Három királyok…4.

Térjünk vissza most I. Heródes Agrippa, Nagy Heródes unokája történetéhez! Hatalmát jórészt származásának köszönhette, de hozzájárult ahhoz kifejezetten jó politikai érzéke, Rómával ápolt kapcsolata, és nem utolsósorban keménykezűsége. Mit is mondott az ország belbiztonságával kapcsolatban? „… az országomon belüli széthúzásokat és lázadásokat sem tűröm, valamennyi lázadóval, legyen az akár vallási felforgató is, kegyetlenül leszámolok.” Nem említette, de mi a Bibliából tudjuk róla, hogy:

„… elkezde kegyetlenkedni némelyekkel, a gyülekezetből valók közül. Megöleté pedig Jakabot, Jánosnak testvérét, fegyverrel. És látván, hogy ez tetszik a zsidóknak, föltette magában, hogy elfogatja Pétert is… Kit el is fogatván, tömlöczbe veté… Heródes pedig mikor előkérte őt és nem találta (mivel az Úr angyala éjszaka kiszabadította Pétert), kivallatván az őröket, parancsolá, hogy kivégeztessenek…” (Apcsel 12, 1-4, és 19) 

I. Heródes Agrippa király azzal sem dicsekedett, hogy az ő nagyapja volt az a személy, aki Betlehem környékén hatalomféltésből kiirttatott minden kétesztendős, és attól fiatalabb fiúgyermeket (Mt 2, 16), hogy elpusztítsa Izráel újszülött Messiását, Isten Fiát. De arról sem számolt be, hogy egyik nagybátyja (Antipás) fejeztette le Keresztelő Jánost, egyben ez a nagybátyja játszotta Poncius Pilátus kezére Jézus Krisztust.

„Heródes pedig ellenséges indulattal vala a tirusiak és sidoniak iránt; de azok egyakarattal eljövének ő hozzá, és Blástust, a király kamarását megnyervén, békességet kérének, mivelhogy az ő tartományuk a királyéból élelmeztetik vala. Egy kitűzött napon pedig Heródes királyi ruhájába felöltözve és székibe ülve nyilvánosan szóla hozzájuk. A nép pedig felkiálta: Isten szava ez és nem emberé. És azonnal megveré őt az Úrnak angyala, azért, hogy nem az Istennek adá a dicsőséget; és a férgektől megemésztetvén, meghala.” (Apcsel 12, 20-23)

Ezekután lássuk, mi történt Jichák Rabinnal! Hogyan hangzottak utolsó mondatai, amit a bemutatkozáskor mondott? „Felbecsülhetetlenül nagy eredménynek tartom és egyben álmaim beteljesülésének, hogy Jasszer Arafat és munkatársam Simon Perez, velem együtt vehette át 1994-ben a Nobel Békedíjat. Sikerült elhoznom tehát a békét Izráelnek, munkálkodásom eredményeként végre békességben élhetnek Izráel fiai.”

A rabini külpolitika megítélése – mint olvashattuk – nem volt egységes Izráelben. Az ellenzéki pártok az Arafattal történő különféle megállapodásokat még úgy-ahogy elfogadták volna, de azt, hogy Rabin, cserében a békéért át akarja engedni Szíriának a Golán fennsíkot, már a teljes jobboldal elutasította. A belpolitikai feszültség csúcspontján, 1995. november 4-én Rabin Munkapártja kétszázezer fős, hatalmas békedemonstrációt tartott Tel-Avivban, a rabini politika támogatására. A gyűlést élőben közvetítette az izraeli köztelevízió is. Néhány órával később mi magunk is láthattunk részleteket a felvett anyagból.

Az összejövetel végén egy énekesnő, aki Rabin egyik oldalán állt az emelvényen, a tömeggel együtt elénekelte azt az Izráel-szerte népszerű Békedalt, amelynek a szövegét még a dicsőséges Hatnapos Háborúban írta egy elesett fiatal katona mielőtt meghalt volna, egy fűszállal és saját vérével. Az énekesnő rábírta Rabint, hogy énekeljen vele ő is, holott élete során Rabin soha nem volt hajlandó mások előtt énekelni. Az énekesnő Rabin elé tartotta a szöveget, mire Rabin benyúlt a belső zsebébe, és elővette onnan a dal szövegét. Tehát készült rá, hogy itt és most, ebben az eufórikus hangulatban ő is énekelni fog. A vérrel írott dal lényegében arról szól, hogy ne csak beszélj, ne csak „papolj” a békéről, hanem tégy is érte. A közös éneklés után Rabin, mielőtt lejött volna az emelvényről, odalépett a mikrofonhoz és csak annyit mondott: Én nemcsak „papolok” nektek a békéről, meg is fogom azt nektek teremteni. Ezután a miniszterelnök a gépkocsijához tartott, amikor egy vallási fanatikus több lövéssel megsebesítette. Néhány órával később Jichák Rabin belehalt sérüléseibe.

Bepillantást kaphattunk három király életébe, életük egy-egy rövidke szakaszába. Nabukodonozor saját érdemének tartotta sikereit, öntelt lett és felfuvalkodott. Úgy gondolta tőle már nincs nagyobb hatalmasság, nincs nagyobb úr, elégedettségében Istennek hitte már magát. Bár kapott egy álombeli intelmet, de annak kijelentéseit dölyfösségében félresöpörte, gondolatai máshol jártak. Isten ugyan megkegyelmezett neki, meghagyta az életét, de csúfosan megalázta. Meg kellett tanulnia a leckét. Megalázottságban töltött hét évnek kellett eltelnie az életéből addig, amíg ki tudta mondani: „… én, Nabukodonozor, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei királyt: mert minden cselekedete igazság, és az ő utai ítélet, és azokat, a kik kevélységben járnak, megalázhatja.”

I. Heródes Agrippa hasonló hibába esett, sikerei teljében olyannyira felfuvalkodott, hogy amikor alattvalói istenné kiáltották ki, a legtermészetesebben fogadta szavaikat, méltatásukat nem utasította vissza, és a nyilvánosság előtt „… nem az Istennek adá a dicsőséget; és a férgektől megemésztetvén, meghala.”

Rabin valóban sokat fáradozott azon, hogy a zsidó nép békességben élhessen végre atyái földjén. Tudnia kellett volna viszont, hogy nem csak saját sorsa, de népe békéje is a Teremtő Isten, Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének kezében van. Most minden hatalom mennyen és földön egyaránt az Úr Jézus Krisztusé. Saját személyét és lehetőségeit alaposan túlbecsülte, amikor a közös éneklés után kijelentette: „Én nemcsak „papoltam” nektek a békéről, hanem meg is fogom azt nektek teremteni.” Erre már nem kapott lehetőséget. Túl messzire ment ő is.

A Jelenések könyvében is lesz egy olyan király (az Antikrisztus, vagy más néven a Fenevad), aki még az iménti három királytól is magasabbra emeli a székét, beül majd a jeruzsálemi templomba, és istenként mutogatja magát. (2. Thessz 2, 4) Bizonyára olvastad már, számára sincs kegyelem. Ő lesz az, „… a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével.” (2. Thessz 2, 8) Soha ne feledd el Teremtő Istenünk örökérvényű kijelentését:

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom…” (Ézs 42, 8)

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin.