2020. július 27., hétfő

Napi remény...27.

Összhangban van az ötleted Isten Igéjével?


„Ég és föld elmúlnak, de az én Igéim el nem múlnak” (Lk 21,33).

Sokszor tűnődünk azon, vajon egy ötletünk isteni utasítás, vagy sátáni megtévesztés, vagy csak valami, amit mi akarunk. Rendkívül fontos, hogy felismerjük a különbséget, és meg tudjuk különböztetni Isten hangját, mert annak örökkévaló következménye lehet.

Valójában időnként a Sátán Istent hibáztatja, amikor azt mondják emberek: „Isten mondta, hogy megtegyem!” A Biblia azt mondja: „Ne higgyetek el mindig minden üzenetet, amit hallotok, csak mert valaki azt mondja, hogy ez Istentől való üzenet; vizsgáljátok meg először, hogy meglássátok, valóban az-e” (1 Jn 4,1 TLB fordítás).

Isten soha nem fog ellentmondani az Igéjének. Isten soha nem mond olyat, amit aztán meggondolva magát megmásítana. Ha azt mondta, akkor az igaz, és mindig igaz marad.

Isten következetes. Nem szeszélyes. Soha nem fog arra utasítani, hogy megsérts egy alapelvet, amit már az Igéjében, a Bibliában kinyilatkoztatott.

Ezért az első kérdés, amit fel kell tenned, az az, hogy egybevág-e ez a gondolat azzal, amit Isten már kijelentett. Ha az, ami a fejedben van, ellentmond annak, amit Isten a Bibliában már kijelentett, akkor tudod, hogy az rossz.

Jézus azt mondta: „Ég és föld elmúlnak, de az én Igéim el nem múlnak” (Lk 21,33). Isten Igéje örök, mert az igazság sosem változik. Ha valami 5000 évvel ezelőtt igaz volt, igaz volt 1000 éve, igaz ma, és igaz lesz 5000 év múlva is.

Az emberek lehet, hogy ezt mondják: „Isten mondta, azt hiszem, és ez a döntő.” Nem! Isten mondta, és ez a döntő!

Mindig kérdezd meg magadtól: Összhangban van ez az ötlet Isten Igéjével?


Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Milyen ötleteken gondolkodsz? Összhangban van-e Isten Igéjével?
Hogyan tudsz szorosabb kapcsolatot kialakítani Istennel azért, hogy könnyebben megértsd, és felismerd az utasításait?

Rick Warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!