A hamis tanítókról...1.

Pál apostol Timóteushoz írt első levelében olvasható az alábbi Ige:

„A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén (figyelnek Új ford.).” (1 Tim 4, 1) 

Hogyan kell ezt érteni, hogy:

-   „az utolsó időben”

-   „némelyek elszakadnak a hittől”

-   „hitető lelkekre” figyelnek

-   „gonosz lelkek tanításaira” figyelnek?

A Biblia szerint az „utolsó idő” (utolsó idők, végső idők, utolsó napok) alatt az Ige Testté lételétől (pontosabban Jézus Krisztus földi munkálkodásának megkezdésétől) egészen az Ezeréves Birodalom fennállása végéig terjedő időszakot kell értenünk, bár jelen Igénkben ez az időszak most inkább az Ige Testté lételétől az elragadtatásig tartó, úgynevezett „kegyelmi időszak”-ra vonatkozik. Napjainkban tehát mi magunk is az „utolsó idő”-ben élünk. Azt, hogy ez az „utolsó idő” már Jézus Krisztus földön végzett szolgálatával megkezdődött, a Zsidókhoz írt levél első mondata támasztja alá.

„Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által (ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk. Új ford.).” (Zsid 1, 1, ill. 1, 2) 

Jézus Krisztus, illetve a Szentlélek munkálkodása nyomán, ha hit szerint csoportosítjuk az embereket, akkor két féle emberről tudhatunk: hívőről és hitetlenről. Amikor azt olvastuk, hogy „némelyek elszakadnak a hittől”, akkor ezek a „némelyek” a hívők és a hitetlenek soraiból valók is lehetnek. Foglalkozzunk először a hívők hittől való elszakadásával!

A magvetőről szóló példázatból tudjuk, hogy a kikelt magok egy része akár szárba is szökkenhet, de azután megáll a fejlődésben, majd elszárad.  Egyesek tehát egy ideig hisznek, aztán ilyen-olyan okok miatt eltántorodnak a hittől, mintegy elszáradnak, visszatérnek régi életükhöz. (Csak zárójelben: ennek a visszatérésnek egyik esetére utalt Péter apostol a „megfürdött disznó sárban hempereg” korabeli ismert mese felemlítésével /2. Pét 2, 22/. Röviden: a mesebeli disznó nagyon megirigyelte a városban sétálgató, csinosan kiöltözött, sokak által megbámult leányokat, és elhatározta, hogy ő is közéjük akar tartozni. Megfürdött, megigazította a körmeit, kifestette a szemét-száját, és gyönyörű új ruhát húzott magára. Amikor jöttek a lányok, közéjük állt, és ringó léptekkel tetszelgett ő is az emberek előtt. Persze csak addig, amíg egy nagy pocsolyához nem értek, mert ott magáról teljesen megfeledkezve, azonnal a sárba vetette magát, és önfeledten forgolódott abban. Vagyis visszatért régi életébe. A változás csak külsődleges volt, a szíve, az énje nem változott meg, mint „némelyek”-nek a hívők között.)

Lássuk most a hitetlenek hittől való elszakadását! A hitetlenek hittől való elszakadása, a hittől való abszolút távolmaradásukként értendő. Ők távolra szakadtak a hittől, el sem jutottak az igazság megismerésére. Amint írtuk, az Igénkben szereplő „némelyek” tehát lehetnek visszafordult hívők, illetve olyanok, akik még addigi életük során soha nem is jutottak hitre.

Az, hogy „némelyek elszakadnak a hittől” az Ige szerint részben amiatt következik be, hogy „hitető lelkekre” hallgatnak az emberek. A „hitető” szó: ámítót, csábítót, hazugot jelent, olyan valakit, aki a másikat megtéveszti, becsapja. Ezt a szót a Biblia is ezzel a jelentéstartalommal használja az Ószövetségben és az Újszövetségben is egyaránt. (Még Jézus Krisztusra is ezt mondták ellenségei /Jn 7, 12, Mt 27, 63/). „Hitető lelkek” alatt tehát olyan ámító, csábító, félrevezető, megtévesztő, hamis és hazug lelkeket kell érteni, amelyek e világ szellemi urának (Sátán) hatalma alatt élnek, és őneki engedelmeskedve leginkább azon fáradoznak, hogy a hívőket elszakítsák, a hitetleneket pedig távol tartsák a hittől, és a hit forrásától: az Úr Jézus Krisztustól. Ezek a „hitető lelkek” test nélküli, láthatatlan gonosz szellemek, démonok. Emberfölötti intelligenciával rendelkeznek, harcban állnak Istennel, az Úr Jézus Krisztussal, rabul ejtik az embereket, és sok kárt tesznek bennük. Ezek egyike a szóban forgó hitetés, amelyet a démonok azáltal tudnak (egyebek mellett) elvégezni, hogy hozzáférnek az ember elméjéhez, és igyekszenek azt befolyásuk alatt tartani. Félrevezető gondolatokkal az emberi elmét be tudják csapni, el tudják csábítani, az ember értelmét, logikáját meg tudják kötözni. Ebből a szempontból az ember, a bűnbeesés és annak átöröklődő büntetése következtében, fölöttébb ki van szolgáltatva e gonosz lelkeknek és erőknek. Ezért (is) szükséges újjászületnünk (Jn 3, 7).

Amikor az újjászületésekor valakiben lakozást vesz a Szentlélek, azonnal az Úr Jézus Krisztus uralma alá kerül, tehát ezek a „hitető lelkek” már nem tudnak hatást gyakorolni rá. Ha valaki a későbbiek során – mivel az Úr Jézus Krisztusban szabad ember – bármely ok miatt mégis visszautasítja Isten kegyelmét (megfürdött disznó…), a Biblia úgy írja, hogy az ilyen ember „kioltja” a benne lakó Szentlelket (1 Thessz 5, 19), számolnia kell egyebek mellett azzal a következménnyel is, hogy ilyen esetben fokozott mértékben, akár véglegesen is a „hitető lelkek” markába kerül.

Az, hogy „némelyek elszakadnak a hittől” az Ige szerint – mint írtuk – részben amiatt következik be, hogy „hitető lelkekre” hallgatnak, másrészt pedig azért, mert „gonosz lelkek tanításaira” hallgatnak. Látható, hogy a „hitető lelkek”-et a „gonosz lelkek”-től jól megkülönbözteti a Biblia. Miért? Mert az első az szellemi, láthatatlan ellenfél, míg az utóbbi az látható, testben élő ellenfél. Amíg a szellemi ellenfél az elmébe férkőzve láthatatlan módon fejti ki tevékenységét, addig a testben élő gonosz lélek látható, kézzel fogható módon, tanítással teszi ugyanezt. Hamis tanítással. Akik tehát hamis dolgokat tanítanak, azok képesek arra is, hogy a hitetleneket még messzebbre távolítsák Isten igazságától, kifejezetten akadályozva ezzel a Szentlélek munkáját, küldetésének végzését, illetve akik hamis dolgokat tanítanak, azok képesek kikezdeni, legyengíteni, esetenként végképp tönkre tenni még akár egy újjászületett hívő hitét is. Különösképpen azokét, akik még útjuk kezdetén tartanak, vagy kevésbé engedelmesek, úgynevezett „testies” hívők.

Természetesen úgy a „hitető lelkek”, mint a „gonosz lelkek” munkája is csak akkor lehet eredményes, ha az emberek az Ige szerint „figyelmeznek”, azaz figyelnek, hallgatnak reájuk. Hát ez az ember személyes felelőssége! Attól függően, hogy élete során valaki melyik irányba fordítja a szívét, lesz felmagasztalva vagy kárhozatra ítélve. Egy hitetlen ember sem védekezhet majd az ítéletkor azzal, hogy démoni befolyásoltság alatt volt, mert ha másra nem is maradt szabad akarata, de a megtérésre, újjászületésre mindenkor rendelkezett a Teremtő Istentől kapott szabad akarattal, hiszen a keresztfán Jézus Krisztus őérte is elvégezte a megváltást. És egy hívő ember sem védekezhet majd azzal, hogy a hamis tanítók hamis tanításai miatt tért le a keskeny útról. Hiszen bármikor módja lett volna megválnia hamis tanítójától, figyelmeztette is erre elégszer a benne lakó Szentlélek. Inkább az a valószínű, hogy amikor az illető egyre mélyebb betekintést nyert a hit harcába, már nem találva olyan vonzónak ezt az egészet, és egy idő után „kedvére való” tanítót keresett magának. Olyat, akinek, vagy akinél ő megfelelőbb keresztény, ahol tulajdonképpen kevesebb az „elvárás”, ahol nem szükséges annyira engedelmeskedni az Igének sem, ahol (elképzelése szerint) úgynevezett „limonádé keresztényként” is hozzájuthat minden áldáshoz. Természetesen ezeket így soha nem fogalmazta meg, de gondolatai és cselekedetei ebbe az irányba sodorták őt. Így került egy olyan hamis tanító halálos hálójába, aki azután ördögi tanításaival szépen, lassan és észrevétlenül kiolttatta vele a benne lakó Szentlelket, majd végül a „hitető lelkek” kezére játszotta. Tud ilyenről a Biblia.

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin