A keresztény egység...1.

Az Apostolok cselekedeteiben olvashatunk az első gyülekezetről, amely Jézus Krisztus halálát, feltámadását és menybemenetelét követő Pünkösd napján jött létre, amikor az apostolokra kitöltetett a Szentlélek, és ők a Jeruzsálemben összegyűlt tömeg elé kiállva nagy erővel kezdték hirdetni az evangéliumot. Tekintsük át az erről szóló tudósítás egy részletét!

„Ezeket pedig mikor hallották, szívökben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak? Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és inti vala őket, mondván: Szakaszszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől! A kik azért örömest vevék az ő beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek. És foglalatosok valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben. Támada pedig minden lélekben félelem, és az apostolok sok csudát és jelt tesznek vala… És minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel. Dícsérve az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülőkkel.” (Apcsel 2, 37-43, és 46-47)

Mint olvashattuk, sokakat megérintett az Úr Jézus Krisztusról szóló beszéd. Ők nem sokáig elmélkedtek a hallottakon, nem meditáltak, nem töprengtek és filozofáltak hosszasan, hanem inkább fellelkesedtek és örültek, hogy az életük Istennek tetsző új fordulatot vehet. „A kik azért örömest vevék az ő beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek.”

Az újonnan megtértek nagy figyelemmel hallgatták összejöveteleiken az apostolokat, hiszen az apostolok voltak Jézus Krisztus közvetlen tanítványai. Ők rendelkeztek Jézus személyével és az Isten országával kapcsolatban a legtöbb ismerettel, egyúttal jól ismerték a próféták írásait, kijelentéseit is. Az apostolok vezetésével közösségek alakultak, ahol azon túl, hogy együtt imádkoztak, az új tanítványok egymás iránti szeretetüket gyakorolhatták, és folyamatosan növekedhettek a hitben – egymás bizonyságtételei által is. A leírásból úgy tűnik, hogy a közösségi munka „egyakarattal” általában a templomban zajlott, a kenyeret viszont házanként törték meg, otthonaikban. Mindezt „… örömmel és tiszta szívvel. Dícsérve az Istent…”

Érdekes megfigyelni, hogy: „Támada pedig minden lélekben félelem, és az apostolok sok csudát és jelt tesznek vala…” Mivel az apostolok tevékenységét számtalan csoda és jel kísérte, az emberekben félelem támadt, mégpedig istenfélelem. Hiszen saját szemükkel láthatták a meglepőbbnél meglepőbb eseményeket, amiket egyáltalán nem tudtak mire vélni, mivel az apostolok által elmondottakat vagy nem hitték, vagy azok érvelései nem voltak számukra elfogadhatók. Azt mindenképpen érzékelték, hogy most valami különleges dolog történik Jeruzsálemben, hiszen olyan jelek és csodák vették körül őket, amely jelek és csodák megtételére csak Isten lehet képes. Némelyekben felidéződtek azok a pár héttel korábbi rendkívüli események is, amelyek ennek a most felmagasztalt Jézusnak a kivégzésekor történtek. Akkor kora délután sötétség támadt mintegy három órán keresztül, és úgy megrendült a föld Jeruzsálemben, hogy még a sziklák is kettéhasadtak, a templomban pedig még szokatlanabb jelenség történt: váratlan hirtelenséggel felülről az aljáig kettéhasadt a szentek szentje előtti hatalmas kárpitfüggöny. Hát ezek láttán és ezek ismeretében szállta meg a jelenlévőket a félelem. Nyilvánvaló, hogy nem az apostoloktól és a hitre jutott gyülekezeti tagoktól féltek, mivel azt olvastuk, hogy ők a tevékenységüket „az egész nép előtt kedvességet találva” végezték. Ezt később is megerősíti a Biblia, amikor azt írja, hogy: „… a nép magasztalá őket.” (Apcsel 5, 13)

Az apostolok – nagy tömegek előtt – a hajdan élt próféták kijelentéseivel és személyes megtapasztalásaikkal tettek Jézus Krisztusról bizonyságot. Elmondták, hogy Jézus Krisztus feltámadt, ők a feltámadást követően több alkalommal is találkoztak vele. Most a mennyben van, mert az égnek kell addig befogadnia Őt, amíg a mindenség újjáteremtése meg nem történik. Ő az Isten Fia, egyben Dávid megígért utóda, a Mózes által kijelentett próféta, és neki adatott most minden hatalom a mennyben is és a földön is. Ő az élet fejedelme, Ő általa van feltámadás a halálból, az Ő nevében nyerhető csak el a bűnök bocsánata, és rajta kívül nincs más név az ég alatt, amely segítségével üdvözülhetnének az emberek. Ő az, akit a zsidó nép vezetői keresztre feszíttettek.

Izráel főpapjai, papjai és más vezetői nem nézték jó szemmel az apostolok és követőik ténykedését, eleinte csak megfenyegették, később már komolyabban bántalmazták őket. Egy alkalommal Gamáliél, aki az egész nép előtt tiszteletben álló törvénytudó farizeus volt, a következő javaslatot tette a nagytanácsban:

„… Izráel férfiai, vigyázzatok magatokra ez emberekkel szemben, mit akartok cselekedni!… álljatok el ez emberektől, és hagyjatok békét nékik: mert ha emberektől van e tanács, vagy e dolog, semmivé lesz; Ha pedig Istentől van, ti fel nem bonthatjátok azt; nehogy esetleg Isten ellen harczolóknak is találtassatok.” (Apcsel 5, 35, 38-39)

A jelenlévők hallgattak Gamáliélre, de azért mégis csak megverették az apostolokat, és megtiltották nekik, hogy beszéljenek Jézusról, vagy az ő nevében bármit is cselekedjenek.

„Ők annakokáért örömmel menének el a tanács elől, hogy méltókká tétettek arra, hogy az ő nevéért gyalázattal illettessenek. És mindennap a templomban és házanként nem szűnnek vala meg tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust.” (Apcsel 5, 41-42) 

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin