2020. március 26., csütörtök

Napi remény...26.

Amikor bölcsességre és erőre van szükséged, fordulj Istenhez!


„Az igazi bölcsesség és az igazi hatalom Istené; tőle tanuljuk meg, hogyan kell élni, és azt is, hogy miért éljünk” Jób 12:13 The Message fordítás.

A Bibliában találjuk Jób történetét, aki szerette és szolgálta Istent, ám egy nap leforgása alatt elvesztette mindenét: a vagyonát, az egészségét és a gyerekeit. Jób története felhívja a figyelmünket arra, hogy hogyan áldjuk Istent még akkor is, ha sebzettek vagyunk. Még a legrosszabb időkben is imádhatjuk Istent, bölcsességére és erejére támaszkodva.

Nem sokkal azután, hogy Jób mindent elveszített, gyötrelmesen szenvedett, gyászolta veszteségeit, fizikai fájdalmai voltak a betegségétől, megjelent három barátja, és elkezdtek tanácsokat osztogatni. A legtöbb tanács is hasznavehetetlen volt, ám az egyik barátja, Elifáz, ezt mondta neki:„Helyedben én Istenhez fordulnék, és ügyemet őhozzá vinném!" Jób 5:8.

Elifáz azt mondja Jóbnak, hogy kérje Isten segítségét. Mit jelent segítségül hívni valakit vagy valamit? Azt jelenti, hogy felnézel valaki nálad nagyobbra, és reméled az ő erejét, várod, hogy cselekedni fog, és bízol az előjogaiban.

Ez jó tanács volt. Amikor mérges és kétségek között vagy, amikor összezavarodott és megsebzett vagy, akkor ne fordulj el Istentől, inkább fordulj felé, mert ő az egyetlen, akinek hatalma van arra, hogy igazán megvigasztaljon.

Egyszer, amikor Jézus a tömegben sétált, elmondta az ott lévő embereknek, hogy milyen változások szükségesek az életükben azért, hogy követhessék őt; ám az emberek nem akartak követeléseket az életükre, s így elsétáltak.

János evangéliuma 6. fejezetének 67–68. verseiben Jézus odafordult a tanítványihoz, és ezt kérdezte:Ti is el akartok hagyni engem?” Egyik közülük, Péter ezt mondta:„Uram, hová mehetnénk? Örök élet beszéde van nálad." Ha fájdalmaid vannak, és elfordulnál Istentől, hová mehetnél? Senki nem képes úgy segíteni, ahogyan Isten tud. Tehát, ahelyett, hogy elfordulsz Istentől, hívd segítségül erejét és bölcsességét.

A Biblia ezt mondja:„Az igazi bölcsesség és az igazi hatalom Istené; tőle tanuljuk meg, hogyan kell élni, és azt is, hogy miért éljünk” Jób 12:13 The Message fordítás.

Az, hogy Jézus követője vagy, nem ment fel téged az élet problémái alól; de Isten bölcsessége és ereje elérhető a számodra. Fordulj Istenhez, és ő megmutatja neked, hogy mit tegyél, és megadja hozzá az erőt is.


Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
Mikor nehéz időket éltél, hogyan bizonyult valaki igaz barátnak? Kivel kell barátságot kötnöd ma?
Krízishelyzetben mi az első dolog, amit teszel? Istenhez fordulsz, vagy elfordulsz tőle?
Miért Isten a legjobb személy, akihez vigasztalásért fordulhatsz?

Rick Warren

Folytatás holnap


ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!