyen azaz ember, aki egymagában megszemélyesít valamennyi bűnöst, Isten egyszeri alkalommal Őbenne ítélje meg az emberek bűneit. A Filippiekhez írt levélben Jézus Krisztusról ezt olvashatjuk:

„A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.” (Fil 2, 6-8)

Mivel Jézus Krisztus (Isten Fia) Isten Bárányaként meghalt a bűnökért, minden bűnös előtt megnyílt a lehetőség a kárhozat elkerülésére. Minden bűnös előtt megnyílt a lehetőség az üdvösségre! Amennyiben elfogadja az Úr Jézus Krisztust Megváltó Urának, Megváltó Istenének. Ha további életútján az Úr Jézus Krisztusba vetett hitben jár, e világ fejedelme elől az Úr Jézus Krisztusban elrejtve. 

„Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.” (Róm 8, 1)

„Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne.” (2. Kor 5, 21)

Máté evangéliumából tudjuk, hogy a keresztre feszítést követően a 

„… feje fölé illeszték az ő kárhoztatásának okát (az ellene szóló vádat Új ford.), oda írván: Ez Jézus, a zsidók királya.” (Mt 27, 37)

Jól érzékelhető, hogy mennyire nem ismerte fel a világ Jézus Krisztusnak sem a személyét sem a szerepét. Először is: maga a felirat csak féligazságot tartalmazott. A kereszten függő személy valóban Jézus volt, de keresztre feszítésekor Ő nem volt Izráel királya. Földi tartózkodása idején volt olyan alkalom, amikor a nép királlyá akarta tenni, de ez soha nem következett be, erre a címre soha nem is vágyott, saját magát soha nem mondta Izráel királyának. Az Ő küldetése ettől – miként azt láthattuk – lényegesen magasztosabb volt. Másodszor: már az is hibás szemléletre utalt, hogy a táblát az ellene szóló vád hirdetményeként helyezték a feje fölé, mert teljesen nyilvánvaló, hogy az ellene szóló valós vád nem a neve és rangja vagy címe volt.

Hosszú évszázadok óta vádolják a zsidókat – teljesen indokolatlanul – Jézus Krisztus halálra ítélésével és megölésével. A vád megfogalmazói „csupán” az alábbiakról feledkeznek meg: Jézus Krisztust gyakorlatilag három, összességében mondhatni nemzetközi bíróság ítélte halálra: a zsidó Nagytanács, az Edomiták képviseletében Heródes Antipás, és Róma képviseletében Poncius Pilátus is. Magát a keresztre feszítést sem a zsidók hajtották végre, hanem a rómaiak. Mindezek felett áll az a tény, hogy Jézus Krisztustól senki el nem vehette volna az életét, ha Ő azt önként oda nem adta volna, illetve tudnunk kell, hogy Jézus Krisztus az Isten határozott döntése és terve szerint adatott halálra (Apcsel 2, 23).

Istennek, a Jézus Krisztusra kimondott ítéletében az emberek iránti szeretetét kell látnunk, hiszen nem hagyta teremtményeit magára, megszánta még bűnös létükre is őket, és saját Fiát áldozta fel őértük, aki személyes bűn nélkül kellett, hogy bűnné legyen és meghaljon értünk. Őt kellett Istennek halálra ítélnie, Akiben pedig mindenkor gyönyörködött, Akiért teremtetett minden, és Aki által teremtetett minden.

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki, hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3, 16)