A bálványimádás…2.

Tudnunk kell, hogy ebben az időben zajlottak, éppen Jósiás parancsára, a jeruzsálemi (Salamon által építtetett) templom renoválási munkálatai. Az építőmunkások egy elfalazott rész megbontása során néhány könyvtekercset találtak, amelyekről a főpap felismerte, hogy azok Mózes (törvény-)könyvei. A könyvek tartalmának megismerését követően így rendelkezett a király alattvalói felé:

„Menjetek el, kérdezzétek meg az Urat… e könyvnek beszédei felől, a mely megtaláltatott; mert nagy az Úr haragja, mely felgerjedett ellenünk, mivel a mi atyáink nem engedelmeskedtek e könyv beszédeinek, hogy cselekedtek volna mindent úgy, a mint megíratott nékünk… Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Mivelhogy e beszédekre, a melyeket hallottál, Meglágyult a te szíved, és magadat megaláztad az Úr előtt, hallván azokat, a miket e hely és az ezen helyen lakók ellen szólottam, hogy pusztulássá és átokká lesznek, és megszaggattad a te ruháidat, és sírtál előttem; azért én is meghallgattalak, azt mondja az Úr. Azért ímé én téged a te atyáidhoz gyűjtelek, és a te sírodba békességgel visznek téged, és meg nem látják a te szemeid azt a nagy veszedelmet, a melyet én e helyre hozok.” (2. Kir 22, 13, és 18-20)

A király azonnal magához rendelte Júda és Jeruzsálem véneit, és a templom terén hatalmas tömeg előtt ismertette a könyvben megírtakat.

„És oda állott a király az emelvényre, és kötést tőn az Úr előtt, hogy ők az Urat akarják követni, és az ő parancsolatait, bizonyságtételeit és rendeléseit teljes szívből és lélekből megőrizni, és beteljesíteni e szövetség beszédeit, a melyek meg vannak írva abban a könyvben; és ráállott az egész nép a kötésre.” (2. Kir 23, 3) 

Ezen a napon felelevenítette, megújította a zsidó nép a Teremtő Istennel egykoron kötött szövetségét. Nagy nap volt ez Júda és a király életében!

Jósiás parancsára az Úr templomából kihordtak és megsemmisítettek minden olyan edényt, amit Baalnak, Aserának (a korábbi bálványisteneiknek) készítettek. A király parancsára kiirtották a bálványimádásban segédkező papokat, lerombolták oltáraikat, magaslataikat, áldozóhelyeiket. Ez lett a sorsa Tófetnek is, annak a Hinnon völgyében épített áldozóhelynek, ahol esetenként a zsidók emberáldozattal áldoztak a Moábita Molok (a termékenység istene) bálványnak. (Ennek a helyén lett később Jeruzsálem szemétdombja.)

Jósiás idejében újították fel a páskatörvényt is.

„És parancsolt a király az egész népnek, és monda: Ünnepeljetek páskhát az Úrnak, a ti Istenteknek, a mint meg van írva e szövetség könyvében; Mert nem szereztetett olyan páskha a birák idejétől fogva, a kik az Izráelt ítélték, sem pedig az Izráel és a Júda királyainak minden idejében, Hanem csak Jósiás király tizennyolczadik esztendejében szereztetett ilyen páskha az Úrnak Jeruzsálemben.” (2. Kir 23, 21-23)

Lerombolták a férfi paráznák házait, és az Úr háza kapujában álló Napnak szentelt szobrokat.  Jósiás megsemmisíttetett minden olyan épületet és oltárt is, amelyek nem Ábrahám, Izsák és Jákób Istenét dicsőíttették, amelyeket esetleg a nép körében köztiszteletnek örvendő elődei készíttettek, legyen az akár Salamon király is. 

„És lerontotta Jósiás a magaslatok minden házát is, a melyek Samária városaiban voltak, a melyeket az Izráel királyai csináltak volt, hogy az Urat haragra ingereljék… És megáldozta a magaslatok összes papjait, a kik ott voltak az oltárokon… És kivesztette Jósiás király az ördöngösöket (halottidézőket) és a titokfejtőket (jövendőmondókat), a teráfokat (házibálványokat) és a bálványokat, és mindazokat az útálatosságokat, a melyek láttattak Júda földjén és Jeruzsálemben, hogy helyreállítsa a törvény beszédit, a melyek meg valának írva a könyvben, a melyet Hilkia pap talált meg az Úr házában. Nem is volt ő hozzá hasonló király ő előtte, a ki úgy megtért volna az Úrhoz teljes szívéből és teljes lelkéből és teljes erejéből, Mózesnek minden törvénye szerint; de utána sem támadott hozzá hasonló.” (2. Kir 23, 19-20, és 24-25)

Jósiás harmincegy évig uralkodott Jeruzsálemben.

„Az ő idejében jött fel Faraó-Nékó, az égyiptomi király Assiria királya ellen az Eufrátes folyóvize mellé. És Jósiás király eleibe ment, de az megölte őt Megiddóban, a mint meglátta őt. És az ő szolgái szekérre tévén őt, halva vitték el Megiddóból és Jeruzsálembe hozván, eltemeték őt az ő sírboltjába.” (2. Kir 23, 29-30)

Ha Jósiás király a törvénykönyv megtalálását követően egyszerűen csak kijelentette volna, hogy ő a továbbiakban a Mindenható Istent fogadja el Urának, és többé nem tisztelt volna idegen isteneket, nem készített volna faragott képet magának azokról, hogy leboruljon előttük, nem mondta volna ki hiába az Úr nevét, megszentelte volna szombatjait, tisztelte volna apját, anyját, nem ölt, nem paráználkodott, nem lopott, nem tanúskodott volna hamisan a felebarátjáról, és nem vetett volna szemet annak értékeire, – csupán egy lett volna azok közül a zsidó emberek közül, akik betartották a törvény előírásait. Csak feltételezhetjük, hogy Jósiás király mindezekben is jeleskedett, de minden időkre emlékezetessé mégsem ezek tették, hanem az Isten iránt tanúsított kiemelkedő szeretete, az Isten akaratának tökéletes megismerésére és megértésére való törekvése, és mindazok a cselekedetei, amelyekkel kifejezésre tudta juttatni Istene iránt érzett mély elkötelezettségét és tiszteletét. Képes volt megszomorodni addigi tudatlanságáért, elődei vétségeiért, bűneiért, felelősséget érezni népe nyomorúságáért, szembeszállni azokkal az ellenfeleivel, akik megfelelőnek tartották koruk vallási gyakorlatát, sőt aktív résztvevői és többnyire haszonélvezői is voltak ezeknek az undorító és Isten népéhez méltatlan bálványimádó szertartásoknak.

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin