2017. október 27., péntek

Linda Canino: Napi áhítat...51.

Kelj föl!


Énekek 7:11-13
Példabeszédek 31:16


A menyasszony először a szeretet és a kegyelem befogadójává vált. Azután a Vőlegény meghívta, hogy résztvevővé váljon. a mezőről hozták be a menyasszonyt, hogy megpihenjen, megmosakodjon és felépüljön új azonosságában (Én. 2:3.4). Amikor Urával a magas hegytetőn volt, képes volt mindent felülről szemlélni. Körülvette Ura szeretete, beburkolta kegyelme és átitatta az Ő élete (Én. 4:12). Türelmetlenül várta, hogy továbbadhassa azt az életet, amit kapott. Szolgáltak felé. Most ő akart szolgálni. Valamikor ő maga is a szőlőskert őrzője volt. Most arra vágyott, hogy azokról a szőlőskert őrzőkről gondoskodjon, akiket a gondjaira bíztak, Valamikor azzal dicsőítette a Vőlegény szeretetét, hogy megmarad benne. Most azzal dicsőíti, hogy a szeretet hatékonyan munkálkodóvá tette. 

Az erényes asszony fontolgatja, hogy földet vesz. "Ha az a szándéka, mezőt vásárol" (Péld. 31:16). Emlékszik rá, honnan jött és arra, hogy ez az áldozatos élet új forrásokat biztosított számára. Pontosan felbecsülve Krisztus szeretetét, fogja mindazt, amit kapott és az Ő kegyelmének és irgalmának a magját vetve kiárasztja. A szellemi növekedés célja az, hogy Isten szeretetének eszközeivé váljunk (Róm.5:15). Most, hogy Isten Igéjének hallgatója voltál, válj költővé azáltal, hogy hagyod, hogy a szavak, melyeket hallottál kreatív módon másokért való életté rendeződjenek (Jak. 1:21-22). "Jöjj hát. szerelmesem, menjünk ki a mezőre". A szeretet Urával való közösség elmélyül, amikor Vele együtt megyünk ki a mezőre elvetni azt, amit Tőle kaptunk.

Folytatás holnap

https://www.ahitatok.hu/
Magyar fordítás: Szőtsné Vadász Ildikó

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!