A bálványimádás...1.

Egy törvénytudó egyszer ezt kérdezte Jézus Krisztustól:

„Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat.” (Mt 22, 37) 

Mózes ötödik könyvében három, ehhez nagyon hasonló kijelentést is találunk. Amikor Jézus Krisztus válaszolt a kérdezőnek, akkor e három írott Ige lényegét foglalta egybe.

„Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.” (5. Móz 6, 4-5)

„Most pedig, óh Izráel! mit kíván az Úr, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden ő utain járj, és szeresd őt, és tiszteljed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből.” (5. Móz 10, 12)

„Szeresd azért az Urat, a te Istenedet, tartsd meg az ő megtartani valóit: rendeléseit, végzéseit és parancsolatait minden időben.” (5. Móz 11, 1)

Tudjuk, hogy kérdésével a törvénytudó kísérteni akarta Jézus Krisztust, próbára akarta tenni, vajon milyen választ kap, hiszen köztudott volt, hogy Isten parancsolatai olyannyira egyenértékűek voltak, hogy aki csak egy ellen is vétett, az olyan volt, mintha valamennyi parancsolatot megszegett volna, azaz halálos bűnt követett el. Ha Jézus Krisztus – több tanú jelenlétében – kiemelt volna egyetlen parancsolatot, ezzel a többit mintegy alábecsülve, a nem fontos kategóriába sorolva vétkezett volna, és azonnal bíróság elé állíthatták és elítélhették volna. De amikor ezt mondta: „… Ez az első és nagy parancsolat” hozzáfűzte, hogy:

„A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Mt 22, 39-40)

Tehát Isten törvényeinek alapja a szeretet, az Isten iránt tanúsított szeretet és az embertársaink szeretete. A törvény minden további előírása ezeken nyugszik, ezek megtartásához ad intelmeket, tanácsokat, bölcs rendelkezéseket. De ne feledjük az első és nagy parancsolat, mégiscsak az Isten szeretete, miként azt Jézus Krisztus is megmondta, és meg van írva: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.”

Vajon élt-e valaha is olyan valaki, – Isten Fián kívül – akiről elmondható lenne, hogy maradéktalanul eleget tett ennek az első és nagy parancsolatnak? Találunk-e leírást ilyen személyről a Bibliában? A Királyok második könyvében a következő figyelemre méltó, kijelentést olvashatjuk Jósiásról, a Jeremiás próféta idejében élt Júda-beli királyról:

„Nem is volt ő hozzá hasonló király ő előtte, a ki úgy megtért volna az Úrhoz teljes szívéből és teljes lelkéből és teljes erejéből, Mózesnek minden törvénye szerint; de utána sem támadott hozzá hasonló.” (2. Kir 23, 25) 

Tehát az Ige azt állítja, hogy Jósiás király olyan személy volt, aki úgy tett eleget „az első és legnagyobb” parancsolatnak, hogy „teljes szívéből és teljes lelkéből és teljes erejéből” szerette a Mindenható Istent, Ábrahám, Izsák és Jákób Istenét. Miután egy ilyen személy hite és engedelmessége sok üzenetet hordozhat akár a ma élő keresztyének számára is, ismerkedjünk meg Jósiás életének azzal a szakaszával, amikor cselekedeteivel kiérdemelte, hogy személyét az utókor számára is megkülönböztetett tisztelet övezze.

Jósiás, a zsidó nép történetének abban az időszakában élt, amikor az ország kettészakadását követően az északi országrész már mintegy száz éve asszír uralom alatt sínylődött, a térségben pedig egy új és még hatalmasabb, világuralomra törő birodalom ébredezett, a babilóniai birodalom. Ugyanebben az időben Egyiptom fáraói is újabb területek meghódítására készültek, és a térség feletti korlátlan uralom megszerzését akarták. E nagyhatalmak földrajzi térségében, harcikocsijai és ostromgépei árnyékában élt, és próbált egyre reménytelenebbül talpon maradni a déli országrész, a kicsiny Júda. Egyre reménytelenebbül, mivel vezetői elfordultak Istenüktől, és a nép is régen elfelejtkezett már atyáik Istenéről, generációk óta nem is hallottak Isten törvényeiről. Itt lépett be a zsidó nép történetébe Júda új királya Jósiás, akinek a neve azt jelenti: akit az Úr támogat.

„… Jósiás… harminczegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben… És kedves dolgot cselekedék az Úr szemei előtt, és járt az ő atyjának, Dávidnak minden útaiban, és nem tért el sem jobbra, sem balra. És történt Jósiás király tizennyolczadik esztendejében, elküldte a király Sáfánt… az íródeákot… Hilkiához, a főpaphoz… És monda Hilkia, a főpap, Sáfánnak… Megtaláltam a törvénykönyvet az Úr házában. És Hilkia oda adta a könyvet Sáfánnak, hogy olvassa el azt… És elméne Sáfán… a királyhoz… mondván: Egy könyvet adott nékem Hilkia pap. És felolvasá azt Sáfán a király előtt. Mikor pedig hallotta a király a törvény könyvének beszédit, megszaggatá az ő ruháit.” (2. Kir 22, 1-4, 8-12) 

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin.