Napi remény...8.

Apránként előre a növekedésben

 „De csak apránként űzi el előled ezeket a népeket Istened, az ÚR. Nem semmisítheted meg mindjárt őket (...)” 5Móz. 7:22

Habár Isten azonnal meg tudna minket változtatni, Ő úgy döntött, hogy lassanként formál át bennünket. Jézus megfontoltan irányította a tanítványok növekedését. Ahogyan Isten is apránként engedte meg az izraelieknek, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét, így a mi életünkben is kis lépésekben szeret munkálkodni. Ezért cselekedett így, hogy ne terhelje túl Izreal népét.

Miért tart olyan sokáig, hogy megváltozzunk és felnőjünk? 

Rengeteg oka van:

Lassan tanulunk. Ahhoz, hogy egy tanulságot igazán megértsünk, gyakran negyven-ötven alkalommal kell újra és újra megélnünk. A problémák folyton visszatérnek, és mi ekként gondolkozunk, „Jaj ne, már megint! Hiszen ezt a leckét már megtanultam!” – de Isten ezt jobban tudja nálunk. Izrael története jól bemutatja, hogy mennyire gyorsan elfelejtjük mindazt, amire Isten tanít minket és milyen gyorsan visszatérünk a korábbi utainkhoz és viselkedésünkhöz. Tehát szükségünk van ismételt gyakorlási lehetőségre.

Sok mindent kell átértékelnünk. Rengetegen keresnek fel lelkigondozót olyan személyes vagy kapcsolati problémával, amely hosszú évek alatt keletkezett, majd ezt mondják: „Kérlek, segíts, van rá egy órám.” Naivan gyors megoldást várnak a régóta létező, mélyen gyökerező nehézségeikre. Mivel gondjaink nagy része – és minden egyes rossz szokásunk – nem egyetlen nap alatt alakult ki, életszerűtlen arra számítani, hogy azok azon nyomban megszűnnek.

Nem létezik olyasféle pirula, imádság vagy rítus, ami sok év veszteségét pillanatok alatt semmissé tenné. Ehhez a kitakarítás és helyreállítás kemény munkája szükséges. A Biblia ezt a „régi ember levetkőzésének” és az „új ember felöltözésének” nevezi. (Róma 13:12, Efézus 4:22-25, Kolossé 3:7-10, 14)

A növekedés gyakran fájdalmas és félelmetes. Növekedés nincs változás nélkül, változás pedig nincs félelem vagy veszteség nélkül, és veszteség sincsen fájdalom nélkül. Félünk ezektől a veszteségektől, még akkor is, ha régi ösvényeinken önmagunknak okoztuk a bajt. Olyan ez, mint egy pár jól viseltes cipő: kényelmes és megszokott.

Minden változás magában foglal valamiféle veszteséget. Le kell térnünk régi utainkról ahhoz, hogy újakat járjunk be.

 http://napiremeny.blog.hu

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN