2019. február 20., szerda

Napi remény...20.


Az együtt végzett munkával maximalizáljuk az általa kifejtett hatásunkat…


„Elmondom tehát az igazságot, bármit is tettetek egyel a legkisebb testvéreim közül, azt velem tettétek.” (Máté evangéliuma 25:40 NCV fordítás)

„És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.
Mt. 25:40 Károli.

A Prédikátor könyve 4:9-12 a következőt mondja: „Jobb ketten, mint egyedül, mivel együtt jobban működünk. Ha az egyik elesik, a másik fel tudja segíteni. De rossz annak, aki magányos és elesik, mert nincs senki, aki felsegíthetné. Ha két ember együtt fekszik, melengetik egymást. De hogyan tudna felmelegedni az, aki egyedül van? És ha az egyiket támadás éri, ketten együtt képesek lesznek megvédeni magukat. Sőt, a három szálból sodrott kötél még jobban ellenáll a szakadásnak.(Prédikátorok könyve 4:9-12, NCV fordítás)

„Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek; mert azoknak jó jutalmok van az ő munkájokból. Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedülvalónak, ha elesik, és nincsen, aki őt felemelje. Hogyha együtt feküsznek is ketten, megmelegesznek; az egyedülvaló pedig mimódon melegedhetik meg? Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak; és a hármas kötél nem hamar szakad el. Préd. 4:9-12 Károli.

A Szentírás ezen részének sok mondanivalója van a másokkal való szolgálatról az egyházban, amely három megállapításban össze is foglalható:

1. Az együtt végzett munkával maximalizáljuk az általa gyakorolt hatásunkat.

Együtt többre vagyunk képesek. Szeretnél globális hatást gyakorolni az életedre? Akkor valósítsd meg más emberekkel együtt a gyülekezetedben, hiszen ha együtt visszük véghez Krisztus nevében, sokkal nagyobb hatást érhetünk el, mint egyedül. Egy csepp eső nem jelent nagy változást a sivatagban, de az esőcseppek milliói a sivatagot virágzó kertté változtathatják át.

2. Az együtt végzett munkával minimalizálhatjuk a kudarcainkat.

Ahogyan a 10. vers is kérdezi, amikor csak önmagadat szolgálod és elesel, ki lesz az, aki felemel téged? Ha azonban együtt szolgálunk, és az egyik elesik, csak a másik ember tudja őt felsegíteni. Ez nem teszi egyszerűvé és ugyanakkor mélyrehatóbbá a pillanatot? Együtt kell működnünk más emberekkel, hogy ösztönözni tudjuk egymást és csökkenthessük a kudarcaink számát.

3. Amikor együtt ténykedünk, mozgósítjuk az erőforrásainkat.

Az erőforrások és a tőkék egyesítésével további célok valósíthatók meg. Ha megosztod a takaród, egy helyett két ember fog melegen maradni.

Máté evangéliumában Jézus eképpen tanított:„Elmondom tehát az igazságot, bármit is tettetek egyel a legkisebb testvéreim közül, azt velem tettétek.” (Máté evangéliuma 25:40 NCV fordítás)

„És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.
Mt. 25:40 Károli.

EGYÜTT JOBBAK VAGYUNK!

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!