2020. április 21., kedd

Napi remény...21.

A szeretet cselekedet: találd meg mások szükségleteit!


"Jönnek majd idők, amikor éhséget bocsátok a földre, nem kenyérre fognak éhezni és vízre fognak szomjazni, hanem az Úr szavára. Az emberek tengertől tengerig támolyognak, bolyonganak majd a föld egyik határától a másik határáig keresve Isten szavát, de nem találják. Szép lányok és erős férfiak epedeznek majd Isten szava után" Ámós 8:11-13 NLT.

A Biblia ezt mondja a János 19:28-29-ben: "Ezután Jézus tudta, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjas vagyok. Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel töltve izsópra tűztek és odatartották a szájához." (ÚF)

A kifejezés: "Szomjas vagyok" volt a mottója Teréz Anyának, aki megalapította a Szeretet Misszionáriusai Szerzetesrendet és a Teréz Anya Otthon a Haldoklóknak. Minden Otthon a Haldoklóknak épületben, ahová a világ legszegényebbjeit vitték, volt egy Jézus kép, ahogyan a kereszten van megfeszítve, alatta ez a mondat: "Szomjas vagyok.", mert Teréz Anya szerint ez a feladatunk: csillapítani a krisztusi szomjúságot azzal, hogy másokon segítünk.

Mi nem segíthetünk Jézusnak a kereszten. Az a múlt volt. El tudod képzelni, hogy te vagy az a katona, aki Jézusnak inni ad? Mekkora kiváltság! Ezt nem tehetjük meg. De segíthetünk azoknak, akik körülöttünk vannak.

Létezésünk célja kielégíteni Jézus kereszten való szomjúságát, amit minden lélek iránt érzett és ez szeretetünkben tettek által mutatkozik meg. A szeretet kifejezése az, amikor mások szükségleteit elégítjük ki, mint a szomjúságukat - fizikális, érzelmi, vagy lelki szomjúságukat Krisztus szeretete után, aki pedig utánunk szomjazott.

Vannak emberek körülötted, akik lelkileg szomjaznak, de senki nem ismerte ezt így még fel. Íme, pár szinonima erre: unalom, boldogtalanság, elégedetlenség, stressz, depresszió.

Azok az emberek, akik szomjasak lelkileg szükséget szenvednek a céltudatosságban, és a jelentőségteljességben. Szeretnék Isten szavát hallgatni. Szeretnék tudni, mit tegyenek az életükkel.

"Jönnek majd idők, amikor éhséget bocsátok a földre, nem kenyérre fognak éhezni és vízre fognak szomjazni, hanem az Úr szavára. Az emberek tengertől tengerig támolyognak, bolyonganak majd a föld egyik határától a másik határáig keresve Isten szavát, de nem találják. Szép lányok és erős férfiak epedeznek majd Isten szava után" Ámós 8:11-13 NLT.

Hát nem ez illik a mai társadalmunkra? Az emberek jól néznek ki, de belül üresek. Depressziósok, bátortalanok, megbántottak, kétségbeesettek, elégedetlenek, ugrálnak egyik dologról a másikra, keresik, hogy mi elégítené ki őket teljesen, és csillapítaná a szomjúságukat.

Hívőként mi a világban a felelősségünk?

Az egyetlen módja Isten szolgálatának az, ha a nevében segítünk és szolgálunk másokat. Segíts csillapítani a szomjúságukat azzal, hogy elmondod nekik Isten mit tett, hogy ők teljesek legyenek.

Beszéljetek róla:
Kik azok, akik lelkiekben szomjasak körülötted?
Miért fontos átgondolni azt, hogy ha valaki kívülről tökéletesnek tűnik, vajon szenved-e belülről?
     
Rick warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!