Napi remény...04.

A hitedre összpontosíts, ne az érzéseidre…

„Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve!” (Jób 1:21)

„És monda: Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen térek oda, vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!” Jób. 1:21 Károli.

Keresztény gyermekként Isten megerősítő érzéseid kapod, és szintén gyakori válaszokat tapasztalsz még az éretlen, önző imákra is, csak azért, hogy tudjál a létezéséről. Ahogy azonban növekedsz hitedben, ezektől a függőségektől megszabadít.

Bár Isten továbbra is szeretné, hogy érezd jelenlétét, inkább azzal foglalkozik, hogy bízzál benne, és nem csak azzal, hogy érezd őt. A hit az, ami valóban számít Istennek, nem az amit érzünk.

Leginkább akkor, amikor minden szétesik körülötted és Isten olyan, mintha sehol sem lenne, tapasztalod azokat a helyzeteket, amik leginkább próbára teszik hitedet. Ez történt Jóbbal is. Egy napon mindenét elveszítette, családját, gazdaságát, egészségét, mindenét, amije addig volt. Jób teljes elkeseredése a Bibliában 37 fejezeten keresztül történik, amikor Isten semmit sem szól hozzá.

Hogyan dicsőíted Istent, amikor nem érted mi történik körülötted és Isten nem szól hozzád? Hogyan maradsz kritikus körülmények között, kapcsolatban, amikor nincs válasz, kommunikáció? Hogyan követed szemeiddel Jézust, amikor könnyben úszik? Azt teheted, amit Jób is tett, földre borulva imádkozott és azt mondta: „Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve!” (Jób1:21)

„És monda: Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen térek oda, vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!” Jób. 1:21 Károli.

Mondd el Istennek mit és hogyan érzel. Öntsd ki a szívedet Istennek. Könnyíts magadon, oszd meg érzéseidet. Jób is ezt tette, amikor megvallotta:“Nem is tartóztatom meg a számat, beszélni fogok szorongó lélekkel, panaszkodni fogok keserű szívvel.” (Jób 7:11)

„Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.” Jób. 7:11 Károli.

Áhítozott, hogy Isten ne maradjon távol tőle: „mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban,” (Jób 29:4)

„Amint java-korom napjaiban valék, amikor Isten gondossága borult sátoromra!” Jób. 29:4 Károli.

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN