2018. szeptember 30., vasárnap

Napi remény...271.

Úgy használd az életedet, hogy felkészülj az örökkévalóságra…


„Nagyon régen, még mielőtt a világot megteremtette, Isten kiválasztott minket magának, azáltal, amit Krisztus megtett értünk... Az Ő meg nem változó terve mindig is az volt, hogy örökbe fogadjon minket az Ő családjába azáltal, hogy elküldi Jézus Krisztust meghalni értünk.” (Efézus 1:4-5a, TLB fordítás)

„Aszerint, amint magának kiválasztott minket Ő benne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által, Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratjának jó kedve szerint,”Ef. 1:4-5 Károli.


Ha azt szeretnéd, hogy Isten használjon, az első dolgod, hogy megértsd az életed célját.
A Biblia nagyon világosan leírja ezt az Efézusi levél 1:4-5-ben: „Nagyon régen, még mielőtt a világot megteremtette, Isten kiválasztott minket magának, azáltal, amit Krisztus megtett értünk... Az Ő meg nem változó terve mindig is az volt, hogy örökbe fogadjon minket az Ő családjába azáltal, hogy elküldi Jézus Krisztust meghalni értünk.” (TLB fordítás).

„Aszerint, amint magának kiválasztott minket Ő benne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által, Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratjának jó kedve szerint,”Ef. 1:4-5 Károli.

Isten azért teremtett, hogy része legyél az Ő családjának. Azért teremtett, hogy kapcsolatba lehessen veled. Azért teremtett, hogy szeressen téged, és hogy te is viszonozd ezt a szeretetet. De csak egyetlen-egy módja van beletartozni Isten családjába: a Jézus Krisztusba vetett hit. Amikor Jézusba helyezed a hited és a bizalmad, Isten családtagja leszel.

Nem csak azt akarja Isten, hogy része légy a családjának, hanem azt szeretné, hogy az örökkévalóságot is Vele töltsd.

Az Efézus 1:10-ben ez áll: „Ez volt az Ő célja: amikor az idő megérett, összegyűjtsön mindannyiunkat... hogy mindörökre Vele legyünk Krisztusban.” (TLB fordítás)

„Az idők teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind amelyek a mennyekben vannak, mind amelyek e földön vannak;” Ef. 1:10 Károli.

Isten célja elsősorban, hogy tagja legyél a családjának, hogy megismerd Őt, utána pedig, hogy Vele töltsd az egész örökkévalóságot.

A történelem a tetőpont felé tart. Egy nap majd Isten elvisz mindenkit, aki hisz Benne és összegyűjti őket, hogy Istennel töltsék az örökkévalóságot.

Az élet az örökkévalóságra való felkészülés. A Biblia szerint, Isten „az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta.” (Préd 3:11a). Ez azt jelenti, hogy örökkévalóságra lettél teremtve! Örökké fogsz élni. Minden egyes emberi lény örökké fog élni e két hely egyikében: Istennel a Mennyben vagy Istentől távol a pokolban.

Isten nem csak 80 vagy 90 évre teremtett, ami ezen a bolygón lehet. Istennek hosszú távú tervei vannak az életeddel. Tehát mire való ez az élet? Felkészülés az örökkévalóságra. Ez azt jelenti, hogy Istent sokkal jobban érdekli, hogy felkészítsen az örök életre, mint egyszerűen itt és most boldoggá tegyen. Persze, Ő nagyon szeret, és azt akarja, hogy boldog légy, de nem azzal az árral, hogy felkészületlen légy az örök életre.

Az élet egy ruhapróba. Ez a bemelegítő a nagy esemény előtt. Fel kell készülnöd az örökkévalóságra azáltal, hogy megismered Istent, egyre inkább olyanná válsz, mint Jézus, és engedni, hogy Isten általad is véghezvigye célját a Földön.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN




2018. szeptember 29., szombat

Napi remény...270.

Az irigység annak a jele, hogy nem bízol Istenben…


„Fussuk meg béketűréssel azt az egyedi pályát, melyet Isten elénk állított.” (Zsidók 12:1 – TLB fordítás)

„Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért.” Zsid. 12:1 Károli.

A szívedben levő irigység (és ezt el kell távolítanod) egyik jele, hogy folyamatosan használod azt a kifejezést, hogy „ez nem tisztességes”. „Nem tisztességes, hogy ő megteheti, én pedig nem tehetem.” „Nem tisztességes, hogy neki könnyű, nekem pedig nem.” „Nem tisztességes, hogy az ő gyerekei díjat nyertek, az enyéim pedig nem.” „Nem tisztességes, hogy ők elmehetnek nyaralni, én pedig nem tudok.”

Az irigység valójában küzdelem Istennel.
Minden alkalommal, mikor irigy vagy, harcban állsz Istennel, mert ezt mondod: „Isten, ezt elrontottad. Nem jól csináltad. Nem volt elég eszed, hogy azzá tegyél, amivé kellett volna. Ha igazán szeretnél, nem az lennék, aki vagyok. Valaki mássá formáltál volna.”

Isten pedig azt válaszolja: „Micsoda? Ha nem azzá teremtettelek volna, aki vagy, akkor nem léteznél!”

Az a probléma az irigységgel, hogy nem bízol Istenben. Nem hiszed, hogy szívében a legjobbat akarja neked. Nem hiszed, hogy ő tudja, mi a legjobb a számodra.

Vannak dolgok, melyek hiányoznak az életedből, mert Isten tudja az okát, miért nem kellenek azok neked. Vannak talentumok, amiket Isten nem adott meg neked. Vannak lehetőségek, melyeket Isten nem ad meg neked. És vannak élettapasztalatok, amiket te nem érsz el.

Bízhatsz Istenben, vagy haragosan rázhatod az öklöd. Isten azonban okosabb nálad, és jobban tudja. Ő tudja jobban!

Isten mindannyiunknak adott egy versenypályát, hogy végig fussuk. Nem futhatod senki más pályáját, és senki más nem futhatja a te pályádat. Te vagy az, aki végig futhatod a pályádat, vagy feladhatod. Ez az, amit a legtöbb ember tesz az életében – feladják a versenyt, és csodálkoznak, miért jutnak holtvágányra.

Isten azt akarja, hogy a számodra fenntartott pályán fuss. Ez egy olyan terv, ami egyedileg a te számodra lett tervezve. Ha Isten pályájára összpontosítasz, nem kell aggódnod senki más futása felöl. Nem fog zavarni a lelátókon nevető vagy gúnyolódó tömeg. Egyetlen valaki, Isten meghallgatásáért élsz.

A Biblia azt mondja a Zsidók 12:1-ben: „Fussuk meg béketűréssel azt az egyedi pályát, melyet Isten elénk állított.” 


„Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért.” Zsid. 12:1 Károli.


Minél jobban megérted Istentől kapott elhívásodat, annál kevésbe fog zavarni, hogy másokat mire hívott el Isten.

A mások irigylésével töltött idő az elvesztegetett idő. Csak legyél az, akivé Isten alkotott téged!

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN



2018. szeptember 28., péntek

Napi remény 269.

A megelégedettség a szellemi érettség jele…


“Jobb elégedettnek lenni azzal, amink van, mint mindig valami másra vágyni.” (Prédikátor könyve 6:9b, GNT fordítás)

„Jobb, amit ember szemmel lát, hogynem a lélek kivánsága; ez is hiábavalóság és a léleknek gyötrelme! Préd. 6:9 Károli.

Ahelyett, hogy elégedetlenkedünk, inkább hálásnak kellene lennünk, és panaszkodás helyett inkább arra kellene gondolnunk, hogy minden, amink van ajándék Istentől.

A Biblia az 1Korinthus 4:7-8-ban ezt írja: “Minden, amink van és minden, amik vagyunk teljes mértékben Istentől kapott ajándék, igaz? Akkor mi értelme van a hasonlítgatásnak és a versengésnek? Mindenünk megvan már, amire szükségünk van.” (MSG ford.)

„Mert kicsoda különböztet meg téged? Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekedel, mintha nem kaptad volna? Immár beteltetek, immár meggazdagodtatok, nálunk nélkül uralkodásra jutottatok; vajha csakugyan uralkodásra jutottatok volna, hogy mi is veletek egybe uralkodhatnánk.” 1 Kor. 4-7-8 Károli.

Az irigység mindig a “neki miért … ?” kérdést teszi fel: “Neki miért jobb az egészsége, mint az enyém?”, “Neki miért van munkája is és férje is, amikor nekem egyik sincs?”

Aki hálás, az inkább azt kérdezi, “miért én…?”: “Miért én vagyok az, aki ihat tiszta ivóvizet, amikor a világon olyan sok ember nem jut hozzá?”, “Miért én vagyok az, akit nem üldöznek és nem zárnak börtönbe a hite miatt?”

Az irigység arra a feltételezésre épít, hogy több mindened kell, hogy legyen, ha boldog akarsz lenni. De ez nem igaz. A boldogság emberi döntés. Ha nem vagy boldog most, akkor nem leszel boldog akkor sem, amikor még több minden lesz a birtokodban. Nagyon sok emberről tudnám elmondani, hogy jóval több mindene van talán, mint neked, de ez mégsem teszi boldogabbá. Annyira vagy boldog, amennyire boldog akarsz lenni.

A Prédikátor könyve 6:9-ben ezt olvassuk: “Jobb elégedettnek lenni azzal, amink van, mint mindig valami másra vágyni.” (GNT fordítás)

„Jobb, amit ember szemmel lát, hogynem a lélek kivánsága; ez is hiábavalóság és a léleknek gyötrelme!” Préd. 6:9 Károli.

Ezt hívják megelégedésnek. Mindannyiunknak tanulni kell az elégedettséget.

Miért? Mert a természetünkből az fakad, hogy ne legyük elégedettek. Alapvetően egyikünk sem elégedett! Elégedettnek lenni nem természetes dolog. Ez inkább a szellemi érettségnek a jele. Egy pici gyerek nem elégedett, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogyan ő szeretné. Akkor válsz éretté, ha megtanulsz elégedett lenni még akkor is, amikor nem úgy történnek a  dolgok, ahogy szeretnéd. Jobb megelégedni azzal, amink van, mint mindig valami másra vágyni.

Szeretnék azonban néhány dolgot tisztázni. Az, hogy vannak vágyaid, nem jelenti azt, hogy irigy vagy. Az jó, ha vannak vágyaid az életben, Ha vannak ambícióid, az sem jelenti azt, hogy irigy vagy.  Az, hogy szeretnél elérni valamit és törekszel valamire, jó dolog. Fontos, hogy legyenek ambícióid és a jó dolgokért tegyél és dolgozz az életed során. Az, hogy vannak álmaid, az sem jelenti azt, hogy irigy vagy. Az is jó dolog, ha az embernek vannak álmai az életben. És az, hogy vannak céljaid, az sem jelenti azt, hogy irigy vagy. Az álmaidat, az ambícióidat, a céljaidat és a vágyaidat mind Isten helyezte beléd.

Az irigység azt jelenti, hogy neheztelsz egy másik emberre azért, mert már megvan neki valami, és úgy gondolod, hogy te nem lehetsz boldog addig, amíg azt meg nem kapod. De ez hazugság. Inkább azt kell megtanulnunk, hogy hálásak legyünk azért, akik vagyunk, és amink van. Mert minden, amink van, Istentől kapott ajándék.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN



2018. szeptember 27., csütörtök

Napi remény...268.

A szeretet örül annak, hogy Isten jó másokhoz…


“Örüljetek azokkal, akik örülnek, és sírjatok azokkal, akik sírnak!”(Róma-beliekhez írt levél 12:15, ESV fordítás)

„Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal.” Róma. 12:15 Károli.

A Biblia azt mondja, “Örüljetek azokkal, akik örülnek, és sírjatok azokkal, akik sírnak!” (Róma 12:15, ESV fordítás). Észrevetted már, hogy ennek a mondatnak a második része könnyű, az első része viszont nagyon nehéz is tud lenni?

Amikor valaki nehéz időszakon megy keresztül, könnyű együtt érzőnek lenni vele. Könnyű lelkesíteni az embereket, amikor mélypontra kerülnek. De sokszor ki nem állhatjuk, amikor előléptetést kapnak, vagy jól mennek a dolgaik. Nem igazán tudjuk jól kezelni mások sikerét. Ahelyett, hogy örülnénk, neheztelés támad bennünk. Sőt, esetleg azt kívánjuk, bárcsak valami rossz dolog történne velük, mert azt gondoljuk, hogy ha valakinek a gyertyáját elfújjuk, akkor a miénk majd fényesebben ragyog.

Isten kegyelme kifogyhatatlan. Ha Isten egyenlő mértékben jutalmaz másokat is, mi abban a rossz? Nem azzal kell foglalkoznom, hogy ő mit akar adni másoknak, hanem inkább azzal, hogy én hogyan használom azt, amit nekem adott.

Hadd mondjak el még valamit az irigységgel kapcsolatban. Az irigység általában a közvetlen környezetedbe, az emberi kapcsolataidba, a hozzád közel állókhoz való viszonyodba férkőzik be. Általában nem azokra az emberekre vagy irigy, akikkel csak távoli kapcsolatban állsz. Lehet, hogy azt mondod, „Ó, bárcsak olyan lehetnék, mint az a szupersztár vagy az a híres ember.” De ez nem olyan, mint az az érzés, amit azok felé az emberek felé érzel, akik közel állnak hozzád. A barátok és a hozzánk közel álló emberek sikerét látni a legnehezebb néha.

Az irigység alattomos. A másik embert értéktelenebbnek tartja, rombolja a kapcsolatokat és tönkreteszi az életed. Láthatatlanul működik, rejtve, de romboló hatású. És rengeteg örömtől foszt meg az életben.

Meg akartál házasodni, de mégsem vagy házas. Vagy lehet, hogy házasságban éltél, de az teljesen tönkrement. Most tehát utálod az esküvőket. Amikor kapsz egy esküvői meghívót, neheztelni kezdesz. Nem szereted az esküvőket, mert azt hiszed, amikor másvalaki gyertyája ragyog, akkor a tiéd csak pislákolni tud. De tévedsz.

Sokkal jobban fogod élvezni az életet, ha meg tanulsz örülni mások sikereinek. Ha kizárólag akkor vagy csak boldog, amikor neked minden összejön, az életed nagy részében boldogtalannak fogod magad érezni, mert nem fog mindig minden sikerülni, ahogy egyikünknek sem. De ha meg tanulsz örülni mások sikereinek, és örülni tudsz, amikor mások örülnek, akkor mindig boldog lehetsz.

A Biblia azt mondja az 1. Korinthus 13:4-ben, hogy „A szeretet nem irigykedik.” Irigynek lenni azt jelenti, hogy egyáltalán nincs benned szeretet egy másik ember felé. Viszont ha van benned szeretet, nem vagy irigy, mert "a szeretet nem irigykedik."

A szeretet örül annak, hogy Isten jó másokhoz is.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN


2018. szeptember 26., szerda

Napi remény...267.

Az irigység gyökere az összehasonlítás...  
  
"Fontos, hogy mindenki a tőle telhető legjobban végezze azt, amit tesz, mert a jól elvégzett munka személyes megelégedettséghez vezet, és nem lesz szüksége arra, hogy máshoz hasonlítsa önmagát."(Galata 6:4, GNT fordítás)

„Minden ember pedig az ő maga cselekedetét vizsgálja meg, és akkor csakis önmagára nézve lesz dicsekedése és nem másra nézve.” Gal. 6:4 Károli.


Az irigység gyökere az összehasonlítás. Ha ettől meg tudsz szabadulni és ki tudod iktatni az életedből, akkor azirigységgel sem lesz problémád.

A gond az, hogy sportot űzünk abból, hogy mindig hasonlítgatunk - az alkatunkat, a külsőnket, a bőrünk színét, a beszédstílusunkat, az intelligenciánkat, a családunkat, a gyerekeinket, a foglalkozásunkat, a tehetségünket, de még a kertünkben lévő füvet is összehasonlítjuk a szomszédéval.

Isten arra figyelmeztet bennünket, hogy csak az ostoba ember hasonlítgat: "Nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik önmagukat ajánlják. Amikor egymáshoz mérik vagy hasonlítják magukat, nem bölcsek." (2Kor 10:12, NIV fordítás)

„Mert nem merjük magunkat azokhoz számítani, vagy hasonlítani, akik magukat ajánlják; de azok magukat magukhoz mérvén és magukhoz hasonlítván magukat, nem okosan cselekesznek.” 2 Kor 10:12 Károli.

Minden alkalommal, amikor összehasonlítgatsz, vagy a büszkeség vagy az irigységcsapdájába esel. Ugyanis mindig fogsz találni valakit, aki jobban csinál valamit, mint te, és ilyenkor irigykedni fogsz rá. És mindig lesz olyan, akinél te csinálsz jobban valamit, és ilyenkor büszke leszel magadra.

A büszkeség vagy az irigység mindig egy összehasonlítás eredménye. Isten pedig azt mondja erre, hogy bolondság. Te se hasonlítsd magad máshoz, hisz egyedi vagy, csak egy van belőled, és összehasonlíthatatlan.

A Galata 6:4-ben ezt mondja a Biblia: "Fontos, hogy mindenki a tőle telhető legjobban végezze azt, amit tesz, mert a jól elvégzett munka személyes megelégedettséghez vezet, és nem lesz szüksége arra, hogy máshoz hasonlítsa önmagát."(TLB ford.)

„Minden ember pedig az ő maga cselekedetét vizsgálja meg, és akkor csakis önmagára nézve lesz dicsekedése és nem másra nézve.” Gal. 6:4 Károli.

A Mennyben Isten nem azt fogja kérdezni tőled, hogy miért nem voltál ehhez vagy ahhoz az emberhez hasonló, hanem azt, hogy miért nem voltál még inkább a valódi önmagad.

Nem tudsz Isten veled kapcsolatos céljára koncentrálni mindaddig, amíg másokon van a fókuszod.

A Mennyben Isten nem azokat a tálentumokat fogja számon kérni tőled, amikkel nem rendelkeztél, és nem azokról a lehetőségekről kell számot adnod, amelyek nem álltak a rendelkezésedre. Azzal kell elszámolnod, ahogyan éltél, és hogy mit kezdtél azzal, amit kaptál.

Nincs szükség arra, hogy összehasonlítsd magad másokkal. Isten arra hívott, hogy a tőled telhető legjobbat nyújtsd az Őtőle kapott háttereddel, tapasztalataiddal és ajándékaiddal.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN



2018. szeptember 25., kedd

Napi remény...266.


Az irigység négyféle módon teszi tönkre az életed…


“Ahol féltékenység és önző törekvések vannak, ott összevisszaság (nyugtalanság, lázadás) és mindenféle gonosz dolog van.” (Jakab 3:16, AMP fordítás).

„Mert ahol irígység és civakodás van, ott háborúság és minden gonosz cselekedet is van.” Jak. 3:16 Károli.

Ami leginkább megakadályozhat abban, hogy Isten célja és küldetése megvalósuljon az életedben, az egy nagyon alattomos bűn. Nem a testi vágy, a büszkeség vagy a harag, és nem is az aggódás, a félelem vagy az elbátortalanodás. Talán soha nem is gondolnál erre, hiszen annyira alattomos, hogy észre sem vesszük a romboló hatását az életünkben.

Ez nem más, mint az irigység.

Amikor más emberekre irigykedsz, akkor annyira koncentrálsz arra, hogy mi az, amid nincs, és hogy ki nem vagy, hogy nem látod Isten neked szánt tervét.

Ahhoz, hogy az irigységgel leszámolhass, először meg kell értened, hogy az hogyan teheti tönkre az életed. Négyféle módon:

Az irigység tagadja az egyediséged.
A 139. Zsoltár 13-16. ezt mondja: “Te alkottad testem minden egyes kifinomult, belső részét és te fűztél egybe anyám méhében... Csodálatos a kezed munkája.... Figyelted, ahogy formálódtam az anyaméh sötétjében.... Te már láttál engem azelőtt, hogy megszülettem. Életem minden egyes napja már fel volt jegyezve könyvedben. Minden pillanat el volt tervezve, mielőtt akár egy nap is eltelt volna” (NLT fordítás).

„Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében. Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem. Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében. Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, amelyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.” Zsolt. 139:13-16 Károli.

Az irigység megvakít, és így nem látod meg saját ajándékaidat és egyediségedet. Isten azonban nem úgy teremtett, hogy valaki máshoz hasonlíts. Isten téged azért teremtett, hogy te, te legyél.

Az irigység megosztja a figyelmed.
Nem tudod egyszerre Isten célját is követni és közben más emberekre is koncentrálni. Két irányban leszel elkötelezett, kétfelé irányul a figyelmed, és így nehezen tudsz eredményeket felmutatni az életedben. Jézus azt mondja a Máté 6:24-ben: “Senki nem szolgálhat két urat. Mert az egyiket gyűlölni fogod, a másikat szeretni; az egyiknek elkötelezed magad, a másikat pedig megveted. Nem tudod Istent szolgálni miközben a pénz rabszolgája vagy.“

„Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” Mt. 6:24 Károli.

Az irigység elvesztegeti az idődet és az energiádat.
A Prédikátor 4:4-8 ezt mondja: “Azt is megértettem, hogy miért dolgoznak olyan sokat az emberek, hogy elérjenek dolgokat: azért, mert irigykednek arra, ami másoknak van. De ez haszontalan. Olyan, mint a szelet kergetni… Valaki például egyedül él. Se fia, se testvére nincsen, mégis örökké dolgozik, soha nem elégszik meg azzal a vagyonnal, ami van neki. De kiért dolgozik ilyen sokat ..? Ez is ugyanúgy haszontalan, és nyomorúságos dolog így élni.” (GNT fordítás).

„És látám én, hogy minden dolgát és minden ügyes cselekedetét az ember az ő felebarátja iránt való irígységből rendeli; annakokáért ez is hiábavalóság és lélek-fájdalom! A bolond egybekapcsolja a kezeit, és megemészti a maga testét. Jobb egy teljes marok nyugalommal, mint mind a két maroknak teljessége nagy munkával és lelki gyötrelemmel. Viszont láték a nap alatt más hiábavalóságot. Van oly ember, aki egymaga van és nincs vele másik, sem fia, sem atyjafia nincs; mindazáltal nincs vége minden ő fáradságának, és az ő szeme is meg nem elégszik gazdagsággal, hogy azt mondaná: vajjon kinek munkálkodom, hogy az én lelkemet minden jótól megfosztom? Ez is hiábavalóság és gonosz foglalatosság!” Préd. 4:4-8 Károli.

Az irigység más bűnhöz is vezet.
Az irigység mindent és mindenkit elpusztíthat körülötted. A Biblia azt mondja, “Ahol féltékenység és önző törekvések vannak, ott összevisszaság (nyugtalanság, lázadás) és mindenféle gonosz dolog van” (Jakab 3:16, AMP fordítás).

„Mert ahol irígység és civakodás van, ott háborúság és minden gonosz cselekedet is van.” Jak. 3:16 Károli.

A probléma gyökere tehát a szívünk állapota. Az irigység azt mutatja, ami a szívünkben van. Amikor irigykedsz, akkor helytelen irányt vett az imádatod, ugyanis az irigység az imádat egyik formája. Amikor irigy vagy, ez van a szívedben: "arra vágyom, azt akarom, az tetszik, azért akarok élni." Ez nem más, mint valakinek vagy valaminek az imádása. És ha ez nem Isten maga, akkor bálvánnyá válik. Ha le akarsz számolni az irigységgel, fel kell tenned magadnak a kérdést: “Mi az, amit imádok? Vajon Istent és az Ő kegyelmét az életemben? Vagy valami mást?

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN





2018. szeptember 24., hétfő

Napi remény...265.

Négy lépés, ami megerősíti a hitedet…


„Arra fordítsd az idődet és az energiádat, hogy szellemileg jó formában tartsd magad!” (1Timóteus 4:7b, TLB fordítás)

„Hanem gyakorold magadat a kegyességre:” 1 Tim. 4:7b Károli.

Ha azt szeretnéd, hogy Isten használjon, akkor meg kell erősítened a hitedet.

A Biblia ezt tanácsolja: „Arra fordítsd az idődet és az energiádat, hogy szellemileg jó formában tartsd magad!” (1Timóteus 4:7, TLB fordítás).

A szentségtelen és vénasszonyos meséket pedig eltávoztasd. Hanem gyakorold magadat a kegyességre:" 1 Tim. 4:7 Károli.

Hányan ébredtek azzal a gondolattal, hogy: „Na végre, ma mehetek edzeni!”? Én biztosan nem! Azt viszont tudom, hogy mindannyiunknak szüksége van fizikai és szellemi edzésre egyaránt. Én igyekszem minden edzéssel töltött pillanatból a lehető legtöbbet kihozni, legyen az fizikai vagy szellemi edzés. Hadd segítsek neked is ugyanezt tenni a következő négy szellem szokással, amelyek meg fogják erősíteni a hitedet.

1. Tanulmányozd a Bibliát!
Személyesen kell tanulmányoznunk a Bibliát, mert amikor a hitünk megerősítéséről van szó, nem támaszkodhatunk mások Biblia tanulmányozására. Nekünk kell megtennünk. A Biblia szerint:
„A teljes írás Istentől ihletett és képes megtanítani bennünket felismerni, hogy mi igaz és mi nem helyes az életünkben. Helyreigazít bennünket, amikor tévedünk, és megtanít azt tenni, ami helyes. Isten arra használja fel, hogy felkészítse az ő népét minden jó munkára.” (2Timóteus 3:16-17, NLT fordítás).

„A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” 2 Tim. 3:16-17 Károli.

Isten Igéje az életre felkészítő kézikönyv. Ha fel akarod magad készíteni, hogy Isten használjon, akkor tanulmányoznod kell Isten Szavát.

2. Olvass keresztény könyveket!
A Példabeszédek 19:8 szerint: „Tégy jót magadnak, és amit csak lehet, tanulj meg!” (TEV fordítás).

„Aki értelmet szerez, szereti az életét, aki megőrzi az értelmességet, jót nyer.” Péld. 19:8 Károli.

Sokkal többet fogsz megtanulni, ha olyan könyveket olvasol, amelyek segítenek szellemileg növekedni.

3. Írd le a bizonyságodat!
A Biblia azt mondja az 1Péter 3:15-ben, hogy „Mindig legyetek készek, hogy meg tudjatok felelni azoknak, akik azt kérdezik, miben reménykedtek!” (NCV fordítás).

„Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel:” 1 Pt. 3:15 Károli.

Ahogy senki más nem tud helyetted tanulni, úgy a történetedet sem tudja más elmondani. Egy bizonyság négy részből áll: Milyen volt az életed, mielőtt Krisztushoz jöttél? Hogyan jöttél rá, hogy szükséged van Krisztusra az életedben? Hogyan adtad át az életed Krisztusnak? Milyen az életed most?

4. Csatlakozz egy kiscsoporthoz!
 A Biblia szerint: „Bátorítsátok egymást és építse egyik a másikat!” (1Thesszalonika 5:11a, NLT fordítás, második kiadás).

„Vígasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat,” 1 Thessz. 5:11a Károli.

Nem tudok semmi másról, ami annyira meg tudná erősíteni a hitedet, mint a rendszeres kapcsolat a kiscsoportoddal. Ha nem vagy tagja egy kisebb csoportnak, akkor keresned kell olyan embereket, akikkel megoszthatod az életedet, és akik támogatni fognak, ahogy növekszel hitben.

Ez a négy szokás segíteni fog szellemileg jó formában maradni, hogy készen állj arra, hogy Isten használjon. Melyik szokásra kell ma nagyobb figyelmet fordítanod?

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN