2017. május 12., péntek

Mi is az evangélium?



A Bibliában négy evangélium van, ezt sokan tudják. De miért evangélium ezeknek a bibliai könyveknek a címe? Az egyházi közegben felnőttek még azt is tudják, hogy az evangélium jelentése “jó hír” vagy “örömhír”. De ha megkérdeznénk, hogy mi is ez a jó hír, vagy örömhír, kevesen válaszolnának pislogás nélkül, még azok közül is, akik amúgy ezt a bizonyos örömhírt vallják életük forrásának.

Mi is az evangélium? De tényleg! Ez a legfontosabb kérdés! Ugyanis az evangélium nem csak 4 vékonyka könyv a Bibliában, valójában az egész Biblia az evangéliumról szól. Nem csak az újszövetségi könyvek hírnökei az evangéliumnak, hanem ugyanennek az örömüzenetnek az előhírnökei az ószövetségi könyvek is. Kulcskérdés tehát, hogy mi is ez az örömhír!

Az evangéliumok a Bibliában azzal kezdődnek – miután leírják Jézus Krisztus születését, bemerítkezését a Jordánban, illetve megkísértését a pusztában -, hogy Jézus elkezdi hirdetni az evangéliumot. Márk például így fogalmazza ezt meg: Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát: “Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” (Márk evangéliuma 1. fejezet/rész 14-15 vers)

Mivel Jézus Krisztus volt az első hirdetője az evangéliumnak, azt hiszem, ezek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez az egyetlen mondat nem más, mint az első, eredeti, igazi formája az evangéliumnak, örömhírnek, örömüzenetnek, ami nevezzük bárhogy is, így szól: Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.

De mit is jelent ez a mondat pontosan?

Betelt az idő

Mit jelent az hogy betelt az idő? Arról van szó, hogy eljött az idő, amire vártatok most válik valósággá. Átélted már, milyen az, amikor megígérnek neked valamit és egyszer csak valóra válik? Örömmel töltött el, ugye? Ez az örömhír első pontja: amire egész eddigi életedben vágytál, az létezik, megvalósult!

elközelített már

Mi az, hogy elközelített már? Azt állapítottuk meg az előbb, hogy valósággá vált a megígért és vágyott dolog, de vajmi keveset érne, ha nem lehetne a miénk! Pedig az, hogy a kívánt dolog valóság, akkor igazán nagy öröm, mikor kiderül: közel is van, elérhető, itt van, látható és megtapasztalható.

az Isten országa

Jó, de mi az a dolog, amire vágyunk, megvalósult és elérhető? Ez nem más, mint Isten országa. Az, ami után egész életünkben sóvárgunk, az az élő Isten uralma. Ugyanis Isten országának államformája nem demokrácia, hanem királyság, ahol – hiszen az ő királyságáról van szó – ő a király. Ez fantasztikus hír! Egy ország, ahol Isten a király? Hogyan kaphatok állampolgárságot?

térjetek meg


Hát így. Térjetek meg, ami a hazatérés, megfordulás szinonimája. Arról van szó, hogy születése után minden ember – kivétel nélkül – egy ponton elfordul Istentől, és elindul egy vele ellentétes irányba, azaz elkezd távolodni tőle. Megtérni csak annyit jelent, hogy megfordulunk, azaz visszafordulunk Isten felé, és innentől kezdve közeledünk feléje, nem távolodunk.

higgyetek az evangéliumban

De miért fordulnánk vissza Isten felé? Senki nem fordulna vissza, ha nem ez lenne a jól felfogott érdeke. Csak akkor fog menni a hazafelé fordulás, ha hiszünk az evangéliumban, vagyis abban, amit az előbb vázoltunk fel, hogy Isten királysága valóságos és elérhető, és abban is, hogy ez egy jó hír! Az evangéliumnak az is a része, hogy ez egy örömüzenet, vagyis örömre ad okot.

De miért örüljek ennek?

Természetes, ha felmerül benned a kérdés, hogy miért ad örömre okot, hogy Isten királysága valóságos és elérhető. Ez a döntő kérdés az életünkben, ami meghatározza az istenkapcsolatunkat. Isten jó? Jó az nekem, hogy van Isten? Ez a kétely hajtotta az első embereket arra, hogy elforduljanak Istentől, és ez a kétely fordít el ma is mindenkit Istentől.
Döbbenet, hogy döbbenet, de Isten jó!

Miért?

Mert erről tanúskodik a minket körülvevő világ. Isten adott életet minden embernek, még azoknak is, akik elfordulnak tőle. Minden ami jó ebben a világban, az ő valamely tulajdonságát tükrözi vissza.

Szülői, házastársi, baráti szeretet? Mindet az ő szeretéről mintázták.

Emberi tudás, bölcsesség? Az ő ajándéka.

Szépséget látsz a természetben? Csak az ő szépségét tükrözi vissza.

Mindaz, ami ebben a világban jó, az tőle van.

Miért csak a jóért felelős? Miért van tele az általa teremtett világ fájdalommal?

A világban tapasztalható rossz dolgok, a fájdalmak egy dologból fakadnak: abból, hogy elfordulunk Istentől. Mivel Isten az élet és minden jó teremtője, tőle elfordulni annyit jelent, mint elfordulni az élettől, a jótól.

Mivel Isten az élet alkotója, ő tudja egyedül megmondani, hogyan érdemes élni az életet, amit ő talált ki. Ha egy programozó ír egy programot, akkor csak az a programozó tudja legjobban, hogyan működik az adott szoftver. A felhasználók a legpontosabb információt tőle kaphatják arról, mi hogyan működik. Támaszkodhatnak a tapasztalataikra is, vagy megkérdezhetnek más felhasználókat is, de legjobban akkor járnak, ha elolvassák az alkotó által írt használati utasítást. Van ilyen használati utasításunk Istentől is: a Biblia ezt a szerepet is betölti.

Az, hogy a rendeltetésének megfelelően éljük-e az életet, avagy Istennel vagy nélküle, az egyrészt társadalmi, másrészt egyéni felelősség is egyben.

Társadalmi felelősség, és mivel az emberiség mint olyan elfordult tőle, egy bukott világban élünk, ahol nem Isten eredeti szándékai érvényesülnek. Kollektíve azt mondtuk és mondjuk Istennek folyamatosan, hogy köszönjük szépen, nem kérünk belőle. Miért lenne hát köteles velünk maradni? Emiatt vannak betegségek, katasztrófák. Az, hogy van még jó a világban, az az ő kegyelméből fakad – lázadásunk ellenére sem hagyott magunkra bennünket teljesen. 

Hogy honnan tudhatjuk ezt? Onnan, hogy van még élet a földön!

Másrészt ez egyéni felelősség is, emiatt a saját életünkben sem az ő eredeti terveinek megfelelő minőségben éljük meg mindig az életet. Az, hogy tapasztalunk jót is az életünkben, tőle való elfordulásunk ellenére is, az meg nem érdemelt jó csupán, és csakis az ő irgalmának jele.

A rossz tehát igazából három dolognak lehet a következménye:

– a világunk bukásának következménye (pl. természeti katasztrófák)
– más emberek bukásának következménye (pl. terrorcselekmények)
– saját bukásunk következménye (pl. abortusz)

A példák persze disztilláltak, a legtöbbször nem ennyire egyértelmű a helyzet. A legnehezebb a harmadikat belátni. A saját felelősségünket szeretjük elhárítani. Ha bármi rossz ér minket, általában áldozatként tekintünk magunkra, nem elkövetőként. Pedig pont az a ritka, amikor ez a helyzet.

De visszatérve az eredeti kérdéshez…. Miért is felelne Isten a rosszért? Milyen alapon vádolhatnánk az élet Istenét azzal, hogy ő a rossz?

Pont ezért olyan jó hír, hogy Isten királysága valóságos és itt van! Mert ez azt jelenti, hogy megélhetjük az életet úgy, ahogy ő azt eredetileg tervezte. Meggyógyulhatunk a testi-lelki betegségekből, sérelmeinkből, hibáinkból és élvezhetjük az életet. Ez pedig egy valóságos, és megtapasztalható dolog. Visszafordulhatunk Isten felé, ahonnan az élet fakad.


Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!