A nyelveken szólás..3.

„Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok. Mert a ki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem az Istennek; mert senki sem érti, hanem lélekben beszél titkos dolgokat. A ki pedig prófétál, embereknek beszél épülésre, intésre és vígasztalásra. A ki nyelveken szól, magát építi; de a ki prófétál, a gyülekezetet építi. Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de inkább, hogy prófétálnátok; mert nagyobb a próféta, mint nyelveken szóló, kivévén, ha megmagyarázza, hogy a gyülekezet épüljön… Azonképen ti is, ha érthető nyelven nem beszéltek, mimódon értik meg, a mit szóltok? Csak a levegőbe fogtok beszélni… Azért a ki nyelveken szól, imádkozzék, hogy megmagyarázza. Mert ha nyelvvel könyörgök, a lelkem könyörög, de értelmem gyümölcstelen. Hogy van hát? Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a lélekkel, de énekelek az értelemmel is. Mert ha lélekkel mondasz áldást, az ott lévő avatatlan miképen fog a te hálaadásodra Áment mondani, mikor nem tudja, mit beszélsz? Mert jóllehet, te szépen mondasz áldást, de más nem épül abból. Hálát adok az én Istenemnek, hogy mindnyájatoknál inkább tudok nyelveken szólni; De a gyülekezetben inkább akarok öt szót szólani értelemmel, hogy egyebeket is tanítsak, hogy nem mint tízezer szót nyelveken. Atyámfiai, ne legyetek gyermekek értelemben; hanem a gonoszságban legyetek gyermekek, értelemben pedig érettek legyetek. A törvényben meg van írva: Idegen nyelveken és idegen ajkakkal szólok e népnek, és így sem hallgatnak rám, azt mondja az Úr. A nyelvek tehát jelül vannak, nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek; a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek. Azért ha az egész gyülekezet egybegyűl és mindnyájan nyelveken szólnak, bemenvén az idegenek vagy hitetlenek, nem azt mondják-é, hogy őrjöngtök? De ha mindnyájan prófétálnak és bemegy egy hitetlen, vagy avatatlan, az mindenektől megfeddetik, mindenektől megítéltetik, És ilyen módon az ő szívének titkai nyilvánvalókká lesznek; és így arczra borulva imádja az Istent, hirdetvén, hogy bizonynyal az Isten lakik ti bennetek. Hogy van hát atyámfiai? Mikor egybegyűltök, mindeniteknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek. Ha valaki nyelveken szól, kettő vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza meg: Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben; hanem magának szóljon és az Istennek.” (1 Kor 14, 1-5, 9, és 13-28) 

Pál apostol levelének idézett részlete annyira lényegre törő, hogy alig volt lehetőségünk a tömörítésre. Mivel még ezekután is eléggé terjedelmes az Igeszakasz, és tudjuk, hogy a figyelem ellankadhat az olvasás közben, ismétlés céljából ragadjunk ki a szövegből néhány általunk fontosabbnak ítélt kijelentést, és elemezzük azt! Vessük össze napjaink gyakorlatával!

Azonnal szembetűnő, hogy Pál a nyelveken szólást szinte mindvégig a prófétálással veti össze, ez utóbbi javára. A Jelenések könyvéből tudjuk, hogy „… a Jézusról való bizonyságtétel a prófétaság lelke” (Jel 19, 10). Pál apostol tehát előrébbvalónak tartja, hogy a gyülekezeti alkalmakon kifejezetten az Úr Jézus Krisztusról szóló bizonyságok, tanítások kapjanak hangsúlyt, mégpedig közérthető módon, mivel ez az emberekhez szól, nem pedig Istenhez. Aki ugyanis ilyen alkalmakon anélkül szól nyelveken, hogy idegen nyelvterületről való (külföldi) lenne jelen, akkor az nyilván csak Istenhez (az Úr Jézus Krisztushoz) szól esetleg valamiféle angyali nyelven, amellyel csak önmagát és nem a jelenlévőket építi. „A ki nyelveken szól, magát építi; de a ki prófétál, a gyülekezetet építi.” Ennek ellenére egy-egy összejövetelen ha valaki nyelveken szól „… kettő vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza meg: Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben…” Természetesnek tartjuk, hogy az ilyen „hozzászólásokra” is csupán akkor kerülhet sor, ha a nyelveken szóló nem önmagáért könyörög, hanem a gyülekezet megtisztulásáért, a tagok újjászületéséért, a gyülekezetet érintő ajándékokért, vagy olyan magasztalást mond, amely kifejezetten a tagság javára, épülésére szolgál.

A fentiekkel kapcsolatban több, napjainkban fellelhető tévelygés feltárása kívánkozik ide. Nem az a baj némely gyülekezettel, hogy összejöveteleiken a nyelveken szólás túlburjánzik a prófétáláson, hanem az, hogy miután úgy tartják, hogy tagjaik szinte kivétel nélkül rendelkeznek ezzel az ajándékkal, karizmával, ezért ők (karizmatikusok) „jobb” gyülekezet minden más gyülekezetnél. Pedig ha ennek az ajándéknak a tömegszerű jelenlétét köreikben alaposabban megvizsgálnánk kiderülne, hogy tagjainak még tizede-huszada sem kapta meg valójában ezt az ajándékot a Szentlélektől, hanem önmaga erejéből (begyakorlással) kapart össze egy úgynevezett „nyelvet”. Miért? Mert ezekbe a körökbe való betagozódásnál elvárás a régebbi tagok részéről, hogy az új belépő a vízkeresztség ideje körül, esetleg elöljáróik kézrátételét követően azonnal szólaljon meg nyelveken, különben hamar megbélyegzik, hogy nincs is újjászületve és még a Szentlélek sem töltötte be, tehát nem is hívő, ergo nem való közéjük. Szomorúan hallgattuk több esetben azokat az önmagukat és társaikat is becsapó, hívőket, vagy hitre törekvőket, akik olyan szavakat használtak és ismételgettek „beszédükben”, amiket mi idegen nyelvtudásunkból, vagy egyéb tudásunkból eredően jól ismertünk. (Volt ezek között még évtizedekkel ezelőtt külföldre távozott ma már alig ismert magyar futballista neve is, és hasonlók. Vajon ezzel még önmagát is, hogyan építette?…) Pedig Pál világosan leírta: „… A nyelvek… jelül vannak, nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek…”, azaz nem egymás előtt kell fennhéjázva (esetleg hamisan) bizonygatni, hogy mi már nyelveken beszélünk, hanem ez egy olyan jel, amelytől elámulhat egy hitetlen. Mint Pünkösdkor, Efézusban, Samáriában vagy máshol, mert Isten erejét véli felfedezni benne, hiszen esetenként egy általa azelőtt is jól ismert személy egyszer csak folyékonyan kezd az egyik pillanatról a másikra, minden előképzettség nélkül egy új nyelven beszélni.

Két kicsi megjegyzés még. Elgondolkoztató, hogy olyan gyülekezetekben, ahol „mindenki” kapott ilyen ajándékot a Szentlélektől, senki nem kapja meg ugyanattól a Szentlélektől a nyelveken szólás magyarázatát. Hogyan lehetséges ez? A másik: Megfigyeltük, hogy egy-egy ilyen kifejezetten „karizmatikus” gyülekezetben, bármikor, bármiért imádkozik a vezető (pásztor, tanító), azonnal minden tag imádkozni kezd nyelveken, nyilván a vezetőtől és egymástól is függetlenül – hangosan, vagy félhangosan. Amikor a vezető ebben a méhkaptár-beli zajban befejezi az imáját, hirtelen mindenki abbahagyja saját imáját, és azonnal áment mond. Nyilvánvaló, hogy az előljáró imájára. Vajon hogyan tudott azzal azonosulni, arra áment mondani, miközben saját imáját mondta? Sok a hiba a nyelveken szólás körül.

Legyen ez összegzésül: a nyelveken szólás ma is élő, érvényben lévő ajándéka a Szentléleknek és Krisztus Testének épüléséhez ma is annak adja, akinek akarja. Ha már ritkább is ez az ajándék, mint a kezdetekben, meg kell becsülni, nem szabad akadályozni, viszont óva intünk mindenkit, hogy hamisan használja, vagy birtoklásától felfuvalkodjék.

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin