2020. június 6., szombat

Napi remény...06.

Nincs szükséged mások elismerésére, hogy boldog légy


"De mit számít ez? Akár jó, akár rossz szándékkal teszik, az a fontos, hogy Krisztust hirdetik, — ennek pedig szívből örülök. És ezután is örülni fogok!" Fil 1:18, Egyszerű fordítás.

Bármi is történjék az életedben, boldog lehetsz, ha nem hagyod, hogy mások irányítsák a magatartásodat.

A Filippiekhez írt levél 1:15-17 –ben, Pál négyféle embertípusról beszél, akik valamilyen módon hatással voltak a szolgálatára, amíg börtönben volt Rómában. Voltak, akiket bajtársainak tartott, és ők bátorították őt a szolgálatban. Mások bírálták, versenyeztek vele vagy áskálódtak ellene.

"Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik a Krisztust: ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem, azok pedig számításból, nem tiszta lélekkel hirdetik a Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban." Fil 1:15-17.

Kevés dolog foszt meg gyorsabban a boldogságtól, mint az, ha kritizálnak, vagy úgy érzed, mások ellened dolgoznak. Miért? Mert mindannyian azt szeretnénk, hogy szeressenek minket. Mind elismerésre vágyunk. Azt akarjuk, hogy mindenki szeressen.

Mégis, Pál a Filippiekhez írt levélben azt mondja, "De mit számít ez? Akár jó, akár rossz szándékkal teszik, az a fontos, hogy Krisztust hirdetik, — ennek pedig szívből örülök. És ezután is örülni fogok!"

Nincs szükséged mások elismerésére, hogy boldog légy.

Annyira vagy boldog, amennyire boldog akarsz lenni! Ha mások elégedetlenek veled, az az ő döntésük. Ha most nem kapod meg valakitől az elismerését, valószínűleg nem is fogod. És csak boldogtalan leszel, ha megpróbálsz úgy élni, hogy másoknak akarsz megfelelni.

Pál később, a 29. és 30. versekben elmagyarázza, miért lehetsz boldog, bármi történjen is: "Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte, és hogy ugyanabban a küzdelemben álljatok, amelyet tőlem láttatok, és amelyet most rólam hallotok." Fil 1:29-30.

Pál azt mondja, hogy kiváltság a szenvedés, amikor a helyes dolgot tesszük, mert akkor hasonlítunk leginkább Jézushoz, amikor valaki keresztfára szegez és bírálgat.

Történjen bármi is, boldog lehetsz, ha minden problémára Isten szemszögéből tekintesz, és soha nem hagyod, hogy az befolyásolja a boldogságodat, amit mások mondanak vagy tesznek.


Beszéljetek róla:
Kinek az elismeréséért küzdesz? Miért gondolod, hogy szükséged van annak az embernek az elismerésére?
Miért ad Isten elismerése több szabadságot, mint másoké?
Hogyan munkálkodhat benned és rajtad keresztül Isten, amikor úgy érzed, megtámadtak és erősen bírálnak?

Rick Warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!