2019. június 27., csütörtök

Napi remény...27.

Istenhez közvetlen hozzáférésed van


„Járuljatok hozzám, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, amelyben szent papság lakozik.”(1Péter 2:5, GW fordítás).

Isten azt mondja, hogy te egy pap vagy, ami a körülményeidtől függően lehet ijesztő vagy zavaros számodra. Péter szerint a papságnak két előnye is van, amely minden hívő ember számára elérhető.

Az Ószövetségben a papok két dolgot tettek:

Joguk, kiváltságuk és kötelezettségük volt közvetlenül Isten színe elé járulni. Imádkozhattak és beszélgethettek Istennel, dicsőíthették és közösségben lehettek Vele. Mindenki más ezeket csak egy pap közvetítésével tehette meg.

A papoknak kiváltsága és kötelezettsége volt Istent képviselni az emberek előtt, valamint a szükségben lévő emberek felé szolgálni.

Ha hívővé válsz, ez a két dolog rád is érvényes lesz.

A Bibliában az áll, hogy amikor Jézus meghalt a kereszten, volt egy függöny a templomban, amely elválasztotta a Szentek Szentjét, ahol Isten Lelke lakozott, attól a helytől, ahol az emberek voltak. Kizárólag a papok mehettek a függöny mögé, és ők is csak évente egy alkalommal. Amikor Jézus meghalt a kereszten, Isten kettéhasította ezt a (több mint két méter hosszú) függönyt felülről egészen az aljáig, jelezvén, hogy már nincs több korlát Isten és az emberek között.

Most már te is mehetsz Istenhez közvetlenül. Nem kell senkin keresztül imádkoznod vagy megvallanod a bűneidet. Senkire nincs szükséged ahhoz, hogy Istennel közvetlen kapcsolatot építs ki. Csak olvasd a Bibliát, beszélgess az Úrral, és légy közvetlenül a társaságában.

Ezen kívül megkaptad azt az ajándékot, hogy más embereket szolgálj. Minden keresztény egy pap – még akkor is, ha a hivatása szerint nem lelkipásztor. Bármikor, amikor a tehetséged és az Istentől kapott ajándékaidat mások megsegítésére használod, szolgálsz.

„Megmentett és kiválasztott minket a szent munkájához, de nem azért, mert megérdemeltük, hanem azért, mert ez volt a terve jóval a világ kezdete előtt.” (2Tim 1:9, TLB fordítás). Miért mentett meg téged Isten? Azért, hogy szolgálhasd Őt. Kereszténynek lenni úgy, hogy valaki nem szolgál, az ellentmond egymásnak.

Honnan tudhatod, hogy mi a te szolgálatod? Vess egy pillantást a tehetségedre, az ajándékaidra és a képességeidre. Amikor ezeket arra használod, hogy más embereknek segítesz, azt hívják szolgálatnak – semmi különleges vagy ijesztő nincs ebben. Egyszerűen csak segítesz másoknak. Lehetsz pap egy értékesítési iroda dolgozójaként? Persze, hogy lehetsz. Könyvelőként is lehetsz pap? Természetesen. És tehergépkocsi-vezetőként is? Igen, úgy is. Bármikor, amikor Isten nevében más embereknek segítesz, szolgálatot végzel.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez
Hogyan használod az ajándékaidat és a képességeidet Isten és az emberek szolgálatára?
Hogyan kerültél közelebb Jézushoz más hívők feléd való szolgálata által?
Hogyan használod ki a legjobban azt a lehetőséget, hogy pap vagy? Teljes mértékben kihasználod az Istennel való közvetlen kapcsolatod minden előnyét?

Rick Warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN



2019. június 26., szerda

Napi remény...26.

Isten elfogad téged...


„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdon népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Péter 2:9, NIV fordítás).

Sokan azzal töltjük egész életünket, hogy megpróbáljuk kiérdemelni az elfogadást. Ki akarjuk érdemelni a szüleinktől, az iskolatársainktól, a házastársunktól és azoktól az emberektől, akiket tisztelünk, de még azoktól is, akiket irigylünk. Az a vágy, hogy elfogadjanak, különböző dolgokra sarkall bennünket. Befolyásolja, hogyan öltözködünk, milyen autó választunk, milyen házat veszünk, sőt még azt is, hogy milyen foglalkozást választunk.

Egyetértesz velem abban, hogy az emberek a legőrültebb dolgokat is megteszik, csak hogy elfogadják őket? Emlékszel arra, amikor gyerek voltál és nagyon szerettél volna a "nagyok"-hoz tartozni, és ha valaki azt mondta, “Na, ezt fogadjunk, hogy nem mered megcsinálni!”, te már csak azért is megcsináltad azt az őrültséget? Megtetted, mert az elfogadás utáni vágyad fontosabb volt, mint a személyes biztonságod. Vagy emlékszel, milyen nagyszerű érzés volt, amikor gyerekként csapatsportot játszottál és a csapattagok kiválasztásánál egy jobb játékos téged választott a csapatába? És emlékszel, milyen rossz érzés volt, amikor már az utolsó két vagy három játékost válogatták, de téged még mindig nem választott senki?

Nagyon szeretjük érezni, hogy elfogadnak bennünket.

Amikor kiválasztanak, óriásit nő az önbecsülésünk. Az 1Péter 2:9 ezt mondja: “Kiválasztott nemzetség vagytok.” Ennek a ténynek növelnie kell az önbecsülésedet. Krisztus elfogadott téged – nem a teljesítményed alapján, és nem is az alapján, hogy megdolgoztál érte vagy megérdemled azt. Isten csak egyszerűen ezt mondja neked: “Kiválasztottalak.”

Lehet, hogy befogadtad Jézust az életedbe, de rádöbbentél már valaha arra, hogy Krisztus is elfogadott téged? Nem kell megdolgoznod érte, és nem is kell bizonyítanod.
“Ha anyám és apám elhagyna is, az Úr gondoskodik rólam.” (Zsoltárok 27:10, GW ford.)

Lehetséges, hogy olyan szüleid vannak, akiknek soha nem tudtál a kedvében járni. Mindegy volt, mit tettél, nem volt elég jó. Ha hármast kaptál, akkor négyest vártak tőled. Ha négyest kaptál, akkor ötöst. Ha ötöst kaptál valamiből, akkor ők minden tárgyból ötöst akartak.

A tragédia az, hogy közületek néhányan még ma is megpróbáltok bizonyítani a szüleiteknek. Próbáljátok kiérdemelni, hogy elfogadjanak, pedig ez nagy valószínűséggel nem lesz így, ha eddig nem történt meg, és ez az ő problémájuk. Viszont a jó hír az, hogy nincs is szükséged az ő elfogadásukra ahhoz, hogy boldog legyél! Több mint 7 milliárd ember él a világon. Ha ebből két ember nem szeret, akkor mi van? Te Isten családjába tartozol, és téged Isten elfogadott!


Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Mire alapozod az önbecsülésed?
Milyen fizikai, érzelmi és szellemi hatása van rád annak, hogy szeretnéd, ha mások elfogadnának?
Könnyen vagy nehezen tudod elfogadni azt az igazságot, hogy Krisztus elfogadott téged? Miért?

Rick Warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN