2017. július 7., péntek

Özönvízszerű árvíz Magyarországon…2.



A TV híradásait figyelve láthattuk, hogy nem egyenlő mértékű csapás érte országunkban az egyes településeket. Akiket nagyobb csapás sújtott, talán rosszabbak voltak másoknál? Választ kaphatunk az ilyen és hasonló kérdésekre, ha elolvasunk egy Igeszakaszt Lukács evangéliumából. Lukács, Jézus Krisztus kijelentéseit jegyezte le, amikor némely, Izráelben történt eseményről beszélt.

„Jövének pedig ugyanazon időben némelyek, kik néki hírt mondának a Galileabeliek felől, kiknek vérét Pilátus az ő áldozatukkal elegyítette. És felelvén Jézus, monda nékik: Gondoljátok-é, hogy ezek a Galileabeliek bűnösebbek voltak valamennyi Galileabelinél, mivelhogy ezeket szenvedték? Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan, hasonlóképen elvesztek. Vagy az a tizennyolcz, a kire rászakadt a torony Siloámban, és megölte őket, gondoljátok-é, hogy bűnösebb volt minden más Jeruzsálemben lakó embernél? Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképen elvesztek.” (Luk 13, 1-5) 

Ha valamelyik településünket most kíméletlenebbül sújtotta az ítélet, akkor ez példaként és nem titkoltan a többiek okulása érdekében is történt. 

Ilyen katasztrófa esetén mit tehetnek az Újjászületett keresztények? Semmi szín alatt nem zárhatják be sem a szívüket, sem a pénztárcájukat (lehetőségeiken belül) a bajbajutottak előtt. A minden ember iránt szívünkbe írt szeretet imára és konkrét jó cselekedetre kell, hogy indítson bennünket. Imára, hogy kérjük az Úr Jézus Krisztust, hogy az eddigiektől még jobban árassza ki ezek felé a kárt szenvedett emberek felé az Ő Szent Lelkét, hogy felismerhessék a dolgok mögött rejlő valóságot, és rádöbbenjenek, hogy ők maguk is okozói helyzetüknek. Kapjanak kariosz időt, amely idő alatt mindenféle gonosz szellemektől mentesen hozhatnak hátralévő életükre vonatkozó jó döntéseket. Hogy segítségül hívhassák az Úr nevét, hogy nagyobb baj már ne érje őket, hogy megtérhessenek, és ezáltal üdvösségre juthassanak, és ennyi nyomorúság után ne kelljen még ráadásul (életük végén) a pokolra jutniuk. Imáink mellett keressük meg azokat a lehetőségeket, amivel konkrét formában is segíteni tudunk a bajbajutottakon! Ez elsődlegesen a pénz, a legkisebb adomány is adomány, ismerhetjük az idős özvegyasszony filléres adományát a Bibliából. De segíthetünk élelmiszerekkel, a mindennapos háztartáshoz szükséges vegyi anyagok küldésével, nem akarjuk elbagatellizálni, de ilyenkor még egy szúnyogriasztó spray vagy krém is segítség lehet néhány kiló liszt mellett. Adjuk oda ezeket valamelyik ismert karitatív szervezetnek, aki a gyűjtést végzi, és gondoskodni tud az adományok helyszínre juttatásáról!

Magyarországot most az Úr Jézus Krisztus megintette. Ébresztő Magyarország!

„… kutassuk, vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk meg az Úrhoz! Emeljük föl szívünket és kezünket Istenhez, aki a mennyekben van: Mi voltunk a vétkesek és engedetlenek…” (Jer sír 3, 40-42 Új ford.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!