Hit és bizalom...2.

Ezt a hit és bizalom témát, nem véletlenül jártuk ennyire részletesen körbe. Szellemi dolgokban a Bibliánk, mindenkor a hit szót használja. Jó, ha tudjuk viszont, hogy annak a görög szónak, amelyet hitnek fordítanak, két jelentése van: az egyik jelentése a hit, a másik jelentése a bizalom.

Gyakran előfordul, hogy azt mondják nekünk az emberek: „Én hiszek Istenben”. Hiszi az illető, hogy van Isten, sőt egyetért azokkal a dolgokkal is, amiket leírtak Róla. Hiszi (elhiszi) azt is, hogy Jézus itt járt a földön és keresztre feszítették. De amikor azt kérdezzük: „Bízol Istenben, bízol az Úr Jézus Krisztusban, rá mered bízni az életed?”, ha igent mond is, látni, hogy elbizonytalanodik, és legszívesebben mielőbb befejezné a beszélgetést. Hiszen adódhat egy újabb kérdés: „Akkor miért nem térsz meg, miért nem törekszel az üdvösségre, miért nem?…” Az emberek többsége elhiszi a bibliai történeteket, de egyáltalán nem bízik a leírt kijelentések tartalmában, Isten mindenhatóságában, Jézus Krisztus erejében. Jó esetben elhiszi, hogy Ábrahámmal megtörténtek a leírt dolgok, de ő maga biztosan nem tette volna meg azt, amit Ábrahám megtett. Mi van, ha Isten nem tartja be a szavát? Ha Jézus, „higgyetek bennem” szavait „bízzatok bennem” kifejezéssel is megpróbálnánk, hamar lelepleződne, hogy tényleg „csak” hiszel Benne, vagy valóban bízol is Benne?

Hittel tudjuk elfogadni, például a teremtést, és bízunk abban, hogy imáink meghallgatásra találnak. Hittel tudjuk elfogadni azt az ígéretet, hogy az igazak örök életre támadnak fel, és bízunk az Úr Jézus Krisztusban, hogy a megfelelő időben meg is cselekszi velünk ezt, hiszen ezért törekszünk kegyes életet élni. Egészséges esetben a hit együtt jár a bizalommal, ezt láthattuk Ábrahám esetében is.

A Bibliában használt eredeti szó kétféle jelentésének felemlítésével, csak arra kívántuk felhívni a figyelmedet, hogy esetenként egy-egy kijelentést vizsgálj meg úgy is, hogy próbaképpen a hit szót, a bizalom szóval helyettesítsd be, meglátod, mennyivel gyakorlatiasabban szól hozzád a Szentírás. Önmagadat is jobban megismered ezáltal. 

Három történetet ígértünk neked, íme a második:

„… Mikor pedig ő (Jézus) méne, a sokaság szorongatá őt. És egy asszony, ki vérfolyásban volt tizenkét esztendőtől fogva, és bár minden vagyonát az orvosokra költötte, senki meg nem tudta gyógyítani. Hátulról hozzá járúlván, illeté az ő ruhájának peremét, és azonnal elálla vérének folyása. És monda Jézus: Ki az, a ki engem illete? És mikor minnyájan tagadták, monda Péter és a kik ő vele valának: Mester, a sokaság nyom és szorongat téged, és azt mondod: Ki az, a ki engem illete? Jézus pedig monda: Illete engem valaki, mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem. Mikor pedig látta az asszony, hogy nem maradt titokban, reszketve előjöve és előtte leesvén, megjelenté néki az egész sokaság előtt, miért illette őt, és hogy azonnal meggyógyult. És ő monda néki: Bízzál leányom, a te hited megtartott téged, eredj el békességgel!”  (Lukács 8: 42-48)

A történet szerint egy olyan asszony férkőzött a tömegben haladó Jézus közelébe, aki már hosszú évek óta, olyan súlyos betegségben szenvedett, hogy eddig hiába költötte minden pénzét orvosokra, azok nem tudták őt meggyógyítani. Nyilván hallott a názáreti Jézusról, s azt is hallotta, hogy a híres gyógyító itt és most fog ő előtte elhaladni. Soha vissza nem térő alkalom! Mint olvastuk, a tömegbe furakodott, és abban bízott, ha megérinti Jézus ruhájának, akár csak a szegélyét is, elmúlik a baja. A csoda megtörtént, az asszony abban a pillanatban, ahogy Jézus ruháját megérintette, meggyógyult. Tette nem maradt titokban, Jézus a következő szavakkal bocsátotta útjára: „Bízzál leányom, a te hited megtartott téged, eredj el békességgel!”

Az asszony elhitte a korábban meggyógyítottak bizonyságtételét. (Lám milyen fontos a bizonyságtevés!) Elhitte, hogy Jézus tud gyógyítani. Elhitte azt is, hogy ez az orvos, ingyen gyógyít. Ez fontos volt számára, mivel eddigre már minden vagyonát, az orvosokra költötte. És bízott abban, hogy Jézus meg tudja gyógyítani majd őt is, akit még egyetlen más orvos sem tudott meggyógyítani. Bizalma olyan mértékű volt, hogy úgy gondolta, a názáreti orvos hatalma akkora, hogy elegendő csak a ruháját megérinteni, akkor is meggyógyul. Így is történt. Hite és bizalma megtartotta őt. Vajon Jézus halála és feltámadása után, hogyan élte az életét? Emlékezett-e Jézus szavára? Elhitte-e vajon, hogy egykori gyógyítója, maga az Úr Jézus Krisztus volt? És töretlen maradt-e, élete hátralévő részében, az Úr Jézus Krisztusba vetett bizalma? Kívánjuk, hogy a bizonyságtevők hatalmas serege vegyen téged körül, hogy segítségedre lehessenek hitre jutásodban, és az Úrba vetett bizalmad, soha el ne fogyatkozzék!

A harmadik történet az egyik apostollal kapcsolatos, aki megpróbálja megtenni még a lehetetlent is, Jézus segítségével. A történetet a Máté evangéliumából idézzük, a 14. részből. Íme a 14. rész, 24-től 31-ig tartó versei:

„A hajó pedig (amiben a tanítványok ülnek) immár a tenger közepén vala, a haboktól háborgattatva, mivelhogy a szél szembe fújt vala. Az éjszaka negyedik részében pedig hozzájuk méne Jézus, a tengeren járván. És amikor látták a tanítványok, hogy ő a tengeren jára, megrémülének, mondván: Ez kísértet, és a félelem miatt kiáltozának. De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Péter pedig felelvén néki: Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken. Ő pedig monda: Jövel! És Péter kiszállván a hajóból, jár vala a vizeken, hogy Jézushoz menjen. De látva a nagy szelet, megrémüle, és amikor kezd vala merűlni, kiálta, mondván. Uram, tarts meg engem! Jézus pedig azonnal kinyújtván kezét, megragadá őt, és monda néki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” (Máté 14, 24-31)

Nem tudjuk mennyire közismert, hogy az ókori egyiptomi írás (hierogrifák), a lehetetlen szó helyére, egy vízen járó embert rajzolt, ezzel szemléltetve, hogy ha valami igazán lehetetlen, hát az a vízen való járás. Ez az egyiptomi ábrázolás talán a történelmi kultúrákon átívelve, ismert volt Izraelben is. Minden esetre Jézus a Genezáret taván bemutatta, hogy számára nincs lehetetlen, amikor tanítványai előtt járt a vízen.

Mint olvastuk, a tanítványok az ijedtségből hamar felocsúdtak, amikor Jézus megszólította őket. Péter, valamennyiük és valamennyiünk meglepetésére így kiáltott Jézus felé: „Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken.” És Jézus hívására, gondolhatjuk, hogy a többiek meglepetésére, Péter kiszállt a csónakból. Nyilván először a csónak szélére ült, rátette az egyik lábát a vízre, megpróbálta bemeríteni, de a víz szilárd talajként állt ellen. Bizonyára meglepődött. Még egyszer megpróbálta, egyre erősebben belenyomni a vízbe a lábát, de a helyzet változatlan maradt. Kitette hát a csónakból a másik lábát is, annak is ellenállt a víz. Eddig még úgy, ahogy, rendben a dolog, gondolhatta, de most már valahogy fel is kellene állni. Talán kár volt az egészet kezdeményezni. Mit szólnak a többiek, ha egy pillanat alatt elmerülök? Nevetségessé válok. „Péter azt hitte, hogy tud a vízen menni, hallottátok?” – mesélik majd sokaknak Egy pillanat alatt játszódhattak le mindezek benne. Viszont az is megmásíthatatlanul élt benne, hogy Jézus azt mondta neki: „ Jövel!” Péter felállt, és elindult Jézus felé. Lábaival először talán csetlett, botlott, de aztán kiegyenesítette magát, és mintha mindig ezt tette volna, úgy járt a vízen. Járok a vízen! Járok a vízen! – lelkendezhetett önfeledten. Jézus! Járok a vízen!

Azután egy pillanatra levette a tekintetét Jézusról, figyelve arra, hogy mekkora szél kerekedett. Riadtan tapasztalta, hogy hirtelen merülni kezd a vízben. Halászember lévén, gyakorlott úszó lehetett, tehát nem félt a víztől, inkább a kudarctól félve kiáltott Jézushoz: „Uram, tarts meg engem!” Ne engedj elsüllyednem! „Jézus pedig azonnal kinyújtván kezét, megragadá őt, és monda néki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Kicsinyhitű, hát mért ijedtél meg egy kis széltől is? – folytathatta volna Jézus. Hát nem tudtad, hogy én akár a legnagyobb vihar közepette is magamhoz tudlak vezetni? Hát miért fogyatkozott meg a te bizalmad? Péter, Péter, máskor ne vedd le a tekinteted Rólam! Bízzál Bennem!

Erősítsen meg téged ez a történet abban, hogy megtudd, az Úr Jézussal kapcsolatba kerülve, nincs számodra lehetetlen, mert az Ő számára nincs lehetetlen! Nyilván nem arra szólít fel Urunk, hogy ilyen, egyszer történt, megismételni szükségtelen eseményben  vegyél részt, de igen is felszólít arra, ha Őt Uradnak tartod, mindvégig harcold meg a hit nemes harcát, amelyre Ő hívott el, még ha ez gyakran nehéz is. És mindaddig, amíg Őhozzá meg nem érkezel, ne figyelj a körülötted kavargó szélre, ne figyelj a körülményekre, ne vedd le a tekintetedet Róla, soha ne téveszd szem elől, Megváltó Istenedet, az Úr Jézus Krisztust!

Folytatás holnap

Hit és bizalom...1.

Három történettel szeretnénk most számodra bemutatni a bibliai hitet. Az első történet az Ószövetségben található, és Ábrahámmal kapcsolatos. Így szól:

„És lőn ezeknek utána, az Isten megkisérté Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok. És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égő áldozatúl a hegyek közűl egyen, amelyet mondándok néked. Felkele azért Ábrahám jó reggel, és megnyergelé az ő szamarát, és maga mellé vevé két szolgáját, és az ő fiát Izsákot, és fát hasogatott az égő áldozathoz. Akkor felkele és elindula a helyre, melyet néki az Isten mondott vala. Harmadnapon felemelé az ő szemeit Ábrahám, és látá a helyet messziről. És monda Ábrahám az ő szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok. Vevé azért Ábrahám az égőáldozathoz való fákat, és feltevé az ő fiára Izsákra, ő maga pedig kezébe vevé a tüzet, és a kést és mennek vala ketten együtt. És szóla Izsák Ábrahámhoz az ő atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok fiam, És monda Izsák: Ímhol van a tűz és a fa, de hol van az égő áldozatra való bárány?” (1 Mózes 22, 1-7) 

A Mennyek Istenében bízó Ábrahámnak, fiú utódot ígért Isten. Az ígéret elhangzása óta hosszú-hosszú évek teltek el. Ábrahám és felesége, Sára, már nagyon idősek voltak, amikor megszületett a várva várt gyermek, Izsák. Annál jobban szerették egyetlen fiukat, dédelgették, tanítgatták, a széltől is óvták. És amikor végre felcseperedett, a Mindenható Isten, a Mennyek Istene, a történet szerint, arra kéri Ábrahámot, hogy áldozza fel neki szeretett fiát, égő áldozatul. Isten meg akarta próbálni Ábrahám hitét. Vajon magasabb rendű-e, fontosabb-e számára Isten szava, mint fiának élete?

Nem olvassuk, hogy Ábrahám ellent mondott volna, akár csak egy szóval is, Istenének. Engedelmesen összevágta a tűzhöz szükséges fát, és fiával, valamint két szolgájával együtt elindult az áldozat számára kijelölt hely felé. Találgathatjuk gondolatait, vajon bánatos volt-e, értetlenül tekintett-e a történtekre, kérdőn fordult-e Isten felé, csalódást érzett-e, gondolt-e arra, hogy ez az Isten is csak olyan, mint a pogány népek istenei, akik, imádóik szerint folyamatosan áldozatokat követelnek alattvalóiktól. Vajon a három napos út során tudott-e aludni éjszakánként Ábrahám? Mit jelent az, hogy „harmadnapon felemelé az ő szemeit”? Addig csak lehajtott fővel ment, némán, senkihez nem szólva, gondolataiba mélyedve? A hegy tövénél azt mondta szolgáinak, hogy maradjanak vissza, ő és fia felmennek a hegyre, de nemsokára jönnek majd.

Amikor fiával kettesben maradt, Izsák az iránt érdeklődött, hogy hol az áldozati bárány? Hiszen az imádkozás mellett, nyilván áldozatot is mutatnak majd be, ezért visznek magukkal fát, apjánál ott a tűz is, meg az áldozat leölésére szolgáló kés is.

 "És szóla Izsák Ábrahámhoz az ő atyjához, és monda: Atyám! az pedig Ímhol vagyok, fiam. És monda Izsák: Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égő áldozatra való bárány? És monda Ábrahám: az Isten majd gondoskodik az égőáldozatra való bárányról, fiam, és mennek vala ketten együtt. Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten mondott néki vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fiát, és megkötözé Izsákot az ő fiát, és feltevé a fa-rakás tetejére. És kinyújtá Ábrahám az ő kezét és vevé a kést, hogy levágja az ő fiát.” (1 Mózes 22, 7-10)

Micsoda dráma játszódik le Mórijának hegyén! Elérkezett az idő, meg kell ölni a gyermeket!

„Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égből, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Ő pedig felele: ímhol vagyok. És monda: Ne nyújtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem. És felemelé Ábrahám az ő szemeit, és látá, hogy ímé a háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá, a kost, és azt áldozá meg égőáldozatúl az ő fia helyett.” (1 Mózes 22, 11-13)

Milyen szép példája ez a történet, az Istenbe vetett hitnek! Ábrahám, Isten szavára képes lett volna feláldoznia egyetlen gyermekét, bizonyságot téve ezzel arról, hogy számára Isten parancsolata mindenek felett való. De miért hitről, miért nem pusztán engedelmességről beszélünk? Vajon nem Ábrahám engedelmessége jelenik meg inkább e történetben, mint hite?  Nem. Ábrahám engedelmessége éppen az ő hitéből eredt, hite segítségével tudott Isten parancsolatának engedelmeskedni, eleget tenni. Elhitte ugyanis, hogy az önmagát Mindenható Istennek kijelentő Úr, valóban mindenható, és képes arra, hogy feltámassza majd a halott gyermeket. Képes arra, hogy visszaadja őt neki, hiszen a korábbiakban megígérte, hogy Izsákból nagy népet származtat majd. Hitt Isten szavának, és bízott abban, hogy Isten megtartja ígéretét. Ábrahám tehát hitte, hogy a hegyről fiával tér majd vissza. „… elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok.” – mondta szolgáinak, mert bízott Istenben.

Folytatás holnap

Kinek mondanak az emberek?...2.

Máshol ezt olvassuk: 

„És amikor közeledett, látván a várost, sírt azon. Mondván: Vajha megismerted volna te is, csak e mostani napodon is, a mik néked a te békességedre valók! De most elrejtettek a te szemeid elől. Mert jőnek terád napok, mikor a te ellenségeid te körűlted palánkot építenek, és körülvesznek téged, és minden felől megszorítanak téged, és a földre tipornak téged, és a te fiaidat te benned, és nem hagynak te benned követ kövön, mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.” (Lukács 19, 41-44)

Ennyi ismeret után, térjünk vissza Jézus eredeti kérdéséhez és folytassuk a Biblia olvasását!

„…Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek?”

„Ők pedig mondának: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illyésnek, némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül. Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem?” (Márk 16, 13-15)

Keresztelő János volt az, aki felkészítette Izrael népét, Jézus Krisztus eljövetelére. Mielőtt Jézus megkezdte munkálkodását, ő keresztelte meg Jézust a Jordán vizében (ő merítette be), majd Isten bárányának nevezte Urunkat, aki hordozza a világ bűneit. Keresztelő Jánost lefejezték, de a nép várta a feltámadását, ezért gondolták, hogy Jézus maga a feltámadott Keresztelő János. Illés, Izraelnek egy korábbi prófétája volt, úgy tartják, hogy az ő ismételt eljövetele előzi meg Isten Felkentjének, a Messiásnak (görögül Krisztusnak) az érkezését.

 "Ímé, én elküldöm néktek Illést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja." (Mal 4, 5) 

Jeremiás szintén egy hatalmas prófétája volt Izraelnek. Működésének egy része egybeesett azzal, amikor Izrael ugyanúgy egy idegen hatalom megszállása alatt volt, mint Jézus idejében.

Az Úr Jézus Krisztus végül is nem csalódhatott a tanítványok válaszában. (Az, hogy mekkora keserűséget érezhetett, csak elképzelni tudjuk.) Immáron három éve tanítja Izraelt és ott tart, hogy a feltámadott Keresztelő Jánost vélik csupán felfedezni Benne? Vagy Illés prófétát, esetleg Jeremiást, vagy más korábban élt személyt? Hát hiába volt eddig minden, hát senki nem értette meg a tanításait, Igehirdetésit, példázatait, személyes bizonyságait? Hányszor tette ki magát életveszélynek, hányszor kellett menekülnie, hányszor akarták megkövezni a tanításai miatt? 

„Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám.” (Mt 16, 15-17) 

Micsoda öröm, micsoda kárpótlás! A tanítványok nevében Péter azt mondja, hogy Te vagy a Krisztus. Íme a népből egy ember, aki tudja, hogy kivel beszél, kit hallgat. És ha Péter ezt mondja, ezt elfogadják a többiek is, ő a szószólójuk. Péter, Jézus csodatételeinél mindig jelen volt, beszédeit figyelmesen hallgatta. Ha Jézus menekülni kényszerült, oltalmazta Őt. Ha Jézus feladatot bízott rá, engedelmesen végrehajtotta. Péter erős testalkatú, kemény, mindenfajta szeszélyes időjárásnak kitett, családos halászember volt. És íme, ő hajt fejet először Jézusnak. A Felkent Jézusnak. Ez a kemény ember. És hogy örül Jézus! Tudja, hogy Péter ezt nem hallhatta egyetlen embertől sem. Izraelben még senki nem mondta Jézusról, hogy Ő a Messiás, a Megváltó, a Felkent Üdvözítő. Péter ezt csak Istentől tudhatja, ezt részére csak a Mennyei Atya jelenthette ki. Micsoda nagy dolog! (Nem tudjuk mennyire közismert, Péter lesz az a későbbiek során, aki Jeruzsálemben, nagy tömeg előtt Pünkösdkor, elsőként hirdeti az evangéliumot, bizonyítja a keresztre feszített názáreti Jézus Istenségét, eljövetelének és halálának szükségszerűségét. Hirdeti Jézus feltámadását és a Benne való hit üdvözítő voltát. További munkásságával is az Úr Jézus Krisztust szolgálja, élete mártírhalállal ér véget, keresztre feszítik, feleségével együtt.)

Gondolatban most távolodjunk el, térben és időben, a Jézus és tanítványai közti beszélgetés eredeti helyszínétől! Ha most tőled kérdezné meg az Úr Jézus Krisztus, hogy te kinek mondod Őt, mit válaszolnál? Kicsoda neked Ő?

Hogy segítsünk, idézzünk fel a Bibliából néhány olyan kijelentést, amelyet földi jelenléte során, maga az Úr Jézus Krisztus mondott. Ezeket nem csupán Izraelnek mondta, hanem mindenkinek szólóan és örök érvényűen.

„Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.” (János 3, 17)

„… Az az Isten dolga (akarata), hogy higyjetek abban, a kit ő küldött.” (János 6, 29)

„… Én vagyok a világ világossága, a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” (János 8, 12)

„… Én vagyok a feltámadás és az élet, a ki hisz énbennem, ha meghal is él.” (János 11: 25)

„… Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.” (János 14, 8) 

„Jöjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” (Máté 11, 28)

„… ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek, se a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Az élet több, hogynem az eledel, és a test, hogynem az öltözet. Tekintsétek meg a hollókat, hogy nem vetnek, sem nem aratnak, kiknek nincs tárházuk, sem csűrük, és az Isten eltartja őket: mennyivel drágábbak vagytok ti a madaraknál?… Ti se kérdezzétek, mit egyetek vagy mit igyatok, és ne kételkedjetek. Mert mind ezeket a világi pogányok kérdezik, a ti Atyátok pedig tudja, hogy néktek szükségetek van ezekre. Csak keressétek az Isten országát, és ezek mind megadatnak néktek.” (Lukács 12, 22-31) 

„Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.” (János 10, 11)

„Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azt cselekszitek, a miket én parancsolok néktek. (János 15, 13-14)

„… Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Máté 28, 18)

Az olvasottaknak és ezeknek a felsorolt Igéknek az ismeretében, te mit tartasz Róla, te kinek mondod az Úr Jézus Krisztust? Számodra ki Ő?

Mi, Őt az Isten Fiának, Megváltó Istenünknek mondjuk.

Kinek modanak az emberek?...1.

A Máté evangéliuma 16. rész, 13. versében a következőt olvashatjuk:

„Mikor pedig Jézus Czézárea Filippi környékére méne, megkérdé tanítványait, mondván: Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek?”(Máté 16, 13)

Amikor Jézus önmagáról beszélt, rendszerint ezt a melléknevet használta: az Emberfia, vagy embernek Fia. Elképzelhető, hogy ezzel alkalmanként Önmaga ember voltát is hangsúlyozni kívánta, valószínűbb azonban, hogy e megjelöléssel utalni akart lényének földöntúli voltára, személyének mennyei jellegére. (A zsidók által jól ismert régebbi iratokban, Dániel próféta ír egy olyan mennyei személyről, aki emberi alakban, mint egy ember fia jelenik meg Isten előtt, és kivételesen nagy hatalmat kap Istentől. 

Látám éjszakai látásokban, és ímé az égnek felhőiben mint valami emberfia jőve; és méne az öreg korúhoz, és eleibe vivék őt. És ada néki hatalmat, dicsőséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv néki szolgála; az ő hatalma örökkévaló hatalom, amely el nem múlik, és az ő országa meg nem rontatik." (Dániel 7, 13-14)

János viszont, Jézus szeretett tanítványa, evangéliumában, Ige névvel illeti Jézust, amivel azt kívánja érzékeltetni, hogy Jézus, Isten Igéje, Isten kijelentője, és Benne teljesedett be Isten szava és ígérete. Az Úr Jézus Krisztus Istenként és emberként való földi megjelenéséről is ő ad egyértelmű leírást.

„Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige… Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett… És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.” (1 János 1, 3-14)

A fenti idézet szerint, János azt állítja a földön szolgálatot teljesítő názáreti Jézusról, hogy a mennyben Ő volt Isten Igéje (szava és ígérete), személye már a kezdetek óta létezett és Istennél, Istennel élt. Azt is állítja, hogy az Úr Jézus Krisztus nem csupán részese a teremtésnek, hanem minden Ő általa teremtetett, nélküle semmi sem.  Sőt az idézett versekből megtudjuk, hogy a mennyei Ige testté lett, testi formát öltött magára, emberi alakban eljött hozzánk a földre, s nem csupán látogatást tett, hanem tartósan itt élt. Az ember Jézus, bűn nélküli volt, telve kegyelemmel, irgalmassággal, szeretettel.

Bár János apostol, e sorokat Jézus halála és feltámadása után jegyezte le, vizsgáljuk meg, hogy a megtapintható, megérinthető, jótevő, názáreti Jézust, az embernek Fiát, ugyan kinek mondhatták, kinek tarthatták hazájában, Izraelben. Hisz maga Jézus is ezt kérdezi a Czézárea Filippi felé vezető úton. Idézzünk most ismét János evangélistát! (János 1, 4, 5, 10 ,11)

„Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága. És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt… A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadták be őt.” (1 János 4, 5 és 10-11)

Miért állítja János, és miért állítjuk mi magunk is, hogy az övéi nem fogadták be Őt? Hiszen ugyanebben a Bibliában ezt írja Márk evangélista:

„Estefelé pedig, a mikor leszállt a nap, mind ő hozzá vivék a betegeseket és az ördöngösöket. És az egész város oda gyűlt vala az ajtó elé. És meggyógyíta sokakat, akik különféle betegségekben sínlődnek vala, és sok ördögöt kiűze, és nem hagyja vala szólni az ördögöket,… Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imátkozék. Simon pedig és a vele lévők utána sietének. És amikor megtalálák őt, mondának néki: Mindenki téged keres… És jöve hozzá egy bélpoklos, kérvén őt és leborulván előtte és mondván néki: Ha akarod, megtisztíthatsz engem. Jézus pedig könyörületességre indulván, kezét kinyujtva megérinti őt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg. És a mint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tőle a poklosság és megtisztula.” (Márk 1, 32-37 és 40-42)

A fenti sorokból úgy tűnik, szerették Jézust, felettébb népszerű volt az emberek között. Gyógyításainak se szeri, se száma. Megnyitotta a vakok szemét, Nainban, egy temetési menethez csatlakozva feltámasztotta az özvegyasszony halott fiát, máshol egy 12 éves halott kisleány életét adta vissza. Betániában, tömegek láttára, a négy nappal korábban eltemetett Lázárt élesztette fel, és szólította ki a sírból. Ennyi jótett és csodatétel után, lehetett bárkinek rossz véleménye Jézusról? Miért olvassuk mégis azt, hogy sajátjai nem fogadták be, amikor éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk?

Bizony Jézus megítélése nem volt egységes. A nép lelkesedett érte, hiszen a fentieken túl, volt eset, hogy csodatételként kenyeret és halat osztott részükre, betegeiket meggyógyította, még azokat is, akiket az ördög nyomorgatott, szertejárt, és jót tett mindenkivel. Szeretetből és szánalomból gyógyított, mert meg tudott indulni az emberek nyomorúságán, elesettségén. Emellett állandóan tanította a sokaságot, hiszen jövetelének egyik célja ez volt. Hirdette Isten országát, Isten jóságát és szeretetét a világ iránt, a megtérést, a bűnök bocsánatát, a megigazulást. Esetenként szembeszállt népe művelt írástudóival, tanítóival, rámutatott hiányosságaikra, tévtanításaikra. Különösen keményen ostorozta a vallási vezetőket, állítva, hogy ostoba és gyakran betarthatatlan előírásaikkal, hitetlenségükkel, kapzsiságukkal, képmutatásaikkal, sötétségben tartják a népet, és elzárják előlük az üdvösség útját. A nép királlyá akarta Jézust választani, a nép vezetői pedig attól félve, hogy Jézust előbb-utóbb, akár egy római megszállásellenes mozgalom élére állítja a nép, és Izrael leigázása még erőteljesebbé válik, egy idő után már Jézus megölését tervezték. Volt ebben egy nagyfokú irigység is a nép vallási vezetői részéről, hiszen látták, hogy saját tanítványaik száma és tekintélyük folyamatosan csökken, miközben Jézus népszerűsége és követőinek száma, rohamosan növekszik.

Jézus nem akart király lenni, a nép olyan földi királya, akit csak orvosként, gyógyítóként tisztel a nép, illetve azt a csodatévőt látja benne, aki esetenként jól tudja lakatni őket. És nem akart a hódító rómaiakkal sem szembeszállni. Jézus, elsődlegesen Izraelt, akarta helyreállítani, az Isten útjaihoz, parancsolataihoz való visszaigazodás szükségességét hirdette. Ezt nem ismerte fel a nép, de még a nép vezetői sem. E területen vagy érdektelenséggel, vagy leküzdhetetlen ellenállással találkozott Jézus. Mint Isten küldöttét, mint Isten Fiát, mint az Istennel való megbékélésre hívó Messiást, Izrael nem fogadta be Jézust, elutasította. Izrael nem akart megtérni. A Máté evangéliuma szerint így panaszkodik Urunk:  

„Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, a kik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá, és te nem akartad.” (Máté 23, 37)

Folytatás holnap

Az Isten szerinti szeretet...2.

János evangéliumában, így szól Jézus Nikodémushoz: (Jn 3, 3 és 6-7)

„Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem látja az Isten országát.  A mi testtől született, test az, és a mi Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek.” (Jn 3, 3 és 6-7)

Ha nincs bennünk az Isteni elvárás szerinti szeretet, nem láthatjuk meg az Isten országát, nem mehetünk be, nem kellünk, tehát nem üdvözülünk, nem nyerhetjük el az örök életet. Pál apostol (többek között) így ír a szeretetnélküliségről: (1 Kor 13, 2)

„És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is, és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.” (1 Kor 13, 2)

„Szükség néktek újonnan születnetek.” Újonnan kell születnünk! Hinnünk kell Isten kijelentéseiben, és el kell fogadnunk az Úr Jézust megváltónknak. Meg kell vallanunk Neki a bűneinket, bocsánatot kell kérni Tőle, hisz miattunk adta az életét, megfizetett bűneinkért, és meg kell keresztelkedünk, hogy immáron bűn nélküliként, újjászülethessünk. Mert Isten hajlandó újjászülni bennünket! Hitbeli megtérésünkre pedig megkapjuk a Szentlélek ajándékát, és ha odaadóan, krisztusi lelkületűek maradunk, mint jó gyümölcsfa, teremni kezdjük a Lélek gyümölcseit. "De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség." (Gal 5, 22) 

A Lélek gyümölcsei közt pedig az első: a szeretet. 

Tehát az újjászületés után, Isten szeretete árad a szívedbe, és az, a lelked, jellemed, személyiséged részévé válik. Az újjászületéssel az Isteni szeretet birtokosa lettél, kegyelemből. Mert hittél Istennek, elfogadtad Fia beszédeit, és az Ő, értünk hozott áldozatát. Íme már tudsz szeretni, Isten szerinti, igaz szeretettel.

Mélységesen sajnáljuk, hogy a megtérésről, és az újjászületésről jelentőségéhez képest most csak aránytalanul és méltatlanul röviden szólhattunk, de hidd el, ezekkel a későbbiek során még többször és részletesebben foglalkozunk majd. Most inkább arra törekedtünk, hogy megvilágítsuk, az emberi szeretet és az Isten szerinti szeretet közti eltérést, vigyázásra intsünk, és gondolkodásra serkentsünk. Vajon a benned lévő szeretet Isten szemében szeretet-e egyáltalán? Egyben lényegesnek tartottuk, hogy eléd hozzuk a megtérés, üdvösség szempontjából való fontosságát, rávilágítsunk arra, hogy az Úr Jézus Krisztus nélkül nincs újjászületés, megigazulás, és nélküle soha nem lesz benned szeretet. Isten szerinti szeretet. És Nélküle soha nem lesz üdvösséged sem.

A Bibliában az (Isten szerinti) igaz szeretetről Pál apostol ad leírást. (1 Kor 13, 4-8)

„A szeretet hosszútűrő, kegyes, a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.” (1 Kor 13, 4-8)

Ebből a szeretetből ad neked Isten, amikor igazzá nyilvánít, újjászül téged. Tudja, hogy a te szereteted csak értéktelen utánzat volt, javíthatatlan kacat, semmire sem alkalmas hiábavalóság. Nem is akarta annak hiányosságait kipótolgatni, kitörölte az egészet belőled úgy, ahogy volt, és adott az Ő szeretetéből neked. Ezzel sáfárkodj, ezzel gyakorolj irgalmat, ezzel tanúsíts mások iránt megértést, ezzel a szeretettel közeledj embertársaid felé, ezt add tovább, ezzel légy tökéletes! Ezzel a szeretettel akarj másokat megmenteni, mert ezzel a szeretettel tudsz csak másokat megmenteni, a kárhozattól.

Ezzel a szeretettel leszel képes megsajnálni például, a bűnös, gonosz embert is. Amikor mélyebben tanulmányozod a Bibliát, rádöbbensz majd, milyen iszonyat vár azokra, akik nem mehetnek be a Mennyek Országába. Mert nem vették komolyan Istent, csak nevettek azokon a dolgokon, amiket mások elfogadtak, gyakorlatilag visszautasították a kegyelmet, egyben szembeszálltak Alkotójukkal, feltartóztatták az igazságot. Ezekre az örök szenvedés vár, oda kerülnek, ahová a nyílt lázadást szító Sátán és bukott angyalai, démonai. Mert az Istenből gúnyt űző, Istent káromló, fellázadt, szeretet nélküli, gonosz emberek, Isten nézőpontjából azonosak a Sátánnal és szövetségeseivel, tehát azonos büntetést érdemelnek, különben csorbul az Isteni igazság. Ha benned valódi szeretet van, akkor megesik a szíved ezeken a megtévedt, gonosz embertársaidon, megszánod őket, nem rovod fel nekik a rosszat, reméled, hogy megváltoznak majd, imádkozol értük, megpróbálod jóra bírni őket, hirdeted nekik az evangéliumot. Az evangélium: örömhír, ami azt jelenti, hogy a bűnös ember is üdvözülhet, mert Isten megbocsátó Isten, mert „…Isten: szeretet.” (1 Jn 4, 8) S amennyiben te ennek a szeretetnek a részese vagy, már mindenben eleget tudsz tenni azoknak az elvárásoknak, amelyeket Jézus mondott  annak idején a hegyen, s amelyek megcselekvését, a megtérés nélküli ember, lehetetlennek tartotta ott és akkor, és tartja ma is.

Sokszor nem érezzük Isten szeretetét. Talán több gazdagságot, nagyobb jólétet várnánk Tőle, több babusgatást. Azt is várnánk, hogy ne bántsák egymást az emberek, ne legyenek háborúk. Ha Isten olyan hatalmas és Ő a szeretet Istene, miért engedi meg ezeket? Testvérünk, ezeket a háborúkat nem Isten szítja, ezek a gonosz emberek torzsalkodásai, a Sátán és démonai közreműködésével, a hatalomért, a pénzért. Éppen abból eredően, hogy semmibe veszik Isten jóságát, szeretetét, hatalmát. Ne félj, Isten igazságos, mindenért számot kell majd adni, egyetlen vétek sem marad büntetlenül. És ne vond kérdőre Istent, hogy a hétköznapok gondjaiban-bajaiban miért nincs mindig melletted? Volt ma mit enned, tested befedésére volt mit felvenned ma is, van hová lehajtanod a fejedet? Ettől többet Ő sohasem ígért neked. Az e világban töltött életed, csupán egy leheletnyi. Az édeni bűnbeesés óta csak arra szolgál és arra elegendő, hogy eldönthesd, hol töltöd az életedet, az örökkévalóságban. Isten országában, vagy az örök kárhozat helyén? Ezért fáradozz, mert az egész földi életednek ez a legfőbb kérdése. Ezen a ponton kutasd és vizsgáld meg Isten szeretetét, jóságát, együttérzését!

Vedd észre, hogy ezen a szinten mit tett Isten, hogy megmenekülhess, hogy örökre boldog légy? Vedd észre, hogyan szereti, és a kezdetektől fogva, hogyan, mi módon szerette Isten a világot? A választ az Úr Jézus Krisztustól, magától az Isten Fiától kapod meg, a János evangéliuma 3. rész, 16. verséből.

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján 3, 16.)

Íme ez az Isteni szeretet! Isten, helyettesítő áldozatként a kereszthalálra adta saját, szeretett és egyetlen Fiát, hogy a világ üdvözölhessen általa. Isten szeretete mindenek feletti volt, de az Úr Jézus Krisztus is megmutatta szeretetét az anyagi világ és a szellemvilág felé, testté lett és elhordozta ezt az önkéntes halált. Mert Isten volt Ő is, így példát adott Ő is, az Isteni szeretetből. Mi valamennyien ennek a szeretetnek részesei lehetünk, vagy vagyunk, ugyanez a szeretet loboghat, vagy lobog már bennünk is. Ragadjuk meg ezt a szeretetet, vagy engedjünk nagyobb teret ennek, a már bennünk lévő szeretetnek! Ingyen kaptuk, ingyen adjuk. Szeressük egymást, ne csak szóval, és bocsássunk meg, küzdjünk meg másokért is, imádkozzunk az elesettekért, adjunk kenyeret az éhezőnek, itassuk meg a szomjazót, látogassuk meg az árvát, a beteget és az özvegyet, örüljünk az örülővel, sírjunk együtt a sírókkal, vigasztaljuk meg az erre rászorultakat! Segítsünk másokon, ahol csak lehet! Ne mindig csak a magunk gondjai, bajai körül forgolódjunk!

Ha már megtértél, újjászülettél, kérd Megváltó Urunkat, az Úr Jézus Krisztust, mutassa meg neked azt a területet, ahol valóban segíteni tudsz, ahol leginkább gyakorolhatod a benned lévő, Isten szerinti szeretet! Ha pedig még nem tértél meg, törekedj erre, hogy mielőbb Isten szeretete költözhessen a szívedbe!

Mi az Úr Jézus Krisztus áldását kérjük rád.

Hallgasd meg a videót, és mond el vele az imát!

Megtérő ima

Az Isten szerinti szeretet...1.

Mindannyian találkoztunk már a szeretet szóval, a szeretet kifejezéssel. A férj szereti a feleségét, a feleség szereti a férjét, a szülők szeretik a gyermekeiket, a gyermekek a szüleiket és egymást, egy vezető beosztású személy szereti valamelyik beosztottját, a diák szereti kedvenc tanárát, a barát a barátját és sorolhatnánk. A hétköznapi életben a szeretet kifejezője lehet egy simogatás, egy mosoly, egy elismerő szó, egy puszi, esetleg egy csokor virág, valamilyen ajándék, vagy sok minden egyéb. A szóban forgó szeretet általában kölcsönös, pozitív kapcsolatokban jelentkezik. Aki kedvel minket, azt mi is kedveljük, aki szeret minket azt mi is szeretjük, viszonozzuk szeretetét. Úgy tűnik e területen harmonikus a rend, nincs igazán miről beszélni. Pedig ez nem így van. Lapozzuk fel a Biblia Új testamentom (Újszövetség) könyvei közül Máté evangéliumát, keressük ki az 5. rész, 44. versét (Mt 5, 44) és olvassuk el!

„Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket.”(Mt 5,  44)

Az Úr Jézus Krisztus földön tartózkodása idején, nagy sokaság előtt, egy hegyen mondta ezeket. Elképzelhetjük milyen hatással lehettek ezek a gondolatok a jelen lévő hallgatóságra. Gondoljunk csak bele, ha ma neked mondják, hogy szeresd ellenségedet, imádkozzál érte, örvendeztesd meg ajándékkal, adj neki puszit, te is ugyancsak meglepődnél, szerintem még néhány keresetlen szóval kifejezésre is juttatnád az ezzel kapcsolatos véleményedet. Látod, milyen keveset változott a világ az elmúlt kétezer év alatt! Az ember körüli díszletek (életkörülmények) hatalmasat változtak, de maga az ember alig változott, ugyanaz maradt. Ugyanarra a gondolatra, ma is ugyanúgy reagál. Hát hogy képzeled te azt, hogy én szeressem az ellenségemet, hogy tegyek vele jót, hogy imádkozzam érte?

Pedig ha ezt nem tudod megtenni, akkor nincs benned szeretet. Isten szerint. Mint ahogy a hegyen, Jézus szavait hallgató emberekben sem volt. Éppen erre akart Jézus rámutatni. Emberek, nincs bennetek szeretet! Márpedig Isten országának alappillére a szeretet. Ha nincs bennetek szeretet, gonoszak vagytok, romlottak a sok bűntől, méltatlanok arra, hogy Isten beengedjen az Ő országába. Az a szeretet, amit ti egymás között annak neveztek, az nem szeretet. Hallod? Az a szeretet, amit az ember, társas kapcsolataiban gyakorol, az a szeretetnek csak egy halvány utánzata, semmi köze az igazi, Isten szerinti és az Isten által az emberektől elvárt szeretethez.

Ki kell mondanunk, hogy a Biblia szerint a szeretet, nem emberi tulajdonság. A szeretet Isten tulajdonsága. Az ember nem tud szeretni, születésekor ezt a tulajdonságot nem hozza magával a génjeiben, ez nem örökölhető, mint bizonyos képességek, adottságok. Figyeld csak meg az óvodások viselkedését! Gondolkodás nélkül elveszik egymástól a játékot. S ha a másik vissza akarja venni, jön a „megtorlás”, a hajhúzogatás, erőfölénytől függően a belecsípés, fellökés, ütés. A közbeavatkozó óvónéni „tessék egymást szeretni” vezényszóval szétválasztja őket, puszit kell adniuk egymásnak, és elhangzik az „elő ne forduljon többet” intelem is. És az ilyen atrocitás talán nem fordul elő többé, mondjuk tíz-húsz év múlva sem? Neveléssel, fegyelmezéssel, netán közösség által, megtanítható, belenevelhető az emberbe a szeretet? Nem. Ismét ki kell hangsúlyozni, hogy a szeretet Isten tulajdonsága.

Nyilván ahogy léteznek hangos beszédű emberek, úgy léteznek halk beszédűek is, lobbanékony hajlamúak és szelídebb vérmérsékletűek, némelyek lehetnek mások iránt megértőbbek, finomabb lelki világúak, érzelem gazdagabbak. Ez utóbbiakban, úgy tűnhet, több a szeretet. Pedig a simulékony modor is csak, ügyes leplezése a szeretetlenségnek. Képmutatás, megjátszás, hamisság, csalás, érdekből való kedveskedés.

Még az anyáknapi üdvözlő sms is az, a valentínnapi, a karácsonyi, névnapi, születésnapi, pedagógusnapi, vagy a ballagásra, házassági évfordulóra átadott ajándékok is egy meghamisított szeretet tárgyiasult formái. Hidd el, gyakran még a temetésre szánt virágcsokor és koszorú is csak azért akkora, amekkora, hogy nehogy szó érje a ház elejét. Életünk során sok tapasztalatot szereztünk a „szeretetből” való ajándékozás területéről.

Egy fiatal fiú és leány érdeklődik egymástól. Szeretsz? Szeretlek. És te? Én is téged. Ezek után, jobban megbíznak egymásban. De valóban szeretik egymást?  Szinte félelmetes.

Amikor egy templomi összejövetel alatt, a pap felszólítja a híveket, hogy fogják meg egymás kezét, mondják egymásnak, hogy „jó, hogy itt vagy”, már csupán az hiányzik, amit az óvónéni kért a kicsiktől: „Szeressétek egymást!” És nem szólal fel senki, mert megfogalmazni sem merni, hogy „én ezt az illetőt nem tudom szeretni, és nem tudom szeretni az ellenségemet sem, a jegyellenőrt sem, a hitelügyintézőmet sem, a páromat sem! Már azt sem tudom mi a szeretet!”

Az Úr Jézus Krisztus, nagyon jól ismerte hallgatósága szívbéli állapotát. Azért is tette ilyen magasra az elvárásokat, hogy gondolkodásra bírja az embereket. Sőt még emelt is a mércén:

„Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5: 48)

Folytatás holnap