A hit erejével…3.

 „… kerülj a hátuk mögé és a szederfák ellenében támadd meg őket.” Dávidban bizonyára felvetődött, hogy tévedett volna, amikor az ütközetre a jelenlegi helyen állította hadrendbe csapatát? Vele még ilyen soha nem fordult elő! Létezhet jobb taktika is, mint amit ő erre a napra kitalált? Gyorsan kellett döntenie, hiszen egy sereg átcsoportosítása időigényes. És Dávid gyorsan döntött, visszavonulást rendelt el, kihasználva a természeti adottságokat, titokban megkerülte a filiszteusokat. Amikor csapatával végre mögéjük került, már bizonyára valamennyi katonája hevült szívvel várta a meglepetésszerű roham kezdetét. Parancsnokai bár nem helyeselték, de elfogadták a felállás helyének módosítására kiadott parancsát, és kivont karddal, izgatottan ültek lovaikon, sürgetvén Dávidot, hogy most már viszont támadjanak. Ha már átjöttek erre az oldalra, ne veszítsék el a meglepetés erejét, amely egy támadásnál nagy előnyt jelent. Király, induljunk már! – kiáltották felé. És Dávid csak ült a nyeregben és várt. És figyelt. Senkivel nem tudta megbeszélni, hogy ő nem indíthatja meg a támadást, mert Isten azt mondta neki, csak akkor támadjon, ha a szederfák teteje felől meghallja Isten lépteinek a neszét. Hogyan is merné ezt még legbizalmasabbjainak is elmondani? Ki hinné ezt el neki? Ki hinné el, hogy egy csata azon múlhat, hogy hall-e egy király a szederfák felől lépéseket, vagy nem. Dávid, add ki a parancsot! Dávid add ki a parancsot! – kiálthatták felé újra és újra tisztjei. Dávid, add ki a parancsot! Ha megfordulnak a filiszteusok, és meglátják, hogy itt vagyunk, egy szálig levágnak bennünket! Ez a hely itt még menekülésre sem alkalmas! Bekeríthetnek! Király, add ki a parancsot a támadásra!

Dávid csak várt és figyelt. Szíve egyre sűrűbben dobogott, homlokáról megindultak a verejtékcseppek, szájával szinte alig hallhatóan csak ennyit mondott: Nem értitek, hogy nem adhatom ki a parancsot? Még nem hallottam… a… léptek neszét. Addig nem lehet…

Óráknak tűnt számára minden perc, amit várakozással töltött. Dávid ekkor még csak harminc éves volt. Nagyon fiatal. Egyszercsak széles mosoly futott végig az arcán, kirántotta kardját a hüvelyéből és torkaszakadtából, teljes erővel kiáltotta katonái felé: Támadás! Támadás! Velünk az Úr! Utánam, mindenki utánam!…

Hogyan olvastuk? „És úgy cselekedék Dávid, a mint megparancsolta vala néki az Úr: és vágta a Filiszteusokat Gibeától fogva, mind addig, míg Gézerbe mennél (a gézeri útig Új ford.).” Izráel teljes sikerével végződött a csata.

Ha bárki megkérdezne téged, hogy mi történt Jézus Krisztus halála és feltámadása utáni első Pünkösdkor Jeruzsálemben, azonnal tudnád a választ. Ekkor töltetett ki a Szentlélek. Milyen egyszerűnek hat ez közel kétezer év távlatából! Mert hát mi más történt, minthogy beteljesedett Jézus Krisztusnak az az ígérete, amit mennybemenetele előtt tett tanítványainak. Jól emlékszünk, hogy azt ígérte nekik Jézus Krisztus, hogy Pünkösdkor jön el a Szentlélek? Ugye, nem így ígérte?

„… szenvedése után (tanítványainak) sok jel által meg is mutatta, hogy ő él, negyven napon át megjelenvén nékik, és szólván az Isten országára tartozó dolgokról. És velök összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem: Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap mulva… vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.” (Apcsel 1, 3-és 5, 8) 

Miután ezeket mondta Jézus Krisztus, szemük láttára felemeltetett a mennybe. Így folytatódik a Biblia az apostolok cselekedeteiről szóló könyv leírása szerint:

„Akkor megtérének Jeruzsálembe a hegyről, mely hívatik Olajfák hegyének, mely Jeruzsálem mellett van, egy szombatnapi járóföldre. És mikor bementek, felmenének a felsőházba, a hol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia. Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az ő atyjafiaival együtt.” (Apcsel 12-14) 

Tudjuk, hogy létszámuk esetenként jóval több volt, a Biblia tudósítása szerint volt olyan nap, amikor mintegy százhúsz főnyi sokaság is volt velük. (Apcsel 1, 15) Az áruló Júdás helyébe akkor választották meg Mátyást, akit ettől az időtől a tizenegy apostol közé soroltak (Apcsel 1, 26), egyebekben pedig, mint olvashattuk: „… mindnyájan egy szívvel-lélekkel foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben…” És tegyük hozzá: együtt várakoztak Uruk ígéretének beteljesülésére: „… Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap mulva…” Mikor? „… nem sok nap mulva…”

Nem szeretnénk várakozásuk nehézségeiről fantáziálni, képzeletünkre hagyatkozni, miként azt Nóé vagy Dávid esetében tettük, hogy mélységében is érzékeltessük sajátságos helyzetüket, de bizonyára nem volt könnyű a várakozás a felházban sem. Valamennyien valószínűleg feszülten és izgalommal egy olyan esemény megtörténtét várták, amely azelőtt még sosem fordult elő. Valamennyien Isten ígéretének beteljesülésére vártak, mint Nóé és mint Dávid is. Tanúságként jól jegyezzük meg: Nóé nem hiába várt, Dávid sem, és a jeruzsálemi apostolok és társaik sem! Utólag tudjuk, hogy mintegy tíz napnak kellett eltelnie:

„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel…” (Apcsel 2, 1-4)

Hitünk ereje nem „csupán” hegyek elmozdítására alkalmas, és nem is csak a bűnök leküzdésére. Hittel tudjuk fékentartani óemberi természetünk eseti lázadásait, de hittel tudunk ellenállni e világ fejedelme és udvartartása kényszerítéseinek, zaklatásainak is. Hittel tudjuk elfogadni megváltásunkat, az örök élet ígéretét is. És sorolhatnánk. Belátható, hogy mennyei Atyánknak az Úr jézus Krisztuson és Szentlelkén át közvetített ígéretét az elragadtatást is, mint eljövendő eseményt, kizárólag a hit erejével tudjuk elfogadni, és nem utolsó sorban: megtörténtét kivárni. Hitbéli elődeinkhez hasonlóan mi sem tudjuk pontosan, hogyan és mikor teljesedik be az ígéret, de abban bizonyosak lehetünk, miképpen ők is bizonyosak voltak benne, hogy megtörténik. Ha akadtak is ellendrukkereik vagy nehézségeik, de csüggedés nélkül, türelmesen várakoztak. Mert Isten megígérte… Isten megígérte.

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin