Az Ige testté lett. Miért…2.?

Keresztelő János apja Zakariás, azt mondta a várva-várt és az Isten könyörülő irgalmából hamarosan eljövendő üdvözítőről, hogy Ő majd a magasságból érkező felkelő fényként látogat el hozzánk, hogy világítson azoknak, akik a sötétségben és a halál árnyékának völgyében lakoznak. Eljön az üdvözítő – mondta Zakariás –, hogy lábunkat a békesség (az Istennel való megbékélés) útjára igazítsa (Luk 1, 78-79). Azért jön el, hogy megszabadítsa Izraelt az ellenségeitől és gyűlölői kezéből (Luk 1, 71). Isten majd általa emlékezik meg szent szövetségéről,

„arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak és megadja nekünk, hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján.” (Luk 1, 73-75 Új ford.) 

És az Ige testté lett. Megszületett, felnevelkedett, megkeresztelkedett, Istentől megkapta a Szentlelket, a pusztában megpróbáltatott, majd megkezdte földi szolgálatát. Jézus Krisztus…

„… méne Názáretbe, a hol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombat napon a zsinagógába, és felálla olvasni. És adák néki az Ésaiás próféta könyvét; és a könyvet feltárván, arra a helyre nyita, a hol ez vala írva: Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat, Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.” (Luk 4, 16-19) 

Íme, a leghitelesebb személytől halljuk, hogy miért érkezett, milyen munkára kente fel és küldte el Őt Isten: „… felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem”, „… elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam”, „… elküldött… hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek”, „… elküldött… (hogy hirdessem) a vakok szemeinek megnyilását”, „… elküldött… hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat (megkínzottakat Új ford.)”, „… elküldött… hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.”. Olvashattuk, hogy Jézus Krisztus Ézsaiás próféta könyvéből mondta el mindezeket. Nagy csend lehetett ezt követően a zsinagógában. Az ott lévők többsége nyilván jól ismerte ezeket a sorokat. Hányszor, de hányszor felolvashatták már ugyanezt az évek során! Tudták, hogy ezekért a dolgokért jön el majd hozzájuk a Messiás. De vajon Jézus, az ács fia, mit fűz hozzá a felolvasottakhoz? Mi újat tud mondani Isten Igéivel kapcsolatban? Úgy tűnt, hogy semmit.

„És behajtván a könyvet, átadá a szolgának, és leüle. És a zsinagógában mindenek szemei ő reá valának függesztve.” (Luk 4, 20) 

Jézus Krisztus látva, hogy senki nem kapott kijelentést a Szentlélektől, senki más nem emelkedik szólásra, senki nem érti az idők jelét, összesen ennyit mondott:

„Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra.” (Luk 4, 21) 

Hát nem értitek zsidó testvéreim? – gondolhatta Jézus – Hát nem értitek, amiről most hallottatok? Testvéreim, az Ézsaiás által valaha prófétált dolgok megcselekvésére engem küldött és engem kent fel az Isten. „Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra.” A ti fületek hallására, a ti szemetek előtt! A Mózesnek megígért próféta íme, itt áll előttetek, a megígért Ige íme, testté lett!

Jézus megpróbálta elmagyarázni nekik, de szavait ellenérzéssel fogadták, és egyre indulatosabbá váltak vele szemben. Az ott történteket így írta le Lukács:

„És betelének mindnyájan haraggal a zsinagógában… És felkelvén, kiűzék őt a városon kívül és vivék őt annak a hegynek szélére, a melyen az ő városuk épült, hogy onnan letaszítsák.” (Luk 4, 28-30) 

Emlékszünk még a János evangéliumában olvasottakra? „Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága… de a sötétség nem fogadta be… a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt.”

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

Az Ige testté lett. Miért…1.?

A címbeli kijelentés minden – önmagát kereszténynek valló – hívő előtt közismert, és szó szerint ugyanígy olvasható János apostol evangéliumában is. A szövegkörnyezetébe visszahelyezett kijelentést egy megelőző verssel kapcsoltuk most egybe, így idézzük a hivatkozott evangéliumból:

„Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge… És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1, 1 és 14) 

A testté lett Igéről – valamennyien tudjuk, hogy Jézus Krisztusról van szó – ugyanitt a következőket olvashatjuk még: 

„Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága… de a sötétség nem fogadta be… a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt. Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek; a kik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.” (Jn 1, 3-5, és 10-13) 

„… az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk…” „Az övéi közé jöve…” – olvashattuk. Miért? – kérdezzük most – miért lett testté az Ige? Miért lakozott az emberek között, pontosabban Izráel fiai között több mint harminc évig? Miért jött el mennyei otthonából Jézus Krisztus? Ki ne tudná erre a választ? Azért jött el, hogy magára vegye a világ bűneit, hogy ezzel megváltson bennünket. Végül is, igen. Viszont a Biblia ettől sokkal árnyaltabb és színesebb képet ad eljövetelének okairól és céljairól, tehát mindenképpen érdemes jobban elmélyednünk ebben a kérdésben is. Olvassuk el Lukács evangéliumából azt a részt, amikor Simeon kezébe vette a még csupán néhány napos Jézust!

„És ímé vala Jeruzsálemben egy ember, a kinek neve Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélő vala, a ki várta az Izráel vigasztalását, és a Szent Lélek vala ő rajta. És kijelentetett néki a Szent Lélek által, hogy addig halált nem lát, a míg meg nem látja az Úrnak Krisztusát. És ő a Lélek indításából a templomba méne, és mikor a gyermek Jézust bevivék szülői, hogy ő érette a törvény szokása szerint cselekedjenek, Akkor ő karjaiba vevé őt, és áldá az Istent és monda:… Mert látták az én szemeim a te üdvösségedet, A melyet készítettél minden népeknek szeme láttára; Világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére. József pedig és az ő anyja csodálkozának azokon, a miket ő felőle mondottak. És megáldá őket Simeon, és monda Máriának, az ő anyjának: Ímé ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izráelben; és jegyül, a kinek sokan ellene mondanak… hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek.” (Luk 2, 25-28, 30-35) 

Mint olvashattuk, Simeon várta „Izráel vigasztalását”. Eszerint Jézus, Izráel vigasztalására érkezett. (János evangéliumában Jézus Krisztus ezt megerősítette, amikor arról beszélt tanítványainak, hogy saját maga helyett /a Szentlélek személyében/, majd egy másik vigasztalót küld /Jn 14, 16/). Azt is olvashattuk, hogy Simeon, Isten felé hálálkodva így szólt: „… látták az én szemeim a te üdvösségedet, A melyet készítettél minden népeknek…”. Az idős Simeon tehát nem csupán Izráel vigasztalóját látta meg a Szentlélek által Jézusban, hanem a népek üdvözítőjét is. Még mást is: Jézus „Világosságul (jött) a pogányok megvilágosítására…”, és „… Izráelnek dicsőségére”, vagyis Izráel felmagasztalására. Végezetül olvassuk el ezt a hatalmas kijelentést is még egyszer: „… Ímé ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izráelben; és jegyül (jelül), a kinek sokan ellene mondanak.”! Jézus Krisztus sokak elesésére és feltámadására adatott Izráelben, és jelül, akinek sokan ellene mondanak. Ez utóbbit azonnal megértjük, ha fellapozzuk a következő – Mózes 5. könyvében található – Igeszakaszt, amelyben Mózes ekképpen szólt Isten népéhez:

„Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok!… és az én igéimet adom annak szájába (mondja az Úr)… És ha valaki nem hallgat az én igéimre, a melyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon (azt én felelősségre vonom /Új ford. Biblia/)!” (5. Móz 18, 15, 18-19) 

És íme, az Ige testté lett! (Jn 1, 14) Isten elküldte a megígért prófétát, a valaha látott legnagyobb prófétát, a názáreti Jézust, Aki Mózeshez hasonlóan zsidóként született meg, de valójában a mennyből származott, a Szentlélektől fogant, Isten Fia volt. Az ígéretnek megfelelően az Isten adta a szájába az Ő saját Igéit. Maga Jézus Krisztus mondta:

„… én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, a ki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek.” (Jn 12, 49) 

Foglaljuk össze máris eddigi ismereteinket! Jézus Krisztust tehát Isten küldte. A testté lett Ige Isten kijelentéseivel érkezett, Izrael vigasztalására és dicsőségére, Izrael fiainak elesésére és feltámadására, a pogányok megvilágosítására, és minden nép üdvösségére olyan jelül, – az idős Simeonnal mondatta ki Isten – amelynek majd sokan ellene mondanak.

„És ha valaki nem hallgat az én ígéimre, a melyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon (azt én felelősségre vonom /Új ford. Biblia/)!” Tudjuk, hogy aki megveti Jézus Krisztus beszédeit, az azt veti meg, Aki küldte Őt. A Jézus Krisztus személyébe és kijelentéseibe vetett hit tehát, az Ő megdicsőülése óta, minden ember számára élet vagy halál, üdvösség vagy kárhozat kérdése. Zsidónak és nem zsidónak egyaránt.

Időzzünk még el röviden annál a kijelentésnél, hogy Jézus Krisztus „jelül” adatott nem csupán Izraelnek, hanem a világ minden népének! Amíg Isten szeretett népe, a zsidó nép azzal tudta az Ószövetség idején kifejezni Istenhez való tartozását, hogy megtartotta a szombat napot, hiszen számára ez volt a jel, az Újszövetség ideje alatt élő újjászületett (keresztyén) ember, (függetlenül attól, hogy zsidóból vagy nem zsidóból lett keresztyén) azzal tudja kifejezni Istenhez való tartozását, hogy elfogadja Urának Isten Fiát, az Úr Jézus Krisztust, hiszen Ő adatott számára jelül. Tehát az ószövetségi zsidó nép a szombat nap megtartásával, az újszövetségi kereszténység pedig az Úr Jézus Krisztusba vetett hitével tudja kifejezni Istene iránti engedelmességét, Istenhez való tartozását.

Térjünk vissza eredeti témánkhoz és kutassuk tovább, miért lett testté az Ige?! Mintegy kétezer évvel ezelőtt miért jött el Jézus Krisztus?

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

 

Özönvízszerű árvíz Magyarországon…2.

A TV híradásait figyelve láthattuk, hogy nem egyenlő mértékű csapás érte országunkban az egyes településeket. Akiket nagyobb csapás sújtott, talán rosszabbak voltak másoknál? Választ kaphatunk az ilyen és hasonló kérdésekre, ha elolvasunk egy Igeszakaszt Lukács evangéliumából. Lukács, Jézus Krisztus kijelentéseit jegyezte le, amikor némely, Izráelben történt eseményről beszélt.

„Jövének pedig ugyanazon időben némelyek, kik néki hírt mondának a Galileabeliek felől, kiknek vérét Pilátus az ő áldozatukkal elegyítette. És felelvén Jézus, monda nékik: Gondoljátok-é, hogy ezek a Galileabeliek bűnösebbek voltak valamennyi Galileabelinél, mivelhogy ezeket szenvedték? Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan, hasonlóképen elvesztek. Vagy az a tizennyolcz, a kire rászakadt a torony Siloámban, és megölte őket, gondoljátok-é, hogy bűnösebb volt minden más Jeruzsálemben lakó embernél? Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképen elvesztek.” (Luk 13, 1-5) 

Ha valamelyik településünket most kíméletlenebbül sújtotta az ítélet, akkor ez példaként és nem titkoltan a többiek okulása érdekében is történt. 

Ilyen katasztrófa esetén mit tehetnek az Újjászületett keresztények? Semmi szín alatt nem zárhatják be sem a szívüket, sem a pénztárcájukat (lehetőségeiken belül) a bajbajutottak előtt. A minden ember iránt szívünkbe írt szeretet imára és konkrét jó cselekedetre kell, hogy indítson bennünket. Imára, hogy kérjük az Úr Jézus Krisztust, hogy az eddigiektől még jobban árassza ki ezek felé a kárt szenvedett emberek felé az Ő Szent Lelkét, hogy felismerhessék a dolgok mögött rejlő valóságot, és rádöbbenjenek, hogy ők maguk is okozói helyzetüknek. Kapjanak kariosz időt, amely idő alatt mindenféle gonosz szellemektől mentesen hozhatnak hátralévő életükre vonatkozó jó döntéseket. Hogy segítségül hívhassák az Úr nevét, hogy nagyobb baj már ne érje őket, hogy megtérhessenek, és ezáltal üdvösségre juthassanak, és ennyi nyomorúság után ne kelljen még ráadásul (életük végén) a pokolra jutniuk. Imáink mellett keressük meg azokat a lehetőségeket, amivel konkrét formában is segíteni tudunk a bajbajutottakon! Ez elsődlegesen a pénz, a legkisebb adomány is adomány, ismerhetjük az idős özvegyasszony filléres adományát a Bibliából. De segíthetünk élelmiszerekkel, a mindennapos háztartáshoz szükséges vegyi anyagok küldésével, nem akarjuk elbagatellizálni, de ilyenkor még egy szúnyogriasztó spray vagy krém is segítség lehet néhány kiló liszt mellett. Adjuk oda ezeket valamelyik ismert karitatív szervezetnek, aki a gyűjtést végzi, és gondoskodni tud az adományok helyszínre juttatásáról!

Magyarországot most az Úr Jézus Krisztus megintette. Ébresztő Magyarország!

„… kutassuk, vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk meg az Úrhoz! Emeljük föl szívünket és kezünket Istenhez, aki a mennyekben van: Mi voltunk a vétkesek és engedetlenek…” (Jer sír 3, 40-42 Új ford.)

Özönvízszerű árvíz Magyarországon...1.

A „májusi eső aranyat ér” – mondja a magyar, hiszen a tavasszal földbe került magvaknak megöntözésre van szükségük. 2010-ben, időben meg is érkeztek a csapadékkal teli jótékony felhők, és kis hazánk szinte valamennyi területét locsolni kezdték növekedést adó vizükkel. Mivel ehhez kellemesen langyos hőmérséklet is társult, elmaradtak a szokásos tavaszi fagyok is, úgy tűnt, hogy abban az évben, ha csak ezen múlik, a mezőgazdaság gyümölcs- és növénytermelő ágazatában az ugyancsak bőséges termés várható. Csakhogy ezekből a jótékony felhőkből valahogy nem akart elállni a csapadék, egyre csak esett és esett az eső. Az időjárás viharossá vált, a záporokból esetenként jéggel kevert felhőszakadás lett, a levegő lehűlt, a Nap hetekig nem látszódott. A patakok, folyók megteltek vízzel, sok helyen a hegyekről lezúduló víz ezeket annyira megduzzasztotta, hogy kiléptek a medrükből, és a szűnni nem akaró esőzésekkel együtt katasztrofális áradásokat okoztak. Milliószámra töltötték az emberek a homokzsákokat, és próbálkoztak azzal, hogy a meglévő gátakat ezekkel erősítsék, a víz azonban sok helyen átszakítva a régi és az új gátakat is, feltartóztathatatlanul hömpölygött tovább. Az áradó vizek közutak fölött csaptak át, autópályákat, vasútvonalakat rongáltak meg, településeket öntöttek el és zártak el a külvilágtól, az emberek ezrei kényszerültek elöntött otthonaikból – sok helyen állataikkal együtt – menekülésre. Számtalan ház összedőlt vagy súlyosan károsodott, több ezer lakásban egy méternél is magasabban állt a víz. Megannyi családnak egy élet munkája lett oda, szinte mindenüket elveszítették, saját további sorsukat kilátástalannak tartották. Napjaink műholdképein jól látható volt, hogy Magyarország, a magasabban fekvő helyek kivételével egy csaknem összefüggő víztakaró alatt szenvedett.

Mi történt itt? Eső, eső és újra csak eső. Özönvízszerű eső és áradás… Éghajlatváltozás, globális felmelegedésből származó időjárási szélsőség? Közben pedig a föld más vidékein szárazság, aszály, totális vízhiány?

A Szentírás arról tanúskodik, hogy az eső, Istentől van, az eső megalkotója a Teremtő Isten. De nem csupán megalkotója, hanem parancsolója is, tehát eső ott esik, és olyan mennyiségben, ahol és ahogyan a Teremtő Isten akarja. A Szentírás azt is kijelenti, hogy a teremtésben Isten Fia, mint kézműves, mint gyakorlati megvalósító, alkotóként vett részt (Péld 8, 30), sőt Őérte és Őáltala teremtetett minden, ami lett (Kol 1, 16). Ha azt is tudjuk, hogy a megváltásban vállalt elévülhetetlen érdeme miatt az Úr Jézus Krisztusnak adatott most minden hatalom mennyen és földön, akkor az esőről szólva soha nem feledkezhetünk meg az Úr Jézus Krisztus személyéről, Isten Fiáról, a mi Megváltó Istenünkről.

„Mily fenséges az erős Isten! Van-e hozzá fogható tanítómester? Ki kérheti tőle számon magatartását? Ki meri azt mondani róla, hogy álnokul járt el? Inkább arra gondolj, hogy magasztald tetteit, amelyekről énekelnek az emberek… Milyen magasztos az Isten… összegyűjti a vízcseppeket, a felhőből esőt szitál, amelyet a fellegek árasztanak, bőségesen hullatnak az emberre.” (Jób 36, 22-24, 26-28 Új ford.) 

„… nedvességgel terheli meg a felleget… Gomolyog az körös-körül, hogy az ő irányítása szerint megtegye mindazt, amit csak parancsol az egész föld kerekségén.” (Jób 37, 11-12 Új ford.) 

”Megparancsolja… a záporesőnek és a felhőszakadásnak, hogy zuhogjon.” (Jób 37, 6 Új ford.)

„… ezekkel ítélkezik a népek fölött…”(Jób 36, 29 és 31 Új ford.)

„Egyszer büntetésül adja földjére, máskor meg szeretetből.” (Jób 37, 13 Új ford.)

Az embereket sújtó árvizet Isten, előre ki nem számítható, váratlan, meglepetésszerű, nyomorúságos dolognak tartja (Jób 11, 14-16 Új ford.), (Jób 27, 20). Hasonlatos a viszályhoz. Eleinte csak ártatlannak tűnik, de azután kiterebélyesedik, később már szinte megfékezhetetlen, és sok kárért tehető felelőssé (Péld 17, 14 Új ford.).

„És megzendíti az Úr dicsőséges szavát, karjának lesujtását megmutatja megbúsult haragjában… vízáradással, zivatarral és jégeső kövével.” (Ézs 30, 30) 

A felsorolt Igék tükrében azt kell mondanunk, hogy szerető Urunk az égből hullatott esővel már évezredek óta folyamatosan gondoskodik az emberek létfenntartásáról, mindennapi kenyeréről, és személyválogatás nélkül „… felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” (Mt 5, 45). Viszont arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Ő Király, Akinek az irgalom gyakorlása mellett jogában áll és lehetősége van arra, hogy esetenként Önmagára terelve a figyelmet megmutassa - az embereknek és a szellemvilágnak is - mindenekfölött való szentségét és uralkodói mivoltját, újfent elismertesse, és újfent emlékezetükbe idézze, hogy ők csupán hatalom alá rendelt teremtmények. Életvitelükben – saját jogrendszere szerint – a Király elvárásokat támaszthat, és az attól való eltérést számon kérheti, illetve ítéleteivel büntetheti. Az ítélet egyik formája lehet az emberek megélhetési körülményeibe földrengés, tűzhányókitörés, cunami, aszály, sárlavina, vagy különféle egyéb természeti csapásokkal történő beavatkozás, vagy mint az ítéletként hazánkat sújtó csapás, tartós esőzés és az ebből kialakult súlyos árvíz. A bibliai kijelentések tükrében könnyen belátható, hogy hazánk lakossága és vezetősége egyáltalán nem az Isten által elfogadhatónak tartott utat járja, népként nem magasztalja, nem dicsőíti, és nem imádja Alkotóját, és egyáltalán nem támogatja még az emberek üdvösségéért végzett munkájában sem. Esetleges képmutató, látszatcselekedetei értéktelenek, megvetendők. Magyarországot most az Úr Jézus Krisztus megintette. Ébresztő Magyarország!

Sokan mondják, hogy lehetetlen, hogy ezek a természeti csapások a „Jóistentől” valók, hiszen Ő soha nem tenne ilyet. Aki ilyet állít, az tévelyeg, még arra is rest volt élete során, hogy Isten kijelentéseit tanulmányozza a Szentírásban.

„Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, én teremtek bajt, én, az ÚR cselekszem mindezt.” (Ézs 45, 7 Új ford.)

„… Ha valami baj éri a várost, nem az ÚR hozza-e azt?” (Ám 3, 6 Új ford.) 

Isten még szeretett zsidó népét is intette. Figyeljük meg az indoklást!

„… Jeremiás… megálla… és szóla az egész népnek: Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Ímé én ráhozom e városra és ennek minden városára mind ama veszedelmet, a melyről szóltam… mert megkeményítették nyakukat, hogy ne hallják az én beszédeimet.” (Jer 19, 14-15)

„… mert megkeményítették nyakukat, hogy ne hallják az én beszédeimet.” Vajon csak és kizárólag az akkori zsidó népről mondható ez el?

Magyarországot az Úr Jézus Krisztus megintette. Ébresztő Magyarország!

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin