2019. szeptember 6., péntek

Napi remény...06.

Emlékezz: Nem vagy még otthon.


“Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” 2 Korintus 4:18.

Ahogy igyekszel elérni azokat a célokat, amelyeket Isten adott neked, fontos emlékezni arra, hogy a földi élet csupán ideiglenes feladat. Ezen igazság ismeretének radikálisan meg kellene változtatnia az értékeidet és a figyelmedet pedig összpontosítania kellene az örökké valóan fontos dolgokra.

Amint C. S. Lewis megfigyelte: “Mindaz, ami nem örökkévaló, az, az örökkévalóság szempontjából hiábavaló.”

Végzetes hiba azt feltételezni, hogy Istennek az a célja az életeddel, hogy anyagi jólétben, vagy népszerű sikerekben fürdőzz, mint ahogy azt a világ meghatározza. A bőséges életnek semmi köze az anyagi bőséghez. Az Istennel való hűség nem garantálja a sikereket a karrierben, sőt a szolgálatban sem. Soha ne fókuszálj az ideiglenes koronákra.

Pál hűséges volt, és mégis bebörtönözték, Keresztelő János hűséges volt, ám lefejezték.

Milliónyi hűséges embernek mártírhalált kellett halni, mindenüket elvesztették vagy amikor elérkeztek életük végére semmit sem tudtak felmutatni; ám az élet vége, nem a vége!

A Biblia azt mondja a 2 Korintus 4:18-ban, hogy: “Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.”

Amikor nehézzé válik az életed, amikor kétségek között gyötrődsz, vagy amikor azon gondolkozol, hogy megéri-e Krisztusért élni, akkor emlékezz arra, hogy nem érkeztél meg, nem vagy még otthon. A halál bekövetkeztekor nem távozol otthonról, hanem megérkezel, haza érkezel.


Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Gondolj azokra a célokra, amelyek felé napi szinten törekszel. Ez a törekvésed hogyan tükrözi a mennyei perspektívát?
Milyen hatással van a kapcsolataidra, a hozzáállásodra és a tanúságtételedre a mennyei nézőpont?
Mit gondolsz Isten miért áld meg téged anyagilag vagy a karrieredben, ha a földi koronák nem fontosak?

Rick Warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!