2018. február 21., szerda

Napi remény...51.

Isten kegyelme által szenvedésednek célja van




”Csak az én kegyelmemre van szükséged, mert erőm akkor nyilvánul meg leginkább, amikor gyenge vagy." (2 Korinthus 12:9a, TEV fordítás)

„És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.” (2 Kor. 12:9a) Károli

Lelkipásztorként állandóan szenvedő emberek vesznek körül. Ha veszel két embert, és ugyanazon szorult helyzet elé állítod őket, az egyik összeomlik, míg a másik rendíthetetlen lélekkel állja a próbát. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy az egyikük Isten megtartó kegyelmére hagyatkozik.

Mi az, ami enyhíti fájdalmunkat, és segít továbblépnünk, amikor szenvedünk, és fel szeretnénk adni? Isten kegyelme az.

Pál nagyszerű példáját adja ennek a második korinthusi levélben. Háromszor is elmondta: „Uram, vedd el ezt a gyötrelmet az életemből”, de Isten nem tette meg. A Biblia szerint Isten így felelt: „Csak az én kegyelmemre van szükséged, mert erőm akkor nyilvánul meg leginkább, amikor gyenge vagy." (2 Korinthus 12:9a, TEV fordítás).

Amikor válsághelyzetben Isten segítségéért könyörgünk, kétféle választ kaphatunk tőle: vagy véget vet a szenvedésnek, vagy megadja az erőt, hogy megbirkózzunk vele.

A második opció nem igazán kedvünkre való. Azt akarjuk, hogy akármilyen fájdalommal küzdünk is, Isten azonnal szüntesse meg. Pedig Isten olykor céllal hagy a fájdalomban. Azt akarja, hogy megtanuljunk valamit. Sokkal jobban tud minket szenvedés árán, semmint kényelemben tanítani.

Ha életed legmélyebb, legsötétebb helyzeteiben találkozol Isten kegyelmével, rájössz, hogy semmi – sem probléma, sem válság, sem szenvedés – nem veszélyeztetheti az életed. Felismered, hogy Isten segítségével minden helyzetet tudsz kezelni.

Ám legyünk őszinték. Nem mindig kezeljük úgy a problémáinkat, hogy azok a fejlődésünket szolgálhassák. Gyakran saját magunkra hagyatkozunk. A Biblia emlékeztet rá, hogy ez megkeseredetté tesz minket: „Vigyázzatok, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokak életét meg ne mérgezze” (Zsidók 12:15).

„Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertőztettessenek.” (Zsid. 12:15) Károli

Bármilyen fájdalommal kell is megbirkóznod, az egyedüli ellenszer Isten kegyelme. Hogy részesülhess Isten kegyelmében, csak annyit kell tenned, hogy alárendeled magad, elmondod neki, hogy szükséged van a segítségére, és elfogadod kegyelmét.

Lehetséges, hogy Isten nem vet véget a szenvedéssel teli helyzetnek. De képes keresztülvezetni rajta, és meg is teszi.



Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!