2018. február 11., vasárnap

Napi remény...42.


Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.



(23. Zsoltár 1.vers) Amikor életünk erőforrásait vesszük számba, nagyon fontos, hogy emlékezzünk a 23. Zsoltár ígéretére, mert a megelégedettség ajándékát rejti magában.

AZ ÚR AZ ÉN PÁSZTOROM, NEM SZŰKÖLKÖDÖM

Egy híres színész egy társasági összejövetel díszvendége volt, és felkérték, hogy felolvasást tartson különböző irodalmi művekből. Egy idős lelkész, aki szintén jelen volt, megkérte, hogy mondja el a 23. Zsoltárt. A színész egy feltétellel vállalta el a felkérést, mégpedig: megkérte a lelkészt, hogy ő is mondja el a zsoltárt. A csodásan hangsúlyozott művészi előadást hosszú taps kísérte. A lelkész hangszíne ellenben már érdes volt, a prédikálással töltött sok év érződött rajta, és az előadás módja sem volt művészinek nevezhető, mégis, amikor befejezte a zsoltárt, szem nem maradt szárazon a teremben. Amikor megkérdezték az előadó művészt, hogy szerinte mitől volt nemesebb a lelkész előadása, így válaszolt: "Én ismerem a zsoltárt, ő pedig a Jó Pásztort ismeri..."

Ha személyesen ismerjük Istent, akkor minden szükséges dologgal rendelkezünk életünkre nézve. Elképesztő erőt és törhetetlen megelégedést kaphatunk abból a forrásból, ami nem a miénk, mert egyedül Jézus Krisztussal megélt, élő, meghitt kapcsolatból származik. Mert ha megismerjük Istent, akkor tárházából minden erőforrás elérhető lesz számunkra. Olyanok, mint például a :

bölcsesség
tanácsadás
erő
békesség
szeretet
türelem
önuralom

Más szavakkal, Isten az életünk minden területéhez erőt ad. 

Ez az erő a tápanyaggal dúsított talaja a békének, amely a megelégedettség gyümölcsét fogja megteremni.

" Az Úr erőt ad népének, az Úr megáldja népét békességgel."
(29. Zsoltár 11.)

Isten nem véges emberi erővel lát el bennünket. Ő azért jött, hogy saját erejéből adhasson nekünk.

" Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az Úr, megszabadított engem." (Ézsaiás 12:2)

Ha Isten erőforrásaira támaszkodunk a sajátunk helyett, akkor valódi megelégedettséget fogunk tapasztalni. Olvastam egy emberről, akinek egy befagyott széles folyón kellett átkelnie. Attól félt, hogy a jég túl vékony lesz alatta, így térdein és kezén igyekezett átaraszolni a túlsó partra, attól tartva, hogy bármelyik pillanatban beszakadhat a jég. Kimerülten a túlsó part közelébe ért, amikor egy másik ember nehéz súlyokkal megrakott szánkón elsiklott mellette.

Nem hasonlítunk sokszor erre a küszködő emberre? Úgy éljük meg napjainkat, hogy átkecmergünk az életen megelégedve csekély erőnkkel és szánalmasan kevés erőforrásainkkal, attól tartva, hogy Isten ígéretei körülményeink súlya alatt összetörnek?

Mikor fogjuk megtanulni, hogy az Ő erejének nincsenek korlátai? Sőt, a mi erőtlenségünk mutatja meg még inkább Isten erejét.

Egy amerikai felmérés szerint azok az emberek, akik nem megelégedettek, 10 %-al megnövelik a korai elhalálozás esélyét. Hudson Taylor egyszer így fogalmazott: "Isten azokat az embereket tudja használni, akik elég erőtelenek és gyengék ahhoz, hogy Rá támaszkodjanak" Pál apostol a 2. Korintusi levelében ezt írja: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." (2:9)

Mit gondolsz erről? Készen állsz felcserélni a saját gyenge erőforrásaidat az Övéért? Ez azt jeleni, hogy fel kell adnod jogaidat, terveidet és ügyeskedéseidet. Azt tanácsolom, hogy mindenképp tedd ezt meg! Helyezd ezeket az Ő lábaihoz, és válaszd az Ő útját. Megelégedettség lesz az osztályrészed.

Atyám, az elégedetlenség gyökere kezd feltörni életemben. Sok mindennel megpróbáltam az űrt kitölteni lelkemben. Abban bíztam, hogy emberek boldoggá fognak tenni. Most már tudom, hogy a megelégedettség egyedüli forrása Te vagy. Minden élettelen erőforrásomat lábad elé helyezem. A Te terveidet és tökéletes vezetésedet kívánom életemben. Köszönöm Uram, hogy minden szükségletemet megelégíted. Jézus nevében, Ámen.



Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!