2018. január 16., kedd

Napi remény...16.




 „Emlékezzetek meg ma arról, amit az Úrtól tanultatok a vele való megtapasztalásaitok által .” (5 Mózes 11:2, TEV fordítás)

Mózes kivezette az izraelitákat Egyiptomból a pusztán át az Ígéret Földjére. Az átkelés a hatalmas tömeggel együtt is csak néhány hetet kellett volna, hogy igénybe vegyen, mégis 40 évükbe telt
.
Mi tartott nekik ennyi ideig? 40 évig csak körbe-körbe járkáltak. Isten egyik próbatételt állította eléjük a másik után, miközben azt kérdezgette tőlük: „Bíztok bennem?” Hét próbatételen kellett átesniük. Valahányszor elbuktak a próbán, Isten visszaküldte őket egy újabb körre a pusztába. De abba a pusztaságba sem kerültek véletlenül. A pusztában való időzésnek mindig célja van.

Néhányan közületek most is a pusztában vesztegelnek. Emlékezzetek rá: az Ígéret Földjére a pusztaságon át visz az út. Keresztül kell menned a várakozás időszakán. Végig kell menned a sivatagon, át kell vészelned a szárazság idejét.

Célja van annak, hogy a pusztában időzöl. Mialatt pedig várakozol, számba kell venned a leckéket, melyeket tanulsz.

4 Mózes 33:2-ben azt olvassuk, hogy „Mózes az Úr utasítására feljegyzéseket készített haladásuk menetéről.” (NLT fordítás)

A Biblia azt is írja, hogy „Emlékezzetek ma arra, amit az Úrtól tanultatok a vele való megtapasztalásaitok által.” (5 Mózes 11:2, TEV fordítás)

Te vezetsz írásos naplót a keresztény életutadban bejárt fejlődésed állomásairól? Mindent feljegyzel? Állj neki naplót vezetni, amíg várakozásban vagy. Ám ez ne hagyományos értelemben vett eseménynapló legyen, hanem olyan írásgyűjtemény, mely a tanulóleckéidet foglalja össze.

Életem parkoló pályáin időzve megtanultam, hogy apró leckék kövezik ki a nagy sikerek útját. Az a néhány legapróbb kis tanulólecke, melyet eseménytelen, depressziós és kedvetlen időszakaimban tapasztaltam meg, vált aztán életem nagy sikereinek zálogává. Apró leckék nyitnak utat a nagy sikereknek. Úgyhogy le kell írnod őket. 

A Zsoltárok 119:33 kiváló imádság, ha a pusztában vagy, és Isten szabadítására vársz: „Atyám, taníts meg törvényed által élnem az életem, hogy kijárhassam az iskolát.” (MSG fordítás) Hogy ne bolyongjak céltalanul. Taníts meg arra, hogy hogyan éljek, hogy minél hamarabb túljussak mindezen. Nem akarok 40 évig itt vesztegelni. Nem akarok körbe-körbe keringeni. Tanítsd meg nekem az életre szóló leckéket, hogy ösvényeden maradva növekedhessek lelki érettségben.



Folytatás holnap


ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!