2021. február 7., vasárnap

Napi remény...07.

Isten gondoskodik rólad a csodához vezető úton...


„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő dicsőségének gazdagsága szerint Krisztus Jézusban” Fil 4:19 NIV fordítás.

A csodára várni nehéz. Gyakran az odavezető úr rideg, sötét és magányos. Az is lehet, hogy azon kapod magad, hogy lerobbantál az úton. Lehetséges, hogy azt sem tudod hová tartasz, vagy milyen hosszú út áll még előtted.

Nem számít, hogy hol tartasz a csodádhoz vezető úton, van néhány dolog, amit észben kell tartanod:

Csak Istenre van szükséged.
Nem kell hatalmas bankszámla, teli tömött hűtő vagy akár egy állás. Ha Isten úgy akarja, akár hollókkal is küldhet neked ételt, ő gondoskodik rólad. Így gondoskodott a kimerült és a teljesen kiszáradt Illés prófétáról is a sivatagban – olvashatod A királyok első könyve 17. fejezetében. Amikor Isten egyik forrása kiapad, akkor ő könnyen mutat egy másikat. Rá kell bíznod minden szükségedet.

Amerre Isten vezet, ott gondoskodik rólad.
Miután Isten elküldte a hollókat, hogy etessék Illést, elmondta neki, hogy egy veszélyes útra küldi Sareptába, ahol aszály és nagyon kevés élelem van. Azonban Isten Illés elé küldött egy szegény özvegyasszonyt, aki igen adakozó szívű volt. Amikor Isten azt mondja neked, hogy menj el valahova, indulj rögtön! Amikor Isten azt mondja, hogy tégy meg valamit, tedd meg azonnal! Amikor Isten kijelöl számodra egy irányt, biztosítja azt is, ami szükséges ahhoz, hogy arra menj.

Minden-egyes nap bíznod kell benne!
Miért? Mert vannak olyan problémáink, amik nap-nap után előkerülnek. Például, ha pénzügyi gondjaid vannak, minden nap szembe kell nézz velük. Ezért minden egyes nap Istenre kell bíznunk magunkat. A Biblia azt mondja: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő dicsőségének gazdagsága szerint Krisztus Jézusban” Fil 4:19 NIV.

Isten ígéretei valóra válnak, amikor engedelmeskedsz neki.
Gyakran előfordul, hogy Isten a tervének épp csak a soron következő lépését mutatja meg nekünk. Azt várja tőlünk, hogy engedelmesen megtegyük az első lépést, majd azt követően teszi láthatóvá a következőt. Lehetséges, hogy nem minden lépés tűnik logikusnak útközben, de ennek ellenére hittel és bizalommal engedelmeskedhetsz tudva, hogy Isten útja a legjobb.

Hogyan teheted meg hit első lépését?
A hit első lépése, hogy megkéred Jézust, mentsen meg téged, és vegye át az irányítást életed felett. Ha ezt eddig még nem tetted meg, akkor arra hívlak, hogy mondd el most ezt az imát:

„Drága Mennyei Édesatyám, köszönöm, hogy szeretsz és arra vársz, hogy melletted döntsek. Bocsásd meg, hogy a munkámtól, más emberektől és a saját terveimtől függtem helyetted! Meg akarok tanulni bízni benned minden egyes nap. A te utadat akarom járni, nem a sajátomat. Megbánom a bűneimet, és elhiszem, hogy te vagy a Megmentőm. Téged akarlak követni, és arra kérlek, hogy ments meg, és légy életem része! Szeretném igénybe venni az ígéretedet, hogy ha bízom benned, akkor megmentesz és betöltöd minden szükségem. Amikor megmondod nekem, hogy mit kell tennem, engedelmes leszek. Segíts emlékeznem, hogy te vagy minden, amire szükségem van, és ha te vezetsz, akkor gondoskodsz is rólam. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:
Mi az, ami megkísért, hogy inkább benne bízz, mint Jézusban?
Milyen váratlan módokon gondoskodott rólad Isten?
Elfogadtad már Jézust mint megváltódat? Ha nem, mi tart vissza ettől? Ha igen, milyen változások mentek végbe az életedben?

Rick Warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!

raven.jpg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!