2018. július 9., hétfő

Napi remény...188.

A csodához vezető úton Isten gondoskodik…


„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.” ( Filippi 4:19, NIV fordítás)

„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.” Fil. 4:19 Károli.


Mit teszel akkor, amikor úgy érzed, hogy nem történik semmi, és csak hideg, sötétség és magány vesz körül, miközben arra vársz, hogy megtörténjen egy csoda az életedben?

Lehet, hogy éppen veled történik mindez, vagy ismersz valakit, aki ilyen helyzetben van. Félsz és bizonytalan vagy, fogalmad sincs, merre vagy hová tartasz, vagy hogy milyen hosszú lesz az út, de érzed a nyomást.

Nem számít, hol tartasz éppen a csoda felé vezető úton, a következő néhány dologra érdemes emlékezned:

Istenen kívül nincs másra szükséged.
Nincs szükséged a kormányra, de még egy állásra sem. Ha Isten úgy látja jónak, a hollók által küldhet neked ételt, hogy így viselje gondodat. Illésre is így volt gondja, amikor kimerülten és kiégve a pusztában volt. (1Kir. 17:1-16)

„És szóla Thesbites Illés, a Gileád lakói közül, Akhábnak: Él az Úr, az Izráel Istene, aki előtt állok, hogy ez esztendőkben sem harmat, sem eső nem lészen; hanem csak az én beszédem szerint. És lőn az Úrnak beszéde ő hozzá, mondván: Menj el innét, és menj napkelet felé, és rejtezzél el a Kérith patakja mellett, mely a Jordán felé folyik. És a patakból lesz néked italod; a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy tápláljanak téged ott. Elméne azért, és az Úrnak beszéde szerint cselekedék; és elméne és leüle a Kérith patakja mellett, amely a Jordán felé folyik. És a hollók hoztak néki kenyeret és húst reggel és este, és a patakból ivott. És lőn néhány nap múlva, hogy kiszáradt a patak; mert nem volt eső a földre. És lőn az Úrnak beszéde ő hozzá, mondván: Kelj fel, és menj el Sareptába, amely Sídonhoz tartozik, és légy ott; ímé megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad. És felkelvén, elméne Sareptába, és mikor a város kapujához érkezett, ímé egy özvegyasszony volt ott, aki fát szedegetett, és megszólítván azt, monda néki: Hozz, kérlek, egy kevés vizet nékem valami edényben, hogy igyam. De mikor az elment, hogy vizet hozzon, utána kiáltott, és monda néki: Hozz, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben. Az pedig monda: Él az Úr, a te Istened, hogy nincs semmi sült kenyerem, csak egy marok lisztecském van a vékában, és egy kevés olajom a korsóban, és most egy kis fát szedegetek, és haza megyek, és megkészítem azt magamnak és az én fiamnak, hogy megegyük és azután meghaljunk. Monda pedig néki Illés: Ne félj, menj el, cselekedjél a te beszéded szerint; de mindazáltal nékem süss abból először egy kis pogácsát, és hozd ide; magadnak és a te fiadnak pedig azután süss; Mert azt mondja az Úr, Izráel Istene, hogy sem a vékabeli liszt el nem fogy, sem a korsóbeli olaj meg nem kevesül addig, míg az Úr esőt ád a földnek színére. És ő elméne, és az Illés beszéde szerint cselekedék, és evék mind ő, mind amaz, mind annak háznépe, naponként. A vékabeli liszt nem fogyott el, sem pedig a korsóbeli olaj nem kevesült meg, az Úrnak beszéde szerint, amelyet szólott Illés által.” 1 Kir. 17:1-16 Károli.

Amikor és ahogyan Isten bezár számodra egy munkalehetőséget, ugyanolyan könnyen hozhat és adhat egy másikat. Ne a bankszámládban bízz, hanem Istenben.

Ahova Isten vezet, ott gondodat is viseli.
Miután Isten a hollókat küldte Illéshez, hogy enni adjanak neki, Isten egy veszélyes úttal bízza meg őt, hogy menjen Sereptába. Ott aszály volt, és nagyon kevés volt az élelem, de ennek ellenére Isten gondot viselt Illésre – ugyan nem olyan valakin keresztül, akinek tele volt a kamrája, hanem egy szegény de nagylelkű özvegyasszonyon keresztül (akit Isten megáldott, mert engedelmes volt). Amikor Isten azt mondja, hogy menj valahova, akkor indulj azonnal! Amikor Isten azt mondja, hogy tégy meg valamit, akkor tedd meg azt azonnal. Amikor Isten mutatja az irányt, akkor ő gondot fog viselni arról is, hogy hogyan juss oda.

Nap mint nap újra vesd a bizalmad Istenbe.
Miért? Mert a problémáink általában több napon át tartanak. Például, ha anyagi gondjaid vannak, azokkal is minden egyes nap meg kell küzdened. Tehát nap mint nap bíznunk kell Isten gondoskodásában.

A Biblia azt mondja: ‘Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Őgazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.’ (Filippi 4:19, NIV ford.)

„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.” Fil. 4:19 Károli.

Isten ígéretei akkor működnek, ha engedelmes vagy.
Isten azt akarja, hogy tégy egy lépést, és aztán Ő megmutatja a következőt. Lehet, hogy nem tűnik logikusnak, de azt kell tenni, amit Isten mond, mert Isten útja mindig a legjobb. Minden hitpróbában Isten azt kéri, hogy te tedd meg az első hitbeli lépést.  A hit első lépése az, amikor megkéred Jézust, hogy irányítsa az életedet. Ha még sosem kérted Őt erre, akkor most mondd el ezt az imát:

‘Drága Istenem! Köszönöm, hogy szeretsz engem, és hogy meg akarsz óvni attól, hogy más dolgoktól függjek Te helyetted. Bocsáss meg, hogy volt, amikor a munkámtól vagy más emberektől tettem magam függővé és nem Tőled. Köszönöm, hogy nem feledkeztél meg rólam. Uram, az előttem álló napok kissé félelemmel töltenek el, de már értem, hogy a csodához vezető út nehéz terepen visz át, hogy a csoda forrása nem várt helyről ered, és hogy nem magamnak kell megoldani ezt, hanem Benned kell bíznom.

Amikor szólsz, hogy mit tegyek, még ha nem is értem, akkor is meg fogom tenni, amit kérsz tőlem. Segíts emlékeznem arra, hogy rajtad kívül másra nincs szükségem, és hogy ahová vezetsz, ott gondomat viseled. Meg akarok tanulni nap, mint nap bízni Benned. A Te útjaidon szeretnék járni, nem a saját utaimon. Téged akarlak követni. Kérlek, ments meg engem és jöjj az életembe. Megvallom azt az ígéreted, hogy ha bízom benned, gondomat fogod viselni és betöltöd minden szükségem. Jézus nevében mondtam ezt az imát. Ámen.’

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!