2018. november 3., szombat

Napi remény..305.

Bocsáss meg, mert neked is megbocsáttatott…


“Ahogyan az Úr megbocsátott nektek, ti is úgy bocsássatok meg egymásnak!” ( Kolossé 3:13b)

„Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is;” Kol. 3:13 Károli.


A Biblia azt mondja, hogy három oka van annak, amiért el kell engedned a múltban történteket és azokat az embereket, akik megbántottak, és ez egyáltalán nincs semmilyen összefüggésben azzal, hogy az illető megérdemli-e ezt, avagy nem.

Meg kell bocsátanod azoknak, akik megbántottak, mert Isten megbocsátott neked. A Kolossébeliekhez írott levél 3:13.versében ezt mondja az ige: “Ahogyan az Úr megbocsátott nektek, ti is úgy bocsássatok meg egymásnak!” (Kolossé 3:13b)

„Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is;” Kol. 3:13 Károli.

Ha olyan ember akarsz lenni, aki megbocsátó, akkor először is el kell fogadnod Isten megbocsátását, Jézus Krisztuson keresztül. A Biblia azt mondja, hogy Isten, Jézuson keresztül emberi formát öltött és a Földre jött, hogy megbocsátást nyerjen mindaz, ami valaha elromlott. Ő kifizette az árat azért, hogy nekünk már ne kelljen. Ez az Örömhír!

Meg kell bocsátanod azoknak, akik megbántottak, mert a harag és a neheztelés fogságban tart. A Prédikátor könyvének 7:9 versében ezt írja a Biblia: “... mert a harag a bolondokra jellemző.”

„Ne légy hirtelen a lelkedben a haragra; mert a harag a bolondok kebelében nyugszik.” Préd. 7:9 Károli.

A harag és a neheztelés nyomorúságossá tesz, és a múltba ragadva tart; és ha a múltba vagy ragadva, akkor a múlt tart fogva téged. Minden alkalommal, amikor neheztelsz vagy zokon veszel valamit, az a valami irányít téged. Néhányan közületek még mind a mai napig engednek az 5, 10 vagy 20 évvel ezelőtti sérelmeknek, amit emberek ejtettek rajtatok. Ez elég nagy butaság. Ne engedjétek, hisz nem okozhatnak sérelmet ezentúl. A múlt már a múlt. El kell engedned!

Meg kell bocsátanod azoknak, akik megbántottak, mert a jövőben több megbocsátásra lesz szükséged. Jézus ezt mondja a Máté evangéliumának 6:16. versében: “Mert ha megbocsátjátok az embereknek bűneiket, akkor Mennyei Atyátok is megbocsát nektek.” A megbocsátás oda-vissza működik; nem zsákutca, hisz nem kaphatod meg azt, amit nem vagy hajlandó odaadni.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!