2020. augusztus 11., kedd

Napi remény...11.

Isten küldetésének teljesítéséhez egy hitbeli lépést kell tenned


„Indulj, menj Ninive nagyvárosába, és prédikálj ellene, mert feljutott hozzám gonoszságának híre.” (Jón 1,2 NIV fordítás)

Amikor Isten először küldetést adott Jónásnak, akkor az neki óriási hitbeli kihívást jelentett. Annyira nagy volt a kihívás, hogy Jónás először el is futott előle.

Abban az időben Ninive a világ legnagyobb és legfontosabb városa volt. Asszíria fővárosa volt, az akkori legerősebb birodalomé. Ninive gyönyörű város volt, széles körutakkal, parkokkal, csatornákkal, nagyszerű építészettel, palotákkal és templomokkal.

Ahhoz, hogy Jónás prédikáljon számukra, vakon kellett hinnie. Miért? Először is, Jónás egy kis faluban nőtt fel. De Isten arra hívta őt, hogy jusson el a világ legnagyobb városába. Ami ráadásul mintegy 900 kilométerre volt. Nem lehetett könnyű odajutni.

A legfontosabb ugyanakkor, hogy Asszíria többször is elfogta, uralta, és rabszolgává tette a zsidókat. Az asszírok gyűlölték Izraelt, Izrael pedig az asszírokat. Halálos ellenségek voltak. Politikai ellenségek voltak. Vallási ellenségek voltak. Faji ellenségek voltak.

De Isten ezeket az embereket is meg akarta menteni, ezért elküldte hozzájuk Jónást. Ugyanakkor engedelmeskedés helyett Jónás elmenekült Isten terve elől. Nem akarta megtenni a küldetése megkezdéséhez szükséges hitbeli lépést, nem is beszélve annak befejezéséről.

Ahogy Jónást az ő küldetése, úgy az Isten által neked adott küldetés próbára fogja tenni a hitedet. Ez kihívást jelenthet a komfortzónád számára. Az előítéleteid számára. A politikai nézeteid számára.

De hit nélkül nem tudod végrehajtani életed küldetését, melyet Isten neked szánt.Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Zsid 11,6 NIV fordítás).

Amit Jónás végül megtanult, az az, hogy Isten küldetésünk minden lépésénél velünk lesz, irányít, és gondoskodik rólunk. Jézus ezt ígérte, amikor elküldte az apostolokat: Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. (Máté 28,19–20 NIV fordítás).


Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Mi a legfélelmetesebb része Isten által adott küldetésed követésében az életed során? Miért?
Milyen konkrét dolgokat tehetsz azért, hogy emlékeztesd magad Isten jelenlétére, amikor hittel bízva cselekszel?
Hogyan tudsz más embereket bevonni azért, hogy imádkozzanak érted, miközben hittel bízva készülsz következő lépésedet megtenni?

Rick Warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!