Kinek modanak az emberek?...1.

A Máté evangéliuma 16. rész, 13. versében a következőt olvashatjuk:

„Mikor pedig Jézus Czézárea Filippi környékére méne, megkérdé tanítványait, mondván: Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek?”(Máté 16, 13)

Amikor Jézus önmagáról beszélt, rendszerint ezt a melléknevet használta: az Emberfia, vagy embernek Fia. Elképzelhető, hogy ezzel alkalmanként Önmaga ember voltát is hangsúlyozni kívánta, valószínűbb azonban, hogy e megjelöléssel utalni akart lényének földöntúli voltára, személyének mennyei jellegére. (A zsidók által jól ismert régebbi iratokban, Dániel próféta ír egy olyan mennyei személyről, aki emberi alakban, mint egy ember fia jelenik meg Isten előtt, és kivételesen nagy hatalmat kap Istentől. 

Látám éjszakai látásokban, és ímé az égnek felhőiben mint valami emberfia jőve; és méne az öreg korúhoz, és eleibe vivék őt. És ada néki hatalmat, dicsőséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv néki szolgála; az ő hatalma örökkévaló hatalom, amely el nem múlik, és az ő országa meg nem rontatik." (Dániel 7, 13-14)

János viszont, Jézus szeretett tanítványa, evangéliumában, Ige névvel illeti Jézust, amivel azt kívánja érzékeltetni, hogy Jézus, Isten Igéje, Isten kijelentője, és Benne teljesedett be Isten szava és ígérete. Az Úr Jézus Krisztus Istenként és emberként való földi megjelenéséről is ő ad egyértelmű leírást.

„Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige… Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett… És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.” (1 János 1, 3-14)

A fenti idézet szerint, János azt állítja a földön szolgálatot teljesítő názáreti Jézusról, hogy a mennyben Ő volt Isten Igéje (szava és ígérete), személye már a kezdetek óta létezett és Istennél, Istennel élt. Azt is állítja, hogy az Úr Jézus Krisztus nem csupán részese a teremtésnek, hanem minden Ő általa teremtetett, nélküle semmi sem.  Sőt az idézett versekből megtudjuk, hogy a mennyei Ige testté lett, testi formát öltött magára, emberi alakban eljött hozzánk a földre, s nem csupán látogatást tett, hanem tartósan itt élt. Az ember Jézus, bűn nélküli volt, telve kegyelemmel, irgalmassággal, szeretettel.

Bár János apostol, e sorokat Jézus halála és feltámadása után jegyezte le, vizsgáljuk meg, hogy a megtapintható, megérinthető, jótevő, názáreti Jézust, az embernek Fiát, ugyan kinek mondhatták, kinek tarthatták hazájában, Izraelben. Hisz maga Jézus is ezt kérdezi a Czézárea Filippi felé vezető úton. Idézzünk most ismét János evangélistát! (János 1, 4, 5, 10 ,11)

„Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága. És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt… A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadták be őt.” (1 János 4, 5 és 10-11)

Miért állítja János, és miért állítjuk mi magunk is, hogy az övéi nem fogadták be Őt? Hiszen ugyanebben a Bibliában ezt írja Márk evangélista:

„Estefelé pedig, a mikor leszállt a nap, mind ő hozzá vivék a betegeseket és az ördöngösöket. És az egész város oda gyűlt vala az ajtó elé. És meggyógyíta sokakat, akik különféle betegségekben sínlődnek vala, és sok ördögöt kiűze, és nem hagyja vala szólni az ördögöket,… Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imátkozék. Simon pedig és a vele lévők utána sietének. És amikor megtalálák őt, mondának néki: Mindenki téged keres… És jöve hozzá egy bélpoklos, kérvén őt és leborulván előtte és mondván néki: Ha akarod, megtisztíthatsz engem. Jézus pedig könyörületességre indulván, kezét kinyujtva megérinti őt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg. És a mint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tőle a poklosság és megtisztula.” (Márk 1, 32-37 és 40-42)

A fenti sorokból úgy tűnik, szerették Jézust, felettébb népszerű volt az emberek között. Gyógyításainak se szeri, se száma. Megnyitotta a vakok szemét, Nainban, egy temetési menethez csatlakozva feltámasztotta az özvegyasszony halott fiát, máshol egy 12 éves halott kisleány életét adta vissza. Betániában, tömegek láttára, a négy nappal korábban eltemetett Lázárt élesztette fel, és szólította ki a sírból. Ennyi jótett és csodatétel után, lehetett bárkinek rossz véleménye Jézusról? Miért olvassuk mégis azt, hogy sajátjai nem fogadták be, amikor éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk?

Bizony Jézus megítélése nem volt egységes. A nép lelkesedett érte, hiszen a fentieken túl, volt eset, hogy csodatételként kenyeret és halat osztott részükre, betegeiket meggyógyította, még azokat is, akiket az ördög nyomorgatott, szertejárt, és jót tett mindenkivel. Szeretetből és szánalomból gyógyított, mert meg tudott indulni az emberek nyomorúságán, elesettségén. Emellett állandóan tanította a sokaságot, hiszen jövetelének egyik célja ez volt. Hirdette Isten országát, Isten jóságát és szeretetét a világ iránt, a megtérést, a bűnök bocsánatát, a megigazulást. Esetenként szembeszállt népe művelt írástudóival, tanítóival, rámutatott hiányosságaikra, tévtanításaikra. Különösen keményen ostorozta a vallási vezetőket, állítva, hogy ostoba és gyakran betarthatatlan előírásaikkal, hitetlenségükkel, kapzsiságukkal, képmutatásaikkal, sötétségben tartják a népet, és elzárják előlük az üdvösség útját. A nép királlyá akarta Jézust választani, a nép vezetői pedig attól félve, hogy Jézust előbb-utóbb, akár egy római megszállásellenes mozgalom élére állítja a nép, és Izrael leigázása még erőteljesebbé válik, egy idő után már Jézus megölését tervezték. Volt ebben egy nagyfokú irigység is a nép vallási vezetői részéről, hiszen látták, hogy saját tanítványaik száma és tekintélyük folyamatosan csökken, miközben Jézus népszerűsége és követőinek száma, rohamosan növekszik.

Jézus nem akart király lenni, a nép olyan földi királya, akit csak orvosként, gyógyítóként tisztel a nép, illetve azt a csodatévőt látja benne, aki esetenként jól tudja lakatni őket. És nem akart a hódító rómaiakkal sem szembeszállni. Jézus, elsődlegesen Izraelt, akarta helyreállítani, az Isten útjaihoz, parancsolataihoz való visszaigazodás szükségességét hirdette. Ezt nem ismerte fel a nép, de még a nép vezetői sem. E területen vagy érdektelenséggel, vagy leküzdhetetlen ellenállással találkozott Jézus. Mint Isten küldöttét, mint Isten Fiát, mint az Istennel való megbékélésre hívó Messiást, Izrael nem fogadta be Jézust, elutasította. Izrael nem akart megtérni. A Máté evangéliuma szerint így panaszkodik Urunk:  

„Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, a kik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá, és te nem akartad.” (Máté 23, 37)

Folytatás holnap