Lelki béke egy bizonytalan világban.
A lövészárkok Istene
Kétség kívül sokan várnak az Istenhez fordulással addig, amíg igazán nehéz idők szakadnak a nyakukba. Egy II. világháborús tábori lelkész mondta, hogy „a lövészárokban nincsenek ateisták.” Amíg az élet rózsás, az emberek nem érzik, hogy szükségük lenne Istenre. De ez gyakran megváltozik, amikor a dolgok eldurvulnak és észrevesszük, hogy egy lövészárokban járkálunk.
Caryn, egy virginiai diák, a következőképp írja le az Istenhez vezető útját: „Azt hittem keresztény vagyok, mert vasárnaponként eljártam gyülekezetbe, de valójában fogalmam se volt, kicsoda Isten. A középiskola utolsó éve ugyanúgy telt, mint a többi: ittam, füveztem vagy éppen próbáltam elérni, hogy valaki szeressen. Belül haldokoltam és nem voltam ura az életemnek. Amikor leesett, hogy valójában mennyire szeretném, ha az életem véget érne, akkor értettem meg azt is, hogy amikor elmegyek egyetemre, találnom kell valami reményt az életembe. Ekkor kértem meg Istent, hogy lépjen be az életembe. Ő pedig szeretetet, biztonságot, megbocsátást, támaszt, vigasztalást, elfogadást és életcélt mutatott nekem. Az én erőm benne van és nélküle ma nem lennék itt.”
Ki tudja, mit tartogat a jövő? Sok diák érzi úgy, hogy egy lövészárokban rekedt. Az élet küzdelmes tud lenni. A lelki békénk súlyosan meginoghat. Azokban a pillanatokban, amikor nagy a nyomás, sokszor Istenhez fordulunk. Ez rendben is van, hiszen Isten, az állandó, ott van, és tényleg részt akar venni az életünkben. Azt mondja „Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító. Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más”
Igen, lehet Istenre úgy gondolni, mint egy mankóra, de ez esetben úgy néz ki, ő az egyedüli használható mankó!
Folytatás holnap
ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!