2019. április 18., csütörtök

Napi remény...18.

Isten mindent tud, és ez jó hír!


„Semmi a teremtett világban nem rejtőzhet el Isten szeme elől. Minden fedetlen és csupasz annak szeme előtt, akinek számadással tartozunk.” (Zsidókhoz írt levél 4:13, NIV fordítás).

„És nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk.” Zsid. 4:13 Károli.


Előfordult már veled, hogy az éj leple alatt kikeltél az ágyból nassolni, még akkor is, ha épp fogyókúráztál? Én is álltam már a hűtőszekrény nyitott ajtaja előtt erre gondolva: „Csak egy falatot…”

Ilyenkor vitázunk önmagunkban: „Csak nyugodtan, egy-két falat nem árthat!” - „Nem, nem lehet, fogyókúrán vagyok!”

Az ilyen és ehhez hasonló pillanatokban Sátán azzal az ördögi hazugsággal akar megetetni bennünket, hogy „senki sem fogja megtudni.”

Talán te épp nem a hűtőszekrény előtt állsz, hanem dolgozol, vagy az adóbevallásodat készíted, esetleg olyan helyen vagy, ahol a szüleid nem szeretnék, hogy legyél... Te mégis folytatod és valami kétes dolgot művelsz, mivel úgy hiszed, hogy a hazugságot soha senki nem tudja meg.

De Isten már tudja!

A Zsidókhoz írt levél 4:13 szerint: „Semmi a teremtett világban nem rejtőzhet el Isten szeme elől.” (NIV fordítás).

„És nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk.” Zsid. 4:13 Károli.

Istent soha nem éri meglepetés, hiszen mindent tud!

Az a tény, hogy Isten mindent tud rólad, valójában nem rossz, hanem jó hír. Megmondom, miért:
Ismeri a hibáidat és a kudarcaidat. Kínos számomra annak tudata, hogy nincsenek titkaim Isten előtt, mivel vannak olyan dolgok, amelyeket jobb lenne, ha nem tudna. A Biblia viszont ezt mondja: „Istenem, a bűneim nincsenek elrejtve előled, tudod, hogy mennyire esztelen vagyok”. (Zsoltárok könyve 69:5, GNT fordítás).

„Többen vannak fejem hajszálainál, akik ok nélkül gyűlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törők, akik ellenségeim alap nélkül; amit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem!” Zsolt. 69:5 Károli.

Bűneid elrejtésével nem tudod becsapni Istent (lásd: 1János 1:8).

„Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk.” 1Jn. 1:8 Károli.

Nem botránkozik meg az elkövetett bűneid miatt, és soha nem fog másképp érezni irántad, ha bevallod neki azokat. Ő feltétel nélkül szeret téged, ami azt jelenti, hogy részedről nincs szükség se csalásra, se színlelésre.

Ismeri az érzéseidet és a csalódásaidat.
Talán ezt gondolod: „Senki nem tudja, min megyek éppen most keresztül, senki nem érzi a fájdalmamat.” Isten tudja. Látja a lelkedben a válságot, és a fájdalmad sem marad észrevétlen Isten szeme előtt. A Zsoltárok könyve 56:8-ban ez áll: „Tudod, hogy mennyire szenvedek, te nyilvántartod a könnyeimet.”(GNT fordítás).

Mivel Isten tudja, hogy mennyire frusztrált és kétségbeesett vagy, ezeket az érzéseket átadhatod neki: „Bízd az Úrra minden gondodat, hiszen Ő törődik veled” (1Péter 5:7, GNT fordítás). Egyszer és mindenkorra vesd oda mindet Isten elé, és soha ne vedd vissza azokat!

Rick Warren


Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!