2018. április 2., hétfő

Napi remény...90.


Meríts a feltámadás erejéből...


„Felhagytunk azzal, hogy saját magunkban bízzunk és meg tanultunk bízni Istenben, aki felemelkedett a holtak közül." (2Korinthus 1,9b NLT fordítás)

„Hogy ne bizakodnánk mi magunkban, hanem Istenben, aki feltámasztja a holtakat:” (2 Kor. 1:9b) Károli.

Az élet kemény. Gondolom ez nem ér váratlanul. Ezzel az igazsággal élsz nap mint nap. Néhányan érzelmi bonyodalmakkal kerülünk szembe. Néhányan fizikai gondokkal szembesülünk. Néhányunknak kapcsolati problémái vannak.

Mindannyian keresztülmegyünk valamin.

Még a Biblia egyik legnagyobb hőse, Pál apostol is keresztül ment nehéz időkön. A Biblia azt mondja, hogy egyszer annyira maga alatt volt, hogy azt mondta Istennek, kész meghalni. Sőt, kérte Istent, hogy ölje meg!

Hogyan sikerült túljutnia Pálnak ezen a nehéz időszakon?

Jézus Feltámadási erejéből merített.

Pál azt írja: "Felhagytunk azzal, hogy saját magunkban bízzunk és megtanultunk bízni Istenben, aki felemelkedett a holtak közül." (2Korinthus 1,9b, NLT fordítás).

A Biblia azt mondja, hogy Pál a tűrőképességen túl összetörtnek és megsemmisültnek érezte magát. El kellett érnie saját határait.

És ez pontosan az, ahova el kellett jutnia.

Egyetlen feltétele van annak, hogy Isten ereje az életed része legyen: alázatosság. El kell fogadnod, hogy szükséged van rá. Isten nem adja öntelt embereknek az erejét. Az alázatosság azt mondja az Úrnak: „Te vagy az Isten, én pedig nem. Neked igazad van, nekem nincs. Nálad van az erő, nálam nincs. Te bölcs vagy, én nem. Nekem nincs erőm változtatni ezen a helyzeten, úgy hogy ezt a kezedbe teszem."

Abban a pillanatban, amikor ezt megteszed, Isten Jézus feltámadásának erejét árasztja a helyzetedre.

Isten arra szakosodott, hogy visszahozza a holtakat az életbe. Isten szereti feltámadássá változtatni a keresztre feszítéseket.

Mi halt meg az életedben? Ha Isten fel tud támasztani egy halott embert, akkor fel tud támasztani egy halott házasságot, egy halott karriert vagy egy halott álmot is. Isten bármit meg tud tenni.

Ez a feltámadás ereje.



ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!