2019. november 16., szombat

Napi remény...16.

Isten tud a gyengeségeinkről, mégis szeret


„Jézus megérti a gyengeségeinket, mert ugyanazok a próbatételek érték, mint bennünket, mégsem követett el bűnt. Ezért jöjjünk bátran a kegyelmes Isten trónjához. Ott megkapjuk irgalmát és rátalálunk a kegyelemre, amire a legnagyobb szükségünk van." Zsidók 4:15-16, NLT fordítás

Évekkel ezelőtt megjelent egy könyv „Miért félek attól, hogy elmondjam neked, ki vagyok?” címmel. A válasz rá a következő: ha elmondom, milyen is vagyok valójában és neked ez nem tetszik, akkor így jártam – ugyanis nincs másik önmagam.

Ezért az életünk nagy részét azzal töltjük, hogy álarcokat viselünk és másnak mutatjuk magunkat, mint amilyenek vagyunk. Attól félünk, hogy ha engedjük, hogy mások meglássák, kik vagyunk valójában, akkor elutasítanak majd. Ez az egyik legnagyobb félelmünk.

De mivel Isten mindig jó, és sosem rossz, Ő sosem fog elutasítani téged. Még akkor sem, amikor vétkezel ellene, engedetlen vagy, vagy pedig megbántod. Vissza tudsz jönni hozzá! Visszavár, és nem utasít el, amikor alázatosan bevallod, amit tettél.

A Biblia szerint: Ha apám és anyám el is hagyna, az Úr akkor is szorosan magához ölel, az ellenségeim lesben állnak én mégis hiszem, hogy meglátom az Úr jóságát, míg itt vagyok az élők földjén.” 27. Zsoltár 10:11-12 NLT fordítás.
Lehet, hogy elrontottad és óriási hibát követtél el, de Isten a második esélyek Istene. Miért? Mert Ő egy jó és kegyelmes Atya.

Mivel Isten mindig jó és kegyelmes, ezért amikor imádkozunk, mindig bátrak és magabiztosak lehetünk. Nem kell térden csúszva, fülünket-farkunkat behúzva jönnünk hozzá. Odajöhetünk hozzá, és kimondhatjuk: „Istenem, tudod, hogy elszúrtam – ez vagyok én. Te viszont jó Atya vagy – ez vagy Te. És az számít, hogy Te ki vagy.”

„Jézus megérti a gyengeségeinket, mert ugyanazok a próbatételek érték, mint bennünket, mégsem követett el bűnt. Ezért jöjjünk bátran a kegyelmes Isten trónjához. Ott megkapjuk irgalmát és rátalálunk a kegyelemre, amire a legnagyobb szükségünk van.” Zsidók 4:15-16, NLT fordítás.


Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Szerinted miért engedte meg Jézus, hogy kísértések érjék, amíg a Földön élt, ha bűnt nem is követett el?
Hogyan befolyásolja a kapcsolatod a szüleiddel a 27. Zsoltár értelmezését? Hogyan jellemeznéd a szóhasználatot az igében?
Milyen módokon befolyásolta az elutasítástól való félelem, azt ahogyan Istenhez közeledsz imában?

Rick Warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!