A vén utcaseprő meg én

Most összefogja reszkető kezével 

a sok lehullott, sárga levelet,

s bedobja a szemetesládába.

öreg nagyon, de vágya még lehet.

Tán még eszébe jut a régi álma,

hogy míg szemetet, port halomba rak,

elébe villan majd sugárt lövellve

a por közül - egy drágakődarab!

S talán a szíve reménnyel volt tele,

mikor hevülve még, munkába állt,

mint az enyém. Hisz azt kerestem én is,

amire ő soha rá nem talált.

A drágakövet! Azt kerestem én is,

üde reménnyel, fiatal erő,

az életút porában, szemetében.

De mi lesz, ha sohasem kerül elő?!

Akkor hiába éltem és reméltem,

robotos munka volt az életem.

Söpör, söpör az öreg utcaseprő,

s továbbdöcög a vén kövezeten.

Túrmezei Erzsébet