A PÁROM ISTENHEZ ÍRT VERSEI

A VERS MEGOSZTÁSA, MÁSOLÁSA, A SZERZŐ NEVÉVEL ÉS A VERS CÍMÉVEL ENGEDÉLYEZETT. MINDEN JOG FENN TARTVA!!!




BERNÁTH ZOLTÁN TAMÁS

ÚT A MESSZESÉGBŐL..


MÁR FÉNY VILÁGÍT,
SÖTÉTBŐL VEZETŐ UTAMON,
A MESSZESÉGBŐL KÖZELÍTEK:
ÍGY TÁVOLODOM!
MÉG LÁTOK ÉN SÖTÉTSÉGET,
A MEGVILÁGÍTOTT ARCOKON,
ÖRÖM SZÉP SZEMEK KÖZT,
CSILLOGÁSBA BOTLADOZOM.
AZ ÚT KEZDETÉN HAGYTAM ÉN,
ÁBRÁNDOT ÉS MESÉT,
ÉS NEM IS VISZEK ÉN MÁST:
CSAK JÉZUS ÜZENETÉT.
-MÁR FÉNY VILÁGÍT,
SÖTÉTBŐL VEZETŐ UTAMON,
ISTENHEZ KÖZELEDEK:
VILÁGTÓL… TÁVOLODOM?
… TÁVOLODOM… TÁVOLODOM!


BAKONYSZENTLÁSZLÓ, 1987.09.10.










BERNÁTH ZOLTÁN TAMÁS
 
HÁLAÉNEK.
 
 
KÖSZÖNÖM ISTENEM, KÖSZÖNÖM LÉTEMET;
KÖSZÖNÖM ÉN NÉKED A VILÁGEGYETEMET
KÖSZÖNÖM AZ IGÉT, JÉZUS ÜZENETÉT
NÉKED ADOM ISTEN SZÍVEM SZERETETÉT.
 
KÖSZÖNÖM JÉZUSOM, KÖSZÖNÖM, HOGY SZÓLTÁL;
KÖSZÖNÖM ÉN NÉKED AZT, HOGY LEHAJOLTÁL;
FELEMELTÉL ENGEM, MUTATOD AZ UTAT,
NEM TÉVESZTHETEM EL FÉNYES CSILLAGODAT!
 
KÖSZÖNÖM SZENT SZELLEM AZT, HOGY VELEM VOLTÁL,
KÖSZÖNÖM AZ IMÁT, AMIT NÉKEM ADTÁL.
AJÁNDÉKOT KAPTAM: MEGVÁLTÁST – ISTENEM,
LETESZEM ÉLETEM, RENDELKEZZÉL VELEM!




BAKONYSZENTLÁSZLÓ, 1987. 10. 26.
 
DALLAM: LOVAMAT KÖTÖTTEM…



                        





BERNÁTH ZOLTÁN TAMÁS

BETLEHEM CSILLAGA.


DICSŐSÉG, DICSŐSÉG MENNYBEN AZ ISTENNEK;
BÉKESSÉG, BÉKESSÉG FÖLDÖN AZ EMBERNEK.
BETLEHEM CSILLAGA RAGYOGD ÁT SZÍVEMET,
ANGYALOK ÉNEKE HIRDETI NEVEDET.

BIBLIA SZENT SZAVA MUTATJA JÖTTÖDET,
ÍGÉRET GYERMEKE: AZ ÖRÖMÜZENET.
ISTENNEK KEGYELME, ISTENTŐL JÖTT ALÁ,
HÁLÁVAL EMELJÜK SZÍVEINKET HOZZÁ.

PÁSZTOROK, KIRÁLYOK, NEMZETEK ÉS NÉPEK;
DÁVIDNAK TÖRZSÉBŐL SZÁRMAZIK Ő NÉKTEK.
ADJ HÁLÁT ISTENNEK, ÖRÖMÖD KÖNNYIVEL,
OLDÓDJ FEL, SZÍVEDRŐL HULLJON LE A LEPEL.

DICSŐSÉG, DICSŐSÉG MENNYBEN AZ ISTENNEK,
BÉKESSÉG, BÉKESSÉG FÖLDÖN AZ EMBERNEK.
DICSŐSÉG, DICSŐSÉG MENNYBEN AZ ISTENNEK,
BÉKESSÉG, BÉKESSÉG FÖLDÖN AZ EMBERNEK.


BAKONYSZENTLÁSZLÓ, 1987.12.24.

DALLAM:CSILLAGOK, CSILLAGOK...









BERNÁTH ZOLTÁN TAMÁS

VOLT-VAN-LESZ.

JÉZUS KRISZTUS ISTEN FIA:
KIRÁLYOM, KIRÁLYOM;
TESTTÉ LETTÉL, CSELEKEDTÉL:
KIRÁLYOM, KIRÁLYOM!

FŐPAPUNK CSAK TE VAGY JÉZUS:
KIRÁLYOM, KIRÁLYOM;
ISTENT ÁLDÓ, KÖZBENJÁRÓ:
KIRÁLYOM, KIRÁLYOM!

PRÓFÉTA ÉS ISTEN VAGY TE:
KIRÁLYOM, KIRÁLYOM;
A TE SZAVAD ÖRÖK ÉLET:
KIRÁLYOM, KIRÁLYOM!


BAKONYSZENTLÁSZLÓ, 1988.04.02.

DALLAM: TAVASZI SZÉL VIZET ÁRASZT...








BERNÁTH ZOLTÁN TAMÁS

GYERMEK FOHÁSZ...  


ÚR JÉZUSOM, ISTENEM
SZERET AZ ÉN KIS SZÍVEM;
NEVED: JÓSÁG, SZERETET,
MEGŐRZÖL TE ENGEMET.

TANÍTASZ AZ ÉLETRE,
SZERETETRE, ÖRÖMRE;
BOLDOG AZ A PILLANAT,
MIKOR HALLOM SZENT SZAVAD.

FÉLELEM NINCS ÉN BENNEM
HA TE FOGOD A KEZEM;
ÉS HA SÍROK ISTENEM,
MEGTÖRLÖD KÖNNYES SZEMEM.

KÖSZÖNÖM AZ ÉVEKET,
AJÁNDÉKOT, ÉLETET;
FORMÁLD ÁT A SZÍVEMET,
TÉGY BOLDOGGÁ ENGEMET.
                                     
                                    
BAKONYSZENTLÁSZLÓ, 1988.05.12.

DALLAM: HEJ CICUSKA, CICUSKA...


                     







BERNÁTH ZOLTÁN TAMÁS

VÁGYÓDÁS.


ÉN ISTENEM, ÉN ISTENEM,
SZOMJÚSÁGTÓL FÁJ A SZÍVEM;
VEZESS, VEZESS ENGEM A PUSZTÁBAN,
CSODÁLATOS KÁNAÁNBA.

ÉN JÓ ATYÁM, ÚR ISTENEM;
CSAK TETŐLED VAN KEGYELEM,
ÉGI-FÖLDI JÓNAK MEGÁLDÁSA,
SZERETETED BIZONYSÁGA.

ÚR JÉZUSOM, ÚR ISTENEM,
SZABADÍTÓM, SZERETETEM;
BŰNNEK, GONOSZSÁGNAK MEG IS HALOK,
ÚR JÉZUSBAN FELTÁMADOK.

ÚR JÉZUSOM, ÉN ISTENEM,
SZENT SZELLEMTŐL UJJONG SZÍVEM
TÖLTS BE, LAKOZZÁL AZ ÉLETEMBEN,
ÚJ ERŐT ADJ A LELKEMBE.

HALLELUJAH, HALLELUJAH!
HALLELUJAH, HALLELUJAH!
ISTEN DICSŐSÉGE, HALLELUJAH;
HALLELUJAH, HALLELUJAH.


BAKONYSZENTLÁSZLÓ, 1988.07.30.

DALLAM: DOROZSMAI KERTEK ALATT...









BERNÁTH ZOLTÁN TAMÁS

KEZDET....CÉL....


ÉN ISTENEM, TEHOZZÁD SZÁLL ÉNEKEM,
TE HALLGATOD MEG AZ IMÁM. KÉRÉSEM.
DICSŐÍTLEK, MAGASZTALLAK ATYÁM, ISTENEM:
RÁM TALÁLTÁL E-VILÁGI SÖTÉTBEN.

ERŐS KÉZZEL EMELTÉL KI A SÁRBÓL,
MEGVÁLTOTTÁL, KIHOZTÁL A HALÁLBÓL.
BŰNEIMRŐL NEM EMLÉKEZEL MEG SOHASEM;
LEGYEN A TE NEVED ÁLDOTT ÖRÖKRE.

JÉZUSOM CSAK TE TUDOD, HOGY KI VOLTAM:
VAKSÖTÉTBEN TÉVELYEGTEM, TOBZÓDTAM,
NEM VOLT BENNEM SZERETET CSAK ÁDÁZ GYŰLÖLET;
A TE NEVED, A SZÍVEMBEN FÉNNYÉ LETT.

HÁLÁS SZÍVVEL ÖRVENDEZEM ELŐTTED,
ÉJJEL-NAPPAL ÁLDOM A SZENT NEVEDET
IGÉD FÉNYE VILÁGÍTJA AZ ÉN UTAMAT;
HULL AZ ESŐ, HULL AZ ISTENI HARMAT.

JÉZUSOM ÚJ-LÉTRE HOZTÁL ENGEMET,
SZENT SZELLEMED TÖLTÖTTE BE SZÍVEMET,
IRÁNYT MUTATSZ A HAZATÉRÉSEMNEK ÚTJÁN,
VÁR AZ ATYÁM, VÁR AZ ÉGI-KORONÁM.


BAKONYSZENTLÁSZLÓ, 1989.04.21.

DALLAM: JAJ DE SZÉLES, JAJ DE HOSSZÚ AZ AZ ÚT...






BERNÁTH ZOLTÁN TAMÁS

MEGVÁLTÁSI IMA


ÉN ISTENEM IMÁDKOZOM TEHOZZÁD,
HALLGASD MEG A SZÍVEMBŐL SZÓLÓ IMÁT,
FORDÍTSD REÁM KÖNYÖRÜLŐ SZEMEDET,
TARTSD FELETTEM ÁLDÁST ADÓ KEZEDET.

ÚR JÉZUS NÉLKÜLED SÖTÉT A VILÁG,
FÉLELMÉBEN A LELKEM, HOZZÁD KIÁLLT,
IGÉIDDEL MEGNYUGTATSZ TE ENGEMET,
LECSENDESÍTED HÁBORGÓ SZÍVEMET.

BŰNEIMBEN TÉVELYEGTEM, TOBZÓDTAM,
BECSAPTAK ÉS MINDENKIBEN CSALÓDTAM,
MEGVÁLTOTTÁL, BŰNEIMBŐL KIHOZTÁL,
ÁTKAIMÉRT KÍNHALÁLLAL ÁLDOZTÁL.

BŰNEIMNEK BÖRTÖNÉBEN SÍNYLŐDTEM,
KIÁLTOTTAM HOZZÁD A VAKSÖTÉTBEN,
FÉNYT GYÚJTOTTÁL, LÁNCAIM ELSZAKADTAK,
DICSŐSÉGED ZENGI LELKEM MINDENNAP.

AZ ÉN LELKEM ÖRVENDEZIK TEBENNED,
SZENTSZELLEMED TÖLTÖTTE BE SZÍVEMET,
SZENT BIBLIA CSODÁLATOS ISTENE,
VEZESD AZ ÉN ÉLETEMET ÖRÖMRE.


DALLAM: ERDŐ, ERDŐ, DE MAGOS A TETEJE…


BAKONYSZENTLÁSZLÓ, 1989.06.05.





BERNÁTH ZOLTÁN TAMÁS

ÍGY IMÁDKOZZATOK…


MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN;
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED,
ÉS JÖJJÖN EL A TE SZÉP MENNYORSZÁGOD,
LEGYEN MEG A TE AKARATOD.

MINT A MENNYBEN ÚGY A FÖLDÖN IS,
A MINDENNAPI KENYERÜNKET,
TE ADD MEG NÉKÜNK ATYÁNK, ISTENÜNK.
BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,

MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTJUK,
AMIT MI ELLENÜNK VÉTKEZTEK,
ÉS NE VIGYÉL MINKET A KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL.

MERT TIÉD AZ ORSZÁG, HATALOM,
TIÉD A DICSŐSÉG ÖRÖKKÉ;
TIÉD A DICSŐSÉG, MOST ÉS ÖRÖKKÉ,
MINDÖRÖKKÉ ÁMEN! ÁMEN!


BAKONYSZENTLÁSZLÓ, 1989.10.06.

DALLAM: HAZA, HAZA, HAZA MÁR






BERNÁTH ZOLTÁN TAMÁS

ZSOLTÁR 134.


ÍME, ÁLDJÁTOK AZ ÖRÖKKÉVALÓT,
KIK ÉJJEL SZOLGÁLTOK AZ Ő HÁZÁBAN,
EMELJÉTEK FEL KEZEITEKET,
ÉS ÁLDJÁTOK, ÁLDJÁTOK ŐT!

ÁLDJON MEG TÉGED SIONRÓL AZ ÚR,
KI TEREMTŐJE ÉGNEK ÉS FÖLDNEK,
EMELD FEL HOZZÁ A SZÍVEDET,
ÉS ÁLDJAD ŐT, ÁLDJÁTOK ŐT!


BAKONYSZENTLÁSZLÓ, 1999.09.16.















     


BERNÁTH ZOLTÁN TAMÁS

ERDEI PILLANAT.
(ISTEN A TEREMTETT VILÁG SZÉPSÉGÉBEN.)


HALK ROPPANÁS RIADVA RÖPPEN,
AZ ERDŐ LÁGY, PUHA CSENDJE TÖRIK:
LÉPTEM ALATT A GALLY, REKEDTEN
RIASZTJA A FÁK NYUGVÓ ÁLMAIT.

A LOMBOK TITOKBAN KÖSZÖNNEK,
LOMB-, LEVÉL-ORSÓBAN FÉNY A FONÁL;
MAJD FÉNYSZÖVETKÉNT SZÉTTERÜLNEK:
OSZLADOZIK AZ ERDEI HOMÁLY.

LÉLEGZETEM IS VISSZAFOGOM,
LELKEM A DERŰBEN DÖBBENTEN ÁLL:
HISZEN ITT CSAK A MADÁR DALOL,
SZIMFÓNIÁT A TÜCSÖK MUZSIKÁL.

GYÖNGYVIRÁGOK ILLATA FOGAD,
MINDEN FŰSZÁL SELYMESEN SIMOGAT;
RÉGI SZÉP EMLÉK, MINT GONDOLAT
ÉBRED BENNEM... - S KILÉP A PILLANAT.

MEGÁLL, MINT ÖRÖKKÉVALÓSÁG:
ÉDEN-KERT TALÁN ILYEN LEHETETT,
VISSZAVÁRÓ ÖRÖM-SZÉP ORSZÁG:
NYÍLÓ KIKELET! ÉLŐ SZERETETT.

GOMOLYFELHŐ TEKINT LE RÁM,
AMELY MEGTÖRÉ-E HANGULATOT,
VÍZ CSOBBAN A SZIKLA OLDALÁN,
VELEM ÁLDJA A MEGVÁLTOTT NAPOT.

HIT TÜZE LOBBAN SZÍVEMBEN,
BENNEM EZER MADÁR DALOL,…DALOL!
BÁR ZORD A VILÁG A JELENBEN,
E KÉP NEM TITOK: -VÁR RÁM VALAHOL.
JÉZUS NEM TITOK: -VÁR RÁM VALAHOL


BAKONYSZENTLÁSZLÓ, 2002.05.05.










BERNÁTH ZOLTÁN TAMÁS

ÉNEK A SZERETETRŐL...


BETLEHEMBEN FÖLDRE JÖTT A FÉNY,
CSODÁLATOS VÉGTELEN REMÉNY.
MÁRIA ÖLÉN: CSÖPP JÉZUS FIA!
ANGYAL ÉNEK, ZENG A MAGASBA.

A RÉGI VÁGY ÖRÖMRE FORDUL.
SZÍVÜNK MÉLYÉN SZERETET DALOL;
MEGVÁLTÓNK LEJÖTT, ISTEN SZENT FIA,
BETELJESÜLT ÍGÉRET SZAVA.

BEHUNYT SZEMMEL LÁTOM ARCODAT,
LELKEM MÉLYÉN, HALLOM HANGODAT;
SZERETETED GYŐZ E-VILÁG FELETT,
MEGMENEKÜL A SOK ELVESZETT.

EZT ÉRZEM ÉN: JÉZUS NÉZEK RÁD!
MÁS LETT A FÖLD, MÁS LETT A VILÁG.
TESTTÉ LETT IGE: ÉRTEM SZÓLT SZAVA!
HISZEK NEKED ISTEN SZENT FIA.
*
TUDOM MINDEN EMBER, AZT ÉRZI A FÖLDÖN, AHOGY AZ IDŐ KÖZELEG,
HOGY KÖZÉNK JÖTT, ÉS ÚJRA KÖZÉNK JÖN AZ ÉLŐ SZERETET.
MERT NÉLKÜLE MINDENKIT FELFAL A GYŰLÖLET,
DE Ő VELE MINDENKIT ÁTÖLEL A SZERETET.
Ő MEGVÁLTOZTATJA A VILÁGOT, A HÁBORÚKAT BÉKÉVÉ OLDJA,
AZ ELLENSÉGEKET BARÁTOKKÁ VÁLTOZTATJA.
ÉS NEM LESZ TÖBBÉ SÍRÁS ÉS JAJGATÁS,
MERT Ö LETÖRÖL MINDEN KÖNNYET - MINDEN KÖNNYET!
ÉS A BOLDOGSÁG MOSOLYA CSILLOG A MEGVÁLTÁSTÓL MEGSZÉPÜLT ARCOKON.
*
EZT ÉRZEM ÉN: JÉZUS NÉZEK RÁD!
MÁS LESZ A FÖLD, MÁS LESZ A VILÁG.
TESTTÉ LETT IGE: ÉRTÜNK SZÓLT SZAVA!
HISZÜNK NEKED ISTEN SZENT FIA.
TESTTÉ LETT IGE: ÉRTÜNK SZÓLT SZAVA!
HISZÜNK BENNED ISTEN SZENT FIA.



BAKONYSZENTLÁSZLÓ, 2004.12.12.

DALLAM: SOLEADO/FÉNY, FÉNYESSÉG


A magyarázata, hogy ezt a dallamot választottuk az, hogy ez eredetileg egy dél amerikai Jézus születését hirdető dicséret volt már régen és ma is az, csak amikor Cserháti Zsuzsának megszületett a kisfia ők írták rá az édes kisfiam című dalt és sajnos nálunk így terjedt el. Ez nem az eredeti angol szöveg fordítása, csak tartalmilag hasonló. (Soleado)








BERNÁTH ZOLTÁN TAMÁS

MENYEGZŐRE....


HA VALAMI REZDÜL SZÍVEDBEN,
HA VALAKI RÁD MOSOLYOG.
HA SZÍVEDBEN HORDOZOD SZÍVÉT,
ŐT ÖLELI MINDKÉT KAROD!

JÉZUS, JÉZUS ÁLDJA MEG,
ÁLDJA MEG FRIGYETEK;
JÉZUS, JÉZUS TÖLTSD BE AZ ÉLETÜKET!

HA Ő KEZE PIHEN KEZEDBEN,
ÉS A SZEME REÁD RAGYOG;
ÖT HÁLÁVAL MAGASZTALJÁTOK:
TE ENYÉM S ÉN TIÉD VAGYOK!

JÉZUS, JÉZUS ÁLDJA MEG,
ÁLDJA MEG FRIGYETEK;
JÉZUS, JÉZUS TÖLTSD BE AZ ÉLETÜKET!

MA EGGYÉ LETT SZÍVETEK VÉGRE,
EGY TESTÉ ÉS EGY LÉLEKKÉ,
AZ ISTEN ÁLDÁSA KÍSÉRJE:
DICSÉRJÉTEK MINDÖRÖKKÉ!

 JÉZUS, JÉZUS ÁLDJA MEG,
ÁLDJA MEG FRIGYETEK;
JÉZUS, JÉZUS TÖLTSD BE AZ ÉLETÜKET!                                      

JÉZUS, JÉZUS ÁLDJA MEG,
ÁLDJA MEG FRIGYETEK;
JÉZUS, JÉZUS TÖLTSD BE AZ ÉLETÜKET!


BAKONYSZENTLÁSZLÓ, 2007.03.24.





HIT ÉS ÁLDÁS

 

2 MÓZ 33:21  ÉS MONDA AZ ÚR: ÍMÉ VAN HELY ÉN NÁLAM; ÁLLJ A KŐSZIKLÁRA.

LUK 10:21 AZON ÓRÁBAN ÖRVENDEZE JÉZUS LELKÉBEN, ÉS MONDA: HÁLÁKAT ADOK NÉKED, ATYÁM, MENNYNEK ÉS FÖLDNEK URA, HOGY ELREJTETTED EZEKET A BÖLCSEK ÉS ÉRTELMESEK ELŐL, ÉS A KISDEDEKNEK MEGJELENTETTED. IGEN, ATYÁM, MERT ÍGY VOLT KEDVES TE ELŐTTED.


HIT ÉS ÁLDÁS...


HIGGY ÉS IMÁDKOZZÁL, ÉS NE KÉTELKEDJ.
HIGGY ÉS IMÁDKOZZÁL, ÉS NE KÉTELKEDJ!

ÁLLJ A KŐSZIKLÁRA, MERT AZ ÚR VAN ITT.
ÁLLJ A KŐSZIKLÁRA, MERT AZ ÚR VAN ITT!

HÍVJÁL SEGÍTSÉGÜL, MEGSEGÍTELEK.
HÍVJÁL SEGÍTSÉGÜL, MEGSEGÍTELEK!

ÉS TE DICSŐÍTESZ, DICSÉRSZ ENGEMET.
ÉS TE DICSŐÍTESZ, DICSÉRSZ ENGEMET!

ÁLDOTT LESZ A HÁZAD, ÁLDOTT ÉLETED.
ÁLDOTT LESZ A HÁZAD, ÁLDOTT ÉLETED!

ÉLETED VÉGÉIG, TART EGÉSZSÉGED.
ÉLETED VÉGÉIG, TART EGÉSZSÉGED!

EZT ÍGÉRTE ISTEN, A TE ISTENED.
EZT ÍGÉRTE ISTEN, A TE ISTENED!

SZENT SZELLEM ISTENSÉG, JÉZUS SZELLEME.
SZENT SZELLEM ISTENSÉG, JÉZUS SZELLEME!

SZENT AZ ISTEN SZENT, SZENT; SZENT AZ Ő NEVE.
SZENT AZ ISTEN SZENT, SZENT; SZENT AZ Ő NEVE!


GYŐR, 2012. AUGUSZTUS 01.



LÉPÉS AZ IDŐÚTJÁN.


ÉVEK MÚLNAK ÉS ÉVEK JÖNNEK;
ITT A JELEN, OTT MÁR A KEZDET.
NEM RÉGEN UGYANEZT ÉLTÜK ÁT,
NEM FUTOTTUNK, ÁM MÉG SINCS TOVÁBB.
VAN EGY CÉLJA, E-FÖLDI LÉTÜNK,
ROHANÓ, MÚLÓ IDEJÉNEK:
A SEMMIBE, VAGY CÉLBA FUTUNK?
HALÁLNAK, VAGY AZ ÖRÖKLÉTNEK.      

ELDŐL BIZONY, HOGY HOL FUTOTTÁL,
SZÉLES, KESKENY ÚTON ROHANTÁL,
HAMIS ÉS ÁL-FÉNYEK VEZETTEK,
ÉS NEVETÉS HELYETT, RÖHÖGTEK.
HOL AZ ÚT KESKENY, BOTLADOZTÁL
HIDD EL! BIZONY JÓ HELYEN JÁRTÁL,
TÉKOZLÓ ÚTJÁRA TÉVEDTÉL,
AZ IGAZ FÉNYBEN HAZA ÉRTÉL.

TUDOD MI VOLT? - ELMÚLT, OTT JÁRTÁL!
ADJ HÁLÁT, HOGY IDÁIG JUTOTTÁL.
BÁRMELY ÚTON, NEM EGYEDÜL MÉSZ,
EZÉRT SZÍVED NE LEGYEN MERÉSZ.      
MERT VAN, AKI LE- ÉS RÁTÉRÍT,
ÉRTSD AZ ÚT ÖRÖMÉT S FÉLELMÉT.     
HA JÓ ÚTON JÁRSZ, JÉZUS SEGÍT,
SZÉLES UTAT A BŰN BIZTOSÍT.

VÁR A JÖVŐNK, ÚJ ÚTRA LÉPÜNK,
ÚJABB IDŐBEN LÉP ÉLETÜNK.
NEM TUDJUK, MIT HOZZ, AZ ÚJ IDŐNK,
MIHEZ LESZ KEDVÜNK, HITÜNK, ERŐNK.          
ISTEN NEM HAGY EL, BÍZUNK BENNE,
HA ELESNÉNK, Ő FELEMELNE.
ÁLDOTT AZ ÚJÉV, ÚJ REMÉNYE.
ISTEN SZERETETE KÍSÉRJE!



BAKONYSZENTLÁSZLÓ 2018.12.31















A VERS MEGOSZTÁSA, MÁSOLÁSA, A SZERZŐ NEVÉVEL ÉS A VERS CÍMÉVEL ENGEDÉLYEZETT. MINDEN JOG FENN TARTVA!!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!