2019. május 10., péntek

Napi remény...10.

Hogyan működik az imádság?


„Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle." (1János 5:14-15, NIV fordítás).

Tűnődtél már valaha azon, hogy tényleg működik-e az imádság? Talán a Sátán a füledbe suttogta: „Az imádkozás csak időpocsékolás. Felejtsd el! Kinek képzeled magad? Mégis mit gondolsz, mit csinálsz? Isten még csak meg sem hallgat."

Azonban íme, az igazság: az imádság működik, mert Isten mindent a kezében tart.

Sőt, minden csoda alapja Isten korlátlan hatalma. Mit is jelent ez? Azt jelenti, hogy ő a Mindenható Isten, akié a Menny és Föld minden hatalma, tehát az ő célja és akarata érvényesül. Meg tanulunk bízni az ő bölcsességében és jóságában. Megtapasztaljuk az ő szerető természetét és nagylelkűségét.

Hitben növekszünk, ahogy megértjük, Istennek jobb rálátása van a minket körülvevő dolgokra, mint nekünk, és ő tudja, hogy mi a legjobb számunkra. Látja a jövőnket, amit mi nem. A Biblia azt mondja: „Tervei örökké tartanak; céljai örökre szólnak." (Zsoltárok 33:11., GNT fordítás).

Isten korlátlan erőforrásai a te számodra is elérhetőek. Az Új Szövetség húsz alkalommal említi meg, hogy „Kérjetek". Igaz milyen bátorító a tudat, hogy a kezünkből kicsúszó dolgok Isten kezében ott vannak? Lehet, hogy te nem vagy képes változtatni egy helyzeten, de imádkozhatsz, és Isten képes rá.

Talán azt gondolod, hogy „Ha imádkozhatok és kérhetem Istent, hogy változtasson a dolgokon, Isten pedig valóban mindent irányít, akkor miért nem kapok meg mindent, amiért imádkozom?" Íme három ok:

Isten nem egy dzsinn.
Csak azért mert imádkozunk, nem kapunk meg mindent, amit akarunk. Ha minden ima megválaszolásra kerülne, olyanokká válnánk, mint a rosszcsont kölykök. Ha szülő vagy, megadsz mindent a gyermekeidnek, amit kérnek? Valószínűleg nem. Felnőttként tudod, hogy mi a legjobb számukra, látod a nagyobb képet. Ha gyermekeid esetében látod a nagyobb képet, akkor milyen nagy lehet az a kép, amit Isten lát velünk kapcsolatban?

Néha a keresztények konfliktushelyzetekben imádkoznak

Előfordul, hogy a keresztények különböző eredményekért imádkoznak, még akkor is, ha ugyanarról a dologról van szó. Melyik imádságra fog Isten válaszolni? Nem válaszolhat mindegyik imádságra ugyanúgy egy időben.

Isten tudja mi a legjobb, mi nem.

A Biblia azt mondja: „Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle." (1János 5:14-15, NIV fordítás).

Így imádkozott Jézus: „Atyám, ha te azt akarod, vedd el tőlem a szenvedés e poharát. De legyen meg a te akaratod, ne az enyém." (Lukács 22:42, NLT fordítás).

Az imádság működik. Nem időpocsékolás. Isten mindent kézben tart és hallani akarja az imádságodat – ő meghallgat!


Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Gondolkoztál azon valaha, hogy valóban van-e haszna az imádságnak?
Hogyan mutatta meg neked Isten, hogy ő meghallgat és megéri imádkozni?
Hogyan változnak az imádságaid abban a tudatban, hogy Isten meghallgat és válaszol?
Mit jelent, hogy Isten akarata szerint imádkozni, amit az 1János 5:14-15 mond?

Rick Warren


Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!