Három királyok…2.

Íme, a harmadik király!

1922-ben születtem Jeruzsálemben, orosz zsidó bevándorlók gyermekeként, a nevem Jichák Rabin. 73 éves vagyok, a Munkapárt elnöke, egyben Izráel miniszterelnöke. Iskoláim után hosszú éveket töltöttem a hadseregben. Az államalapítást követő 1948-as háborúban megkaptam a Függetlenségi Háború Hőse kitüntetést, majd hamarosan egy katonai brigád parancsnoka lettem, később a közép-és dél-izráeli csapatok hadműveleti parancsnokaként harcolhattam Izráelért. Az 1967-es dicsőséges Hatnapos Háborúban már az egész hadsereg főparancsnokaként vettem részt. A háború után diplomáciai pályára léptem, dolgoztam az USA-ban is, mint hazám nagykövete, de miután itthon beléptem a Munkapártba, parlamenti képviselő, majd miniszter lettem Golda Meir kormányában. A Jom Kippuri Háborút követően, Meir asszony lemondása után én lettem Izráel állam miniszterelnöke. Mivel legfontosabb feladatomnak mindig azt tartottam, hogy országunkban béke legyen, azonnal megkezdtem a szomszédos arab országokkal – akár területi engedményekért is cserében – a béketárgyalásokat. Ezek a tárgyalások szépen haladtak előre. Sajnos időközben Jasszer Arafat vezetésével megalakult hazánkban egy kifejezetten Izráel ellenes terrorista szervezet, a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ), így mostmár egy komoly belső ellenséggel is számolhattunk. Családi problémáim miatt ugyan fel kellett adnom a miniszterelnöki posztomat, de hazám iránt érzett odaadó szeretetemet soha. 1987-ben kitört a palesztin felkelés, az Intifáda. Ekkor hadügyminiszter voltam, a harc helyett mégis a béketárgyalások híveként ismerhettek. Azt szerettem volna, ha a palesztinok egy hiteles vezetéssel kormányt alakítanak, amellyel mostmár terrorfenyegetettség nélkül tárgyalhatnánk a békéről. 15 év után sikerült újra a Munkapárt élére állnom és megnyerve a választásokat újra én lettem, másodszor is, az ország miniszterelnöke. Simon Perez külügyminiszterrel, azonnal hozzáláttunk Izráel és a szomszédos arab államok közötti végleges békekötés feltételeinek kidolgozásához, illetve egy békeszerződés tető alá hozásához Jasszer Arafattal, a PFSZ vezetőjével. Sajnos ez utóbbit a hazai szélsőséges nacionalisták nem nézték jó szemmel, ők a PFSZ-szel történő béketárgyalások helyett inkább a szervezet elleni totális leszámolás hívei voltak. Ennek ellenére az Arafatnak megelőlegezett bizalom látványos eredményeket hozott: Megalakult a Palesztin Autonómia, 1994-ben pedig megszületett a békekötés Jordániával, sőt az Izraelt eddig blokád alatt tartó országok egymás után ismerték el és létesítettek diplomáciai kapcsolatokat országunkkal. Felbecsülhetetlenül nagy eredménynek tartom és egyben álmaim beteljesülésének, hogy Jasszer Arafat és munkatársam Simon Perez, velem együtt vehette át 1994-ben a Béke Nobel-díjat. Sikerült elhoznom tehát a békét Izráelnek, munkálkodásom eredményeként végre békességben élhetnek Izráel fiai.

Íme, a három király! Szándékosan saját magukkal mondattuk el dolgaikat, hogy megfigyelhessük, hogyan élték meg a velük történteket, hogyan látták helyzetüket. A sorrendet meghagyva térjünk most vissza királyságukhoz!

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin