A hit erejével...1.

Mózes első könyvének 6-7. része írja le részletesen az özönvíz történetét, itt olvashatunk Nóéról, családjáról és az általa épített bárkáról is.

„… Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé. És nemze Noé három fiat: Sémet, Khámot és Jáfetet. A föld pedig romlott vala Isten előtt és megtelék a föld erőszakoskodással… mert minden test megrontotta vala az ő útát a földön. Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem… Csinálj magadnak bárkát gófer fából, rekesztékeket csinálj a bárkában, és szurkozd meg belől és kivűl szurokkal. Ekképen csináld pedig azt… Én pedig ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden testet, a melyben élő lélek van az ég alatt; valami a földön van, elvész. De te veled szövetséget kötök, és bemégy a bárkába, te és a te fiaid, feleséged és a te fiaidnak feleségei teveled. És minden élőből, s minden testből, mindenből kettőt-kettőt vígy be a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak: hímek és nőstények legyenek... Minden tiszta baromból hetet-hetet vígy be… Az égi madarakból is hetet-hetet… Mert hét nap múlva esőt bocsátok a földre negyven nap és negyven éjjel… Cselekedék azért Noé mind a szerint, a mint az Úr néki megparancsolta vala… és az Úr bezára utána az ajtót.” (1 Móz 6, 9-15, és 17-19, 1 Móz 7, 2-5, és 16) 

Olvassuk el még egyszer mit mondott Isten Nóénak? „… hét nap múlva esőt bocsátok a földre negyven nap és negyven éjjel...” És mi történt azt követően, hogy Noé bement családjával és az állatokkal együtt a bárkába? „… az Úr bezára utána az ajtót.”

Isten csak Nóét találta igaznak és feddhetetlennek a földön, mert Nóé Istennel járt. Ezért ő, családjával együtt kegyelmet talált az Úrnál, és megmenekülhetett az özönvíz katasztrofális pusztítása elől. Természetesen csak abban az esetben, ha elkészítette a túléléshez szükséges bárkát. Úgy gondoljuk, hogy ennek, az Isten által méreteiben és szerkezetében megadott bárkának az elkészítése, a korabeli szerszámokkal és eszközökkel nem kis feladat lehetett. A munka évekig tarthatott. Feltételezzük, hogy az építés közben sokan kérdezgették őt, hogy mit csinál, miért csinálja, ki az aki erre biztatta őt, vagy ki parancsolta meg ezt neki, és konkrétan hogyan? Gúnyolódhattak is vele az emberek, hiszen Nóé válaszaiban számukra túl sok volt az ismeretlen tényező, Istentől egészen az esőig, ami addig még soha nem is esett. Előre nevethettek a felfakadó vizeken is, hiszen abban a környezetben víz csupán a legmélyebb kutak alján volt, ott is néha csak mutatóban. És előre nevethettek azon, hogyan fogja Nóé és családja összefogdosni azt a temérdek állatot, amiknek a bárkába való bevitelére állítólag valakitől parancsot kapott.

Végül is a bárka elkészült, a család az állatokkal már beköltözött, és olvashattuk, hogy Isten bezárta utánuk az ajtót. Úgy véljük Nóé igazi megpróbáltatásai csak ezután kezdődtek. Az első napok még csak el-eltelhettek, hiszen saját ellátásuk mellett meg kellett szervezniük az állatok etetésének, takarmányozásának, itatásának, tisztántartásának a rendjét, gondoskodni a rendszeres szellőztetésről, levegőztetésről, véglegesen kiigazítani a karámok hiányosságait, az állatok által okozott károkat, és így tovább. Esténként, amikorra már lecsendesedtek az állatok, megtörténtek a másnapi munkára való előkészületek is, elfogyott az aznapi tennivaló, összeült a család. Arról beszélgethettek vacsora közben, vagy lefekvés előtt, valójában mi történik majd, milyen lesz az az özönvíz, mi lesz a kívül lévőkkel, mi lesz rokonaikkal, kiállja-e a próbát a bárka, ténylegesen túlélhetik-e ők valamennyien ezt az Isten által ítéletnek szánt csapást? Másnap felvetődhetett, hogy Nóé jól értette-e mindazt, amit Isten mondott neki? Közben hallhatták amint kívülről többen botokkal, husángokkal verik a bárka oldalát, és azt kiabálják a bentlakóknak: Mi lesz már az esővel, Nóé? Mikor esik már az eső, Nóé? Odabent már esik? Az ötödik napon talán félrehívta Nóét a felesége, és csendben azt kérdezte tőle: Mit mondunk majd az embereknek, ha nem lett eső? Nóé csak annyit válaszolhatott: Lesz eső, az Úr megmondta! Ezekben a napokban a szemét sem hunyta le éjszakánként Nóé, vagy esetleg soha nem aludt még ilyen jóízűen, gondtalanul, hiszen érezhette, hogy biztonságban van, és sikerült biztonságba menekítenie családját is… Egyik menye azt kérdezte: Hányadik napon kezd esni majd? A hetediken – válaszolta apósa. Még egy nap. Holnap már esni fog…

Nóé bízott Isten kijelentéseiben. Miért akarta volna őt félrevezetni, miért mondta volna, hogy özönvíz lesz, ha nem lesz? És az is igaz, hogy megromlott minden a földön, végtelen gonoszak az emberek, lopnak, csalnak, hazudnak, rabolnak, gátlástalanul ölnek, mindent káromolnak, részegeskednek. Ez így valóban nem mehet tovább, jól mondta az Úr. És megláthattam a csodáit is – elmélkedett tovább Nóé –, hiszen semmit nem kellett azért tennem, hogy begyűjtsem az állatokat, valamennyi magától jött be, mintha valaki beterelte volna őket. Persze, hogy így volt, hiszen Isten nem is azt mondta, hogy én fogdossam össze őket! Hogyan is mondta? Vigyél magaddal a bárkába… Vigyél magaddal, legyenek veled, ments meg belőlük hetet-hetet, vagy kettőt-kettőt! Maga Isten terelte be őket! És amikor utoljára bementem én is a bárkába, egyszer csak valaki becsukta utánam azt a nagy, nehéz ajtót. Még gondolkoztam is azon, hogy hívom a fiaimat, hogy itt az ideje annak, hogy becsukjuk az ajtót. És eljött a hetedik nap.

Együtt volt a család, mind a nyolcan. Csendben várakoztak, figyeltek, hallgatóztak. Vajon mikor hallják meg az első esőcseppek halk koppanását a bárka tetején? Helyette odakintről gyerekek skandálása hallatszott: Nóé bácsi gyere ki! Nóé bácsi gyere ki!… Egy idő után megunták, odébbálltak. Elmúlt dél. Már egymásra nézni sem mertek. Ma esni fog, ma van a hetedik nap – fordult feléjük Nóé. Ma pedig esni fog, meglátjátok.

Amikor lement a nap, koppant valami a tetőn. Az eső! – kiáltottak fel szinte egyszerre. De nem az volt, csak egy nagyobb falevél, vagy egy fáról letört ágacska odaütődése okozta a zajt. Egy kis idő elmúltával viszont valóban esőcseppek, egymást követő halk koppanása hallatszott a fejük fölötti deszkatetőn. Esik az eső! Esik az eső! Sírtak és nevettek. Esik az eső! Nóé ránézett a többiekre és csendesen csak ennyit szólt: Miért hitetlenkedtetek? Hiszen megígérte az Úr, vagy talán nem?

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin