2021. július 6., kedd

Napi remény...06.

ÜDVÖZÖLLEK TESTVÉREM...


Nincs is feszültségkeltőbb ennél a gondolatnál: „Minden rajtam múlik. Nekem kell elérnem azt, hogy gyermekeim sikert mutassanak fel. Nekem kell mindig tisztán és rendben tartani a házat. Nekem kell megváltoztatnom hitvesemet. Nekem kell… Nekem kell… Nekem kell!”

Pedig ugye sajnos így élünk meg egyes napokat? A bökkenő az, hogy ez a látásmód nem hagy Istennek semmi helyet. Amikor így kezdünk gondolkodni: „Én irányítok”, mintsem, hogy tényleg Istent hagyjuk irányítani, a feszültség beköszönt az életünkbe.

Isten jó, és arra vágyik, hogy teljes bizalommal legyünk iránta. Azt akarja, hogy belépjünk pihenésébe, s egészen gondjaira bízzuk magunkat.

Amikor igazán tudjuk hinni és kimondjuk: „Uram, bízom benned!”, elmúlik az aggodalom. A Szentírás mondja: „Bízzál az Úrban és jól cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj!” Zsoltárok 37:3. Ez ilyen egyszerű.

Amikor nap mint nap elhatározzuk, hogy Istenre bízzuk magunkat, akkor áldását hozza az életünkbe és gondoskodik mindenről, amire szükségünk van. Hadd tegyem fel neked a kérdést: Ki irányítja az életedet, Testvérem? Kire bízod, hogy jövődet eltervezze?

Zárd be az ajtót a feszültség és a nyugtalanság előtt, életed minden területét az Úrnak add át! Tudni fog vezetni mindvégig ebben az életben, amit Ővele élsz. Elengedheted a kormányt, és átadhatod Istennek, rendeltetési helyedre vezet majd.

Légy áldott!

Köszönöm, hogy vagy,

Eric Célérier



MÉG NEM KÉSŐ! 1.


„Gondolj mindig Istenedre, az Úrra, ő ad neked erőt a gazdagodáshoz” 5 Mózes 8:18.

A híres feltaláló, Samuel Morse arról álmodozott, hogy egyszer nagy festő lesz. Még Párizsba is elutazott, hogy álma megvalósítását ott keresse. Évekkel korábban apja, Jedediah Morse prédikátor Chesterfield grófjának szavaival élve adott neki tanácsot: „Egyszerre csak egy dologra figyelj! Az egy tárgyra összpontosított kitartó, osztatlan figyelem a felsőbbrendű géniusz biztos jele.”

Erre hallgatva Morse belevetette magát a festészetbe. Sorozatos kudarcok után azonban felhagyott vele. A megsemmisítő pillanat akkor következett be, amikor nem ő kapta a megbízást, hogy történelmi freskót fessen a fővárosban, Washingtonban; ekkor végleg abbahagyta a festést.

David McCullough történész a The Greater Journey [A nagyszerűbb út] című könyvében azt írja Samuel Morse-ról: „Egyszerre csak egy dologra figyelj! – apja ezt prédikálta. Az »egy dolog« mostantól a távírója lett (…) Ha nem hagyta volna abba a festést, nem jöhetett volna létre egy működőképes elektromágneses távíró, vagy legalábbis nem egy Morze elektromágneses távíró.” Pályafutása során viszonylag későn Samuel Morse felhagyott a festészettel, hogy a távíró feltalálására összpontosítson, és egy Morse-kód nevű nyelvre, amely átalakította a világ kommunikációját.

A Biblia azt mondja: „az Úr, a te Istened (…) ad erőt a sikerhez” 5 Mózes 8:18 NLT.

Van egy jó hírem: Istennél nincs korhatár! Sikert adhat életed elején, közepén vagy akár a legvégén. Ám ahhoz, hogy meg tudd ragadni azt, amiben majd sikerrel jársz, el kell engedned azt, amiben kudarcot vallottál.

Napi lelki táplálék: Lukács 5:12-26, Zsoltárok 110, Példabeszédek 15:8-9.

https://hu.jesus.net/testverem-ki-iranyitja-valojaban-eleted/

https://www.maiige.hu/maiige/20210706

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!





2021. július 5., hétfő

Napi remény...05.

ÜDVÖZÖLLEK...


Ezen a héten a feszültségről szeretnék szólni, s arról, hogy miként hat ki természetesen lelki életünkre, de családi életünkre és a munkahelyi légkörre is. A szövegek szabadon ihletődtek Joyce Meyer „Alig győzöd?” című új könyve alapján.

Egy felmérés során egy olvasó ezt osztotta meg velem: „Nem bírok a stresszel szembenézni, azaz amikor megpróbáltatásban van részem, feszült vagyok és förtelmesen tudok viselkedni a körülöttem lévőkkel.”

Ez a tanúság sajnos nem kivétel. A háztartás vezetése vagy fontos foglalkozásbeli felelősségek, sőt még Istenért végzett szolgálatok is feszültté tehetnek és kihúzhatják lábunk alól a talajt.

A feszültség kárt tesz fizikailag és érzelmileg, de lelkileg is, mert teret ad arra, hogy olyan nyomás nehezedjen ránk, ami életünknek pedig nem része. Mindez aztán kihat békénkre és benső örömünkre.

A feszültség tolvaj, elrabol mindent, amit csak tud. Az egészséget, a békét, a pihenést, a kapcsolatokat, a nevetést. A feszültség veszélyes eszköz, amit felhasznál az ellenség, hogy megakadályozzon minket abban, hogy azt a bőséges életet éljük, amit Jézus halála és feltámadása által ajándékozott nekünk.

És te? Nyomás nehezedik rád? Feszült vagy? Hadd bátorítsalak: A feszültség, amivel szemben találod magad, nem jelenti azt, hogy valami nincs rendben nálad. Csak annyit jelent, hogy ember vagy, emberi természettel.

Íme, azonban egy örömhír ma számodra: Nem kell úgy élned, mint mások. Hívőként számíthatsz Isten ígéreteire és hiheted, hogy beteljesíti benned rendkívüli tervét.

A Szentírás megvallja: „Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké.” Zsoltárok 16,11.

Isten bőséges életet tartogat számodra! Az életet és az örömöt az Ő jelenlétében találod!

Köszönöm, hogy vagy!

Eric Célérier

Dicsőség Istennek!

„Igen, ezt tapasztalatból mondom, hogy volt már olyan helyzet, hogy egyedül vagyok, de mindig tudtam és most is tudom, hogy velem van az Isten, ki lehet ellenem? Vannak megpróbáltatások, kihívások az életben majdnem napi szinten, de le kell győzzük a Sátán kísértéseit. Hiszen Jézus Krisztus már legyőzte a Sátánt, és megváltott bennünket az örök haláltól, szenvedéstől. Önmagát adta értünk a kereszthalálra, hogy aki hisz Őbenne, annak örök élete legyen, soha el ne vesszen! Köszönöm, hogy vagytok nekem!” György

Ezen a héten ezt nézd meg


Szerezzen ma neked örömet a „Csak Isten békessége oltja szomjamat” című dal.
Csak Isten békessége oltja szomjamat.
Üdvöm én tőle várom.
Igen, nyugodalmat lelkem nála lel.
Isten segítségül jön. 

https://hu.jesus.net/csak-isten-bekessege-oltja-szomjamat/


MAI IGE...


MIT TANULHATSZ EGY SZÍVROHAMBÓL?


„Ti már ismeritek (…) Isteneteknek, az Úrnak fenyítését, nagyságát, erős kezét és kinyújtott karját” 5 Mózes 11:2.

Halálközeli élményt megélt emberek beszámolójukban olyan dolgokat mondanak el, amelyeket érdemes megszívlelni: „Az élet törékeny és értékes. Úgy döntöttem, hogy kevesebb időt töltök a munkával, többet a feleségemmel és a családommal. Jobban együtt érzek az emberekkel, megértőbb és irgalmasabb lettem. Mélyebben és gazdagabban ismertem meg az Urat, mint azt valaha is gondoltam volna.” Ahelyett, hogy azt kérdezték volna: „Miért, Uram?” – azt kérdezték: „Mit akarsz tanítani ezzel a tapasztalattal?”

Nem az a baj, hogy lassan tanulunk, hanem az, hogy gyorsan felejtünk. Ezért mondta Isten népének: „Emlékezzetek arra, mit tanultatok az Úrról a vele tapasztaltak során” 5 Mózes 11:2 GNT. Ezért ahelyett, hogy a körülményeid javítását kérnéd Istentől, kérd azt, hogy használja a körülményeket a te javításodra! Az élet kötelező tanfolyam, ezért tégy meg mindent, hogy jól vizsgázhass!

Isten munkálkodik az életedben, akár tudatában vagy ennek, akár nem. „Mert nem szíve szerint alázza és szomorítja meg az embereket” Jeremiás siralmai 3:33.

Isten nem örül szenvedéseinknek, de örül a fejlődésünknek. Isten, „aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára” Filippi 1:6. Nem vall kudarcot. Miért? Mert ő nem hibázik! Ő azt „munkálja bennünk (…) ami kedves őelőtte” Zsidók 13:21.

Minden próbatétel, legyen az nagy vagy kicsi, arra a jövőre készít fel, amelyet Isten neked szánt.


Napi lelki táplálék: Jeremiás 41-44, Lukács 5:1-11, Zsoltárok 102:18-28, Példabeszédek 15:4-7.


Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!


2021. július 4., vasárnap

Napi remény...04.

ÜDVÖZÖLLEK...


Ezen a nyáron beszélgethettem és időt tölthettem valakivel, akit nagyon csodálok: Nick Vujicic a neve.

Nick karok és combok nélkül született. Sokáig vágyta megérteni, miért engedte meg ezt Isten. Ma azonban boldog és felszabadult, és Isten felhasználja őt erőteljesen!

Van egy mondat, amit Nick Vujicic gyakran ismétel. Így hangzik: „Ha nem kapod meg Istentől a kért csodát, légy hát Isten csodája mások számára!”

Ezzel szeretnélek ma biztatni: Te és én nem mindig értjük Isten tervét, de beletartozhatunk a körülöttünk lévőkre vonatkozó tervébe.

Talán nem érted, miért enged meg Isten egy adott helyzetet az életedben, vagy egy bizonyos betegséget. Ahogy Nick mondja, ragadd akkor meg azt a rejtett áldást, hogy te magad válj csodává, bátorítássá valaki számára a környezetedben!

Ha olyan valaki, mint Nick Vujicic, karok és combok nélkül meg tudja ezt élni, akkor te és én is meg tudjuk!

„Az ünnep utolsó nagy napján pedig felállt Jézus és kiáltott, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám és igyék! Aki hisz énbennem, amint az írás mondta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” János 7:37-38.

Azért imádkozom, hogy te is mindennapi csodává válj mások számára.

Köszönöm, hogy vagy!

Eric Célérier

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!

https://www.maiige.hu/lelkitaplalek

https://www.youtube.com/watch?v=FKI2P0LFaSg&list=PL6rLoJmUQadRA0PcYFBI2MQ-9DhVGs_12



2021. július 3., szombat

Napi remény...03.

ÜDVÖZÖLLEK...


A minap olyan valaki tanúságtételét olvastam, aki azt osztotta meg, mennyire jól érezte magát attól, hogy… jót tett!

Testvérem, ízlelted-e már a boldogságot, amit akkor tapasztalunk meg, amikor valakivel összefutunk az utcán és ajkára mosolyt csalunk, amikor is napi munkája után talán fáradt? Vagy amikor egy idős néni előtt kitárjuk az ajtót? Vagy pedig szívességet teszünk egy szomszédnak?

A Szentírás így szól hozzánk: „A másnak jótevő lélek jóllakik és aki mást felüdít, maga is felüdül.” Példabeszédek 11:25.

Ha jót teszünk másoknak, az megszenteli lelkünket. Mintha abból táplálkozna. Igen, Testvérem, akárhányszor jót teszel valakinek, lelked mintegy jóllakik. És Isten e szentírási versben megígéri és elkötelezi magát, hogy megáld érte cserébe. Felüdíti azt, aki felüdít. És öntözőkannája nagyobb, mint a miénk!

Mindazok nevében mondom neked, akiknek jót fogsz ma tenni: Köszönöm, hogy vagy! Köszönöm, hogy másokat éltetsz. Köszönöm, hogy ott vagy, ahol vagy, és köszönöm, amit teszel. Hozzájárulsz ahhoz, hogy jobbá váljon a világ és Isten fénye felragyogjon a szívekben.

Légy bőségesen áldott!

Köszönöm, hogy vagy!

Eric Célérier

https://www.maiige.hu/maiige/20210703

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!



2021. július 2., péntek

Napi remény...02.

ÜDVÖZÖLLEK...


Az egyik, amit szeretek Jézusnál az az, hogy egyszerű, ám igaz dolgokra fektet hangsúlyt! Akármit is tegyél, ha teljes szívedből teszed Istenért, sokkal nagyobb súlya van, mint hinnéd.

Jézus mondta: „Bizony mondom, mindahányszor egyik legkisebb testvéremnek tettétek ezeket, nekem tettétek”. Máté 25:40.

Ebben az evangéliumi versben Jézus olyasmiket említ meg, mint inni adni a szomjúhozónak, meglátogatni a beteget, felkínálni kabátját annak, aki fázik stb. lásd Máté 25:34-40. Jézus nem becsüli alá a cselekedeteket, amiket azért hajtunk végre, hogy jót tegyünk másoknak; épp ellenkezőleg, kijelenti, hogy ha az Ő nevében tesszük, olyan az, mintha egyenesen neki tennénk.


Testvérem, ne vesd meg és ne hanyagold el a mások iránti „kicsi” szeretet-megnyilvánításokat! Nagyon értékesek Isten előtt és mivel keresztényként teszed őket, olyan ez, mintha Jézusnak magának tennél szolgálatot! Megkülönböztetett tiszteletnek veszi, amikor figyelmet tanúsítasz valaki iránt, akinek szüksége van rá.

Testvérem, Jézus nevében köszönöm neked mindahányszor szeretettel teszel valamit a mindennapokban, valamint azt, amit a mai nap szeretetből tenni fogsz… Biztos vagyok benne, hogy Jézus büszke rád és ezt mondja neked: „Nekem tetted ezt”.

Köszönöm, hogy vagy!

Eric Célérier

https://www.maiige.hu/maiige/20210702

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!





2021. július 1., csütörtök

Napi remény...01.

ÜDVÖZÖLLEK...


Túl sok a háború a földön, túl sok a változtatni való országunkban, túl sok a szenvedés körülöttünk… Ha különleges hatalmunk lenne rá, ugye szeretnénk mindazt megváltoztatni…?

Jobbá, békésebbé… egyszerűen csak tökéletessé (!) tenni azokat a helyzeteket, amelyek zavarnak bennünket! De hogy változtassuk meg a világot? Mit is tehetek én, hogy mindezt megváltoztassam, amikor néha kicsi hangyának érzem magam egy hatalmas hangyaboly közepén?

Az a legfontosabb a világ megváltoztatásához, hogy te magad belülről átalakulj. Amint felhív arra a Szentírás, Testvérem: „Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” Róma 12:2.

Ugyanis „csak azok tudják átalakítani a világot, akik maguk is átalakultak”. (idézet Rick Warren amerikai lelkipásztortól)

Ez Isten terve az ember számára, amint azt a Szentírás megmutatja nekünk:
Mózes személyesen találkozott Istennel, aki mélységesen átalakította, még mielőtt megszabadította a népet. lásd 2 Mózes 3:2.
Gedeon is megélte, hogy megújult tekintettel nézzen önmagára és Istenre, még mielőtt válaszolni tudott volna a kihívásra, hogy megszabadítsa Izrael népét a Midiánitáktól. lásd Bírák 6.
És mit mondjunk Pálról, akit Megváltójával való találkozás villámcsapásként ért, s aki ezután azzá a szenvedélyes és lelkesítő apostollá vált, akit ismerünk. lásd Cselekedetek 9.

Testvérem, hagyd, hogy Isten gyökeresen átalakítson! Úgy akarja megváltoztatni a világot, hogy vele az embert is átalakítja.

Veled és velem kezdődik. Arra hívlak ma, elmélkedj ezen a szentírási versen: „Az Úr dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, átváltozunk így ábrázatára, dicsőségről dicsőségre haladunk. Lám, ezt viszi végbe az Úr Lelke.” lásd 2 Korinthus 3:18.

Igen, Isten meg akarja változtatni a körülötted lévő világot és veled együtt vágyja azt tenni.

Köszönöm, hogy vagy!

Eric Célérier

https://www.maiige.hu/maiige/20210701

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!




2021. június 30., szerda

Napi remény...30.

ÜDVÖZÖLLEK...


Ismered ezt a szentírási verset? Az egyik lehető legforradalmibb…

Íme: „Keressétek előbb Isten Országát és az Ő Igazságát, és minden más megadatik nektek ráadásként.” Máté 6:33.

A kérdés a következő: Miért olyan forradalmi ez az üzenet?

Mert homlokegyenest ellenkezik azzal, amit nap nap után hallunk magunk körül: „Az a legfontosabb, hogy pénzt keressünk.” Vagy amint magunkban mondjuk: „Valamiből ki kell azért fizetnem a lakbért… Mit fogok felvenni?” stb.

Nem Isten Országára van hát többé gondunk, hanem megélhetésünk mikéntjére… Amikor Jézus azt mondja nekünk, hogy ne nyugtalankodjunk életünk miatt, szeretettel emlékeztet minket, hogy mennyei Atyánk gondot fog rá viselni, és hogy ami minket illet, mit sem kell mást tennünk, mint Őhozzá kötődnünk.

Isten Országát keresni annyi, mint mindenekelőtt Istennel való kapcsolatunkra fektetni a hangsúlyt.

És hittel hisszük, te, Testvérem, és én, hogy minden más ebből fakad majd!

Ne félj attól, hogy forradalmi légy és másként gondolkodj! Ami elsődleges számodra és ami mindenekelőtt foglalkoztat, az nem is annyira az, hogyan élj egyik napról a másikra, hanem inkább Istennel való kapcsolatod, főként pedig, hogy olyan élő és mély legyen, mint kezdetben. A többi jön magától, mint az Ige megmondja…

„És minden más megadatik nektek ráadásként.” (Máté 6,33)

Arra hívlak, imádkozz velem: „Atyám, köszönöm, hogy emlékeztettél: A legfontosabb az, hogy először Országodat keressem. Kérlek, segíts, hogy Országodat az első helyre tegyem… Első helyre napjaim folyamán, első helyre kapcsolataimban, első helyre pénzügyeim terén. És hiszem, mert kijelentetted, hogy minden más megadatik nekem ráadásként. Jézus nevében. Ámen.”

Köszönöm, hogy vagy!

Eric Célérier 

https://www.maiige.hu/maiige/20210630

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!




2021. június 29., kedd

Napi remény...29.

ÜDVÖZÖLLEK...


Akarsz-e jót tenni másoknak? Vagy meg akarod-e tanulni, hogyan kell azt tenni?

Rövid etimológiai leckét ajánlok ma figyelmedbe: A „jóakarat” szónak az eredete a latin „bene volens”, ami ezt jelenti: „a jót saját elhatározásból”. A jóakarat annyiban áll, hogy vágyunk másnak jót tenni, tudva és akarva téve a jót, áldani és bátorítani másokat, valamint társadalmunkat.

Barátom, Stève Rivière lelkipásztor megosztotta velem egyszer: A keresztényeknek szívügyük volt, hogy elküldjenek a rendőröknek egy levelet, hogy megmondják nekik: „Köszönjük, amit tesznek”, „Értékeljük önöket”. A rendőrfelügyelőre nagy hatást tett, még el is érzékenyült. Nem értette, hogy lehet feltétel nélküli szeretetről tanúskodni... rendőrök iránt! Ezt mondta: „Minden nap csak sértegetnek bennünket. Sose biztatnak, mint önök teszik.” Főleg a mai társadalmi helyzetben.

A Szentírás mondja: „A világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van.” Efézus 5:9.

A jó cselekedet az, ami beszédes, ami számít! Mindannyiunk számára lehetséges! Arra vagy hivatott, hogy áldás közvetítője légy mások számára! Ne habozz, ragadd meg az alkalmakat, légy ma tudva és akarva jó szándékú!

Mit fogsz ma tenni?
Úgy érinteni, mint Isten... szeretettel és tisztelettel
Úgy beszélni, mint Isten... egyszerűen és hatalommal
Úgy járni, mint Isten... erőteljesen és biztosan
Úgy szeretni, mint Isten... feltétel nélkül és végtelenül
Emberileg lehetetlen? Hát persze! Ám a Szentlélekkel lehetséges. Betölt, vezet, szól hozzád és elvezet oda, ahova menned kell.

És íme egy isteni ráadás: Amikor jót teszünk másoknak, saját rendeltetésünkre találunk...

Köszönöm, hogy vagy!

Eric Célérier

Dicsőség Istennek!

„Köszönöm szépen a születésnapi jókívánságot és a mindennapi üzeneteket. Sokszor elgondolkodom, hogy ilyen sok szeretet és biztatás csak a Szentlélek munkája által lehetséges. Az Egy Csoda Minden Nap üzenetei által gyógyulnak a sebek, és újból értékes embernek érzem magam. Isten sokszor csodát tett az életemben. Köszönöm először Istennek a gondoskodó szeretetét és a ti szereteteteket és imádságaitokat. Isten áldja életeteket és munkátokat, hogy még sok embernek világosságot és fényt vigyetek az életükbe!” Szeretettel, Margit

https://www.maiige.hu/maiige/20210629

https://hu.jesus.net/gyoztes-leszel-mabim-dics/

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!



2021. június 28., hétfő

Napi remény...28

ÜDVÖZÖLLEK...


Néhány éve csodálatos hegyek közt barangoltam. Éreztem, hogy Isten megszólított, egy kérdést intézve hozzám, ami szüntelen visszhangzott lelkemben: „Éric, mi sikered ismérve abban, amit értem teszel?”

Sietve válaszoltam: „Egyszerű! A siker mércéje számomra az, hogy hányan fordítják szívüket feléd, Uram. Ha milliók térnek hozzád, akkor vállalkozásom sikeres.”

Íme, a válasz, amit az Úr részéről hallottam:

„Látod, Éric, nem azt tartom a legfontosabbnak, hogy milliók életét érinti meg az Evangélium az interneten keresztül. Persze vágyom, hogy megismerje ez a világ Fiamat és üdvözüljön. Mindenekelőtt azonban a kapcsolatoknak van nagyon fontos szerepe a szememben: Barátaimmá válnak-e az emberek? És te úgyszintén, Éric, építesz-e ki barátságokat vállalkozásaid közepette?”

Elképedtem. Azt hittem, hogy „nagy” dolgokat vittem végbe és „sokakat” segítettem weboldalak szerkesztésével, de be kellett valljam, oly gyakran a kapcsolatoknak kárára volt ez, és másokat megbántva. Oda vezetett, hogy megszomorítottam a Szentlelket. Pont a lényeg maradt el...

A mai világ a tervekre, az eredményekre, a hatékonyságra, az összegekre, a pénzre összpontosít... Istent azonban az egymással való érintkezés, a szeretet, az irgalom érdekli. Isten mélységesen kapcsolatközpontú. Arra hív, hogy rá hasonlítsunk. Egyébként barátainak nevez minket... lásd János 15:15.

Isten arra hív bennünket, hogy mindenekelőtt barátságokat és kapcsolatokat építsünk ki, ne pedig csak vállalkozók legyünk.

Akarod-e kérni tőle, hogy töltse el szívedet szeretettel mások iránt? Tégy érte nagy dolgokat, vigyél végbe érte hőstetteket, hirdesd az Örömhírt az egész teremtésnek, tégy tanítvánnyá minden népet, de el ne feledd, Jézus ezt mondta: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” János 13:35.

Hiszek a barátság erejében. A barátság azt jelenti, hogy a kapcsolatokat mindig a vélemények és a tervek elé helyezzük. A barátságban adhatjuk, amik vagyunk és fogadhatjuk be a másikat!

Amint Jézus azt olyan jól kifejezte: „Barátaimnak mondalak benneteket...”

Köszönöm, hogy vagy!

Eric Célérier

Dicsőség Istennek!

„Isten áldjon! Megdöbbentő, hogy a napi szinten küldött üzenet mennyire találó, aktuális az életemre nézve!!!! Gyengeségemben, gyakran hitetlenségemben is utolér az isteni szeretet! Köszönöm én is, hogy vagy!!!” Márta

Ezen a héten ezt nézd meg!

Szerezzen ma neked örömet a „Győztes leszel” című dal MABIM DICS előadásában.
Semmi nem árthat neked többé.
Veled van Isten!
Te győztes leszel!

https://hu.jesus.net/gyoztes-leszel-mabim-dics/

https://www.maiige.hu/maiige/20210628

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!




2021. június 27., vasárnap

Napi remény...27.

ÜDVÖZÖLLEK...


Befolyásos ember vagy?

Mindannyiunknak van befolyásunk, még ha nincs is mindannyiunknak ilyen vagy olyan vezetői vagy lelkipásztori minősítésünk. Tudod-e miért? Mert kisugárzásunk így vagy úgy hat másokra.

Mint például a jó vagy a rossz illat... A mosoly vagy a grimasz... A jókedv vagy a rosszkedv... A szomorúság vagy az öröm stb.

Mindannyian átadunk valamit a körülöttünk élőknek. És te, mit szeretnél nekik átadni?

A Szentírás pontosan megmondja, mit kell átadnunk. Jézus így szólt: „Tanítsátok meg nekik, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek. És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig.” Máté 28:20.

Isten bízik benned és veled van. Képes vagy átadni magad körül Jézus értékeit. A szeretet, a nagylelkűség és a jóakarat értékeit. Képes vagy arra, hogy másokat az Atya szeretete felé vezess.

Isten vágyik arra, hogy befolyást gyakorolj másokra Országa érdekében... Követe légy... Krisztus illata ezen a földön. Semmi kevesebb!

És bizonyosságod van afelől, hogy nem egyedül kell ezt tenned: Jézus nap nap után kísér és vezet, csoda ez egyben.

Köszönöm, hogy vagy!

Eric Célérier

https://www.maiige.hu/maiige/20210627

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!



2021. június 26., szombat

Napi remény...26.

ÜDVÖZÖLLEK...


Hiszem, hogy Isten az emberi szívbe helyezte azt a vágyat, hogy jót tegyen és jó dolgokat vigyen végbe, hogy jobbá tegye a világot. Igazán hiszem, hogy bennünk lakozik ez az erő, még akkor is, amikor életünk körülményei néha eltávolíthatnak minket ettől a tervtől...

És téged, mi éltet? Mit szeretnél véghezvinni az életedben?

A Szentírás mondja: „Önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól és megtisztult néppé tegyen bennünket, amely személyesen Őhozzá tartozik, és jó cselekedetekben buzgó.” Titusz 2:14.

A buzgalom olyan valami, ami éltet minket, még ha nehézségekbe is ütközünk. A buzgalom az a benső tűz, ami előrevisz, és mozgásba lendít minket. Ám a buzgalom ellankadhat néha. Akkor Isten felé kiálthatunk, hogy élessze újjá a lángot és tegyen minket annál buzgóbbá!

Ne hagyd, hogy megállítsanak, rendeltetésed előtted áll! A java előtted van! Szép tettek véghezvitele vár rád.

Olyan tetteké, amiket Isten személy szerint külön neked tartogat, rád gondolva, és látván azt, amit rajtad keresztül tesz majd meg.

Isten áldjon meg, és újítsa meg buzgalmadat! Tudom, hogy meg fogja tenni.

Köszönöm, hogy vagy!

Eric Célérier

https://www.maiige.hu/maiige/20210626

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!


2021. június 25., péntek

Napi remény...25.

NINCSENEK „NAGYON NAGY” IMAKÉRÉSEK....


„Íme, én vagyok az Úr, az egész emberiség Istene: van-e valami, ami lehetetlen volna nekem?” Jer 32:27.


Szememet behunyva, fejemet lehajtva soroltam aznapi kéréseimet: „Kérlek, Uram, őrizd meg a gyermekeimet… vigyázz édesanyámra… segítsd a férjemet a munkájában.” Kis szünetet tartottam, aztán így folytattam: „Most egy nagyon nagy kéréssel fordulok Hozzád…”

Egy barátnőmért akartam imádkozni, aki előrehaladott stádiumú rákkal küzd. Isten bizonyára tudta, mit fogok kérni, és azt is tudta, hogy csodáért imádkozom. Igazából nem tudom, miért akartam erre felkészíteni bevezető szavaimmal. Válasza gyors volt és határozott: „Számomra nincsenek nagyon nagy kérések.”

Igyekeztem azonnal visszakozni. „Persze, Uram, nem is tudom, hogy gondoltam….” Szükségem volt egy kis önelemzésre, mert valóban nem tudtam, mi járt a fejemben.
Hamar rájöttem, hogy imakéréseimet kategorizálom, és legtöbbjüket „megoldhatónak” tartom. Szoktam komoly dolgokért imádkozni, de „nagyon nagy” dolgokért nem igazán.
Talán úgy gondolom, inkább csak néhányat osztok meg Istennel – mintha nem akarnám túlterhelni. Talán mert alapjában nem szeretek kockáztatni. A „könnyű” teljesíteni valók kérését biztonságosabbnak érzem.

Visszanézve, egyértelműnek látszik, hogy emberi mércével mértem Istent. De mekkora butaság a mindenható Isten lehetőségeit összevetni egy emberével! A világegyetem Istene alkotott mindent, amit látunk, és amit nem láthatunk - egyetlen szavával. Az egysejtűtől agyunk kifinomult hálózatáig, mindent ő tervezett és alkotott meg. Hatalmának nincs határa, nincsenek korlátai. Meg tudja tenni (és meg is teszi!), hogy angyalokat küld, vigyázzanak gyermekeimre, és ezzel egy időben barátnőm egészségét is helyre tudja állítani.

Bármilyen reménytelennek látszik is egy helyzet, Isten képes közbelépni, és megtenni, ami emberi léptékkel lehetetlen.
Jeremiás könyvének 32. fejezetében, ahonnan mai alapigénk is való, Isten olyan ígéretet tett, ami emberileg nézve megvalósíthatatlan volt. Jeremiás közelgő csapásokról prófétált a lázadó izraelitáknak. Isten szándéka viszont az volt, hogy egy nap visszavezesse népét Jeruzsálembe, hogy megszelídült szívvel biztonságban éljenek.

Felszínesen nézve, ez az ígéret érthetetlen volt. Isten azonban emlékeztette Jeremiást, hogy számára nincs túl nehéz feladat: „Íme, én vagyok az Úr, az egész emberiség Istene: van-e valami, ami lehetetlen volna nekem?” Jer 32:27.

Sok száz évvel később egy angyal mondja a szűz Máriának, akiben megfogan Jézus, hogy „Istennek semmi sem lehetetlen” Lk 1:37.
Kétezer évre rá Isten ugyanezt mondja – nekem.

Miért hasonlítom Isten hatalmát az enyémhez? Miért félek „zavarni” Őt „nagyon nagy” kérésekkel. Miért fogadok el annyi helyzetet, és még eszembe sem jut, hogy imádkozhatnék a változásért?
Az igazság az, hogy jobban érzem magam, ha olyan dolgokért imádkozom, amik könnyen megoldhatók. Ott bujkál emögött a félelem, hogy Isten esetleg nemet mond, vagy ami még rosszabb: nem válaszol.

Ráadásul attól is félek, hogy valamit rosszul csinálok, hogy követelőzőnek tűnök. Még a látszatát is el akarom kerülni annak, hogy Istent palackból előhívható dzsinnként kezelem. Ez a sokféle bonyolult félelem korlátozza le imakéréseimet, és gátolja meg, hogy megoldhatatlannak tűnő helyzetekkel forduljak Isten felé.

Mennyire fájhat ez az én Mennyei Atyámnak! Csak Ő tudja, mennyivel többet szeretne tenni értem, ha hagynám.
Íme az igazság: ha a hitemet arra alapozom, amit én el tudok végezni, akkor nem is fogok nagyobb eredményt látni, mint amit saját erőmből is elérhetek. De ha a hitemet Isten lehetőségeihez mérem… nos akkor megváltozik a világ.

Ezzel a tudattal szeretnék élni. Szeretném, ha imakéréseim és a hitem túlmutatnának az emberi lehetőségeken. Szeretnék mindent Mennyei Atyám elé vinni, minden gondot, minden szükséget. Nem követelőző lélekkel, hanem pozitív várakozással.

Az már nem az én felelősségem, hogy Isten hogy dönt. De ez ne tartson vissza attól, hogy kérjek.
Belefáradtam már abba, hogy biztonságos játszmát játsszam. Ideje levetni félelmeimet, félredobni a korlátokat, amiket Isten elé állítottam, behívni Őt minden helyzetbe, amivel szembesülök – főleg azokba, amelyek reménytelennek látszanak. Ott fogom megtapasztalni Isten hatalmát – és nem a magam erejét.

Mennyei Atyám! Dicsőítelek hatalmadért, fenségedért. Bocsásd meg nekem, ha kizártalak az életemből, és nem fordultam Hozzád segítségért. Olyan gyermekeddé szeretnék válni, akinek akkora a bizalma Benned, hogy nem gondolja meg kétszer, imádkozzon-e olyan dolgokért, amikhez természetfölötti beavatkozásodra van szükség. Köszönöm mindazt, amit már megtettél, és amit még tenni fogsz! Jézus nevében, Ámen.


Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!

Glynnis Whitwer: There Are No „Big” Prayer Requests
Encouragement for today, 2015.07.13.
www.proverbs31.org
fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu
fotó:https://www.pexels.com/hu-hu/foto/tajkep-termeszet-szemely-emberek-290627/

2021. június 24., csütörtök

Napi remény...24.

MAGAMNAK BOCSÁJTOK MEG A LEGNEHEZEBBEN?


„Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem.” Zsoltárok 32:5.

Érezted valaha azt, hogy saját magadnak bocsájtasz meg a legnehezebben?

Átérzem ezt. Mélyen. Bárcsak együtt beszélgethetnénk most erről, nem pedig egy képernyő előtt olvasnád soraimat.

A korai húszas éveimben hoztam egy döntést, és minden porcikám arra vágyik, hogy visszamehessek és megváltoztassam azt, amit tettem. Volt egy abortuszom. Tudom, hogy nem tehetem semmissé a döntésem, amely a legmélyebb gyásszal töltött meg, amit eddigi életemben átéltem. Minden egyes dolog, ami a babára emlékeztetett, felhozta bennem a rémisztő hazugságot, amivel áltattam magam – ezek még csak sejtek, nem pedig az élet, amely a fogantatáskor kezdődik.

És aztán valahányszor hallottam, hogy mások keményen beszélnek az abortuszról, elöntött a szégyen. Olyan érzés volt, mintha életfogytiglan fájdalomra lettem volna ítélve.

Azt mondtam, hogy „sose tudok magamnak megbocsájtani”. Valódi jelentése viszont az volt, hogy „nem hiszem, hogy egy ilyen ember méltó a bocsánatra. És úgy gondolom sosem leszek szabad a szégyentől a tettem miatt.”

Talán pont itt tartasz – szenvedsz a felgyülemlő szégyenérzettől és bánod azokat a döntéseket, amiket legszívesebben visszafordítanál.

Ezért olyan fontos megosztanom veletek mindazt, amit tanultam. Amikor az önmegbocsátás fogalmát kutattam, kissé megdöbbenve tapasztaltam, hogy ez nincs benne a Bibliában. Arra kezdtem rájönni, hogy ahogyan az üdvösségünk elérése sem lehetséges Isten nélkül, úgy a saját magunknak való megbocsátás sem. A megbocsátás Istennél kezdődik.

Mivel nem mi vagyunk az ítélőbírók, nem is kegyelmezhetünk meg magunknak. Szóval, mikor azzal küzdünk, hogyan bocsátsunk meg magunknak, valójában attól szenvedünk, hogy nem tudjuk elfogadni Isten kegyelmét felénk. Jézus életét adta azért, hogy eltörölje a mi bűneinket, amely nem csak a keresztény hit része…a megbocsájtás a keresztény hit alapköve. A bűnünk megbocsájtása nem csak a reményünk, hanem a legnagyobb valóság mindazok számára, akik elnyerik az üdvösséget azáltal, hogy elfogadják Jézust, mint életük Urát.

Sokszor meggátol minket a szégyen és megbánás érzete abban, hogy kegyelemmel átitatott emberként járjunk. Ezeket a terheket nagyon nehéz cipelni. Rengeteg terhet viszek magammal én is. De a szégyen súlya a legrosszabb, amit egész életemben eddig megtapasztaltam.

Ez egy olyan teher, amelyet Isten nem akar, hogy vigyünk. Nagyon hálás vagyok a következő három dologért, amely segített nekem elfogadni az Ő megbocsájtását és kijutni a szégyen elítélő súlya alól:

Szükségem volt egy adott, meghatározott pillanatra, amikor megvallottam, megbántam a bűneimet és kértem Isten megbocsájtását. A Zsoltárok 32:5-ben ezt olvassuk, „Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem.” Erre képtelen voltam egymagam, szükségem volt egy tanúra, aki örökké emlékeztet arra, hogy kértem és meg is kaptam Isten bocsánatát. Hangosan is kimondtam mindezt, hogy emlékezhessek arra, ahogyan elismertem az irgalom ajándékát.

Emlékeztettem magam, hogy a szégyen és vádlás az ellenségtől jön. A Sátán mindent megtesz annak érdekében, hogy megpróbálja megakadályozni bizonyságtételünket Jézus megbocsájtásáról és megváltásáról. Imádja szégyenben tartani az embert úgy, hogy rejtegesse tetteit a sötétségben. Rettegtem attól, hogy elmondjam az embereknek mit is tettem. De kértem Istent, hogy használja a történetemet arra, ha esetleg egy fiatal lány hasonló döntést hozna. Mikor végül engedtem Istennek, Ő jóra fordította az én fájdalmamat, megpillantottam a megváltás fényeit. Nem vette el a fájdalmamat az, ahogyan láttam Istent munkálkodni a sátán hatalma felett, de elkezdte begyógyítani a szégyenemet.

Hagytam, hogy a tapasztalatom gyengéddé tegye a szívemet. Tudom, milyen meghozni egy szörnyű döntést, és több együttérzést váltott ki ez belőlem, ha láttam, hogy más is beleesik ilyen hibákba. Nem felmentem a tettet, mert ezt sohasem szabadna tennünk a könyörület nevében. Azonban a részvétteljes hozzáállás segít a másokban lévő szégyen felszabadításában. Soha nem akarom, hogy más is megérezze a szégyen nyomasztó terhét, de valószínűleg nem is lennék olyan érzékeny másokra, mint most, ha magam soha nem cipeltem volna ezt a súlyt. A szégyen és az ítélkezés nem Istentől származik. Csak valld be, amit tettél. Kérd Isten megbocsátását. Fogadd el az Ő kegyelmét. Majd járj az Ő szabadságában. Megélheted életed legnagyobb igazsággal teljes bizonyságát…a megváltást.

Atyám, Istenem, köszönöm, hogy a megbocsátást nem kell elnyernem vagy kiérdemelnem. Ez egy ajándék, amit kegyelemmel el kell fogadnom. Köszönöm, hogy Jézus vére elég az én bűneimre. Kérlek segíts, hogy mindent el tudjak fogadni, amit adsz nekem. Jézus nevében, Ámen.


IGAZSÁG A MAI NAPRA:

„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” 1 János 1:9.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!

Lysa TerKeurst

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/11/27/what-if-the-person-im-struggling-to-forgive-is-me
https://www.pexels.com/hu-hu/foto/ferfi-kezek-szeretet-emberek-7831618/

2021. június 23., szerda

Napi remény...23.

NEM TUDOK VILÁGOSAN GONDOLKOZNI!


„Ha pedig valamelyiktek bölcsességre szorul, kérjen Istentől, aki mindenkinek bőven, szemrehányó szavak nélkül ad.” Jak 1:5.

Úgy éreztem, csak járok körbe-körbe. Tennivalóim listája hosszú volt, de nem jutottam semminek a végére. Csak tologattam a lomot egyik helyről a másikra, és egyre idegesebb lettem.

Miért nem tudok tisztán gondolkozni? Sürgős dolgaim lettek volna, ideges voltam, s mégsem jutottam előre.

Gyakran megtörténik, hogy csak telnek a napok, és reménykedem, hogy összeszedem magam, s újra hatékony leszek. Sajnos ezzel a hozzáállással ez igen ritkán sikerül. Amikor a gondolataim szanaszét futnak, nem segít, ha egyre jobban igyekszem helytállni.
Ritkán függ külső körülményektől, hogy rendezettség van-e a napjaimban. Nem a túl sok tennivaló, nem a szűkös lakás, nem a sok gyerek az ok. Igen, ezek mind kihívás elé állítanak, de nem bennük van a probléma gyökere. Legnagyobb ellenségem a szétszórtság. Amikor nem tudok világosan gondolkozni, nem tudom megoldani a helyzeteket.
Az agyunk életünk rendezésének vezérlőasztala. Kárhoztathatjuk a kívülről ránk nehezedő nyomást a problémáinkért, de a hiba gyakran bennünk van: agyunk nem fordul segítségért a bölcsesség és tiszta gondolkodás Forrásához: Istenhez.

Keresztényként hozzáférésünk van Isten bölcsességéhez, amint ezt alapigénk is ígéri. Ezen kívül bennünk lakik a Szentlélek, Tanácsadónk és Vigasztalónk Jn 14:26, valamint azt is mondja a Biblia, hogy „Krisztus gondolatainak birtokában vagyunk” 1 Kor 2,16. Mekkora erőműve ez így együtt a segítségnek!

De nem fordulunk mindig a Forráshoz. Ha pedig mégis, valljuk be, nem bízunk igazán abban, hogy Isten válaszol. Talán azoknak a tisztáknak, kegyeseknek. De nem nekem – gondoljuk.

És küzdünk tovább a problémával. Idegesítenek a körülményeink, nem tudjuk, mihez kezdjünk, elcsüggedünk, vesztesnek érezzük magunkat. Lefelé húz az örvény.

Évekig eszembe se jutott, hogy Istenhez forduljak apróbb gondjaimmal. A nagyobbakkal igen, de a kisebbekkel, úgy gondoltam, magam is elbánok. Mennyi tisztánlátást vesztegettem el!
Ha úgy érzed, valami baj van a gondolkodásoddal, kérd Istent, segítsen világosan gondolkozni, irányítsa töprengéseidet. És hidd, hogy megteszi. Ha kéred Istent, hogy szóljon hozzád, várd bizalommal, hidd, hogy bekövetkezik. Ez a bizakodás kulcsfontosságú ahhoz, hogy meghalljuk Isten szavát. Figyeld, mit mond a Jakab-levél 1,5-8: „Ha pedig valamelyiktek bölcsességre szorul, kérjen Istentől, aki mindenkinek bőven, szemrehányó szavak nélkül ad, - és meg is kapja, csak bizalommal kérjen, és csöppet se kételkedjék. Aki ugyanis kételkedik, hasonlít a tenger hullámához, melyet fölver a szél és idestova hány. Ne gondolja tehát az ilyen ember, hogy valamit is kap az Úrtól: a tétova ember, aki minden tettében határozatlan.”

Ha kételkedni kezdesz, kapd el a kételkedő gondolatot, ne férkőzhessen a hited helyébe, ne kérdőjelezze meg, hogy Isten válaszolt. Az odahallgatás és a bizalom nagyon fontos részei az imádságnak, ami nem mindig arról szól, hogy Istent cselekvésre serkentjük. Az imádság gyakran arra szolgál, hogy Isten serkentsen minket cselekvésre. Az imádsággal Isten szívéhez igazítjuk a miénket, és a dolgok szépen kitisztulnak.

Agyad kattogása gátolja, hogy világosan gondolkozz? Talán az ennek egyik oka, hogy magad akarod feltárni és megoldani a problémákat. Miénk Krisztus gondolkodása, Isten felkínálja bölcsességét! Kérjünk, és kapni fogunk.

Uram, Te tudod, milyen nehezen tudok összpontosítani néha. Nehezen szedem össze a gondolataimat, nem látom a megoldást. Kimerült és csüggedt vagyok. Tudom, Uram, hogy Te nem a zűrzavar, hanem a rend Istene vagy, segíts, kérlek, adj bölcsességet és tisztánlátást, hogy rendet tudjak rakni agyam káoszában. Jézus nevében, Ámen.


Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!

(forrás:eszmelkedesek.blogspot.com
Encouragement for today, 2012.04.04.
www.proverbs31.org
Glynnis Whitwer
fotó:pinterest)

2021. június 22., kedd

Napi remény...22.

ÁLLJ MEG...


Így szól: „Álljatok meg, és lássátok, hogy én vagyok az Isten. Magasztalni fognak engem a nemzetek között, és magasztalni fog a föld.” Zsolt 46,10

Lynn Cowell

Érkeznek az események, egyik a másik után, és újra meg újra döntéseket kell hozni.

Otthoni kihívások törnek rám. Ki fogja megjavítani? Ki felügyeli a munkát? Mennyibe fog kerülni?

Munkahelyi tennivalók nyomasztanak. Mi a következő lépés? Csak én tudom ezt elvégezni? Kérjek segítséget? Tudjuk-e tartani a határidőt?

Kapcsolati döntések rángatják a szívemet. Egyezzem bele? Hogy tudnék több időt tölteni velük? Jó az, ha teljesen őszintén beszélek a gondolataimról, érzéseimről?

Elfáradtam.
Mialatt ezeket írom, már a további elkerülhetetlen döntések gondolatától is kimerültnek érzem magam.
Elnyűtt szívem odafordul az Egyetlenhez, Aki minden egyes kérdésre tudja a választ.

A következő oldalra lapozok a naplómban, hogy fáradt gondolataimat megosszam Urammal.

Egy ima oson elő szívem rejtekéből, át a tollba, onnan a papírra. Kimerülten szivárognak a szavak: Uram, add újra éreznem jelenlétedet. Tölts fel újra önmagaddal. Adj bölcsességet, szelídséget. Békességet munkálj bennem, amit kisugározhatok. Rohanás nélkül. Feszültség nélkül. Nyugalmas irányítást kérek, hogy tudjak céltudatosan engedelmeskedni.

Ima közben rájövök, hogy a természetes út, az, hogy egyedül hozom meg a döntéseket, nem fog elvezetni a békességhez. Ő a béke.

Meghozom a legjobb döntést, és nekem szóló Igéjéhez fordulok: „Állj meg, és lásd, hogy én vagyok az Isten” Zsolt 46:10a alapján.
Figyeled az első vesszőt? Mintha elő akarna ugrani a papírról.
Szünet.
Állj meg.
Ha megállok, tudni fogom. Megismerem a békét, amit megtestesít. Meg fogja mutatni az akaratát. Látni fogom, hogy Ő az Isten.
Nem akkor, amikor dolgozom, nem akkor, amikor produkálok, nem akkor, amikor meghozom a helyes döntéseket, hanem akkor, amikor megállok.
Az eredeti héber ige jelentései: ernyedten csüng, lesüllyed, gyenge, lusta, békén hagy, otthagy, visszahúzódik, ellazul.
Jól értem? Isten rábólint az ilyen magatartásra?
Igen, jól értem.
Állj meg. Türelem. Maradj nyugton. Bízz és láss. Erre hív. Tartsak szünetet, és Őt keressem. Béke és nyugalom.

Uram, olyan helytelennek tűnik megállni, mikor annyi a tennivaló. Hiába, a te utaid nem az én utaim. Segíts, hogy tudjak mélyet lélegezni, megállni, szünetet tartani, hogy befogadhassalak. Látni és tudni akarom, hogy Te vagy az Isten. Jézus nevében, Ámen.


Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!

www.proverbs31.org
Fordítás: eszmelkedesek.blogspot.com -
https://eszmelkedesek.blogspot.com/2017/01/lelekerosito-allj-meg.html